A miniszter lelép

A Medgyessy vezette kormány regnálásának második évében, május 12-én Lakat T. Károly látta vendégül a Nap-keltében Görgey Gábort, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának leköszönő miniszterét. A beszélgetés zárszavaként Görgey a következő kérdést intézi Lakat T.-hez, nem új keletű cimboraságukhoz méltón tegeződve: „Ahhoz gratulálj, hogy nem voltam nagyon rossz miniszter!” Lakat T. Károly megköszöni Görgeynek, hogy a stúdió vendége volt. És nem gratulál.
Négy nappal később Görgey Gábor a minisztérium tárgyalójában ünnepélyesen átadja a tárcát utódjának, Hiller Istvánnak. Görgey bejelenti, hogy értékelni fogja a kulturális tárca élén töltött egy évét, majd arról kezd beszélni, hogy a jobboldali sajtó kezdettől fogva támadta, amit nem tart meglepőnek, azonban a baloldali sajtótermékek sem dicsérték túl gyakran. Görgey szerint mindez azzal magyarázható, hogy „a Magyar Nemzet bedobott egy-egy témát, amely nagyon gyakran – enyhén szólva – nem volt helytálló”, és ezeket a „baráti, balliberális sajtó” rendre átvette, anélkül, hogy utánanézett volna az igazságnak.
Görgey Gábor szemlátomást meg van győződve arról, hogy a sajtó hálátlan, és ő „nem volt nagyon rossz miniszter”.
Görgey Gábor nagyon rossz miniszter volt. A Medgyessy-kormány elmúlt egy évének – Magyar Bálintot leszámítva – legkártékonyabb minisztere.
Görgey Gábor eredeti szakmáját tekintve író. Mint kinevezésekor mondta, a miniszterséget csupán kirándulásnak tekinti a politikai életbe. Bő egy évvel később, a tárca átadásakor úgy fogalmazott: a „béke- és nyugalomteremtés” jegyében vállalta el a miniszterséget, és ezt a feladatot végre is hajtotta. Mint mondotta, „nyugalom és békés munka uralkodik az Operaházban, a Nemzeti Színházban, az összes magyar zenekarban és a filmesek között”. A leköszönő miniszter szerint „ahol nem teremtődött béke, ott is csupán a hírverés csinált háborút”.
Egy „nem antidemokratikus pasas”
Ha Görgey Gábor valóban a béke- és nyugalomteremtés jegyében foglalta el a bársonyszéket, akkor ténykedését kétségkívül sikeresnek tekinthetjük. Ugyanis a magyar kulturális életben Görgeynek valóban sikerült megteremtenie a békét. A porig rombolt, felszántott és sóval behintett Karthágó békéjét.
„Nem vagyok antidemokratikus pasas” – fogalmaz Görgey Gábor az idézett interjúban, a Nap-keltében. Ha ez igaz, akkor Görgey a békét demokratikus eszközökkel harcolta ki, ahogyan az egy demokratikus pasashoz illik. Az Operaház esetében például menesztette az öt évre szóló megbízatásából mindössze egy évet kitöltött Győriványi Ráth György fő-zeneigazgatót, a kezdet kezdetén megtorpedózva az intézmény oly régóta esedékes megújítására irányuló törekvéseket. Aztán kinevezte az Operaház főigazgatójává Szinetár Miklóst.
Szinetár Miklós jó elvtárs, régi cimbora. Azonban úgy tűnik, nem csupán ennek köszönheti kinevezését. Ugyanis a hírveréssel háborút szító, barátiatlan jobboldali sajtó azt kezdte rebesgetni, hogy Győriványi lecserélésében személyes okok is közrejátszottak. Tudniillik Győriványi nem adott szerepet Görgey Gábor hitvesének, Iván Ildikónak. Amely felvetés valótlan voltát Görgey rendre azzal próbálja igazolni, hogy Iván Ildikó sohasem volt az Operaház tagja. Ami igaz is, hiszen szabadúszó szopránénekesként játszhatott több szerepet az Operaház színpadán. Éppenséggel Szinetár Miklós korábbi regnálásának idején. Mindenesetre az Operaházban mostanság zavartalan a béke. És a nagyközönség hamarosan Iván Ildikót is hallhatja majd az intézmény színpadán – az évad utolsó premierjében, Madarász Iván operájának főszereplőjeként.
Görgey Gábor a Nemzeti Színházban is megteremtette a békét. Meg sem melegedett alatta a bársonyszék, máris kinevezte a teátrum élére Huszti Pétert. Huszti Görgeynek régi, jó cimborája. Pályáztatás nélkül nevezte ki, ahogyan az egy demokratikus pasashoz illik. Azonban ez már a balliberális sajtó szemét is szúrta. Következésképp Görgey hamarosan visszavonta Huszti kinevezését, és tisztelettel megkérte, ne is pályázzon a teátrum főigazgatói posztjára. Közös megállapodás alapján. Mert Görgey Gábor nemcsak demokratikus pasas, hanem jó barát is, aki nem hozza kínos helyzetbe régi cimboráit.
Görgey Gábornak hála, „az összes magyar zenekarban” is elérkezett a béke és a nyugalom aranykora. Amivel nyilván az összes magyar zenekar elégedett. Elégedett a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, amely – énekkarával és kottatárával, tokkal-vonóval – 1,658 milliárd forintnyi támogatásban részesült a minisztérium jóvoltából, mindemellett helyet kapott a nemzeti intézmények között is. Nyilván legalább ennyire elégedettek az önkormányzati zenekarok is, amelyek – összesen! – 990 millió forintot kaptak a kultusztárcától. És minden bizonnyal békesség és nyugalom honol a 40 millióval megtámogatott Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarában is, akárcsak az 54 millióra érdemesített MÁV Szimfonikus Zenekar, a 66 millióval túlszeretett Liszt Ferenc Kamarazenekar, valamint a Magyar Rádió 30 milliós összegre érdemesített Szimfonikus Zenekarának háza táján is. A támogatások összegét ezek a zenekarok mind a mai napig nem kapták meg.
Békét sem lehet csak úgy meggondolatlanul, fűnek-fának osztogatni. Egy demokratikus pasas nem teheti meg, hogy nem mérlegeli, ki hány számjegyű béketeremtésre érdemes.
A demokratikus pasas a Nap-kelte május 12-i adásában azt is kifejtette, hogy ő politikus alkat, de nem politikus. Döntéseit sohasem indulatból vagy politikai elfogultságból, hanem minden esetben szakmai alapon hozta meg. Mint mondotta, munkája során őt mindvégig a normalitás, a jogrend visszaállítása vezérelte.
1825-ig az volt a normális, hogy Magyarország tudósainak nincs akadémiája. Aztán gróf Széchenyi István bejelentette, hogy egyévi jövedelmét felajánlja a tudomány magyarországi művelőit egyesítő tudós társaság létrehozására. Akadémia-ügyben azóta sem állt helyre a normalitás.
Magyarországon sokáig az volt a normális, hogy nincs egyetlen olyan kiállítás sem, amely átfogóan mutatná be azokat a magyarokat, akik a nagyvilág mércéje szerint is kiemelkedőt alkottak a tudomány és a művészetek terén. Aztán a Fidesz–MDF-kormány jól keresztbe tett a normalitásnak, és létrehozta a Millenáris Parkban az Álmok Álmodói – Világraszóló magyarok című kiállítást. A tárlat olyan személyiségek munkásságát mutatta be, akik – Kovács László direktívájával szemben – nem tanultak meg kicsinek lenni. Az Orbán-kormány tervei szerint a kiállítás 2002 végéig tartott volna nyitva – ha valaki az Álmok álmodói bezáratásának ügyét firtatja, a kulturális tárca képviselői rendre ezzel vágnak vissza. Pedig – ha kormányon maradnak – a jobbközép erők könnyűszerrel tehettek volna arról, hogy a tárlat, ha kissé átalakítva is, de a továbbiakban változatlanul fogadhassa a látogatókat. Ám ehhez hasonló gondolat meg sem fordult az árokbetemetők elméjében. Gyorsan bezáratták a kiállítást, aztán a rendőrség még azt is alaposan megvizsgálta, hogy Berkecz Mária a Millenáris Kht. igazgatójaként nem rejtett-e el a testüregeiben néhány milliót. A normalitás ismét helyreállt.
2000-től az volt a normális, hogy Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet néven működött egy olyan intézmény, amely a huszadik század eseményeit, többek között éppen a Görgey főnöke által titkosügynökként kiszolgált Kádár-rendszert vizsgálta, a Petőfi Irodalmi Múzeummal közösen működve, a Károlyi Palota Kulturális Központ keretében. Azonban a Hamvas-intézet bűnben fogant. Az Orbán-kormány idején jött létre ugyanis, ezért nem felelt meg a jogfolytonosság Görgey-féle felfogásának. Ezért a demokratikus pasas gyorsan intézkedett afelől, hogy ellehetetlenítse az intézetet, a Petőfi Irodalmi Múzeum fiókszervezetévé téve azt. E sorok írásakor úgy áll a dolog, hogy elküldtek Hankiss Ágnesnek, a Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet igazgatójának egy szerződést, azzal, hogy három órán belül válaszolnia kell: elfogadja-e, vagy sem. Mivel három óra hossza alatt épeszű ember nem dönthet egy tudományos intézet és annak munkatársai sorsáról, a válasz nem érkezett meg a megszabott időn belül a demokratikus pasas asztalára. És alig néhány órával azután, hogy a szerződés szövegét kézhez kapta Hankiss Ágnes, már hírül is adta a Magyar Távirati Iroda, hogy Hankiss nem vállalja el az intézet vezetését. Elvégre a demokratikus pasasok a jogfolytonosság és a normalitás jegyében minden esetben roppant elegánsan szoktak eljárni.
Pető Iván nem demokratikus pasas. Nem szereti, hogy a Terror Háza Múzeum közszemlére teszi szülei képeit a gyilkosok falán. Ezért azt indítványozta a parlamentben, hogy a múzeum költségvetését csökkentsék kevesebb mint a felére, ami a Terror Háza teljes anyagi ellehetetlenüléséhez vezetett volna. Persze a hálózati miniszterelnök – ezzel is jelezve, hogy neki az ég egy adta világon semmi köze nincs a múzeumban bemutott rendszerekhez, így a Kádár-rezsimhez sem, amelynek minisztere volt – gyorsan korrigálta a baklövést, ha nem is teljes egészében, de részben kipótolva az intézmény fennmaradásához hiányzó összeget.
A kirándulás mérlege
Azonban Petővel ellentétben Görgey demokratikus pasas. Ő nem csökkent költségvetést, csupán kezdeményezi, hogy a Terror Háza Múzeum öttagú kuratóriumát pótolják ki még hat taggal, nehogy már a reakciós jobboldaliak maradjanak többségben. Merthogy a Terror Háza „nem mutatja be súlyának megfelelően a nyilasterror korszakát”. Az, hogy Görgey Gábor egyetlen alkalommal sem látogatott el a múzeumba, ez esetben csak mellékes körülmény. Azonban ha Kőszegen, a Terror Háza Múzeum támogatásával jön létre olyan tárlat, amely a Horthy-korszakot és a nyilasterrort dolgozza fel, akkor Görgey rögvest azok mellé áll, akik mindezt nem történelmi tárgyú kiállításként, hanem „nyilaskegyhely létesítésére történő kísérletként” értékelik. És a kiállítás hamarosan kényszerűen bezárta kapuit. Görgey – mint a Nap-keltében mondta – nem politikus, csak politikus alkat. Amikor Medgyessy Péter felkérte, hogy legyen kulturális miniszter, Görgey mégis igent mondott. Mint beiktatását követően fogalmazott, a miniszterséget csupán afféle kirándulásnak tekinti. Mindemellett arra sem mulasztotta el soha az alkalmat, hogy kifejtse: ő igazi européer, a nemzetek közeledésének híve.
Görgey Gábor a Medgyessy-kormány első száz napját ünneplő városligeti mulatságon jókedvűen számolt be arról, hogy miniszteri teendőinek megkezdéséig nem is tudta, hogy a V4 rövidítés a visegrádi négyek országait jelenti. Görgey a prágai levéltárat ért árvízkárokról saját bevallása szerint csak Prágában, a cseh kulturális miniszterrel folytatott tárgyalása során értesült. Görgey Gábor tavaly nem vett részt a visegrádi négyek kulturális minisztereinek lőcsei találkozóján. Inkább elküldte maga helyett az államtitkárát, aztán elment Bécsbe kiállítást megnyitni.
Demokratikus pasasoknál nem szokás miniszteri szintű találkozók előtt tájékozódni arról, mi történik a tárgyaló fél országában. És kiváltképp nem szokás rossz hóviszonyok közepette a felvidéki hegyekbe utazni. A miniszter kollégák várhatnak olvadásig.
Egy demokratikus pasas nem mutyizik. Sohasem használja fel kiváltságos helyzetét arra, hogy magát vagy családtagjait előnyökhöz juttassa. Ezért Görgey Gábor minisztersége során mindvégig kínosan ügyelt arra, hogy a tárca egy árva fityinggel se támogassa a magyarországi PEN Klubot, amelynek ő az elnöke. Egyúttal arról is gondoskodott, hogy kiadója ne folyamodjon támogatásért a Nemzeti Kulturális Alapprogramhoz, és darabjának Thália színházbeli bemutatását is lemondta.
„A bokámig sem érnek…”
Azonban még egy vérbeli demokratikus pasas is megkéri az árát annak, ha tehetségével járul hozzá egy produkció fényének növeléséhez. Görgey Gábornak van egy cége, a Colombina Bt., amelyben ő a beltag, felesége pedig a kültag. Görgey Gábornak van egy darabja is, Az utolsó keringő című, amelynek alapján írt egy operaszövegkönyvet. Görgey bizonyára sokat dolgozott a szövegkönyvön, hiszen munkáját nem kevesebb, mint 840 ezer forinttal honorálta az Operaház. Ahol jelenleg – mint tudjuk – éppen az ő kinevezettje, Szinetár Mikós az úr.
Egy demokratikus pasas, ha külhoni kulturális rendezvényen vesz részt, gyorsan odahat annak érdekében, hogy a programon hitvese is szerepeljen, még ha egy rövidke ária erejéig is csupán. A demokratikus pasas skrupulusok nélkül léptette fel asszonyát Londonban, a magyar kultúrát bemutató program részeként. És ha az asszony énekel, annak meg kell kérni az árát. Ez esetben kétszázezer forintot – amelyet nem más, mint a cég beltagja, Görgey Gábor által vezetett minisztérium pengetett ki a Colombina Bt. részére.
Görgey Gábor nyilatkozata a 168 Óra május 8-i számában: „Nem érdekelnek a támadások. Alaptalan volt mind. (…) Ám a helyzeti előnyöket nem használtam ki. Épp elég gesztus volt tőlem, hogy etikai megfontolásból visszavontam a darabomat a Thália Színházból. És megtiltottam a kiadómnak, hogy támogatást kérjen a Nemzeti Kulturális Alapprogramtól. (…) Nem hagyom feldúlni az életemet – kimondom – pitiáner emberek pitiáner támadásaitól. Nyugodtan kijelenthetem, mert már csak rövid ideig vagyok miniszter, hogy ezek a hölgyek és urak a bokámig sem érnek.”
Görgey Gábor eredeti szakmáját tekintve író. Következésképp egyszerre íróként és miniszterként vett részt Kertész Imre Nobel-díjának átadásán, amelyről szintén a Nap-keltében, 2002. december 28-án a következő mondatokkal számolt be (a szó szerinti idézet az observer.hu honlapján is megtalálható): „Nem volt olyan nagyon, nagyon jók voltak a fogások, de teljesen szerényen, például leves nincs Svédországban, amit én nagyon hiányoltam, én ezért nem tudnék Svédországban élni, mert én leveses vagyok. (…) Tehát leves nem volt. Előétel, egy fantasztikus előétel volt, egy, egy vadas főétel, és, és egy nagyon finom édesség. Tehát tulajdonképpen nagyon egyszerű, nagyon jó borok természetesen, tehát nagyon finom volt, de tulajdonképpen egyszerű. Olyan északi, olyan, olyan szolid, puritán, de olyan jól megcsinált vacsora volt.”
Lakat T. Károly néhány pillanat múlva – nem új keletű cimboraságukhoz méltóan tegeződve – a következőképpen bókol Görgeynek: „Ügyes fogás, jól fogalmazol. Nem hiába, nem csak miniszter, író.”
Görgey Gábor néhány napja nem miniszter, csak író. Már csupán saját mondataiban tehet kárt.
A magyarországi kultúrpolitikában egyévnyi rombolás után elérkezett az építkezés ideje.