A politika behatolt az atomerőműbe

Április 10-én a paksi atomerőműben az eddigi legsúlyosabbnak ítélhető üzemi esemény következett be. Az esemény nem üzem közben, hanem a reaktoron kívül, az évi nagy karbantartás keretében végzett vegyi tisztítási technológia alkalmazása során következett be, miközben a tisztításban részt vevő harminc üzemanyag-kazetta, nem kielégítő hűtésük miatt, súlyosan károsodott. A környezetbe kismértékű radioaktív anyag került, ezért a nemzetközi nukleáris eseményskála szerinti harmadik (súlyos üzemzavar) fokozatba kellett sorolni. Ez az első ilyen fokozatú esemény a paksi atomerőműben, amely komoly aggodalomra ad okot.

Lazaságok, elvtelen engedmények
Jó néhány éve német egyetemistáknak tájékoztató előadást tartottam a hazai atomenergetikáról, amely alkalommal – úgy gondolom – büszkeséggel számolhattam be a paksi atomerőmű eredményes működéséről és a hazai szakemberek ebben betöltött pozitív szerepéről. Az előadás utáni kérdések – érthető módon – viszont csupán az 1986-ban bekövetkezett csernobili balesethez kapcsolódtak, és elsősorban a nukleáris biztonság kérdését firtatták. Személyes és szakmai meggyőződésem alapján igyekeztem bizonyítani, hogy az atomerőművek biztonsága tekintetében megnyugtató a helyzet. Ezt például azzal is alátámaszthattam, hogy Csernobilt kivéve, a világ összes atomerőművében eddig nukleáris eredetű haláleset nem történt. Akkor viszont hogyan következhetett be a csernobili katasztrófa? Erre a kérdésre akkor azt válaszoltam: vegyék tekintetbe, hogy ez a mindeddig egyedülálló tragikus baleset egy megbízhatatlan és szervezetlen ország erőművében, rendkívül felelőtlen emberek közreműködésével következett be, amikor egy üzemi kísérlet közben hatszor sértették meg a biztonsági előírásokat.
Néhány éve sajnos a Paksi Atomerőműben is elindult a fellazulás folyamata, amelynek figyelmeztető jelzéseit fel kellett volna ismerni, és a folyamatot már régen meg kellett volna állítani. A folyamatnak egy korábbi fontos állomására utalok csak e helyen: 1996-ban, a 2. blokk karbantartása során egy nagyméretű fémtárcsa maradt az egyik gőzfejlesztő primerköri kollektorában, amely a blokk üzembevétele után több száz darabra töredezve egy évig tartózkodott az üzemelő primerköri hurokban, noha az egyik szigorú előírás szerint idegen test nem maradhat a primerköri rendszerben. Annak idején az első híradás arról szólt, hogy vasreszeléket találtak a rendszerben. Nem kívánok e helyen az akkori üzemzavarra részleteiben kitérni, csupán a korrekt tájékoztatás fontosságára kívánom felhívni a figyelmet. Mindenesetre a lakosság bizalmi indexét jelzi, hogy a mostani üzemzavarral kapcsolatban Tolna megyei szülőfalumból megnyugtatást várva, telefonon felhívtak és tájékoztattak arról, hogy egyes szülők nem merik kiengedni gyermekeiket az utcára. Másutt felvásárolták a gyógyszertárak jódtabletta-készleteit. Valami rendkívüli történt tehát abban az atomerőműben, amelyre az egész ország méltán büszke lehetett. Szakmai vezetőként magam az egyik legfontosabb feladatnak a korrekt bizalmi légkör fenntartását tartottam, a lazaságokkal és az elvtelen engedményekkel sohasem tudtam azonosulni.

Haverok, szakmai hozzáértés nélkül
Az említett negatív folyamat elindulásáért és eszkalálódásáért egyértelműen a politikát teszem felelőssé, amely behatolt az atomerőműbe, egy ipari létesítménybe. Ahány kormány, annyi új és egyre nagyobb létszámú igazgatóság és felügyelőbizottság, annyi új vezérigazgató, lefejezésekkel és átszervezésekkel. A részvénytársasággá alakulás (1992) utáni első igazgatóság még csupán ötfős volt, mindegyik tagja országosan elismert és nagy tapasztalatú szakember. Ezt követően vezetői szinten egyre inkább lényegtelenné válik a szakmai követelmény, a szakmai hozzáértés. Az elnöki és vezérigazgatói posztokon megjelennek a pártkatonák, az igazgatóságokban a haverok, vagy akiknek jövedelemkiegészítés dukál, de akiknek nincsenek energetikai, erőműves, különösen speciális atomerőműves ismereteik. Az igazgatósági ülésekre előkészített döntési anyagokat e tagok szakmai felkészültség hiányában nem is érthetik, noha a fontos döntések itt születnek.
Ha a hatalom így packázik az atomerőmű biztonságával – mert ez felelőtlen és ostoba hazárdjáték –, akkor mi várható a dolgozóktól? Az erőmű legnagyobb szakszervezete már több értékelést készített a belső humánpolitikai helyzetről, és felhívta a vezetés, valamint a tulajdonos figyelmét az aggasztó problémákra. Egy külső cég is átvilágította e szempontból az erőművet, és egyértelműen megállapította, hogy a dolgozók és a vezetés között megromlott a viszony, bizalomvesztés alakult ki, a korábbi jó munkahelyi légkör jelentősen romlott. Egyre rosszabb a helyzet. Nemcsak az atomerőműben, hanem az egész villamosenergia-iparágban kedvezőtlen helyzet alakult ki, amelynek a veszélyeire magam is többször felhívtam a figyelmet. A minisztériumban, az energiahivatalban, az MVM-ben is sorra megjelentek az energetikai területen szakképzetlen vezetők, aminek szükségszerű következménye a szakmai fegyelem fellazulása. Vajon meddig lehet még ezt az ostoba, politikai szemben állásból eredő játékot folytatni? Vajon mibe kerül ez az országnak? De Pakson nemcsak, és nem elsősorban a jelentős anyagi kárról van szó, hanem a nukleáris biztonságról, és annak egyik – ha nem a legfontosabb – feltételéről és garanciájáról: a humán tényezőről. A dolgozók szakmai elkötelezettségéről, felelősségtudatáról, a megkérdőjelezhetetlen bizalmi viszonyról, a munkahelyi légkörről van szó, amelyek mind-mind alapvetően befolyásolják a munkahelyi stabilitást, az elvégzett munka minőségét. Bizonyossággal kijelenthető, hogy e tekintetben a helyzet lényegesen rosszabb, mint tíz évvel ezelőtt volt. Ezért a politikát, az egymást követő kormányokat súlyos felelősség terheli. A gyakori politikai indíttatású vezetőváltások, az ezeket követő átszervezések, az ezekkel járó átmeneti, bizonytalan időszakok, az egzisztenciális belső feszültségek minden bizonnyal közrejátszottak a munkahelyi közérzet romlásában, amely közegben szükségszerűen megnő a személyi hibás üzemzavarok bekövetkezésének a valószínűsége. A bekövetkezett újabb esemény felveti a nukleáris biztonságtechnikai felügyelet, tehát a hatóság felelősségét és szerepét is. Nemcsak a konkrét üzemzavarral kapcsolatban, hanem az említett többéves folyamat során tanúsított magatartása tekintetében. Hiszen ilyen helyzetben a hatóságnak fokozott szigorral és következetességgel kell eljárnia. Ezzel szemben a felügyelet bizonyos hatósági jogköröket „együttműködés” keretében átadott az erőmű biztonsági igazgatóságának. Vajon a mostani üzemzavarra vezető, a reaktorból kiemelt, nagy aktivitású kazettákat érintő, tehát kritikusnak tekintendő tisztítási technológiát a hatóság miképpen engedélyezte és alkalmazását miképpen felügyelte? Avagy ezt a jogkört is átadta az erőműnek? (A hatóság nyilatkozataiból ugyanis bizonyos elhatárolódás érződik.) Természetesen e fontos kérdésekre is ki kell terjednie a kivizsgálásnak.

A bizalom és stabilitás alfája és ómegája
A mostani és eddig legsúlyosabb üzemzavar felkiáltójelként szólítja fel a jelenlegi kormányzatot, hogy haladéktalanul vessen véget az eddigi romboló gyakorlatnak. Állítsa meg és fordítsa vissza az említett negatív folyamatot, hogy az atomerőműben a nukleáris biztonság az emberi tényező területén ismét a megfelelő szintre emelkedjék. A megoldás egyszerű: bízza az MVM-et (a tulajdonost) és a Paksi Atomerőművet szakmailag felkészült, elismert, hiteles és erkölcsiekben példamutató szakemberekre. A vezetőket, az igazgatósági és felügyelőbizottsági tagokat politikai konszenzussal kérjék fel és nevezzék ki, hogy a következő választások után ne kerülhessen sor a politikai indíttatású leváltásukra, bármilyen kormány alakuljon is. Az esetleges pályáztatásokat is ebben a szellemben kell végrehajtani. A bizalom és stabilitás helyreállításának ez az alfája, enélkül nem fog menni. S ezt követheti a tudatos és következetes építkezés. Az energetika irányítását is minden szinten vissza kell adni az energetikai szakmának, amelyet az elmúlt évek gyakorlata porig alázott.
A szerző c. egyetemi tanár, a paksi atomerőmű
volt vezérigazgatója