Nem akarunk Európa mezítlábasai lenni

Ezerkilencszáznyolcvankilenc után döcögve avagy nem, de a magyarországi társadalom jórészt kapitalizálódott. A szocializmusban hiába volt jó a tespedtség, az élet mást bizonyított és kívánt. Így aztán az ország más utat választott. Legalábbis egy bizonyos része. Sajnos a cigányság az események szemlélője lehetett csupán; az 1989-es Ellenzéki Kerekasztal-tárgyalásokra minket – a Cigány Szociáldemokrata Pártot – ugyanis nem hívtak meg.
Később sem lett jobb életünk. A rendszerváltozás után az Antall-kormány alatt sokkhatás érte a cigányokat, főleg azt a réteget, amely kétkezi munkából élt. Az MDF cigányügyekért felelős akkori politikusa, Furmann Imre kijelentette: pártjának nem áll szándékában a cigány szociáldemokratákkal együttműködni. A nagy hurráoptimizmusból úgy szorították ki a cigányságot, mint 1945-ben a földosztásból. Így amit Kádár ideje alatt összekuporgattak, kénytelenek voltak felélni.
Új munkahelyek, tömegével, a Horn-kormány alatt sem létesültek a cigányság részére, de mivel a kormány baloldalinak vallotta magát, érezte, hogy valamit kezdenie kellene a cigánysággal. Például a beharangozott középtávú intézkedési csomaggal. Más kérdés, hogy a kormány több tagja miért utasította el azt. Így meg sem tudták valósítani. Sőt Horn Gyula volt miniszterelnök hírhedt szolnoki beszédében a következőket mondta: „Cigányok! Közösítsétek ki magatokból a bűnöző elemeket.” Ezt látva és hallva a cigányság tömegesen maradt távol az 1998-as választásoktól, s nem ment el szavazni a Horn-kormányra, de a társadalom azon rétege sem, amely unja már, de nagyon, hogy a baloldali kormányok csak kivenni szeretnek az államkasszából, betenni annál kevésbé. Ez is szerepet játszott abban, hogy a ’98-as szavazati részvételi arány messze alulmúlta a várakozásokat.
Orbán Viktor alatt aztán új eszmék kerültek a porondra, de sajnos a régi cirkuszi szereplőkkel, mert az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) vezetői nem változtak. Ha az Orbán-kormány akkor olyan cigány politikusokkal ült volna le tárgyalni, akik nemcsak hallják, hanem értik is a politikát, meggyőződésem, hogy ma nem egy korrupt baloldali kormánykoalíció irányítaná az országot. Itt ki kell mondani azonban, hogy a Medgyessy-kormány eltelt egy éve alatt bizonyos településeken a romák éhezése mindennapivá vált. S ugyan az ország NATO-tagállammá vált, de közben a cigányság a társadalom leggyengébb láncszeme lett, szinte bangladesi színvonal alá süllyedt. Változtatásra lenne tehát szükség.
Horn Gyula után Medgyessy Péter is érezte, hogy a cigánysággal valamit kellene kezdeni. A tavalyi OCÖ-választáson azonban harmadvonalbeli cigány politikusokkal kötött együttműködést, ezért aztán ott tart a cigánypolitika megint, ahol korábban is volt. A választáson leváltották Farkas Flóriánt, a jobbra szegődött elnököt – a baloldalra tagozódott baloldali blokkosok. De csodák azért ma is vannak, mert mi is történt azon az éjszakán? A cigányügyi államtitkár, Teleki László már a szavazatok összeszámlálása előtt tudta és megmondta a büfé előtt ülve, hogy a baloldal fog győzni.
Igen ám, de mint azt tudjuk, isten nem ver bottal, merthogy a szentháromságos cigányszövetség legenerváltabb csoportjának jelöltjét választották vezetőjüknek. Aki, vesztére, nagyobb figyelmet szentelt a belső udvartartására, mint adófizető hűbéreseire. Hogy a véletlen folytán vagy inkább a gyors izolálódás miatt, de az Országos Cigány Önkormányzat új elnökének, Horváth Aladárnak gyorsan, idő előtt meg kellett válnia posztjától.
Megy a bruszt a hatalomért most már Kolompár Orbán és Kövesi Vilmos között. Az utóbbi szürke eminenciásként egyre nagyobb stratégává növi ki magát. Vannak elképzelései a cigány önkormányzatokról, és ha még munkahelyeket is tud teremteni, valamint el tudja hitetni a cigányokkal, hogy hiteles a személye, egykettőre fölébe nő zsonglőrködő vetélytársának. A cigány kisvállalkozói területen és a civil szervezetek terén látványos vagy nem látványos programokról viszont nem lehet hallani. Pedig bizonyos célprogramokkal előrelépést lehetne elérni.
Sok az elvárás a cigány vezetőktől, a kormányfőtől viszont azt vártuk, hogy az elsorvasztott civil szervezeti Akácfa-mozgalmat a Medgyessy-kormány majd visszaállítja az antalli örökség szintjére; Antall József kormánya nemzetpolitikában, hagyományőrzésben, nemzettudat-formálásban és a fiatalok határon túli oktatásában kívánta mindezt kifejezni. (Az Orbán-kormány mindezt a státustörvénnyel, a magyarigazolvány bevezetésével folytatta.) De ezen a területen is komoly csalódás ért bennünket.
Az uniós csatlakozás kapcsán éles vita folyt arról, hogy feladjuk-e kisnemzeti identitásunkat. A magyar társadalom hagyományait, az egygyermekesnél nagyobb családmodellt, a tradicionális anyaszerepet. Ezen belül a cigány tradíciókon alapuló anyaszerep elvesztése körül zajlik a vita napjainkban. Mert ha egyesek nem akarnak is az asszonyainkkal egy szobában szülni, azért mi is magyarok vagyunk…
Nemrégiben a budapesti Hiltonban tartották a Soros Alapítvány és a Világbank által szervezett nemzetközi romaügyi konferenciát. Óceániai, japán, új-zélandi és más tengerentúli előadók azt hirdették, hogy saját családmodelljük hasonló a magyarországi, illetve a kelet-közép-európai országokban élő cigány családokéhoz. Ezért őket jelölte ki a Soros Alapítvány és a Világbank (természetesen pályázati nyertesként), hogy levezényeljék a posztkommunista régióban élő cigányság boldogulásához szükséges technikákat és taktikákat. Azt a bizonyos erőszakos propagandareklámokon alapuló egykés családmodellt, amelynek egyenes következménye a népesedési mutatók zuhanásában fogható meg. Most azt látni, hogy némely kis és nagy multi behozza ugyan a tőkéjét, üzemeit, de öt év után, adófizetés nélkül távozik az országból, odébbkötik a lovát. Ha pedig maradnak, akkor más néven újra kiszipolyozzák az országot, sőt még a bérmunkásokat is külhonból toborozzák, mert azok kevesebb bérért dolgoznak nekik, mint a magyar munkavállalók. Pedig mennyi, de mennyi alkalmas munkanélküli honpolgárunk vár kenyeret adó munkára! Így aztán a városokban, de főleg vidéken nemcsak a cigány férfiak, de a nem cigány munkanélküliek is az adódó munkaalkalomra várnak. Így állunk mi, magyarok, az uniós csatlakozásra várva, hátha az Úristen majd csak megsegít minket valamilyen munkából származó jövedelemmel, hogy visszaálljon a családunk előtt a férfi, a családfő tekintélye. Hogy ne kelljen az anyáknak singlivé válniuk, hogy ne essen szét a család.
Mert ugye nem jöhet mindenki a fővárosba Fedél Nélkül újságot árusítani, legitimizálni a koldulás eme formáját. Miért képezzük magunkat bármire is, ha nincs igény munkaerőnkre, szolgálatainkra? Ha a cigány férfiakra nincs szükség, mi a garancia arra, ha az asszonyainkat fogják képezni, valamenynyinek lesz munkája, szolgálataikra igényt tartanak majd? A magyarországi cigány zenészeket és a 100 Tagú Cigányzenekar tagjait meg képezzük ki nörszöknek, hogy vigyázzanak gyerekekre, és sétáltassák azok kutyáit, akiknek kiárusítja a kormány egészségügyi intézményeinket? Én azt hiszem, ez a képzésre való motiváció csak arra jó, hogy a cigány asszonyokat és fiatal lányokat az évszázados cigány tradíciók ellen fordítsák, lázítsák, mert könnyebb egy független, emancipált nőt manipulálni, aki hátat fordít a cigány tradícióknak és hagyományoknak, mintsem aki nagy családban él, s éppen azok szellemében.
A közelmúltban sok olyan (vélt, illetve valós) esemény történt a cigányokkal kapcsolatosan, ami a cigányellenességet a visszafordíthatatlan rasszizmushoz vezeti. Először az egészségügyi dolgozókat fordították a cigányok ellen azzal a bizonyos szülészeten történt „nem szeretnék cigány asszonnyal egy szobában szülni” szindrómával. A 90-es években az örkényi tömeges cigány-rendőr összetűzés, illetve a kétegyházi cigányház felgyújtása vert fel nagy port. De még emlékszünk a turai gyümölcslopásért lelőtt cigány házaspár esetére is. A jövő héten, ki tudja, kit vesznek célba. Hol lesz meghúzva a határ? Ugyan kinek a kezében van a ceruza és a lénia? Kinek az érdeke, hogy az ország lakosságának nagy részét vagy egészét meggyőzze arról, hogy a cigányság érdemtelen a magyar társadalomban az együttélésre? Az egyre sokasodó, minden társadalmi réteget érintő terhekről ugyan kinek az érdeke elterelni az ország figyelmét? S miért ne a legnehezebb helyzetben levő rétegre tereljék a figyelmet? Például a Kulcsár-ügy, a nyugdíjasokat és az adófizetőket érintő kenyér- és villanyáremelés meg a beígért adócsökkentés elmaradása helyett?
Az országjelentéseket hosszú évek óta egy bizonyos házaspár, Bársony János és Daróczi Ágnes írja Strasbourgnak és az EU-nak. Közvetlenül az OCÖ most leváltott elnökének, Horváth Aladárnak a belső udvartartásához tartoznak. Akiknek nem kis közük van az Orbán-kormány idején felbujtott és kiutaztatott, Strasbourgba távozó romákhoz (ekkor fogalmazódott meg a negyven baloldali értelmiségi által aláírt, hazaáruló levél az időközben megbukott Lionel Jospin francia miniszterelnökhöz), majd ahhoz, hogy a hazatértek ismét önkényes lakásfoglalók, „mártírok” legyenek. A magyarországi cigányokat érintő politikai és gazdasági, valamint oktatási és szociálpolitikai ügyekben hoznak döntéseket rólunk, cigányokról ezek a szakértők. Áltudományos javaslatuk alapján születnek meg kormánydöntések, a cigányság valós, több százra taksált civil szervezeteivel való egyeztetés nélkül, amelyekről nagyon későn vagy sohasem értesülünk. Vizsgálatok, felmérések készülnek, de ezek csak tanulmányokban látnak napvilágot, agyonkozmetikázva. Ezek a tanulmányok a valósággal köszönő viszonyban sincsenek. Viszont nagyon sok pénzt vágnak zsebre értük. Nem tűrhető tovább, hogy a kormány és a hozzá közel álló kiváltságosok nemzetközi szervezeteknek, az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának, az EBESZ-nek, Strasbourgnak, valamint az uniónak a magyarországi cigányvizsgálatokról a jelentések elkészítését ez a házaspár és szűk baráti köre sajátítsa ki.
Ez a csoport befurakodott a legfelső kormánykörökbe, a közigazgatásba, a minisztériumokba, az intézményekbe, és ezzel be is zárul az objektív tájékoztatás köre (Mohácsi Viktória, a Teleki-stáb, Csík Tamás stb.). A cigány holokauszt áldozatainak kártalanítása kapcsán, amelynek ügye szintén a fenti csoporthoz kapcsolódik, aggasztó hírek terjednek országszerte. A Soros Alapítványt például szoros barátság köti e csoport tagjaihoz. És ezek a személyek nap mint nap arról kívánják meggyőzni a magyar társadalmat, hogy a cigányság érdemtelen a magyarországi társadalommal való együttélésre.
Nem engedjük, hogy így legyen!
A szerző újságíró, szociológus