Rászorultság, közjószág, adócsökkentés

Debreczeni József említi Orbán Viktorról írott könyvében, hogy baloldali liberális körökben meggyőződéssé vált: a gyermekek után járó adókedvezmény bevezetése mögött cigányellenes diszkrimináció, rejtett rasszizmus húzódik meg, vagy ha nem, az Orbán-kormány erre játszik rá. Szemükben a gyermekkedvezmény a tehetősebb családok támogatása a szegények helyett, mivel csak azok juthatnak hozzá, akiknek kellően magas a jövedelmük, így személyi jövedelemadójuk is, amelyből azt le tudják vonni. A szegények pedig, mivel a családi pótlékot, amely jövedelmi helyzettől függetlenül jár, nem emelték, magukra lettek hagyva. A szakértők, különösen a választási kampány hevében, perverz újraelosztásról és a felső középosztály támogatásáról beszéltek. A baloldal ehelyett a rászorultság elvét és a jóléti rendszerváltozást ajánlotta a társadalomnak, nem sikertelenül.
Aki hitelt adott e felső középosztály meghatározásnak, az roppant elégedett lehet: 2001-ben a családi pótlék mellett a gyermekek háromnegyede után teljes egészében igénybe tudták venni a gyermekkedvezményt is, ami jóval több, mint a PR-célból akkor közkézen forgó 40-50 százalék; előbbit László Csaba pénzügyminiszter, utóbbit Katona Tamás (a KSH volt elnöke, jelenleg helyettes államtitkár a Miniszterelnöki Hivatalban) forgalmazta. Az adóbevallások szerint ennek teljes összege 91,7 milliárd lett volna (ha az adóbevallás nélkülieket is ideszámítjuk, akkor valamivel több), amelyből 75,2 milliárd, több mint négyötöde került a gyermekes családokhoz. A Medgyessy-kormány azt lépte, amit ígért; meg- és szinten tartotta a gyermekkedvezményt, növelte viszont a családi pótlékot, ami változatlan struktúrát, de az Orbán-kormányhoz képest fordított mértékpolitikát jelent; nyugodtabb országokban ilyesmi tesz különbséget egymást váltó kormányok között. Ráadásul az új kormány folytatandónak ítélte elődje ezzel kapcsolatos törekvéseit, megőrizte a népesedési kormánybizottságot. Mindez a Debreczeni idézte baloldali liberálisok szemüvegén át nézve akár a cigányellenes diszkrimináció csökkentéseként, bár meg nem szüntetéseként is felfogható. Másrészt a Medgyessy-kormány súlyosan diszkriminált: felemelte a biztosítások adókedvezményét és a lakás-takarékpénztári megtakarítások után járó támogatásokat, ráadásul a számítógép-vásárlásra költött összeg egy része is leírható lett az adóból. Mindezzel közismert okok miatt a romák jóval kevésbé tudnak élni, így elmondható, diszkrimináció ez, de enélkül is perverz újraelosztásról van szó: az állam annak ad, akinek van, a szegények helyett a tehetősebbeket támogatja.
Talán tanácsos lenne belenyugodni: sem az Orbán-kormány, sem a Medgyessy-kormány nem rasszista. Csupán arra szándékoztam rámutatni, hogy a baloldali liberálisok gondolkodásmódját milyen nagy mértékben félrevihetik ideologikus téveszmék. Az Orbán-kormány bírálható azért, mert a bíráló szerint nem tulajdonított súlyához illő fontosságot a szegénység visszaszorításának, és persze bírálható azért is, mert sokat tett a gyermeket nevelő családok támogatásáért, mondván, nem arra kellett volna költenie. Ez két különböző kérdés, amelyre külön-külön kell választ adni. A perverz újraelosztást emlegetők (e kifejezést a nagy tekintélyű Ferge Zsuzsa dobta be a 2002. évi választások előtt szíves politikai használatra) azzal követnek el hibát, hogy ezt egy kérdésnek tekintik, s preferenciáik szerint alkotnak ítéletet. A szegénység ellen több forrásra lenne szükség, amit vegyünk el a gyermeknevelés támogatásától, ami preferenciáim szerint kevéssé fontos, illetve csak annyiban, amennyiben e két terület összeér: a gyermek szegénnyé vagy szegényebbé teszi a családokat.
Mindez eddig csak felvezetés volt az utóbbi hetek adócsökkentés-vitájának újabb epizódjához. Béky Gabriella szabad demokrata politikus bejelentette, neki van egy 20-30 milliárdos ötlete: igazság- és aránytalanság okán a felső harmadtól megvonná az adókedvezményt, hogy ennyivel is csökkenteni lehessen a személyi jövedelemadót. Vagyis az univerzalitás helyett jöjjön a rászorultsági elv, miért támogassuk a nem rászorultakat, jóakaratunk a szegényekre korlátozandó. Amilyen logikusan hangzik, éppannyira nem erről van szó.
A szegények támogatásának indoka a szegénység léte: ha a társadalom legalsó jövedelmi sávba tartozó rétegei középosztályos szinten és a kirekesztődés veszélye nélkül élnének, a társadalom felsőbb rétegei szemében lehetnek ugyan szegények, de felemelésükre szakpolitikát fogalmazni aligha jutna eszébe bárkinek. Ha a társadalom demográfiai újratermelése biztosított (az ennek hiánya miatt bekövetkező elöregedés olyan súlyos társadalmi-gazdasági-politikai problémákkal fenyeget nemcsak minket, hanem egész Európát, sőt az egész fejlett világot, hogy már az Economist is szentelt neki címlapsztorit, s e téma egyre gyakrabban tűnik fel a világ minőségi napilapjainak hasábjain is), akkor felesleges a gyermeknevelés támogatása, a gyermek magánjószág, szülei fogyasztásának része. Ha a gyermek-magánjószág élvezete szegénnyé teszi a szülőket, ennek okán támogatandók. Ha a társadalom demográfiai újratermelése nem biztosított, akkor indokolt a gyermekeket közjószágként tekinteni, vagyis felnevelésük költségének egy részét a társadalom egészére hárítani. Itt a különbség az univerzalitás és a rászorultság között. A rászorultság elve a szegénység elleni küzdelemben adekvát eszköz, de itt nem erről van szó.
Ha a gyermekeket közjószágnak tekintjük, akkor attól függetlenül támogatjuk őket, hogy szüleik milyen anyagi helyzetűek. A közjószágjelleg miatt magasabbak az adók, beleértve a gyermekesekét, s az így befolyt összeget szétosztják a gyermeknevelés anyagi terheit enyhítendő. Ezzel a gyermekesek visszakapják adójuk egy részét, míg egy másik rész a társadalom gyermeket nem nevelő adózóitól származik. Ez másképp nem lehetséges. Az univerzalitás lényege, hogy azonos jövedelmű gyermekes és gyermektelen között tegyen különbséget, ezzel jelezve, hogy a társadalom nem semleges az egyéni preferenciák kérdésében, többre értékeli, ha az emberek gyermekeik nevelésére s nem például világ körüli utazásra költenek. Az előbbit támogatja, utóbbit nem. Béky Gabriella javaslata nem igazság- és aránytalanságot orvosol, hanem az eddigiektől különböző preferenciákért megy harcba. Az egyik szerint a gyermekesek felső harmadának gyermekeitől megvonandó a közjószágstátus, azok visszaminősülnek magánjószággá, e körben a „gyermekfogyasztás” és más javak fogyasztása egyenértékű. A másik szerint illegitim a gyermeket közjószágnak tekinteni, viszont a gyermekesek kétharmadát szegénynek, így rászorulónak minősíti. De bármit gondolunk is, minden mást változatlannak feltételezve, 20-30 milliárdot ezután gyermekesek helyett gyermektelenek költenek el, szinte az egészet a felső harmadba tartozók. De legalább elmondhatjuk, hogy csökkentek az adók.

A szerző szociológus-közgazdász