A Rákóczi-induló most is időszerű nemzeti dalunk

Mi, magyarok természetesnek tartjuk, ha nemzeti ünnepeink alkalmával a Rákóczi-induló hangjai harsannak fel. Az pedig, hogy a Kossuth rádió is e zenével kezdi és zárja a műsorát, annyira megszokottá vált, hogy csak a zenére figyelünk, ami természetes, és gondolataink nemigen keresnek más kapcsolódási pontokat.
Így aztán nagyon kevés embernek jut eszébe, hogy a Rákóczi-induló zenéje mihez kapcsolódik, honnan ered és lehet-e annak esetleg szöveges változata is. Így járt ezzel a zeneműkiadó és a Rákóczi-kiállítás rendezője is. A Magyar Nemzeti Múzeumban megrendezett tárlat tárgyszerű volt, de nem tükrözte eléggé a kor forradalmiságát – nyilván nem is ez volt a célja.
A sors ajándéka, hogy a trianoni események után és az 50-es évek tiltásai mellett az illetékes szervek által is nem létezőnek vélt Rákóczi-induló szövegét a Széchényi Könyvtárban sikerült meglelnem. Az áttanulmányozott anyag kapcsán (sajnos) párhuzamot lehet találni: országunk jelenleg is a Rákóczi korabeli „kóros állapotban” leledzik. Bár átvitt értelemben, de egy kuruc–labanc viszony kialakulásának lehetünk tanúi ma is. E párhuzamot erősíti a Rákóczi-induló mondandója is, ha figyelmesen olvassuk vagy hallgatjuk, amikor az ország sorsáért aggódva, Isten segítségét kérve nemcsak könyörög, hanem tettekre, cselekedetekre inspirál.
A leírások szerint a Rákóczi-induló a XVIII. század magyar nemzeti indulója. De a Rózsavölgyi kiadó is (bár csak kottában) színes nemzeti borításban, a Himnusszal és a Szózattal együtt a magyar nemzet dalaként aposztrofálja azt. Ismert formájában a Rákóczi-indulónak nincs köze a fejedelemhez, de magában hordozza annak a kornak a hangulatát, aminek hőse volt Rákóczi.
A Rákóczi-induló keletkezését a korabeli és későbbi irodalom nem egységesen határozza meg. Egy gyűjtemény 1710-et említi, míg az 1965-ös Zenei lexikon a szatmári békét, az 1711-et követő időt jelöli meg. A kuruc dalokból szájhagyomány útján terjedt, amikor is a nép lelkében a harc tovább folyt az ország függetlenségéért. Egyes elemei a XVIII. század folyamán csiszolódtak, de végleges indulóformájukat a verbunkoskorszakban, 1809 után nyerték el. A leírás szerint maga a Rákóczi-nóta mint kuruc dal közvetlen alapja lehetett a Rákóczi-indulónak, aminek nyomtatott kiadása 1814-ben jelent meg. Szerkesztője a feltevések szerint Bihari János székelyföldi cigányprímás, Scholl Miklós, az Esterházy-ezred karmestere és Thaly Kálmán történész, aki ismertté tette az irodalomtörténetben. 1838-ban Liszt Ferenc, 1840-ben pedig Liszt játéka alapján Erkel Ferenc Rákóczi-induló címen adta elő. Később 1846-ban Berlioz zenéjével a Rákóczi-induló hatása megsokszorozódott.
Az 1848-as szabadságharcban Rákóczi neve ismét szimbólum lett, s gyakran felhangzott a Rákóczi-induló. Véleményem szerint az induló mondandója (bármilyen kritika is éri) a mai hazai közállapotokra érvényes, szuggesztív forradalmi dal. Nem véletlen, hogy mind Trianon után, mind az 50-es években tiltották, aminek következtében nem ismerik az emberek. Most viszont már állítólag demokrácia van. Ezért nem lehet akadálya annak, hogy az ország hivatalos forrásokból is megismerhesse a Rákóczi-induló szöveges változatát. Annál is inkább, mert ha a Rákóczi-induló hivatalosan is a magyar nemzet dala, akkor miért ne akként éljünk annak szöveges megszólaltatásával, amely úgy kezdődik, hogy „Magyarok Istene, rontsd a labanc erejét.” (Jó lenne… Kellene…)
Mindezeket a Széchényi Könyvtárban bárki meglelheti. Énekeljék, szavalják és értelmezzék az emberek. Elvégre a Rákóczi-szabadságharc háromszázadik évfordulóját ünnepeljük az idén.

Nagy Árpád
Budapest