Kondor-ügy: a mélypont ünnepélye

Kondor Katalin fedőneve: Vári – harsogta a Népszava szalagcíme egy nappal azután, hogy megszellőztették a Magyar Rádió elnök asszonyának állítólagos ügynökmúltját, s tizenegy nappal azután, hogy a Népszabadság közreadta Teller Ede hamisnak bizonyult politikai végrendeletét. A fakszimile „dokumentum” közlése érthető módon élénk érdeklődést váltott ki a széles közvéleményből, úgyszólván politikai hovatartozástól függetlenül. Mint a kádári diktatúra titkosszolgálati iratainak kiszivárogtatásai általában, ez a publikáció is azonnal elindította a vitát az irat hiteles vagy hamisított voltáról, egy pillanatra sem lehetett azonban eltekinteni a törvénysértő közléssel kompromittálni kívánt „célszemély” frekventált helyzetétől: Kondor Katalin hírbe hozása nem csupán a médiáért folytatott viadal kitüntetett állomása, hanem a közpolitikai erkölcs markáns újraértelmezési kísérlete is (korántsem pozitív irányban). S mint ilyen, korántsem érdektelen adalék ahhoz, hogy milyen morális közegben kell élnünk a közeljövőben. A Kondor-ügy kétségkívül túlmutat önmagán: a „vád” politikai baloldalon található képviselői arra mutatnak elrettentő példát, melyik harcmodor az, amelyet biztosan nem volna szabad alkalmazni a közhatalomért folytatott küzdelemben.

Az előzmények
A rádióelnök elleni frontális támadás szándéka hetek óta a levegőben lebegett; többek között a Magyar Nemzet is előre jelezte. Korábban ugyan elhangzott a „leszel te még ügynök” fenyegetése Kondor irányába, ám az ilyen ökölrázásokat eddig nem kellett komolyan venni. Bennfentesek gazdasági jellegű kormányzati rohamot valószínűsítettek, amely feltételezés illeszkedett is a politikai trendbe. Kondort előkészítésként a „szakmai alkalmatlanságot” taglaló publicisztikai pergőtűzzel és rádiókuratóriumi kartáccsal sorozták meg (Agárdi Péter és társai sokadszorra hágták át a médiatörvény tiltását, amely szerint konkrét személyi és műsor-politikai kérdésekben kurátorként nem foglalhatnak állást); ám miután ez nem érte el a kívánt hatást (sem a közrádió elnöki beszámolóját nem sikerült megtorpedózni, sem a liberális hitbizományként kezelt frekventált külföldi tudósítói posztok betöltését megakadályozni), a szocialisták végső rohamra szánták el magukat. Ehhez pedig nem válogattak az eszközökben. Döntésüket siettette, hogy a Polt–Szász–Járai–Kondor szimbolikus védsánc meglepően kitartó és eredményes ellenállást tanúsított a kormányoldal gyarmatosítási kísérleteivel, a független demokratikus intézmények (fékek és ellensúlyok) elfoglalásának szándékával szemben. Baljós árnyként települt a kormány politikusaira a terebélyesedő, számukra mind kínosabb brókerbotrány, csőd közeli jeleket mutatott a gazdaság, kritikus méreteket öltött a szocialista párt belső hatalmi válsága, fokozódott a társadalmi elégedetlenség, mélyrepülésbe fogtak a népszerűségi mutatók. A fejetlenség, a kommunikációs káosz jele volt már az állatorvosi lóként funkcionáló Teller-levél-botrány is, amely nemhogy segített volna a kormányzati szférának abban, hogy fellélegezzen – ehelyett alapjaiban rengette meg az MSZP-sajtó zászlóshajója, a Népszabadság hitelét. A Kondor elleni hadjáratra épp ezért nem is volt tanácsos felhasználni – potenciális fórumként a Népszava lépett elő. Az akció koreográfusai joggal hihették: senki nem tételez fel bő egy héttel a Zeley-blamázs után olyasmit, hogy egy másik országos baloldali napilap kétes hitelű dokumentum közlését kockáztatná meg. A kamikaze lépés ily módon a bizonyítási eljárást is helyettesítheti, a jogsértő közlés bizonyítási kényszere pedig könnyedén visszafordítható, mondván: tisztázza magát a megvádolt, elvégre ő a közszereplő. Míg a Népszabadságot a Köztársaság tér a pártalapítványa révén felügyeli, a Népszavát a jelek szerint a háttérből, gazdasági infúzióval tartja életben. A nagy múltú, a választások idején kerületi kampányújsággá süllyesztett orgánum üzlet voltát mára semmilyen piaci alapú meggondolás nem támasztja alá – a veszteségtömeget kizárólag az a logika indokolhatja, hogy egyszer majd kérünk valamit Pelikán elvtárstól. Úgy tűnik, most kértek.

Az ügy szereplői
Kondor Katalint az Isten is balliberális pofozózsáknak teremtette. Riporteri képességeit országszerte senki nem vonja kétségbe, vezetői alkalmassága viszont politikai alapon – miként bárkié – tetszés szerint megkérdőjelezhető. (Gazdaságilag nehezebben: a közrádió gazdálkodása a Magyar Televízióéhoz viszonyítva álomszerű; Kondor tetemes örökölt adósságot dolgozott le az elnöksége alatt.) Az őt ért imamalomszerű támadások jobbára a Vasárnapi Újsághoz és Orbán Viktor korábbi heti interjúihoz kötődnek – a verbális muníciót a politikai érdekharchoz azonban többnyire szabados, szókimondó megfogalmazásai szolgáltatják. Egy olyan intézmény, amelyben a privilegizált körök a kiegyensúlyozottságra való törekvést is közszolgálati érdeksérelemként élik meg, Kondor személye maga a két lábon járó provokáció. Ám hadat csak akkor üzentek neki, amikor bizonyossá vált: a kivételezett kör – minden nyomásgyakorlás ellenére – elveszíti a legfontosabb tudósítói állomáshelyeket, a belföldi véleményformálás e stratégiai fontosságú eszközeit. Kondor-ügyre égető belső igény támadt – már csak a külső fegyvertársakat kellett megtalálni hozzá. Kézenfekvőnek tűnhetett, hogy ha másként nem megy, morálisan tegyék tönkre ellenfelüket: mivel átvilágítási ügyekben konfrontálódtak már vele, s Kondor az ügynöki tevékenységet erkölcsileg elfogadhatatlannak minősítette, ezt a fegyvert kell ellene fordítani.
Németh Pétert, a Népszava mai s a Magyar Hírlap egykori főszerkesztőjét az 1998-as kormányváltás a Postabank sajtóholdingjának vezérigazgatói székében találta. Mivel Orbán Viktor első intézkedései között berekesztette a Princz-bizniszt, Németh (akit korábbi elvbarátai ráadásul az emlékezetes VIP-listára is kiszerkesztettek) bosszút forralt. Nemhogy száz, de tíz nap türelmi időt sem adott a polgári kormánynak: a Nap-kelte tévés jegyzeteiben az új kabinet minden lélegzetvételét vérmesen támadta – akkor, amikor ettől jobbára még mindenki tartózkodott. A féktelen bizonyítási vágy megtermette a maga gyümölcseit: Németh nemcsak képernyős lehetőségekhez jutott, de idővel a Népszava vezető embere is lett. Éppúgy több fronton küzdött, mint a polihisztor Dési János, akinek kirobbanó tehetségét a Népszava, az ATV és a Klub Rádió manapság is vetésforgószerűen kamatoztatja. (A Klub Rádióban a dokumentumközlés reggelén a fergeteges humorú műsorvezetők Vári és Kondor néven szólítgatták egymást…) Nyilván a puszta véletlen műve, hogy Németh és Dési rendre azoknál az orgánumoknál tűnnek fel, amelyek leginkább azonosulnak az MSZP nézeteivel. Aligha kétséges, hogy a Népszava meg fogja nyerni azt a pert, amely az ügynöközésre reagáló rádiós közleménynek azt a henye kitételét sérelmezi, miszerint a Népszava érintett volna a brókerügyben – mindez a lap tulajdonosi körére viszont nem feltétlenül érvényes. Nem járunk tehát messze az igazságtól, hogy a Kondor-ügyben a Népszava a külső fegyvertárs MSZP szócsöveként funkcionált.
Az ügyben szereplő politikusok lényegében azt tették, ami a dolguk. A III/II-es Medgyessy Péter mélyen hallgatott. Lendvai Ildikó azt hajtogatta: Kondorral nem az a baja, hogy talán kémelhárító ügynök volt (ez szerinte – híven tartva magát mozgalmi múltjához – derék dolog, de legalábbis nem bűn), hanem hogy alkalmatlan rádióelnöknek. Tóth András titokügyi államtitkár funkciójából fakadóan hímezett-hámozott ugyan, de nyakatekert módon, titokzatos szakértőkre hivatkozva mégis serényen igyekezett a Népszava által közölt dokumentum hitelességét alátámasztani. (Az ő segítsége amúgy nem feltétlenül tesz jót senkinek, mióta Kulcsár-ügyben a szavahihetőségét erősen megkérdőjelező ellentmondásokba keveredett.) Újhelyi István „médiapolitikus” Pollack Mihály téri, minden nívón aluli happeningje, összecsapása az utca emberével (amelynek folytán – a klasszikussá szajkózott Göncz-formulával élve – „nem mondhatta el beszédét”) első pillantásra a szokásos werberizmusnak tűnik; később érdemes visszatérni rá, nem valami más-e valójában. Az általa előadott összeesküvés-elmélet – amely szerint a rendes baloldali Kondort az elvetemült volt titokminiszter, Kövér László, illetve akkori kabinetfőnöke, a rádiókuratórium mai elnöke, Szadai Károly megzsarolta volna állítólagos ügynökmúltjával, azért „állt át” – a megszokottnál is erősebb állítás, független bíróság előtt védhetetlen. Vagy a reménytelen politikai helyzetből fakadó rövidlátás indokolhatta e teória előadását (amely túlkapás egy stabil jogállamban akár Újhelyi szépen izmosodó politikai pályáját is kettétörhetné), vagy nagyon is megfontolt figyelemelterelő hadművelettel van dolgunk. Hogy ez az utóbbi lehetőség sincs kizárva, azt Kovács László reagálása megerősíteni látszik: amit soha nem gondoltunk volna, a sokat megélt pártelnököt úgymond „megrendítette a Kondor-ügy”…

A törvény szövedéke
A baloldali sajtó előszeretettel hasonlítja össze a Kondor-féle közlést a Magyar Nemzet tavaly nyári címlapjával, amikor Medgyessy Péter szt-tiszti múltjáról lebbentette fel a fátylat. Az öszszehasonlítás alapja szerintük az, hogy egyik is közszereplő, meg a másik is; egyik is III/II-es volt, meg (állítólag) a másik is. Csakhogy a különbségek számosak. Az még csak hagyján, hogy közszereplő és közszereplő között óriási különbségek lehetnek (nem mindegy, hogy valaki a közrádiót navigálja, vagy a köztársaságot), ám attól sem lehet eltekinteni, hogy Medgyessy elismerte titkosszolgálati múltját, Kondorét pedig a vádlóinak bizonyítaniuk kellene. (Ez utóbbi alól azzal próbálják – nem minden cinizmus nélkül – felmentetni magukat, hogy az államtitkok szentsége technikailag akadályozza őket az eljárásban.) További eltérés, hogy Medgyessy leleplezése után az idén év elején törvényileg erősítették meg az ilyesfajta közlések tilalmát, a Népszava tehát szántszándékkal sértett törvényt. Egy megváltozott helyzetben játszani ki ugyanazt a kártyát – az bizony korántsem ugyanaz.
Kondornak a személyiségi jogaiba is belegázoltak (az adatvédelmi biztos szerint a „hazafias” minősítés ilyen – vagyis hogy nem pénzért szolgált volna, mint Medgyessy, hanem meggyőződésből), de ez az emberi jogokra névleg oly kényes machiavellista liberálisokat most legkevésbé sem izgatja. (Kuncze Gábortól annyira tellett: no ugye, megmondtuk, hogy csak a teljes nyilvánosság a járható út. Arról viszont hallgat, hogy ennek az SZDSZ számára semmilyen morális következménye nem volna: a Medgyessy-féle alku láttán nehéz cáfolniuk, hogy akár Berijával is szövetkeznének, hogy kormányon maradjanak.) Az ügynöktörvény nyilvánvaló elhibázottsága azonban nem mentség azok számára, akik a hazai belpolitikai viszonyok között is az Irak esetében alkalmazott Bush-doktrínát igyekeznek alkalmazni: bizonyítsa ártatlanságát a megvádolt. A Magyar Köztársaságban megengedhetetlen, hogy az ártatlanság vélelmét felváltsák a bűnösség vélelmével.

Balmorál
Próbáljuk kikövetkeztetni, mi lehetett a gondolatmenetük a „dokumentum” közzétevőinek.
Ha Kondor Katalin ügynök volt, ugyan törvénytelen és erkölcstelen is ezt világgá kürtölni, de megéri a kockázat. Megéri, mert a rádióelnök alkalmasságát firtató polémiába ily módon bár szakmailag idegen, de erős érv kerül. Megéri, mert a Teller-ügyben elszenvedett vereség után offenzívába lehet lendülni: menteni, ami menthető. Megéri, mert illusztrálható vele a tétel: ti amott csak ügynököztök, de köztetek is vannak ilyenek. Ti használtok kettős mércét a jobboldalon, nem mi. Nektek bűn az ügynökmúlt, nem nekünk – de éppúgy felhasználjuk ellenetek az érvet, mint annak idején a marakodó kereszténydemokraták ellen, hogy lám, ilyen a keresztényi szeretet.
Ha Kondor Katalin nem volt ügynök, az az ő baja – gondolják. Ekkor is megéri hírbe hozni, mert a hír megosztja a konzervatív gondolkodású embereket. Nem zörög a haraszt – mondja a népi bölcsesség, és próbálja valaki a harasztot megcáfolni. Egyúttal el lehet temetni a jobboldali erkölcsi fölényt is: lám, még a saját mércéjüknek sem tudnak megfelelni. Mit akarnak akkor tőlünk, akik végeredményben nem változtunk: épp olyanok vagyunk, amilyennek megismertek bennünket. Nem a morál apoteózisa, de legalább a kiszámítható jövő.

Cui prodest?
Ha a Népszava még be is dőlne ettől a kétes kimenetelű kalandtól (noha nem is biztos, hogy ettől dőlne be), sokaknak még az is méltányos ár. Újhelyi fantazmagóriája a fideszes összeesküvésről alkalmas a zavarkeltésre, de nem elsődleges frissességű teória. Más lehet a háttérben. Talán induljunk ki abból, hogy mind a Medgyessy-, mind a Kondor-irat a politikai baloldalról érkezett. (A politikai jobboldalnak nincsenek ilyen elspájzolt zsarolóeszközei, nem is volt módjuk suttyomban hozzájuk jutni, így akkor sem tudnák ezeket alkalomadtán felhasználni, ha a morális fenntartásokon túltennék magukat.) A politikai baloldalról az SZDSZ kizárható (ahhoz túl nagy zavarba kerültek tavaly nyáron) – maradnak a szocialisták. Medgyessy környezete nem jöhet szóba – pártbéli ellenlábasai viszont igen. Medgyessyvel a kormányzás elején könnyű lett volna leszámolni, hiszen a ciklus elején még gördülékeny egy személycsere a kormányfői poszton. Akinek azonban akkor volt III/II-es dokumentuma, annak most is lehet – vagy ha nincs, akkor ismeri a módját, miként lehet ilyet szakszerűen előállítani. (Ne feledjük: a cél szentesíti az eszközt, a szakértelem pedig nem vész el, csak átalakul.) Kondort kilőni sosem árt, de adott esetben Medgyessy ügyét visszahozni sem, ha nagyon szeretne már miniszterelnök lenni az ember. Itt kap jelentőséget, hogy Kovács Lászlót „megrendítette a Kondor-ügy”, s nyilván készséggel állna egy morális megújulás élére, amely még akár olyan eseteket is elítélne, mint a hajdúszoboszlói szállodaprivatizáció Medgyessy tevékeny közreműködésével. Egy új kormány újabb száz nap türelmi időt kérhetne, el lehetne altatni a brókerügyet, az új férfi új műsort ígérhetne. Újhelyi, akit a Medgyessy-csapat ifjú titánjaként emlegetnek, talán e forgatókönyv semlegesítésére fogott Fidesz-gyalázó zavarórepülésbe. A Kondor-ügy voltaképpen pitiáner csetepaté ehhez a színfalak mögötti nagy játszmához képest. Persze az is lehet, hogy nincs így – csupán egy újabb hiteldeficittel, az Eötvös-effektus legfrissebb megnyilvánulásával van dolgunk, amely szervesen illeszkedik abba a sorba, amelyet a Blikk nyitott meg Kósa Lajos megrágalmazásával, majd a 168 Óra folytatott a nem létező Chirac-interjúval, valamint a Népszabadság a hamisított Teller-levéllel.
A Kondor-ügy talán nem is nagyon rí ki a baloldal politikai boszorkánykonyhájának főztjéből. Változatlanul aktuális azonban a kérdés: ki beszél itt az erkölcsről?
***
Kondor Katalin rádióelnök infernálisnak és nevetségesnek nevezte a vele történteket az újságírói tisztességről tartott előadásában a Reguly Akadémia tegnapi rendezvényén Veszprémben. „Sajnálom, hogy nem szolgálhatok részletekkel, de magam sem tudok ilyeneket” – tette hozzá a rádióelnök. Megjegyezte: az ártatlanságot a legnehezebb bizonyítani, s ezt nagyon jól tudják azok, „akik a mocskos boszorkánykonyháikban kevergetnek mindent”. Kondor Katalin szerint össztűz alá került a Magyar Rádió, elkezdődött anyagi ellehetetlenítése. Elmondta, hogy az „úgynevezett rendszerváltás” óta számára a legnagyobb döbbenetet az okozta, amikor rájött arra, hogy ebben az országban nagyon sok ember nem akarta a rendszerváltást, a demokráciát. „Ugyanis semmi mást nem tudnak elképzelni, csak a saját véleményüket, annak a diktatúráját akarták” – jegyezte meg. (MTI)