Egy kolumbiai gól, amely Knézy Jenőt is ordításra késztette

Június 11-én a Mexikó–Dél-afrikai Köztársaság mérkőzéssel kezdődik el az idei labdarúgó-világbajnokság. Pontosan száz nappal a rajt előtt indítottuk el a Magyar Nemzet százrészes sorozatát, amely a világbajnokságok történetének száz – általunk kiválasztott – legérdekesebb történetét meséli el. A 86. részben az 1990-es labdarúgó-világbajnokságra tekintünk vissza. Arra a tornára, amelyen Kolumbia az NSZK elleni meccsén 88 percen át csalta a futballt, de aztán három perc alatt megmutatta, hogy mégiscsak tudnak valamit erről a sportágról.

A kolumbiai csapat gólöröme 1990-ben az NSZK ellen vívott mérkőzésen Fotó: SVEN SIMON Forrás: SVEN SIMON

Máig nem világos, hogy az északír bíró miért hosszabbított majdnem négy percet, de Valderrama és az összes társa imába foglalta Snoddy nevét. A bekapott gól után Kolumbia ötös fokozatra kapcsolt – a nullásból. Azaz elkezdtek játszani. S lőn csoda, a 94. percben Valderrama átadásából Rincón egyenlíteni tudott. 

Az 1-1 nagyszerű eredmény volt, mert Kolumbia – története során első alkalommal – bejutott a vb egyenes kieséses szakaszába, azaz továbbjutott a csoportból.

„Soha nem kételkedtem abban, hogy 1-0 után képesek vagyunk az egyenlítésre” – mondta Francisco Maturana, a kolumbiai válogatott edzője. „Tudtam, hogy a játékosaim a játék utolsó másodpercéig támadni fognak. Meg is tették, és szenzációs eredményt értek el.”

Franz Beckenbauer, a nyugatnémet válogatott szövetségi kapitánya elismerte, hogy játékosai nem voltak mentálisan élesek. „Mivel a meccs előtt már bent voltunk a legjobb tizenhat között, a csapatom koncentrációja csökkent” – mondta. „Kolumbia nagyon jól játszott az első félidőben, és talán még a győzelmet is megérdemelte volna” – mondta a német szakvezető. Ő persze könnyen beszélt annak tudatában, hogy csapata biztos elsőként végzett a D csoportban.

A gól, amely az egész országot az utcára vitte

A kolumbiai sajtóban ez a mérkőzés máig nem egyszerű döntetlenként jelent meg, hanem a kolumbiai futball születési pillanataként. A leggyakrabban használt kifejezések: „el gol eterno” (az örök gól), „el gol de todo un país” (egy egész ország gólja) és „el día que nos graduamos” (a nap, amikor levizsgáztunk a világ előtt). Ebben persze akadt némi költői (amolyan dél-amerikai) túlzás, de aki nem élt abban az országban, nem tudhatta, mit jelentett számukra Rincón egyenlítő találata.

A kolumbiai kapus, René Higuita és Jürgen Klinsmann Fotó: FRANK LEONHARDT / DPA

A játékvezető három perc hosszabbítást jelzett, két perc már lepergett, amikor Littbarski a kolumbiai térfél szélén cipelte a labdát, amikor elvesztette azt. „Frusztráltan, szinte dühösen odamentem, hogy elvegyem tőle a labdát” – emlékezett vissza évekkel később Gabriel Gomez, aki a labdát Fajardónak passzolta. Fajardo megtett néhány métert, majd Valderramának passzolt, aki megfordult, és átadta a labdát Rincónnak. Ő a jobb szélen rohanni kezdett. Majd tőle a labda újra Fajardo lábára került, onnan Valderrama kapta meg, aki egy biliárdjátékos finomságával pöckölte meg a játékszert, s így adta be azt Rincónnak. 

Rincón betört a tizenhatoson belülre, ott állt a német kapu előtt, majd a többi már történelem.

Az uruguayi (!) újságíró, Eduardo Galeano a „Futball napsütésben és árnyékban” című művében egy teljes oldalt szentelt Freddy Rincón legendás góljának. A leírás szerint a gól után egész Kolumbia utcára vonult: dudaszó, zene, tánc és spontán ünneplés tört ki. A könyv ezt feltámadásként írta le, hangsúlyozva, hogy a csapat már a későbbi világbajnok ellen bizonyította, hogy a világ elitjéhez tartozhat. Ahhoz, hogy ezt a felfokozott állapotot megértsük, tudni kell, hogy Kolumbia 28 éven át egyszer sem jutott ki a világbajnokságra. 

Az egyenes kieséses szakaszban már nem sok babér termett a kolumbiai csapatnak, mert a nyolcaddöntőben 2-1-re kikapot Kameruntól. Az NSZK viszont egészen a döntőig menetelt, s azt 1-0-ra megnyerte Argentína ellen.