Az amerikai terroristaellenes háború kudarca

Most, az isztambuli robbantásos merényletek után mindenki szeme előtt lassan kirajzolódik a szélsőséges muzulmán erők célkitűzése. Az általuk szentnek tekintett arab földre betört amerikai koalíció katonái után egyfajta bosszúhadjárat sújt le mindazokra az országokra és szervezetekre, amelyek az Egyesült Államok iraki háborújában valamilyen módon részt vesznek. Az Irakban állomásozó amerikai és angol katonákat, majd legutóbb az olasz carabinieriket ért támadások mellett a háborús helyzetekben eleddig világszerte függetlennek tekintett, a konfliktusok megoldását, a szenvedő civil társadalmat segítő nemzetközi szervezetek: az ENSZ, valamint a Vöröskereszt is a sorozatos merényletek célpontjává váltak. A sort az amerikai háborús politikát ha nem is feltétlenül osztó, de azt valamilyen módon támogató arab országok, Szaúd-Arábia és Törökország zárják. Félő, hogy Észak-Afrika valamennyi földközi-tengeri országa is a fundamentalista muzulmán terrorizmus célpontjává válik. Egyiptom például e téren saját belső potenciállal rendelkezik, míg Tunézia erősen autokrata hatalma – mint eddig is – talán képes továbbra az országon kívül tartani az iszlám fundamentalizmus és a terrorizmus rémképét.
A muzulmán országokban nemrégiben elkövetett robbantások célja kettős. Egyfelől részét képezik az iraki háborúban érintett nyugati hatalmak elleni bosszúnak. Ilyen támadás az Isztambulban az angol diplomáciai képviselet, valamint a brit érdekeltségű HSBC bank ellen elkövetett merénylet. Vagy idesorolhatók a zsinagógákat ért robbantások is, hiszen a fundamentalista muzulmánok nem felejtették el egyes vezető izraeli politikai körök örömét az iraki háború kitörésekor, amelytől tévesen országuk biztonságpolitikai stabilitásának megerősödését várták. Másrészt pedig a nyugat- és Amerika-barát helyi politikai vezetés megfenyítését célozzák ezek a terrortámadások. A merénylet helyszínét jelentő ország közbiztonságát destabilizálva csapást mérnek ezáltal a gazdaságra, legfőképpen a jelentős bevételi forrást jelentő turizmusra, megrendítve így a fennálló, Törökország esetében többé-kevésbé világi és nyugatorientált politikai hatalmat.
De olyan mérsékelt és semleges országok, mint Svájc, szintén a robbantásos merényletek folytatásától féltik polgáraikat, és nem ajánlják számukra a törökországi tartózkodást. Az angol Foreign Office és az amerikai külügyminisztérium is egyértelműen a terrorista cselekmények gyarapodásával számolnak, és eltanácsolják polgáraikat a veszélyesnek ítélt országokba utazástól. Ezen országok sora egyre növekszik.
A Pentagon terrorizmus elleni küzdelme az iraki fronton egyre inkább átgondolatlan kalandorakció benyomását kelti. Legalábbis óriási politikai, diplomáciai, taktikai, hírszerzési és katonapolitikai hibát takar. Egy ideológiai alapokon meghirdetett háborút, melynek következményei csak most kezdenek egyértelműen kirajzolódni. Alapvetően téves feltételezése volt a Bush-adminisztrációnak az al-Kaida szervezetét az IRA vagy az ETA alapján felfogni, s reguláris hadsereggel keresni a decentralizált, sokszor csak pillanatnyi érdekek alapján együttműködő, különben egymással sokszor konkuráló terrorista szervezetek felszámolását. Nem is beszélve az Afganisztán és Irak között fennálló különbségekről.
Irak megtámadása sem a nagy hatótávolságú tömegpusztító fegyverek, sem a terrorista szervezetek felszámolását nem hozta el. Mindössze újabb dzsihádra szítja az elkeseredett iszlám fiatalokat, lassan újabb terroristakiképző országot teremtve, immár mindössze 200 kilométerre Izrael határaitól – szemben az eddigi több ezer kilométerrel, amikor a világ eldugott zugaiban, Csecsenföldön és Afganisztánban szervezkedtek az iszlám terrorizmus szélsőségesei.
A sors fintora, hogy francia európai uniós diplomaták és Közel-Kelet-kutatók mellett sok amerikai szakértő is óvta a washingtoni kormányzatot az iraki háború megjósolhatatlan következményeitől. A mérsékelt politikai erők szerte az iszlám országaiban defenzívába kényszerültek. Az sem titok, hogy az algériai titkosszolgálat képviselői az iraki harcászati tevékenység megkezdése előtt jelezték tengerentúli kollégáiknak, hogy a GIA (algériai iszlám gerilla) harcosai Irakba készülnek. Az iszlám földjére lépő nyugati katonák vörös posztót jelentenek a mozlimok fanatizált részének szemében, s tálcán kínált támadási célpontot nyújtanak az Amerika- és nyugatellenes terrorista erőknek. Az al- Dzsazíra televíziónak adott nyilatkozatában e felett érzett örömét nyilvánosan is kifejezte a dzsihád (szent haború) egyik szellemi támogatója. Végezetül nem szabad elfelejteni, hogy Bagdad szimbolikus jelentőséggel bír az iszlám képzeletvilágában, hiszen a Kalifátus szent városa. Elfoglalásával az arab világban a mérsékeltebb erők is radikalizálódtak, és mindinkább mobilizálhatóvá váltak az általánossá váló Amerika- és nyugatellenesség diktálta fellépésekben.
A koalíciós erők katonai jelenléte tehát nem megoldás a terrorizmus problémájára, éppen ellenkezőleg: legitimálja az újraszülető keresztes háborúnak lefestett harcok elleni dzsihádot, szent háborút a nemzeti függetlenségében sértett, magát megalázott helyzetben érző arab-iszlám világban.

A szerző egyetemi tanársegéd, a párizsi Institut des Sciences Politiques volt diákja