Perben a pusztulással

Ludas puszta. Provizórium kori magyar falu Röszkétől tizenöt kilométerre délre. A hatvanas években 7000-8000 lélekkel, négy iskolával. Ma: jó, ha 1700 polgárral és egy elsőtől a negyedikig oktató iskolával, összevont tagozatokkal. Polgári ház Szabadka belvárosában 1990-ben: tíz magyar, három horvát, egy szerb családdal. Lakói: értelmiségiek, orvosok, írók, festők, zeneszerzők, ügyvédek, tanárok. Ma: tizenhárom szerb és egy horvát családdal. Lakói: csempészek, menekültek Boszniából, Horvátországból, Koszovóból. Általános iskola, Szabadka, 1984: három elsős magyar osztály, 105 gyerekkel. Ma: egy magyar osztály, jó, ha húsz diákkal. Napilap: Magyar Szó. 1989-ben negyvenötezer példánnyal. Ma jó, ha hétköznap 5000-6000-rel. Hetilap: Hét Nap. 1990-ben ötvenezer példányban. Ma nem éri el a nyolcezret. Belváros: Szabadka. Kocsma kocsma mellett. Jó, ha kettőben magyarul beszélnek. Szabadkai magyar fiatalok szórakozóhelye: a várostól 25 kilométerre lévő Királyhalma, a magyar határtól három mérföldre. Okozat: évi négy-öt halálos kimenetelű autóbaleset. Népszámlálás. 1990: körülbelül 330 ezer magyar. Népszámlálás 2002-ben: 292 ezer magyar. Neve elhallgatását kérő szerb szakember: politikai érdekből húszezerrel többet tüntet fel a statisztika a valóságnál.
Perben a pusztulással.
Statisztikai adatok PhD-fokozattal rendelkezőktől, tudományos kutatóktól: tíz éven belül a magyar népesség a korfa figyelembevételével megfeleződik. Ebbe nincsenek beleszámolva az emigrációt vállalók, akiknek számát körülbelül ötvenezerre lehet becsülni. Az önkéntes és erőszakos asszimiláció számarányairól szót sem ejtve. Ijesztő jóslat: 2012, Vajdaság: a magyarság lélekszáma a százezret sem éri el. Kivándorlás: az előző tíz évben felpörgött, és a rendszerváltozással sem csökkent. Értelmiség: kihalóban, eltávozóban. Árzuhanás: a kivándorlók eladják ingatlanjaikat, földjeiket, ami a magas kínálat miatt hatalmas árzuhanást idézett elő. Az ingatlanokat, földeket idegenből – Boszniából, Horvátországból, Koszovóból – jöttek és spekulánsok vásárolják fel, a falvak elnéptelenednek. Az etnikai arányok évről évre biztosan változnak. Mindennek egyik oka az állampolgársági kérelem benyújtásához való követelmények teljesítése: letelepedés, ingatlan, munkavállalás, készpénz…
Perben a pusztulással.
Az utóbbi években elsősorban a tehetősebb – értelmiségi és középréteg – hagyta el a szülőföldjét. A legújabb kutatási adatok tükrében bizton állítható: most már a lecsúszott, szegényebb elemek is a kivándorlást választják. Ennek első oka a három éve zajló privatizáció. A magyarság tőkehiánnyal küszködik. A neki megmaradást, anyagi gyarapodást adó kis- és közepes vállalkozásokat, cégeket a tőkével bíró, messzi földről jött telepesek veszik meg. A gyanús pénzekből privatizált magáncégek előszeretettel államalkotókat alkalmaznak. Az óriáscégekben szintén eltörpül a magyarok számaránya. Tőke híján a magyarság még az eddig neki hagyományos gazdasági ágazatokból is kiszorul. Második ok: a magyarság szellemi leépülése. Anyagi fedezet híján a szülők nagy része hároméves szakközépiskolába íratja be gyermekét. Ezen generációk elhelyezkedési lehetősége az iskola befejezése után szinte reménytelen vagy csak katasztrofálisan alacsony fizetéssel lehetséges. Ennek folyománya: az értelmiségiek nyolcvan százaléka távozott. Már a tömbben élő magyarságnál sem ritka, hogy a tantárgyak felét államnyelven oktatják, tankönyvek, megfelelő tanárok nélkül. Harmadik ok: a schengeni vasfüggöny felemelkedése, a teljes mozgásszabadság korlátozása, a vízumkényszer (a mostani átmeneti megoldás csak 2007-ig érvényes). Negyedik ok: a magyarság számarányának drasztikus zuhanása közben idő kérdése, hogy képviselői mikor szorulnak ki a politikai életből, a parlamentből. A magyar önkormányzatok elvesztése után még az a kevéske anyagi támogatás is, amit az önkormányzatok adnak a magyar kultúrára – elvész. Ahogy munkahelyek sokasága is, amelyeket az önkormányzatok nyújtanak.
Perben a pusztulással.
Közigazgatás: a diktatúra idején a magyar jogászok, köztisztviselők nyolcvan százalékát elbocsátották. Ezek nagy része az azonnali kitelepedés mellett döntött. A rendszerváltozás után még a kötelezően előírt helyekre sem sikerül megfelelő szakképzettségű magyar nemzetiségűt találni. Agyelszívás: évente ezer délvidéki diák kezdi meg tanulmányait a Magyar Köztársaság közép- és felsőfokú intézményeiben. Ebből tanulmányaik sikeres befejezésével a visszatérők aránya jó, ha eléri a tíz százalékot. Ennek egyik fontos oka: a diplomák elismerésének az állam által történő tudatos akadályozása, nyolc, kilenc, tíz különbözeti vizsga letételére való kötelezés. Megalázás: Márton Áron Szakkollégium, Budapest, 2003 májusa: az ott lakók tanúskodása szerint éjjel egykor a határőrség bejelentés nélküli ellenőrzést tart, mint egy menekülttáborban. Állami erőszakszervek fellépése: a magyar falvakban felerősödőben a represszió. A magyarok sérelmére elkövetett uszítók, tettlegességig fajuló provokálók büntetlensége, védelmezése.
Perben a pusztulással.
Népességcsökkenés: a Magyar Köztársaságnak 2003-ban alig valamivel több mint tízmillió lakosa van. Szerencse a szerencsétlenségben: ez a szám még nem csökkent a bűvös tízmillió alá. Ennek oka: a határon túliak betelepedése az eltelt egy évtizedben. Anyagi támogatás: a hárommillió magyarra a mindenkori magyar kormányok – tudomásom szerint – az utóbbi években a magyar költségvetés 0,1 (!) százalékát költötték, évekig a megfelelő biztonsági elemek beépítése nélkül (a kis pénz is sok pénz, főleg ha nem jó helyre megy). Magyar állampolgárság: nem jár automatikusan sem szavazati joggal, sem nyugdíj- és betegbiztosítással, sem az államnak jelentős anyagi hátránnyal. Aki az ellenkezőjét állítja – nem mond igazat. Megszerzésének feltételei azon magyaroknak, akiknek szülei, nagyszülei azt önhibájukon kívül veszítették el (elvették tőlük), állandó magyarországi tartózkodás, megélhetés, adózás és megfelelő ingatlannal rendelkezés igazolása után lehetséges. Számos megalázással, a hivatalok által be nem tartott határidőkkel, újabb és újabb hiánypótlással jó esetben három-négy éven belül. Ennek folyománya: a fentiekben már említett szülőföld végleges elhagyása és feladása, az ingatlanárak zuhanása, az etnikai arányok megváltozása. A folyomány folyománya: a magyar élettér (kérem nem keverni a Lebensraum fogalmával!) további szűkülése, amely már sok helyen vészesen közelít a trianoni határokhoz. Áttelepülés okai: kisebbségi sors minden keserve, bánata, megaláztatása, fájdalma, az anyagi és szellemi leépülés, a kirekesztettség, bezártság érzése, a reménytelen jövő biztos tudata, az állami erőszakszervek demokratikus országokban elképzelhetetlen fellépése.
Perben a pusztulással.
A magyar állampolgárság kérésének valódi oka: a lét- és jogbiztonság (jogbiztonság, igen, hiszen uniós állampolgárokat még a balkáni országokban sem mernek nyílt eszközökkel megfélemlíteni, zaklatni), ingázó – kétlaki – életmód megteremtése a szülőföld végleges elhagyása, feladása nélkül.
Perben a pusztulással.
Az illúzió vége: Szerbia, Románia 2007-re nem lesz az EU tagja, Ukrajna pedig jó, ha ötven év múlva. Kétmillió magyar (egy egész Budapest) leírása. Zsivkovics múltkori felemás kijelentésének szándékosan rossz tolmácsolása a közvélemény felé (olvassuk el figyelemmel: abban szó sincs végleges és teljes elutasításról), az index.hu-n az ezzel foglalkozó topicok, illetve a sajtóorgánumok, közéleti személyek kijelentései, ahol az önhibájukon kívül szenvedők sorskérdéseiről úgy írnak, nyilatkoznak, ahogyan a levágandó barmokról sem szokás.
Perben a pusztulással.
Konklúzió: az eltelt tíz évben kialakított magyar nemzetpolitika megbukott. Tudatos önpusztítás, a német modell gyakorlati átvétele magyar fűszerezéssel. Kemény szavak, tudom. De számít a humánum? Döntsük el végre jobb- és baloldalon: mást mondunk, és mást cselekszünk, vagy végre kimondjuk az igazságot: a fő és egyetlen cél, alternatíva: a maradék kilencvenháromezer négyzetkilométer belakása, megtartása. Ha valóban a határon túli magyarság megmaradása, felvirágoztatása a cél, akkor egy sokkal, de sokkal átgondoltabb, alapjaiban teljesen más nemzeti stratégiára van szükség, amelynek három legfontosabb pillére a kettős állampolgárság intézménye, a magyar tőke kihelyezése a Kárpát-medencébe és az önálló magyar iskolahálózatok felépítése, kiépítése.
A hajó süllyed, percek múlva eltűnik a mélyben, talán még nem késő, talán még van remény. De nem így, nem ezen a módon, teli acsarkodással, szivárványszerű illúziókkal, a belpolitikának szánt fogyasztással. Hanem csakis a nemzeti konszenzus útján, a belpolitikai nézetkülönbségek félretételével. Ami most folyik a határon túli magyarsággal (ezerkilencszáznegyvennyolctól napjainkig) – fájdalom –, nem más, mint tudatos nemzeti önpusztítás. És akkor még egy szót sem ejtettünk a szerb, a román, az ukrán és a szlovák állam a fentebb soroltakban való részességéről (mert bizony nincs ez másképpen a többi országban sem), kötelességeiről, ami ennél az írásnál jóval, de jóval több lapot tenne ki. Kutya kötelesség, amire a mai napig fütyülnek.
Perben a pusztulással.
A szerző délvidéki író