Az orvosi eskü és a magzatelhajtás

Képzeljük el, hogy mi lett volna, ha Mária a szeplőtelen fogantatás után megijed korának szemléletétől, megijed, hogy József nem hisz neki, és a magzatelhajtás valamilyen akkori módszerét választja. Mert akkor is voltak erre módszerek. Mi lett volna az emberi történelemmel? Mert a történelem tengelye a betlehemi gyermek, istenember Krisztus születésében van rögzítve, bebetonozva, és ekörül forog minden. Nem lett volna megváltónk, szörnyű állapotban, szegletkő nélkül, iránytű nélkül kóvályognánk, mert Krisztus azoknak is iránytű, akik nem hisznek benne. Barsi Balázs ferences atya ezt olyan szépen fogalmazza meg: A lelkiismeret Krisztus homályos hangja – és ez mindenkiben benne van. Hála a szűz anyának. Ő igent mondott. Emberként így lett első az emberek között, és marad is az mindörökre. Női mivoltából kifolyólag a nőket kiemelte, mint teremtményeket, visszaadta a rangjukat a teremtésben. Amit Éva elrontott, azt Mária visszaadta.
Amit Ádám elrontott, azt Krisztus adta vissza, de ő nemcsak ember volt, hanem Isten egyszülött fia is. Ezért tiszteljük Máriát mint az emberek között az elsőt. Karácsonyhoz közeledvén, amikor a szeretetet ünnepeljük, ez a tény legalább olyan fontos, ha nem fontosabb. Különösen fontos ez a születés, ha arra az évi több tízezer abortuszra gondolunk, ami országunk holokausztjaként tizedeli a magyar lakosságot. A fenti gondolatok a hívők szemével nézve egyértelműek. De mi van a nem hívő testvéreinkkel, őket hogyan lehetne meggyőzni erről a kérdésről? Van egy nagyszerű dolog, úgy hívják, hogy tudomány, és a tudomány bizonyítékai előtt általában a nem hívők is fejet hajtanak. Ki vitatkozna már arról, hogy van szabadesés, vagy arról, hogy a föld gömbölyű? Valahogy úgy van ez, hogy amit kétezer év óta a hívő laikusok vagy nem laikusok vallanak, azt sokszor a nem hívő tudós barátaink évszázados iszonyatos nagy munkával és szenvedéssel bizonyítják be. A hit észérvei, így is nevezhetnénk ezt a keserves folyamatot.
Az emberbe, függetlenül attól, hogy hívő vagy nem, Isten beleültette a lelkiismeret révén az ő bölcsességét. Rajtunk áll, hogy élünk-e vele vagy nem. Erre jó példa a hippokratészi eskü szövege, amit minden magyar orvos elmond, amiben benne van, hogy magzatelhajtást nem végzek. Hippokratész, aki nem ismerte még az evangéliumot, magától érezte, hogy az emberi élet nem a születéssel kezdődik. Ezt az esküt szegjük meg mi orvosok nap mint nap, amikor hagyjuk, hogy a magyar kórházakban abortuszok legyenek. Igaz, a parlamentben ülő törvényhozók nem esküdtek meg, de mi megesküdtünk, hogy nem végzünk magzatelhajtást vagy nem segédkezünk benne. Vétkesek közt cinkos, aki néma – mondja a költő, és ez ránk, orvosokra különösen igaz. Az OEP még fizet is érte. Minden tiszteletem azoké a nőgyógyász barátainké, akik sokszor nevetségessé téve és hátrányos anyagi helyzetbe hozva magukat és osztályukat, nem hajlandók abortuszt végezni.
Mindezek ellenére nem szabad vakon elítélni azokat, akik végeznek abortuszt, és azokat a kismamákat sem, akik elvégeztetik ezt a műtétet. Az ítélet nem a mi kezünkben van, hanem Istené. Nem tudhatjuk, hogyan nevelkedtek, hogyan szocializálódtak, egyszóval, ha a helyükben lennénk, mi mit csinálnánk. Jézus a házasságtörő asszonyt nem ítéli el, csak arra biztatja, hogy többé ne vétkezzen. Ez az egyedüli magatartás, ami célra vezethet ebben a kérdésben, és nem a fenyegetés. Magam is tudom ezt, életemnek korábbi, Istentől elforduló időszakában adtam tanácsot abortuszra. Most már látom, micsoda hiba volt. Ahhoz, hogy a kételkedőket meggyőzzük, az előbb említett módon a tudományt is segítségül hívhatjuk. A tudomány által kifejlesztett modern radiológiai vizsgáló eljárások (ultrahang, MRI) már bebizonyították, hogy az élet nem a 12. héten kezdődik, és ha figyelembe vesszük a genetika felfedezéseit, a DNS-lánc szerepét az öröklődésben, akkor jól láthatjuk, hogy abban a pillanatban, amikor párba álltak a megtermékenyített petesejt kromoszómái, kialakult az emberi személy, minden lehetőség adva van a fejlődéséhez. És ez a fogantatáskor történik meg, nem pedig az első–negyedik–nyolcadik–tizenkettedik héten vagy akár születéskor, amihez kötik egyes tudósok az emberi élet kezdetét, félrevezetve ezzel a jogalkotókat is.
Pusztán a tudomány eszközeivel is bizonyítható az abortusz mint kiút teljes lehetetlensége a magzatukat elvetni akarók számára. Ugyanakkor nem a tiltás fogja megoldani véglegesen ezt a problémát, mint ahogy Írországban és Lengyelországban sem oldotta meg. Igaz, jelentősen csökkenti a számot, és valószínű, hogy ez az első lépcső. Az abortusz elfogadása ugyanúgy a másság tiszteletéhez tartozik, ami csúf kifordítása Jézus szavainak: Szeresd felebarátodat, mint önmagad. Hogyan lehet tisztelni azt, ami rossz és embertelen? Az más kérdés, hogy az ítélet nem az én kezemben van. Talán a tudomány útján, a hit észérvei útján kell járnunk nem hívő testvéreink felé, és akkor megoldódhat országunk legnagyobb erkölcsi problémája, utat mutatva ezzel az egész világnak. Különösen fontos ez karácsony előtt, ami elsősorban Krisztus születésének ünnepe, a szeretet ünnepe, de magának a születésnek is az ünnepe.

A szerző klinikai idegsebész