„Szent kötelesség a lélek nevelése”

(Részlet Szent-Györgyi Albert 1930-ban Szegeden, az országos testnevelési kongresszuson elmondott előadásából)

(…) A sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is a legerőteljesebb és legnemesebb nevelő eszköze. A sport fogalma azonban nem tévesztendő össze puszta testi ügyességgel, a rekordhajhászással, a nyereségvadászással és a legutóbbiakkal együtt járó primadonnáskodásokkal. Az utóbbiaknak nemcsak hogy a sporthoz semmi közük, de a sportnak egyenesen ellenségei. A sport elsősorban szellemi fogalom. Egy sportcsapat a társadalomnak kicsinyített képe, a mérkőzés az életért való nemes küzdelem szimbóluma. Itt a játék alatt tanítja meg a sport az embert rövid idő alatt a legfontosabb polgári erényekre: az öszszetartásra, az önfeláldozásra, az egyéni érdek teljes alárendelésére, a kitartásra, a tettrekészségre, a gyors elhatározásra, az önálló megítélésre, az abszolút tisztességre és mindenekelőtt a fair play, a nemes küzdelem szabályaira. Aki ezeket tudja, és akiből a lélek férfiasságát, a meleg érdeklődést, az önállóságot és alkotási vágyat nem verjük ki 12 vagy 17 évi örök magolással, ijesztgetéssel és fenyegetéssel, az meg fogja állni a helyét az életben. Azért zárja be Cambridge déli egy órakor tantermeit és nyitja meg sportpályáit.
(…) A sport nemcsak a testnevelésnek, de a lélek nevelésének is leghatásosabb eszköze, és minden iskolának, a legalacsonyabbtól a legmagasabbig első és szent kötelessége a lélek nevelése, hogy fiaiból embert faragjon.
Az iskolában a gyermeki lélek minden erénye, a pajkosság, a vidámság, az elevenség bűn. Csak az lehet igazán ember, aki igazán gyermek is tudott lenni. Csak az egészséges ember lehet igazán hasznos tagja a társadalomnak. Úgy értesültem, hogy még mindig vannak iskolák, ahol napi öt óra tanítás folyik, ahol hetenként két tornaóra van, ahol tehát három napra előre kell a gyermekeknek magukat kimozogniuk. Hát tudnak az urak három napra előre enni vagy aludni? Ez, ami itt folyik, az ellenkezik nemcsak a fiziológia és orvostudomány, de ellenkezik az emberi józan ész legelemibb követelményeivel.
Ami pedig az ötórai oktatást illeti, én magam igencsak szellemi munkához szokott tudós ember vagyok, de én képtelen vagyok tovább mint két óra hosszat előadásra figyelni.
Mi nem embereket nevelünk, hanem a tudálékosság mázával megkent féltudósokat, akik a közéletre alkalmatlanok, s a tudományhoz nem értenek.
Az iskolának végre meg kell értenie, hogy alá kell magát rendelnie az állam céljainak. Az államnak pedig elsősorban tetterős polgárokra van szüksége, és ezeket kell az iskolának nevelnie, és ez fontosabb, mint az összes rendhagyó igék, évszámok és képletek együttvéve.”