Andorka Rudolf írja valahol, hogy a szociológia az a tudomány, amelynek eredményeit – akár akarják művelői, akár nem – a politika felhasználja. A közelmúltban látott napvilágot az a kötet, amelynek baloldali szerzői nagyon szeretnék, ha üzenetüket felhasználná a politika. Ez az üzenet így szól: Magyarországon mélyül a szegénység, az uniós csatlakozás pedig – ha nem történnek megelőző lépések – újabb társadalmi csoportokat tehet szegénnyé.
Bármennyire sajnálom is, hogy a szerzők politikai elfogultsága néha eltorzítja a valóságot, és bármennyire más megoldásban gondolkodunk, mint ők, a helyzetértékelés idézett gondolataival tökéletesen egyetértek.
Azt bizonyára már ők is sejtik, hogy Andorka megfigyelése ez esetben mégsem helytálló. A Medgyessy-kormány nemigen használja fel a szociológia eredményeit, gyengécske intézkedései semmit nem fognak javítani a helyzeten.
A téma mindenesetre felszínen van. Fontos, hogy az egyszempontúság szavai mellett elhangozzék néhány megjegyzés a társadalom egésze iránt felelős politika szempontjából a polgári oldal eszmeiségéből táplálkozó koncepció alapján, amelyet az Orbán-kormány gyakorlata igazolt.
Amikor a szegénység kérdésével foglalkozunk, a számok és az intézkedések mögött emberi sorsokat kell látnunk, fiatalon feladott reményeket és felnőtt fejjel megélt megaláztatásokat. A segítés több szinten megvalósuló, hosszú folyamat, amelyben az állam biztosíthat jövedelemnövekedést és kitörési lehetőséget, az empatikus segítők és közösségek gyógyíthatnak lelki sebeket vagy segíthetnek az életformaváltásban.
Aki politikai felelősség birtokában nyúl a kérdéshez, annak egyben kell látnia a társadalmat, hiszen felelőssége annak egészére, egységének és működőképességének fenntartására terjed ki. Együtt kell kezelnünk a népességfogyás, a foglalkoztatás, a családok helyzetének ügyét a szegénység problémájával és sok más társadalmi kérdéssel. Ez akkor is igaz, ha vannak hangsúlyos feladatok. Mindig megdöbbenek, amikor a sok szempontú családpolitikai intézkedéseken kizárólag szegénypolitikai szempontok teljesítését kérik számon.
A szegénység több okra visszavezethető jelenség, mondhatnánk, a szegénység kockázata egymástól jól elkülöníthető csoportokat érint. Ilyenek: a fogyatékkal élők, a nagycsaládosok, a romák, a hátrányos helyzetű körzetek és kistelepülések lakói, a munkanélküliek, az adósságcsapdába kerültek stb. Az okok különbözősége természetesen a megoldások különbözőségét is igényli. Mivel a legtöbb esetben szerepet játszik a munkalehetőség, a munkaképesség vagy a munkaszándék hiánya, ezért a megoldás legfontosabb eleme a munkalehetőség, ezen belül a közmunka és a védett munkahelyek biztosítása, illetve a munkára késztető támogatás. A szegénységgel fenyegetett vagy abba belesüllyedt emberek jelentős része nem alkalmas arra, hogy piaci viszonyok között munkát vállaljon. Számukra különösen fontosak az atipikus munkahelyek. Ha ezen a téren sikerül radikális változást elérni, a probléma gyökerét kiirtottuk.
Mindig meglep az a szemérmesség, ahogy sokan a munkaszándék hiányát kezelik. A munkakerülés tabunak számít, úgy beszélnek róla, mintha az a munkaképesség lelki korlátja lenne. Ilyen is van, azt megértéssel kell kezelni, de ez nem az, ez a lumpen életforma sajátja. Aki folyamatos segélyezéssel támogatja a dolgozni nem akarókat, az a társadalom egészének árt. A segély a krízishelyzet kezelésére való, nem a munka folyamatos pótlására. Aki ezt teszi, nem kiemeli helyzetéből az érintettet, hanem tartósan benne hagyja.
Az Orbán- és a Medgyessy-kormány társadalompolitikai intézkedései között nagy a különbség. Az is világos, hogy ez a társadalomképük és a politikai szándékuk közötti különbségből adódik. A Medgyessy-kormány hatalomra kerülésében a werberi taktika szerint nagy szerepe volt az életformájuk miatt alacsony státusú rétegeknek. Megtartásuk – a számukra fontos szociális segélyezéssel – hangsúlyos politikai cél. Másrészt a baloldal eszmeiségéhez közel áll a liberális szándék: hagyjuk a társadalmat, alakuljon úgy, ahogy az egyének döntése alakítja. Mindenki úgy él, ahogy jónak látja, az állam kötelessége a szociális minimum biztosítása.
Ezzel szemben egy konzervatív kormány társadalomképe a közösség iránti kötelességeit teljesítő, egyéni életcélú emberek rendezett közösségét mutatja. Erre ad késztetést minden polgárának. Miközben megérti a nehézséggel küszködő embert, nem mond le a munka társadalmi becsületének növeléséről. Szociális lépéseit is a társadalomépítés szándéka vezeti. A polgári kormány is hasonlóképpen gondolkodott és cselekedett.
1998-ban komoly kihívás előtt álltunk. Meg kellett állítani az alsó középrétegek további lecsúszását. A tét a társadalom egysége vagy kettészakadása volt. Sikerült elkerülni az akkor sokat emlegetett dél-amerikai modellt. A középrétegek támogatásának ez volt az első számú indoka. Eszköze pedig a családtámogatási rendszer, különösen a gyermekek utáni adókedvezmény, később jól kiegészülve az otthonteremtési támogatással. Ehhez járult a folyamatos, kiegyensúlyozott bér- és nyugdíjemelés. Ennek köszönhetően a rendszerváltozás óta először abban a ciklusban nőtt a bérek és a nyugdíjak reálértéke.
A foglalkoztatás növekedése sok ezer embernek adott munkalehetőséget.
A középosztály támogatása tehát össztársadalmi, mondhatnánk, nemzeti érdek volt. Ezzel szemben a leggazdagabbak előnyének növelése nem az. Gondolok az új kormány egyik első intézkedésére, a miniszteri fizetések 100 százalékos emelésére vagy a tőkejövedelmek adómentességének biztosítására. A polgári kormány intézkedései nyomán tehát javult a társadalom egészének helyzete, a szegénység nem terjedt tovább, sőt visszaszorult. Ez jól érzékelhető a kifejezetten anyagi okok miatt veszélyeztetett gyermekek számának alakulásán: 1997-ben 340 ezren voltak, 2000-re számuk 185 ezerre mérséklődött.
Nem állítom, hogy minden szegényen sikerült segítenünk, de sokakon igen. Ilyenek voltak a minimálbéren dolgozók. 250 százalékos béremelésben részesültek. Ezzel jelentős különbség keletkezett a munkabér és a segély között, ami normális állapot.
Fokozott figyelmet fordítottunk a fogyatékkal élők foglalkoztatására, ellátására és támogatására. A fogyatékosügyi program kidolgozásával és végrehajtásának megkezdésével nagy lépést tettünk helyzetük javításáért. A területre szánt éves költségvetési összeg tizennyolcról negyvenmilliárdra emelkedett.
A lakáshitel-törlesztési nehézségek miatt adósságcsapdába kerülő családok részére egy 14 milliárdos adósságkezelési programot indítottunk el. Kezdetben harmincezer család kapott lehetőséget arra, hogy állami és pénzintézeti segítséggel, a saját erőfeszítésük hozzáadásával elkerülje a kilakoltatást.
Hajléktalanfoglalkoztatási mintaprogramot indítottunk. Kiterjesztettük a gyermekétkeztetés normatív kedvezményeit.
A sok apró, célzott intézkedést nincs alkalmam felsorolni, de az is nyilvánvaló, hogy nem minden nehéz élethelyzetben lévő réteg kapott kellő figyelmet. Ilyen például a fogyatékos gyermekét ápoló és ezért munkát vállalni nem tudó szülő.
Mi történt a kormányváltás óta?
Sok szocialista politikus a szavazatvásárló ígéretek teljesítése miatt még ma is döngeti a mellét, mint a gorilla. Pedig ezek nem csak átgondolatlanok voltak, és nem követték őket strukturális változások, de mára már világossá vált, hogy értéküket is elvesztették. Következményüket viszont ma is nyögjük. Mondjuk ki világosan: nem szociális, hanem politikai indokkal születtek.
A Medgyessy-kormány megvalósult és tervezett szociálpolitikai intézkedéseiben az egységes és differenciálatlan támogatásokat erőlteti. Emellett újból és újból megjelenő ötlet a rászorultság elvének alkalmazása a családtámogatásban. Akinek fontos az egészséges társadalom és ennek alapja, a család, az tudja, hogy szükség van családpolitikára, ezen belül családtámogatásra. Ennek más a logikája, mint a szegénypolitikának. A családtámogatási rendszer tervezett átalakítása, amit a családi pótlék és az adókedvezmény összevonásának neveznek, csupán a források összevonása, valójában az adókedvezmény eltörlése. Eredménye az lesz, hogy kevesebbet kapnak a többgyermekes, dolgozó családok és többet a nem dolgozó rétegek. Ezzel sérül a demográfiai cél, és romlik a társadalom állapota.
A megszorító intézkedések minden réteg helyzetét rontják. Így volt ez a Bokros-csomag idején is, amivel nem az volt az egyetlen baj, hogy megérkezett, hanem hogy rossz volt a címzett. A családoknak nem lett volna szabad küldeni belőle. A Medgyessy-féle megszorítások sem igen kímélnek senkit, az otthonteremtő családokat sem.
A mohó szavazatvásárlás, a rossz gazdaságpolitika, a jövőkép hiánya és a bizonytalankodó kormányzás eredményeként ismét nő és mélyül a szegénység Magyarországon. A magyar polgárok többsége már belátja, hogy az országot és a társadalmat olyan kormány képes kivezetni jelenlegi helyzetéből, amelynek tetteit nem a hatalomvágy, hanem a felelősség irányítja, és van ereje tervei megvalósításához.
A szerző az Orbán-kormány
volt szociális és családügyi minisztere
origo.hu
Bohár Dániel: Idegállapotban darálja a zagyvaságot Magyar Péter
