A Teleki-szoborral kapcsolatban – főleg nem történészi oldalról – megdöbbentően szubjektív vélemények születtek a médiában, szinte csak a zsidótörvények alapján mondva ítéletet a mártír miniszterelnök fölött. Csak egy fontos témakörről nem esett szó – egyetlen munkát kivéve –, ami azonban növeli Teleki államférfiúi érdemeit: titkos tevékenységéről a Sándor-palotában 1939 és 1941 között. Az egyre növekvő náci veszedelem és mind nagyobb méreteket öltő hazai volksbundista, valamint nyilas propagandával szemben ugyanis Teleki – Európában egyedülálló módon – központilag irányított Nemzetpolitikai Szolgálatot szervezett. Így lett a Sándor-palota a földalatti német- és nyilasellenes tevékenység titkos műhelye. Minderről úgy szerezhettem tudomást, hogy Molnár Sándor tanár, aki egyik közvetlen munkatársa volt Telekinek, 73 oldal terjedelmű visszaemlékezésében ezt barátként rendelkezésemre bocsátotta, hogy azután elhelyezze a Széchényi-könyvtár bizalmas iratai között.
Molnár e memoárjában részletesen leírja a titkos tevékenységet, amelyről Teleki közvetlen munkatársain és két politikustársán kívül senki nem tudott. Visszaemlékezését azzal kezdi, hogy felvázolja a Teleki miniszterelnöksége alatti magyarországi és nemzetközi politikai helyzetet, majd rátér Teleki néhány fontos intézkedésére. Ezek közé tartozik, hogy betiltja a hazai Nemzetiszocialista Pártot, a hungarista mozgalom szervezkedését, amely a volksbundistákkal karöltve a nagygermán politika szekértolója lett hazánkban. Ezzel egy időben számos intézkedéssel, törvénnyel siet a kisemberek segítségére. Kiterjeszti a mezőgazdasági öregségi biztosítást, rendezi a legalacsonyabb munkabérekkel kapcsolatos kirívó visszaéléseket mind agrár-, mind ipari vonalon. Nagyarányú szociális kezdeményezéseket nyújt a földadóban és a házadóban. Családvédelmi és egészségügyi jogalkotásai is említésre méltók.
Radikálisabb intézkedésekre, például a földreformra, Teleki nem szánja el magát, mert – mint a szerző írja – a siker legkisebb reményével sem léphetett volna fel ilyen erőteljes programmal sem a kormányzónál, sem a parlamentben, s az egyházak támogatását sem tudta volna megszerezni. Ezért úgy gondolta, hogy a belső demokratikus átalakulás nagy munkáját későbbre, békésebb időkre hagyja.
Ami a titkos tevékenységet illeti, Teleki olyan szervezetet kívánt létrehozni, amely ügyesen és főleg a legnagyobb titoktartás mellett lesz képes terjeszteni a nyíltan nem hangoztatható eszméit és szándékait, anélkül azonban, hogy bárki is sejtené, ki a szerzője e gondolatoknak és szándékoknak. Így született meg az a terv, hogy a miniszterelnökség kebelében megszervezi a Nemzetpolitikai Szolgálatot, amely kifelé szociális és irodalompolitikai tevékenységet végez, befelé azonban a legkíméletlenebb náci-, német- és nyilasellenes propagandaháború titkos földalatti műhelye lesz. Olyan titkos, hogy még a kormányban ülő miniszterek – Keresztes-Fischert kivéve – sem tudhattak róla.
Teleki a szolgálat vezetőjévé Kovrig Béla egyetemi tanárt nevezte ki. Maga Molnár Sándor a vándorkönyvtár-hálózat terjesztésével és a Nemzeti Könyvtár népművelői sorozatának a kiadásával foglalkozott. Az ötven-hatvan kötetből álló vándorkönyvtárat néhány hónapi használat után vándoroltatták. Körülbelül ötszáz ilyen vándorkönyvtár futott végig szerte az országban. Ez a módszer a Teleki-féle népművelés igen értékes láncszeme volt, és Molnár Sándor hangsúlyozta, hogy a vándorkönyvtár kitűnően teljesítette hivatását.
A másik sorozat, a Nemzeti Könyvtár még szélesebb körben kívánta megszerettetni a magyar írást és az olvasás örömét. A siker Telekit igazolta, mert bár a ponyvairodalom a porondon maradt, a Nemzeti Könyvtár sorozatai egyre nagyobb példányszámban fogytak. Jellemző a sorozat sikerére, hogy még Teleki halála után is fogy, s a példányszáma felmegy negyven-, majd ötvenezerre. Ha középarányosként harmincezer példányt veszünk alapul, akkor ötmillióra tehető azoknak a műveknek a példányszáma, amelyek Teleki Pál kezdeményezésére jelentek meg 1939 és 1944 között!
Ami a Közérdekű Leveleket illeti, a sok téma közül a németkérdést illetően az alábbiakkal találkozhatunk: Mit akar a hazai németség? Mi a céljuk a nemzetiszocialista eszméknek? Mit tervez a Volksbund? Mit akarnak a hazai nyilasok, főleg a nácibérenc Szálasi–Hubay-csoport? Velük szemben a röplapok hangsúlyozzák, milyen az igazi magyar út, mit kell tennünk, ha minket is belesodornak a háborúba, s hogyan őrizhetjük meg semlegességünket és magyar életformánkat az égő Európában. Jellemző Telekire, hogy parlamenti felszólalásaiban és vidéki körútjain is érinti hol ezt, hol azt a kérdést.
A nyilaskeresztes szervezetekkel szemben a gúny fegyveréhez nyúl Teleki. Kovriggal összefogva nemegyszer mártja vitriolba a tollát, hogy kimutassa a nyilasok ellentmondásait, a sokat használt terminus, a „vérvalóság” ostobaságait. Amikor pedig egy nyilas képviselő a parlamentben szóvá teszi a Kovarcz-ügyet, Teleki röpiratot szerkeszt, amelyben – ötvenezer példányban – nácibérenceknek nevezi, hazaáruló bitangoknak bélyegzi a nyilasokat. És akkor tartóztatják le Kovarcz Emil volt alezredest, Szálasi egyik legmegbízhatóbb hívét, a német titkosszolgálat tagját, miután összeesküvést szervezett a Teleki-kormányzat ellen.
Azt is Molnár Sándor emlékiratából tudjuk meg, hogy milyen nagy sikert aratott a náciellenes propagandában Lajos Iván „szürke könyve”, amely Németország háborús esélyei a német szakirodalom tükrében címmel jelent meg 1939-ben, és szorosan hozzátartozik a Teleki-féle önvédelmi harchoz. A kitűnő könyv lényegében a német politikai hatalom kivonata, és számunkra elsősorban azért érdekes, mert német adatokkal bizonyítja a Drang nach Osten vezérelvből ránk váró veszedelmeket. Teleki utasítására a könyvet nagy példányszámban terjesztették, ezenfelül a Közérdekű Levelekben is ismertették. Ezáltal a magyar közvélemény tudomást szerezhetett a hitleri birodalom magyarellenes szándékairól. Lajos Iván eme szürke könyve nyolc kiadásban, harmincnyolcezer példányban látott napvilágot, és két külföldi kiadást is megélt. Amikor ezért a nyilasok a parlamentben támadták Telekit, a miniszterelnök így válaszolt: „Mihelyt a könyv megjelent, kértem a német követséget, legyen segítségemre annak megállapításában, van-e olyan citátuma a könyvnek, amelyet nem Németországban megjelent könyvből vett át a szerző. Erre a felkérésemre a mai napig nem kaptam választ. A könyvet egyébként a pécsi bíróság elkoboztatta.” (Lajos Iván ugyanis Pécsett élt és dolgozott.)
Végül pedig hadd közöljük, hogy a Sándor-palotában folyt titkos tevékenység eredményeként ötmillió körlevelet hordtak szét 1939-től 1941 tavaszáig. Ma már elmondhatjuk, hogy annak a huszonkét nehéz hónapnak a szellemi termékei a nemzeti ellenállás egyik legszervezettebb tevékenységének a bizonyítékává váltak. És erről csak hat évtized múltán szerezhetett tudomást a független és demokratikus Magyarország. Mindezek után joggal kérdezhetjük: a Sándor-palota előtt vajon nem érdemelne szobrot Teleki Pál?
A szerző történész
origo.hu
Orbán Balázs: Ez a háború nem a mi háborúnk - videó
