„Konszenzusról szó sem lehet…”

Szili Katalin házelnök, utalva a tárgyalóasztal formájára, tréfálkozva jegyezte meg a Nemzeti Agrárkerekasztal parlamenti megnyitó beszédében, hogy lám, ez a kerekasztal valójában szögletes. Merthogy itt – úgymond – egyetértés uralkodik, s nincsenek oldalak.
Ellent kell mondanom az elnök asszonynak.
A kerekasztal fogalomban a kerek szórész nem a formát jelenti, hanem tartalmat, a nemzet öszszességét. Vannak oldalak, mint ahogy a nemzet is megosztott, léteznek különböző jövőképek, és a tárgyalás értelme, célja az, hogy az egymástól eltérően gondolkodók megtalálják azt a megoldást, ami még mindenki számára elfogadható, következésképpen – közös egyetértéssel – megvalósítható. Ugyanis a mezőgazdaságban ma nagy baj van, veszélyes a létbizonytalanság, óriási a jövőtől való félelem. Ám nincs nemzeti egyetértés.
Mert vannak, akik számára a kis és közepes gazdaságok jelentik az EU-s jövőt, és vannak, akik a nagy gazdaságokat preferálják. Jól szolgálná az agrárjövőnket, ha megegyezés születne, hogy minden birtokformának helye van, minden formát versenyképessé kell tenni. A szemléletekből következik, hogy vannak, akik úgy látják, üzemszabályozással kell megvédeni a nagyon is veszélyeztetett magyar termőföldet, mások viszont azt állítják, hogy a kormányváltás utáni földtörvény-módosítás nem eredményezi a külföldiek térnyerését. Konszenzus jöhetne létre, hogy a bérleti viszony szabályozásánál igenis megnyitott kiskapuk bezárásához a földtörvényt a lehető leggyorsabban módosítsák. S lehetne megegyezés abban is, hogy milyen módon kell védeni a hazai termék-előállítást a külföldi árudömping, a hamis termékek ellen, hogyan lehetne még az EU-csatlakozás előtt jól megtámogatni, feltőkésíteni a gazdálkodókat, esélyegyenlőséget biztosítani minden termelőnek a biztos élethez. Meg abban is, hogy továbbra is van értelme, tartalma a családi gazdaságoknak, hiszen ezt a választáskor mindenki felvállalta, csak épp mostanában a szándékok mintha másfele mutatnának. És még sorolhatnánk.
Szóval lehetne jó megoldásokat találni, a közös távlati agrárstratégiát kidolgozni. Mert igenis alapvető nemzeti érdek (volna), hogy végre a magyar gazdálkodók is biztonsággal tervezhessék jövőjüket, s nem kellene attól félniük, hogy minden választás után a győzők meghazudtolják a mezőgazdaságot. Ehhez az kell, hogy a külön-külön eltérő nézeteket valló felek konszenzusra törekedve találják meg a harmadikat, a még mindenkinek elfogadhatót, egyenlő félként, bizalommal.
Az lett volna a Nemzeti Agrárkerekasztal szervezőinek dolga, hogy mindezek feltételeit megteremtsék. Ezzel szemben a meghívotti kör alapos kibővítésével sikerült a kormányoldal létszámát meghatározó többségűre növelni, és egy olyan eljárási rendet elővarázsolni, amely szerint az agrárkerekasztal döntéseit többségi szavazással hozza. Azaz eleve garantáltatott, hogy a két eltérő nézet közül nem a harmadik, mindenki számára megfelelő, hanem csak az egyik, jelesül a kormányoldal véleménye szavaztasson meg, és attól kezdve mint nemzeti akarat kapjon hangot.
A résztvevők egy része nosztalgiával gondol az 1997. április 25–26-i első agrárkerekasztalra, ahol igencsak széles körű véleménynyilvánítással sok kérdésben sikerült megállapodni. Meg is lett az eredménye; az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény, amit akkor nagy többséggel elfogadott az Országgyűlés. Ez elsőként rendelkezik a családi gazdaságokról, mintegy megalapozva a további évek döntéseit.
Most meg mit látunk? Megjelenik a napokban a törvény módosítási tervezete, amiből a minisztérium egyszerűen kihagyná a családi gazdaságokat. Szép csendben, észrevétlenül. De facto megszüntetve ezt a nagyon is EU-konform gazdálkodási formát. Most, a többségi szavazással bizonyára ezt is sikerülne a Nemzeti Agrárkerekasztallal elfogadtatni, konszenzussal viszont aligha.
Szili Katalin tréfálkozása ily módon nagyon is komollyá válik.
A most megszervezett agrárkerekasztal nem az, aminek lennie kellene, nem kerek; mert nem teszi lehetővé a teljes körű megegyezést, nincsenek az eltérő véleményeket markánsan tömörítő egyenrangú oldalai, nem vállalja a vitát, a konszenzust. Csak a kormánytöbbség és a megnyilvánulásukhoz asszisztálásra ítéltetett más véleményen lévő szervezetek összejövetelének sikeredett.
Érthető, hogy a kormánnyal vitatkozó és a hazai agrárszakma mintegy felét képviselő szakmai szervezetek ezt nem vállalhatták, ezért ki kellett, hogy vonuljanak már az első tanácskozásról. Most már csak az a kérdés, hogy mindez a súlyos válsághelyzet alapvető félreértése, vagy csak eleve az ellehetetlenítés, a meghiúsítás szándéka motiválja az MSZP–SZDSZ-kormány cselekedeteit.

A szerző a Magyar Mező- és Erdőgazdasági Érdekképviseleti Tanács főtitkára