Több esetben is foglalkozott a Magyar Nemzet a Tilos Rádió múlt év decemberi keresztényellenes megnyilvánulásaival, amelyek részben törvényt és/vagy jó ízlést sértettek, részben pedig az ünnepi légkört mérgezték. A jelenség átfogó elemzését csak tanulmányok sora tudná megnyugtatóan elvégezni.
Ezért kénytelen vagyok ebből a szennyes áradatból csak egyvalamit kipiszkálni, ami éppen Jézus Krisztus személyét akarja bemocskolni. Ez pedig egyetlen szó: fattyú. A nyilatkozó arra is kitér, hogy Jézus házasságon kívül született, és hogy nem kell félni a szavaktól. Természetesen a szavaktól nem kell félni, de felelőtlenül mégsem lehet beszélni, a hazugságtól pedig különösen óvakodni, tartózkodni kell. Akármennyire divat ma hazudozni, akármennyire tartják a manipuláció bevált eszközének, vagy tartja sok politikus célravezető módszernek a hatalom megragadásában és a meggazdagodásban, mégsem tekinthető ártatlan diákcsínynek vagy szabadelvű jópofáskodásnak, sokkal inkább az erkölcsi törvények felrúgásának, a rombolás eszközének az emberi kapcsolatokban és közösségekben, amelynek következtében szakadékok választhatják el egymástól az embereket akár a családban, akár a társadalomban. Nem hiába nevezi Jézus a sátánt a hazugság atyjának, aki embergyilkos kezdettől fogva (Jn 8,39-47).
A hátunk mögött hagyott évtizedek egyoldalú biblia- és valláskritikája, ami kiegészítette az egyházellenes adminisztratív intézkedéseket, amelyek sebeket ütöttek – elsősorban a keresztényeken –, és még ma is látható nyomokat hagytak sok emberen, hangsúlyozottan teszi szükségessé a szavak felelős és pontos használatát, különösen ezen a területen.
A közvélemény tájékozatlanságán nem lehet csodálkozni, de jóérzését annál inkább lehet értékelni, s megérdemelné, hogy ezekben a fontos kérdésekben megbízható segítséget kapjon az eligazodásban.
A botránkoztatás szükségszerű ebben a világban (Mt 8,7. Lk 17,1), Jézus azonban óva int ettől: jaj azoknak, akik a kicsinyeket megbotránkoztatják (Mk 9,42). Nagy felelősséget vesz magára, aki nyilvánosan szól. A tömegkommunikáció szabadsága (sajtószabadság) nem jelentheti a tudatos félretájékoztatás (dezinformáció), a hazugsággal való manipulálás szabadságát, sem térnyitását alantas ösztönöknek, gátlástalan értékrombolásnak, és nem válhat olyan parttalan szabadossággá, amely sérti mások jogait, és nem tartja szem előtt mások szabadságát.
A Tilos Rádió előtt megrendezett tüntetést követő provokáció miatt ki kell térnem arra is, hogy az adventi, karácsonyi ünnepkörben elhangzott gyűlöletbeszédekben az érintettek szóba hozták a zsidóságot is önmaguk meghatározása ürügyén. A téma összefüggésében zsidó fattyút emlegetett a megszólaló. Az egyik legelterjedtebb judaista álláspont azonban, amit többek között a neves tudós, Joseph Gedáljá Klausner könyvéből ismerhetünk meg, ellentétes ezzel. (J. Gedáljá Klausner: Jézus élete, tanítása és korának viszonyai a zsidó, görög és római források alapján. Új kiadás, fordította dr. Halmi István és dr. Kolben György, Budapest, 1993.) Kiemeli, hogy Jézus József és Mária házasságában született, tehát semmiképpen nem házasságon kívül.
A „fattyú” szó sértő. Az iskolai adatfelmérésnél már korábban sem lehetett használni a fattyú szót, de még a „törvénytelen gyermek” kifejezést sem, ha a diákot nem férjezett édesanya nevelte. Egyértelműen megbélyegzésnek tekinthető, különösen ilyen helyzetben, amikor nem is igaz. A zsidó-keresztény párbeszéd korszakában ezért remélhetjük az együttes tiltakozást is Jézus gyalázásával szemben.
A nyilatkozó szívébe nem láthatunk, szándékát sem ismerjük, de az elhangzott „zsidó fattyú” szavak miatt jogos a felháborodásunk és megdöbbenésünk. Vajon a nyilatkozó tudja-e, hogy a nemzeti szocializmus idején az egyik gyalázkodó harci jelszó Jézus Krisztussal kapcsolatban éppen ez volt?
Jézus Krisztus személyét, jelentőségét másképpen látja a judaizmus (zsidóság), az iszlám (mozlimok), a kereszténység (katolikusok, protestánsok, görögkeletiek és más felekezethez tartozók), az általában vallásos ember és az ateista, ezért vele kapcsolatban a hitbeli döntést nem lehet megtakarítani. Az is egyértelmű, hogy függetlenül az európai alkotmány szövegének alakulásától, belekerül-e az Istenre vagy a kereszténységre történő hivatkozás; Jézus Krisztust Európa életéből nem lehet kiküszöbölni. Amikor ezt megkísérelték a közelmúltban, akkor köszöntött Európára (vagy egy részére) történelmének két legsötétebb korszaka.
A Jézus személye körüli két évezredes vita sok mindent a felszínre hozott. Elmondható az is, hogy a szélsőséges, az egyoldalúan Jézus-ellenes polémiát éppen a tudomány eszközeivel lehetett és lehet megcáfolni. A legújabb kor tudományos eredményei, régészeti feltárásai, papiruszleletei arról tanúskodnak, hogy a Biblia történeti megbízhatósága sokkal erősebb, mint ahogy ezt a XIX. században hitték, és éppen a szélsőséges gyalázkodásokról rántják le a leplet mint tudatos hazugságokról és megbukott hipotézisekről. Sajnos hazánkban az ateista propaganda megfeneklett ezeknél az elképzeléseknél. Csak egy példára emlékeztetném az idősebbeket: annak ellenére, hogy az 1970-es és 80-as években megindult az úgynevezett marxista-keresztény dialógus, még abban az időben sem jelenhetett meg a nagy francia ellenálló és neves baloldali gondolkodó, Roger Garaudy Jézus Krisztussal kapcsolatos műve, mert a napi politikába nem illett bele.
A téma iránt érdeklődőknek a fent említett Klausner-könyvön kívül főleg a következőket tudom ajánlani: az evangélikus teológus, Ethelbert Stauffer művét, ami a debreceni református teológia jóvoltából magyarul is megjelent Jézus alakja és története címmel, Debrecen, 1982, ford. Varga Zsigmond J.; illetve a katolikus teológus, Gerhard Kroll könyvét Jézus nyomában címmel, Budapest, 1985, ford. Diós István; valamint a judaista Jacob Allerhand írását, A zsidóság történetét, Budapest, 1987, ford. Lichtmann Tamás. Érdekes, hogy a Jézus elleni éles polémiát a Biblia, mégpedig János és Máté evangéliuma jegyezte fel (Jn 8,41. Mt 11,49), csodálatos fogantatását, Szűz Máriától való születését, Messiás voltát pedig az iszlám szent könyvében is, több szúrában, megtalálhatjuk (Korán, ford. Simon Róbert, Budapest, 1987).
Az apostoli hitvallás, mint a kereszténység egyik legrégibb és ökumenikus hitvallása, így tesz bizonyságot Jézus Krisztusról: Hiszek Jézus Krisztusban, Isten „egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától, szenvedett Pontius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül, fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atya Isten jobbján; onnan jön el ítélni élőket és holtakat”.
A Bibliában próféciák szólnak a Messiás (Krisztus) eljöveteléről (Ézs/Iz 11,1.10). Amikor a vakok a gyógyulás reményében Dávid fiának szólítják Jézust (Mt 9,27), amikor Pál apostol vagy a Biblia utolsó könyve Dávid fiának nevezi őt (Rm 1,3. 2Tm 2,8 – Jel 5,5;22,16.), mind abban a meggyőződésben teszik, hogy Jézus a Krisztus. Erről szól Péter apostol vallástétele, amire az egyház épül (Mt 16,13-20).
Máté és Lukács evangéliuma írta le Jézus származásának, születésének és gyermekségének történetét, nagyon vázlatosan, ezért is van annyi vita e körül. Ebben a korban nagyon erős volt a messiásvárás. Az esszénusok irányzata volt az egyik legjelentősebb ebben a vonatkozásban. A Holt-tengeri tekercsek tanúskodnak arról, hogy egy király és egy főpap messiást vártak. Isten örök üdvterve szerint Józsefen és Márián keresztül, Jézus személyében ez a két messiási személy egyesül. Pilátus előtt a vita Jézus király voltáról folyt (Jn 18,33-38.), ami azzal zárult, hogy ő (nem „zsidó fattyú”, hanem) a zsidók királya (Jn 17,17-22). A zsidókhoz írt levél szinte egészében arról szól, hogy Jézus az igazi főpap (Zsid 4,14-16).
--------------------------------------------
A szerző evangélikus lelkész
origo.hu
Nézőpont Intézet: Áradt a Duna, apadt a Tisza
