Tisztességes bért hálapénz helyett

Hetek óta szokatlan hevességgel tombol a hálapénz körüli vihar Magyarországon. Minden valamirevaló (és nem való) médium fáradhatatlanul fújja a szelet. Az interneten január első három hetében több száz (!) médiamegnyilvánulás volt olvasható. Mi keltette a hirtelen vihart? Hiszen a hálapénz rendszerével – amely az elmúlt ötven év alatt egyre nyilvánvalóbban, vadnövényként egyre burjánzóbban fonta be az egészségügyet – együtt élünk. Mindent tudunk már róla. Még miniszteri hálapénzbizottság is kitárgyalta. Évek óta minden egészségügyről szóló cikk, tanulmány, javaslat, reform egyik kulcsszava. Kártékonyságát számtalanszor, számosan – köztük e sorok írója is már a 90-es évek közepén – kielemezték. (Előnye – össztársadalmi szinten – csupán egyetlenegy van: olajozza a betegellátás csikorgó szekerét.) Hátrányai számosak. A hálapénz megalázó, a beteget – de sokszor az orvost is – kiszolgáltatott helyzetbe hozza, igazságtalan, az orvos és a beteg szembeállításával aláássa a gyógyuláshoz szükséges bizalmi viszonyt, feszültséget gerjeszt orvos és orvos között, orvos és szakdolgozó között, felesleges vizsgálatokat generálhat, pazarlásra vezet, gyengíti az orvostársadalom szolidaritását stb.
A hálapénz ma az egészségügy monopoltémája.
Minthogy a könyökáztató téma részletes taglalását e cikk olvasói – túltájékozottságuk okán is – valószínűleg nem igénylik, a továbbiakban csupán annak megválaszolására teszek kísérletet, hogy a hálapénztéma médiában való szapulása mi célt szolgálhat. Cui prodest?
Kinek használ? Az orvosoknak semmiképpen sem. Döntő többségük az egészségügy szennyesének tartja, ezért nem szereti, ha kiteregetik. A betegeknek sem használ. A vihar csak indulatkeltésre jó, közvetlenül nincs hatása a betegellátásra, ettől – az évtizedek óta szükséges rossznak tartott – hálapénzrendszer nem változik meg, sőt! Némely beteg talán még arra is gondolhat, hogy ha a „meghálapénzelt” orvos ezentúl a kapott pénz után adót fizet vagy kórházának ajánlja fel (amint az javaslatként több ízben elhangzott), akkor a hálapénz bizonyára beépül a törvényes javadalmazási formák közé. A vihar azért sem használ a betegeknek, mert a gyógyuláshoz elengedhetetlen, hogy a beteg megbízzon orvosában, akire gyógyulását, nemegyszer életét bízza. Minden, a gyógyító szakma hitelét lejárató kampány közvetve árt a betegeknek. Nagyon nagy a felelőssége azoknak, akik egyes orvosi szakmát, sőt gyakran a teljes orvostársadalmat lejárató nyilatkozatokat tesznek. Nagy a média felelőssége! Akkor is, ha a megszólalók bizonyára saját szomorú vagy felháborító tapasztalataik alapján szólalnak meg.
Mielőtt bárki a hálapénzrendszer szemforgató védelmezőjének tartana, ideírom a véleményemet: a hálapénzrendszer az egészségügy szégyenfoltja, szörnyű. Meg kell szüntetni.
Akkor kinek használ a hálapénz körül érzékelhetően profi módon keltett vihar?
A médiavihar alkalmas a figyelemelterelésre.
Egyre nyilvánvalóbb, hogy az egészségügy – elsősorban finanszírozási, kisebb részben strukturális okok miatt – súlyos válságba került. Az egészségügy százalékos részesedése a GDP-ből 2004-ben rekordszintre csökken. Súlyos bajok vannak. Forró lesz a tavasz, a nyár. Energiaár-emelés, gyógyszeráfa, finanszírozási regulák, restrikciós csűrés-csavarás. Mindenki (nemcsak a Magyar Orvosi Kamara, hanem a Kórházszövetség, az egészségügyi gazdasági szakemberek, szakszervezetek), aki az egészségügyben él és mozog, segítségért könyörög vagy kiált (párthovatartozásától függően). Hangjukat elnyomja a vihar.
A jelenlegi nehéz – és az előreláthatóan még nehezebb – helyzetért valakinek el kell vinnie a balhét. Ez a valaki érthetően nem lehet az aktuális kormányzat. A mai magyar egészségügy alulfinanszírozottságából és szervezetlenségéből adódó közelégedetlenség felelőseinek kinevezhetők a hálapénz-harácsoló orvosok. Pártunk és kormányunk a helyén van: jön az APEH! (Hogy az adóhatóság miként különbözteti meg a hálapénzt közvélekedés szerint kapó és közvélekedés szerint nem kapó doktort? Hogy a hatóság miként bizonyítja az adó és a kapó által egyaránt elhallgatandó ügyletet? Ezekre a kérdésekre nem válaszolok.) Nem tagadva, hogy az évi 180 millió (!) orvos-beteg találkozás során előfordulnak visszataszító visszaélések, bűnbakká tehető a teljes magyar orvostársadalom is. De ettől nem változik semmi. Legfeljebb még többen mondják majd: az is bolond, aki orvosnak áll Magyarországon.
A médiavihar szolgálhatja az orvostársadalom féken tartását is. A kollektív bűnösség fogalma ismerős. A hálapénzrendszer számos káros hatása közül – van belőle elég – a legkárosabb szerintem éppen az, hogy megroppantja az orvostársadalom érdekérvényesítő erejét. Orr alá dörgölhető, és bármikor előhúzható. Még emlékszünk az egykori Szovjetuniót ért amerikai bírálatokra adott sztereotíp válaszra: jó, jó, de maguknál meg verik a négereket! Az elmúlt hónapokban a – szakmai és egzisztenciális érdekeiért – radikálisabban fellépő orvostársadalom rászolgált az orrára koppintásra. Nem jelentéktelen szerepe volt a betegellátás rendszerbe foglalt privatizálását elősegítő kórháztörvény bukásában. A hálapénztéma médiatálalása az orvostársadalom lefegyverzésének egyik eszköze.
(Csak megjegyzésként. A orvoskamarai vezetést ismételten érő gyanúsítás-rágalom – miszerint reformellenességének oka a paraszolvencia féltése lenne – könnyedén cáfolható. A nagy kaszálók nem szállnak be a saját egzisztenciájukat veszélyeztető, időigényes és fárasztó közéleti harcokba, kormánybíráló pengeváltásokba. Inkább kaszálnak. A MOK pedig kiadta a jelszót: tisztességes bért a hálapénz helyett.)
A médiaviharnak – számunkra – előnytelen hatásai (figyelemelterelés, bűnbakképzés, féken tartás) mellett van azonban két haszna is.
Egyrészt éleszti az orvosok oly hiányzó szolidaritását. A fokozódó orvosellenes hangulatkeltés ingerli és sérti a magyar orvostársadalmat. A túlnyomó többségében tisztességes orvosok ugyanis – minden ellenkező híresztelés ellenére – megvetik a hálapénz kiprovokálóit-kikényszerítőit. Az előre kért juttatást – aminek semmi köze sincs a hálához – elítélik. És joggal érzik igaztalannak a – sokszor – teljes gyógyító hivatást megbélyegző médiamegnyilvánulásokat. Az elmúlt hetekben érezhetően nőtt az orvostársadalom összetartása.
Van a viharnak egy másik, sokkal lényegesebb előnye is. Elősegítheti az egészségügy struktúrájának és finanszírozásának – mindenekelőtt a betegbiztosítás rendszerének – átalakítását. A hálapénz jelensége kapcsán ugyanis minden józan állampolgár elgondolkodik azon, hogy miért is burjánzott el olyannyira a hálapénzrendszer. Mi ennek a tünetnek az oka? Milyen betegség okozza a lázat?
A hálapénzrendszer alapvető oka a hiány. Az, hogy a betegellátással szemben támasztott igények oly távol vannak a gazdasági lehetőségektől, mint Makó Jeruzsálemtől. A hiány legfontosabb oka az – bármennyire is ködösít a kormánykommunikáció –, hogy a közfinanszírozásból a magyar beteg ellátására az európai átlag töredéke jut, sőt még a cseh vagy szlovén beteg ellátásának is csak körülbelül a felére futja hazánkban. Ezt érzi-tudja – merthogy nem idióta – a magyar beteg. (Elég bemennie egy kórházba.) Ezért, ha teheti, dugipénzzel kíván többhöz jutni a kevésből. Teszi ezt azért, mert eddig még soha senki nem mondta meg neki, hogy nem jár mindenkinek, mindig és minden. Ha valaki – az egészségpolitika, a kormány – elmagyarázná, hogy bármennyire is szeretné, de ennyi pénzből nem jár neki azonnal minden, akkor a beteg rögvest megértené, hogy borítékjának átadása jogtalan előnyszerzésnek is minősülhet.
A betegellátásra fordítandó összeg jelentős növelése mellett (ami a hálapénz eltűnésének korántsem egyetlen, de lényeges előfeltétele) szükség van strukturális átalakításokra, a betegellátás tarthatatlan finanszírozási rendszerének átalakítására is. Ezt mindenki tudja. A változások elkerülhetetlenül érdeksérelmekkel járnak. Ezért az átalakításokat saját szakállára elindító párt-pártok nagy valószínűséggel elveszítik a következő parlamenti választást. Nyilvánvaló, hogy a fájdalmas átalakítások csak összpárti – sőt össztársadalmi – megegyezés alapján lehetségesek. Ha kivonják az egészségügyet a pártpolitika harcmezejéről. Ennek ma csekély az esélye, de a hálapénz körül dúló vihar elősegítheti az elengedhetetlen kiegyezést. Van ennek jele. Az orvoskamara is ennek jegyében szorgalmazza a nemzeti egészségügyi kerekasztal öszszehívását. Új kiegyezésre lenne szükség. A politikai felek között. A politika és az orvostársadalom között.
A végére érve még egy kérdésem maradt. Ha az egészségügy – a betegellátó rendszer, a betegbiztosítás – átalakításának sürgető óhaja indította el a vihart (mert mi más szándékot is tételeznék fel?), nem lehetett volna néhány jó szót is ejteni a túlnyomó többségében áldozatkész, a gyógyítást még ma is hivatásnak és nem szolgáltatásnak tartó magyar orvoskarról? Akik – ha fogyó számban is, de – gyógyítják a betegeket? A viharkeltőket is.

A szerző a Magyar Orvosi Kamara alelnöke