Élesebb konfliktushelyzetet elképzelni is nehéz, mint amilyen az elmúlt hetekben a Zengő-hegy, illetve az ottani bazsarózsa-termőhely és a hegy csúcsára tervezett lokátorállomás körül kialakult. Az ütköző vélemények közül néhányat szükséges külön is kiemelni.
Markánsan megfogalmazódott, hogy a Zengő csúcsa nemcsak hogy az optimális helyszíne a tervezett légtérellenőrző lokátorállomásnak, de az egyetlen lehetséges is. Ez a leghatározottabban a NATO-nak a hazai zöldszervezetekhez intézett leveléből tűnik ki: „NATO-szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy a radar áthelyezése nem alkalmas megoldás, mivel a Zengővár területe kivételével Délnyugat-Magyarország további területe nagyon sík, és nem biztosítaná a szükséges lefedettséget. Egy hegytető biztosítja a legjobb lefedettséget.” Ezzel teljesen azonos vélemény olvasható ki a Honvédelmi Minisztérium több állásfoglalásából is.
Ezzel az állásponttal gyökeresen szemben áll az a természeti értékek védelmének prioritását megfogalmazó álláspont, amely leszögezi, hogy a lokátorállomás tervezett helyszíne fokozottan védett természeti terület, amely egyúttal a fokozottan védett, Kárpát-medencei bennszülött bánáti bazsarózsa (Paeonia banatica) legjelentősebb állományának termőhelye, ami miatt a tervezett építkezést és a hozzá tartozó szervizutat nem lehetséges a természetvédelmi érdekek súlyos (aránytalanul nagy) sérelme nélkül megvalósítani. Ez tükröződik az 1997-ben és 2000-ben elkészült botanikai szakvéleményekben, és ez fogalmazódott meg akkor is, amikor az elsőfokú hatósági engedélyező eljárás során a Duna–Dráva Nemzeti Park igazgatósága nem járult hozzá az építkezéshez szükséges szakhatósági engedély megadásához.
Körvonalazódott azonban bizonyos kompromisszum lehetősége is, amikor a területre vonatkozóan nagyobb számú (szám szerint 23) korlátozó feltétel előírásával a Környezet- és Természetvédelmi Főfelügyelőség megadta a másodfokú természetvédelmi szakhatósági engedélyt, amelyet többen ma is érvényben lévőnek és iránymutatónak tekintenek. A korlátozó feltételek közül kettőt többször is említettek. Az egyik a fakitermelés tilalma, illetve térbeli-időbeli jelentős korlátozása, a másik pedig a fokozottan védett és védett növények áttelepítése, ezáltal megóvása a pusztulástól.
A fenti előzmények után azonban minden jel arra vall, hogy az élet újraírja a fenti vélemények alapján felvázolódó forgatókönyvet. Ennek kapcsán különös hangsúllyal kell két körülményt említenünk. Az egyik: maga a természeti érték, annak jellege, unikális volta és megvédhetősége. A másik: a védett élőhelyekkel és fajokkal kapcsolatos nemzeti és nemzetközi védelmi kötelezettségeink. Lássuk hát ezeket!
A bánáti bazsarózsa és állományainak helyzete.
Valóban: Kárpát-medencei bennszülöttről, egyben harmadidőszaki reliktumról, azaz úgynevezett ereklyefajról van szó, amely nemzeti kincs, és egyben európai érték. Mivel számos bánáti és horvátországi állománya elpusztult, jelenleg a világállomány mintegy 90 százaléka Magyarország területén található, ennek döntő többsége is a Zengőn, a terület különleges természeti adottságainak, illetve a területi védelemnek köszönhetően. Korábban Hosszúhetény, Pécsvárad és Zengővárkony térségében, hagyományos fás legelőkön is voltak jelentős állományai, ezek azonban a legeltetés felhagyása utáni becserjésedés-beerdősödés következtében zömmel elpusztultak, nagyon meggyérültek. Nem túlzás tehát azt állítani, hogy e faj fennmaradása döntő mértékben függ a zengői termőhely megvédésének lehetőségétől. Ezt a körülményt a korábbi botanikai szakvélemények és az elsőfokú elutasító szakhatósági állásfoglalás is kellő súllyal mérlegelte.
A védelmi lehetőségek és kötelezettségek ügye.
A helyzet itt bonyolultabb, egyúttal kettős. A rendelkezésre álló szakmai anyagok alapján biztonsággal állítható, hogy a kompromisszum szándékával megkísérelt növényáttelepítés sikertelennek bizonyult. Ennek pedig nem elsősorban az aszályos időjárás az oka, hiszen az áttelepítendő növények jelentős része a megmaradt föld alatti gyöktörzs- és gyökérdarabokból kisarjadt. Sokkal inkább arról van szó, hogy a különleges termőhelyigényű védett növények a sziklás-törmelékes aljzatból nem emelhetők ki súlyosabb sérülések nélkül, vagyis az áttelepítés termőhelyi okok miatt lényegében megoldhatatlan. Ezzel pedig az engedély megadásának egyik feltétele súlyosan sérül.
A védett növény- és állatfajokra vonatkozó 2001. évi módosított rendeletben a bánáti bazsarózsa mint fokozottan védett faj már tövenkénti 100 ezer forint eszmei értékkel szerepel, ami a korábbi szakvélemények értékmegállapításában így nem szerepelhetett, de ma így érvényes. Ezenkívül a bánáti bazsarózsa szerepel az Európai Unió élőhely irányelvének II. sz. függelékében is, amely azokat a közösségi jelentőségű, fokozottan védett fajokat tartalmazza, amelyekkel szemben élőhely-megőrzési kötelezettségek is fennállnak. Mivel pedig e fajnak mind az EU-tagállamok, mind pedig a csatlakozó országok közül egyedül Magyarországon van tenyésző állománya, e faj megőrzéséért az elsődleges, másra át nem hárítható felelősséget Magyarország viseli.
Végül, de nem utolsósorban, szintén az EU élőhely irányelve I. függeléke tartalmazza azokat a közösségi jelentőségű élőhelytípusokat, amelyekkel kapcsolatban a tag- és a csatlakozó országoknak élőhelyvédelmi kötelezettségei vannak. A Zengő erdőtársulásai közül mind a szikla- és görgeteglejtő-erdők, mind pedig az illír jellegű gyertyános-tölgyesek és bükkösök ebbe az európai szinten védett élőhelytípusba tartoznak.
Mivel az EU élőhely irányelveinek a javított, bővített változata 2003 áprilisában jelent meg, ez sem volt érvényesíthető a korábbi engedélyezési eljárás során. A 2004. májusi csatlakozásunk viszont e tekintetben is kötelezettségeket ró ránk.
Mindezeket a körülményeket kellő súllyal mérlegelve, az alábbiak szögezhetők le.
Természeti értékeinket, ezen belül is kiemelten a pótolhatatlan nemzeti kincset képező bennszülött és fokozottan védett fajainkat élőhelyeiken, élőhelyeikkel együtt kell megőrizni.
Többszörösen bebizonyosodott (lásd még a Tétényi-plató ügye is), hogy téves út ehelyett a védett fajok áttelepítésében látni a megoldást, mivel az csekély sikerrel, nagy veszteségekkel és felesleges költségráfordításokkal jár.
Jelen helyzetben a jogilag is egyetlen járható út az alternatív megoldás keresése, és az ezzel járó új engedélyezési eljárás megindítása. S mivel teljesen nyilvánvaló, hogy új engedélyezési eljárást kell kezdeni, az alternatív megoldás a párbeszéd. Ennek során kell összeülniük több szakma (természetvédelem, repülés-biztonságtechnika, honvédelem, civil szervezetek) képviselőinek, hogy a lehetséges megoldás közül a legelfogadhatóbbat kiválasszák.
Több ilyen alternatívát is elképzelhetőnek tartok, például (1) a közelben más, nem okvetlenül a legmagasabb hegyet keresni; (2) két lokátorral kiváltani a mostani egyet (ezt már pedzegették); (3) légügyi együttműködést kialakítani Szlovéniával (nem csak a járőrözésben), ahol jóval magasabb hegyek vannak, kiépített utakkal, nem védett területeken.
Csak egy dolog kell: hogy ne a szegezz szuronyt, csak előre, édes fiam! mentalitás érvényesüljön.
A szerző az MTA doktora, tanszékvezető egyetemi tanár
origo.hu
Meghalt Jelenits István
