Egy film, amely mindenkire hat

A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett. Jézus pedig az ellentmondás jele lesz. Ha tehát valahol megjelenik, szükségképpen állásfoglalást kezdeményez. A Mel Gibson rendezte A passió című filmben elébünk állítják, és aki nézi, állásfoglalásra kap indíttatást. A szőlősgazdához vevő érkezik. Munkából jön és jó bort szeretne vásárolni. Lemennek a pincébe. Már a hatodik hordóból ad kóstolót a gazda, mindre az a válasz, hogy jó, jó, de valami mellékíze is van. A gazda megsokallja és azt mondja: Uram, menjen haza, vegye le ezt az olajos ruhát, jöjjön tiszta ruhában, s majd akkor nem fog ilyen tisztátalan ízeket érezni. Ruhája szaga befolyásolta, hogy úgy érezte, nem volt tiszta íze egyiknek sem.
E filmet sem mindegy, hogy milyen elvárással és lelkülettel nézzük. Ha valakit az érdekel, hogy az akkori nyelven szólal-e meg, valóban elbizonytalanodik a mondatokat hallva. De egy biztos, valamit visszaad abból a korból, akár megállja kritikailag a helyét, akár nem. A saját nyelvű felirat segít eligazodni, az eredeti színészi hangszín, hangsúly pedig élvezhetővé, átélhetőbbé teszi az események látását. Nincs kitéve a szinkronizáló rendező vagy színész ízlésének.
Aki nem ismeri Jézus Krisztus életét, küldetését, amit az egyház majd kétezer éve tanít, valóban nehezen közelíti meg a lényeget. Csak egy meglehetősen gyötrelmesen szenvedő embert lát. De áll ez egy Napóleonról szóló filmre vagy más történelmi eseményt feldolgozóra is. Ezekre az alkotásokra pár alapvető ismerettel érdemes beülni.
A film nagyszerűen mutatja be azt, hogy Jézus mindig, mindenben a mennyei Atyja akaratát szándékozik megismerni és teljesíteni. Akinek kis bibliai műveltsége van, megérti az ember bűnbeesése utáni jelenet és az itteni kígyó fejének széttaposása közti összefüggést, s innen az egész film legfőbb mondanivalóját, vagyis miért van mindez, és mit akar e sok gyötrelemmel helyrehozni Jézus. Erre utaló mondatai többször is visszatérnek.
A film nagyban segít átélni a megváltás „árát” és azt, amit a Szentírás kimond: „Nagyobb szeretete senkinek sincs, mint aki életét adja barátaiért.” Végigélve az olykor drasztikusan is ábrázolt gyötrelmet, meghatódik az ember az Ő szeretetén. Amin átsiklik a Bibliát olvasó, azt is képben megelevenítve látja, szembesül vele. Nem tud átsiklani, érzelmeire hatva éli át, szinte átérzi e gyötrelmeket. Ebben kimondhatatlanul segíti a nézőt Mária gyakran megjelenő arca, s az ő átélése, élménye, megélése. Szinte átveszi a néző is ezeket. Lélektanilag így kétszeresen rá hatóvá lesz az eseménysor. Talán ugyanezt segíti Cirenei Simon dacos, majd segítőkész hozzáállása és saját áldozata. Kicsit fel is idéződik a nézőben a jézusi szó: „amit eggyel, akár a legkisebbel is tettetek, nekem tettétek.” Nagy felszólítás ez, hogy viselkedjünk mi az emberekben megjelenő szenvedő Jézussal. Talán itt is megalapozza az életünk szociális, gondoskodó szeretetére történő felszólítást.
Azt hiszem, jól mutatja be, milyen „állatiassá” tud lenni az ember, ha kiszolgáltatott másik ember kerül a kezébe. Az ostorozók arca erről is beszél. Nem ismétlődtek meg hasonló jelenetek a XX. században? Végig kell nézni az Andrássy út 60.-ban a kiállítást, vagy el kell olvasni Anna Frank, Edit Stein vagy Szolzsenyicin írásait, életét. Talán még segít önmagunkkal is szembenéznünk, nem hordozunk-e mi, legalább lelkünk legbelsejében, ma is kicsit hasonló szadizmust.
Bár nincs szentírási alapja, de a keresztúti ájtatosságban a hagyományt figyelembe véve gondolkoztat el Veronika kendőnyújtása, hogy nincs olyan gyenge, aki ne tehetné meg a magáét, látva Jézust.
Az evangéliumok leírják az akkori főpap és a tanács szerepét. Semmi csodálkoznivaló nincs e viselkedésükben. Akik nem tudták elfogadni, hogy Jézus a Messiás, akik nem értették meg a Szentháromság misztériumát, azoknak saját hitük szerint, törvényüket tartva, az egy Isten hitet őrizve ezt kellett tenniük. „Mi szükségünk van még tanúkra, hallottátok a káromkodást, Isten fiának mondta magát!” A II. vatikáni zsinat azonban világossá tette, hogy nem egy népről, hanem az akkori vezetőkről van szó. Aki gondolkodik, az nem teheti felelőssé Jézus elítéléséért a mai zsidókat. Mint ahogy a mai öt-tíz éves gyerekek sem felelősek a holokausztért. Látva a filmet, semmilyen utalást sem találtam benne a zsidóság elítélésére vagy az ellenük való hangulatkeltésre.
Milyen finom érzékkel hívja fel a figyelmet, hogy Jézus átölelve fogadja a megváltás eszközét, a keresztet… Az egyik lator szólal meg, valami ilyet mond: mit ölelgeted! Neki ez a bűnének büntetése, Jézusnak a megváltás műve. Nem engedi, hogy e kicsi finomságra fel ne figyeljünk.
A két lator és Jézus velük váltott mondatai is azt hirdetik, van értelme és reménye a bűnét megbánó embernek, itt az adóslevelünk széttépése.
S talán nem minden haldokló ember részére eligazítás az „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet” utolsó felkiáltás? És persze tizenkét órán túlmutató pár kép a sír kövének megnyílásáról, a magára maradt leplekről és a feltámadott alakjának felvillantásáról.
Kétszer néztem meg e filmet. Mindkétszer figyelmes csend volt és komoly elgondolkozó arccal távozó emberek.
A sok megjelent cikk közül csak egyből, egy kis részt szeretnék idézni még befejezésül. Daniel Lapin rabbi így vélekedett a jelenségről: „Én egy ortodox rabbi vagyok, aki az ősi zsidó bölcsesség alapján három jóslatot kívánok mondani A passióról. Egy: Mel Gibson és az Icon Production rengeteg pénzt fog keresni. Azok a forgalmazók, akik a zsidó szervezetek nyomására lemondtak a terjesztésről, verhetik a fejüket a falba. A terjesztő, a Newmarket Films nevetve mehet a bankba. Kettő: A passió sikeres lesz, és mint a legfontosabb és legalapvetőbb bibliai tárgyú alkotás vonul be a filmtörténetbe. Már ma is az a kultúresemény, amiről a legtöbbet beszélnek. Harmadik jóslatom pedig az, hogy a keresztények millióinak hite buzgóbb lesz A passió lélekemelő, inspiráló hatására. A passió hitehagyott embereket arra fog ösztönözni, hogy rátaláljanak a kereszténységre. A filmet egy nap úgy tekintik majd, mint Amerika harmadik nagy vallásos újjászületésének előfutárát. Azok a zsidó szervezetek, amelyek pénzt és időt nem sajnálva támadták a filmet, nem lehetnek büszkék magukra. Mindenben kudarcot vallottak. Remélték, hogy tönkreteszik Gibsont, ehelyett gazdaggá tették. Remélték, hogy elhallgattatják a filmet, ehelyett reklámot csináltak neki. Végül, remélték, hogy segítenek a zsidóknak, ehelyett ártottak nekik.”

A szerző szeged–csanádi megyés püspök