Hazai egyetemek autonómia nélkül

A nemzet jövője szempontjából a legelőbbre való cél, amiért már lehet, sőt amiért feltétlenül kell a sürgős nemzeti összefogás, az egyetemeink ügye. A XX. század végére, illetve a XXI. század kezdetére minden ország, minden nép belátta, hogy az egyetemek ügye az első, a legfontosabb nemzeti közügy. Kiművelt emberfők nélkül ugyanis semmi sincs, se gazdagodás, se létbiztonság. Kiművelt emberfőket kitermelni viszont csak igazi autonóm egyetemeken lehet. A Bolognában 1988 szeptemberében rendezett különös fontosságú konferenciának ez az üzenete.
Sajnos, az egyetemek ügye Magyarországon a hazugság világa lett. Ugyanis senki sem mondja ki, senki sem vallja be, senki sem adja hírül a tragikus igazságot, hogy Magyarországon egyetlen egyetem sincs. A szocialista, kommunista diktatúra idején szovjet parancsra támadtak rá az egyetemre. Elvették tulajdonát, szétzilálták, elsorvasztották kutatóbázisait. Egyetemek helyett sajátos politikafüggő, kutatóbázis nélküli, szovjet mintájú tanodákat hoztak létre. Sajátos minősítősdi rendszert teremtettek és tették a tanodák fölé. A félelemkeltés legkülönbözőbb módszereit alkalmazták.
1991 júniusa óta a magyar felsőoktatás terén nem következett be lényegi változás. Törvény ugyan lett, de az Európába illő, erős kutatóbázissal és teljes körű autonómiával rendelkező egyetemek létrehozása helyett maradtak a tanodák. A többször módosított felsőoktatási törvény egyetemekről beszél és egyetemi autonómiát emleget, de mindez egyszerűen szólva nem igaz. A „csináljunk universitasokat” jelszó alatt végrehajtott összevonósdi (integráció) is lényegileg változatlanul hagyta a szovjet mintájú tanodákat. Hiszen, ha több tanodát összevonnak, az tanoda marad, ha nagyobb is. A politika direkt befolyása sem szűnt meg, sőt mára egészen nyílttá, agresszívvé vált. A tulajdon is rendezetlen maradt. A tudományos minősítősdit is átmentették.
Minden civilizált országban, természetesen az Európai Unió valamennyi országában is evidenciaként kezelik azt az igazságot, hogy az egyetem autonóm intézmény, illetve nincs egyetem autonómia nélkül. Bizonyságul az Európai Egyetemek Magna Chartájának preambulumából az egyetemekre vonatkozó fő tételeket kötelező itt idézni:
1. Az egyetem autonóm intézmény a társadalom szívében.
2. Az egyetemi kutatásnak és tanításnak morálisan és intellektuálisan függetlennek kell lennie minden politikai hatalomtól és gazdasági kényszertől.
3. A tanításnak és a kutatásnak az egyetemeken elválaszthatatlannak kell lennie.
4. A kutatás és a tanítás szabadsága az egyetemi élet alapkövetelménye, a kormányoknak és az egyetemeknek ezeket az alapkövetelményeket tőlük telhetően kötelező biztosítaniuk.
Nyilvánvaló, hogy a tulajdon az első és legkritikusabb követelmény az egyetemi autonómiához. Tulajdon nélkül autonómiáról beszélni aszerint, hogy ki-ki hogyan szereti hallani az igazságot, nevetséges, vagy hazugság. Nyilvánvaló, hogy az egyetemek tulajdonosa, az egyetemi tulajdon képviselője egyetlen minisztérium, egyetlen miniszter sem lehet. Ezek ugyanis négy- éves ciklusokban választott politikai képződmények. 1990–1991-ben a tulajdonrendezést a legfontosabbal kellett volna kezdeni. Minden más tulajdonrendezés előtt az egyetemek tulajdonát kellett volna rendezni. Törzsvagyont és kincstári vagyont kellett volna biztosítani minden egyetem számára. Amíg ez nem következik be, változatlanul igaz marad az állítás, hogy nincs egyetlen valódi egyetem sem Magyarországon. A tulajdon, a nevesített és kihelyezett törzsvagyon és kincstári vagyon őrzésére, elidegeníthetetlenségének biztosítására kuratóriumot (angolul Board of Trusteest) kellett volna létrehozni, illetve kell, amikor az egyetemek tulajdonát végre rendezik. Az egyetemekhez rendelt kuratóriumoknak a civilizált országokban jól kimunkált felépítettsége, szervezeti és működési szabályzata van, ezeket csak át kell venni. A tulajdon biztosítása és a kuratóriumok létrehozása mellett közvetlenül az Országgyűlésnek kellett volna, illetve kell biztosítania valamennyi állami egyetem működési költségét. Az Országgyűlés által biztosított működési költségbe kötelezően beletartozik a kutatási bázisfinanszírozás. Az egyetemek ugyanis a nemzeti jövedelemből fenntartott tudományos kutatás elsődleges, ha nem kizárólagos bázisai minden országban, mindenütt a civilizált világban. Természetesen így van ez az uniós országokban is, amelyekhez rövidesen csatlakozunk. A pályázósdi (grant) rendszerrel az egyetemek kutatási bázisfinanszírozását kiváltani nem lehet. A kezdetnél, vagyis már 1990–1991-ben Magyarország állami egyetemeinek rendezésekor 4-5 önálló műszaki egyetemet, 4-5 önálló agráregyetemet, 4-5 önálló orvostudományi és egészségtudományi egyetemet, 6-8 tudományegyetemet és a megkívánt számú önálló művészeti egyetemet, ezen belül az önálló Testnevelési Egyetemet kellett volna a tanodákká degradált felsőoktatási intézményekből a tulajdon rendezésével létrehozni. A diktatúra évtizedeiben létesített számtalan főiskolát értelemszerűen a 6-8 tudományegyetembe kellett volna beépíteni. Így 25-28 állami egyetem lenne ma Magyarországon, ami egy tízmilliós európai országban optimális számnak tekinthető.
Sajnos nem ez történt. Tragédia, hogy nincsenek önálló műszaki egyetemek. Nélkülük ugyanis a XXI. században nincs, nem lesz, mert nem lehet versenyképes eladható nemzeti ipari termék. Magyarország földrajzi és gazdálkodási sajátosságaiból fakadóan még tragikusabb, hogy nemhogy megerősítették és nagy tangazdaságokkal látták volna el az önálló agráregyetemeket, az elvtelen összevonósdival azt is szétzúzták, ami a diktatúra évtizedeiben még megmaradt. Nagy tangazdaságokkal rendelkező önálló agráregyetemek nélkül nincs, és nem lesz, mert nem lehet versenyképes magyar mezőgazdasági termék, de méltó védelme sem lesz erdeinknek, vizeinknek, a talajnak, az élő környezetnek. Végül tragédia, hogy az önálló orvostudományi és egészségtudományi egyetemek és a szervezetileg hozzájuk kapcsolt regionális egészségügyi ellátó rendszerek helyett káoszt eredményezett az integráció jelszó alatt végrehajtott tanoda-összevonósdi. A magyar nép katasztrofális egészségi állapota nyilvánvalóan több okra vezethető vissza, de senki előtt sem lehet kétséges, hogy az orvostudományi egyetemek és az orvosképzés ellen elkövetett több évtizedes ártások meghatározó szerepet játszanak ebben.
Ha még valaki kételkedne a tragikusan igaz állításban, abban, hogy ma Magyarországon egyetlen egyetem sincs, szembesülnie kell azzal a már említett ténnyel is, hogy ma egyetlen felsőoktatási intézménynek sincs kutatási bázisfinanszírozása. A tanodák csak oktatási teljesítmény-finanszírozásban részesülnek. A múltban gyökerező, nagyon mélyen beivódott politikai gondolkodás elfogadja, hogy itt tanodák vannak, amelyekben felesleges kutatni. A több mint 50 éves ártássorozat betetézésére most igazgatótanácsokat, politikai komisszárokat készülnek kinevezni az összevont, esetenként több tízezer diákot befogadó szovjet mintájú tanodák élére.
Nincs másunk, csak az újszülöttek lelkében érkező tehetség. Ennek kimunkálásán múlik a jövő. Kevés gyermek születik és azokkal is, akik megszülettek, kegyetlenül elbánunk, mert nemcsak az egyetemeket, hanem az alsóbb iskolákat is gyermekellenes intézményekké tettük. Összefogás, nemzeti összefogás kellene! Végre szembesülnünk kell azzal, hogy rászedetten, fel nem fogottan 1947 óta (43 + 14 = 56 éven át) mindannyian elfogadtuk, eltűrtük a legféltettebb nemzeti kincs, az egyetemek ellen folytatott támadásokat. Nyilvánvalóan össze kell fognunk, hogy végre nálunk is igazi egyetemek legyenek.

A szerző egyetemi tanár