Hazajön-e a Magyarországról kilopott pénz?

Isten és ember előtti felelősséget vállalt magára az MSZP miniszterelnöke országértékelő beszédében, Gyurcsány Ferenc megyei MSZP-elnök már tovább lépett, ő a tétlenkedő Szűz Mária helyettesítésére szólította fel híveit, nemrég pedig az MSZP választmányi elnöke, Jánosi György állt elő olyan javaslattal, amelynek megvalósítása egyenesen a teljes jogi és erkölcsi normarendszer újraírását követelné meg. Valódi isteni beavatkozást. Jánosi javaslata szerint lehetővé válna, hogy a leggazdagabbak tisztán hazahozhassák a jelenleg külföldi számlákon tartott vagyonelemeket, vagyis első pillantásra a rendszerváltás óta külföldre menekített tőke repatriálását célzó amnesztiáról van szó.
Nos, amellett, hogy a legnagyobb kormányzó párt választmánya elnökének ezt a kérdést leginkább az MSZP párttaggyűlésein kellene felvetnie, szögezzük le: Magyarországon a tulajdon szent és sérthetetlen. Az, aki ilyen erős legitimációt készül adni egy egyszerű amnesztia révén keletkező tulajdonnak, bizony sokat képzel magáról! Nem kevesebbet, mint azt, hogy az őáltala osztott indulgencia egyben áldás is, amely szentté és sérthetetlenné teszi a feloldozást nyert bűnbánók tulajdonát.
Ne apelláljunk azonban tovább az emberek érzésére, és ne is szavaztassuk meg a kérdést, vajon a magyar lakosság hány százaléka gondolja úgy, hogy az MSZP jogosan értékeli magát ilyen nagyra! Próbáljuk inkább azt értelmezni, milyen logika diktálja a legújabb MSZP-s lépést! Ehhez szükségünk lesz egy kis nemzetközi kitekintésre is. Lássunk először orosz tapasztalatokat, mivel azok sok szempontból közvetlenül értelmezhetők hazai viszonyok között is, a két országnak egészen a rendszerváltás kezdetéig közös sorsa miatt.
„Bele fognak fáradni, ahogy a port nyeldesve rohangálnak majd a bíróságokra, hogy zárolt számláikat szabadítsák fel végre” – figyelmeztette úgy két éve Putyin elnök az orosz vállalkozókat a kereskedelmi kamara plenáris ülésén, azt javasolva, „mindenki gondolkodjék el azon, hogy külföldre vitt pénzeit jobb lenne hazahozni most, amikor még Nyugaton a terrorizmus elleni harc jegyében egyre fokozódó pénzügyi ellenőrzések nem teljesen lehetetlenítették el a sok „gyanús” orosz off-shore cég működését”. Putyin ugyan nem mondta ki az amnesztia szót, de mindenki úgy értelmezte, hogy ígérete szerint nem büntetik meg azt, aki repatriálja az országból korábban kimenekített vagyonát. Volt is némi alap így gondolkodni, hiszen hamar kiderült, hogy a kormány jelenleg is dolgozik a tőke amnesztiáját lehetővé tevő törvénycsomagon. Körülbelül három hete az orosz kormány illetékese újra nyilatkozott a témáról: „Figyelmesen tanulmányozzuk a vonatkozó nemzetközi gyakorlatot, de egyelőre nem találtuk meggyőző bizonyítékát annak, hogy egy ilyen amnesztia lebonyolítása eredményes lehetne.” Ezzel együtt nem zárta ki, hogy „ilyen intézkedésre sor kerülhet, de semmiképpen nem a közeli jövőben”.
Mi lehet az oka annak, hogy a Jánosi gondolatával analóg orosz elképzelés ilyen lassan realizálódik? Pedig ott nem politikai lózunggal indokolták az amnesztia szükségességét, hanem a veszéllyel, hogy a forró pénzek gazdáinak lába alatt a Nyugat földje is forróvá válhat… A sors fintora, éppen most zajlik egy elkobzási eljárás Svájcban: húsz orosz magánszemély befagyasztott számláin lévő, összesen ötmilliárd dollár cserél gazdát újra, vándorol vissza az orosz államkasszába a svájci főügyészség közreműködésével.
„Nem várok jelentős tőkebeáramlást az amnesztiától, mert az országban nagy a bizalmatlanság a hatalommal szemben, így az amnesztiával szemben is ugyanilyen bizalmatlanság várható. Ezenkívül elképzelhető, hogy az amnesztiát követően a mai törvénytisztelő adófizetők nem fogják tovább betartani a törvényeket, hanem ügyeskednek majd, várva a következő amnesztiát” – nyilatkozta Irina Hakamada jobboldali elnökjelölt.
Oroszországban ezek szerint elképzelhető, hogy elég sokan vannak, akik nem bíznak eléggé a hatalomban ahhoz, hogy jelentkezzenek: ők is részesülni szeretnének a gazdasági amnesztia áldásaiban. Az MSZP nyilván úgy látja: Magyarországon mindenki eléggé bízik a hatalomban, hogy ezt megtegye. Európában ugyanakkor a helyzet a magyar és az orosz szökevény tőke szempontjából ugyanaz: az EU az idei év végéig szándékozik megszüntetni az off-shore cégeket, azaz ki fog derülni a tulajdonosok kiléte, számláik helye és mértéke. Vagyis e pénzeket egyszerűen lehet majd befagyasztani, sőt elkobozni, ha felmerül a gyanú, hogy – mondjuk – terroristák finanszírozásához is van közük. „Miközben a Nyugat a feketepénzek elleni harcra koncentrál, mi gazdasági és politikai menedéket nyújtanánk nekik?” – kérdezi a Moszkovszkije Novosztyi. „Az FATF mint a pénzmosás elleni harc nemzetközi vezető szerve egyből fel fogja tenni a kérdést: vajon hogyan fogják megkülönböztetni a repatriálandó pénzek között a szürke- és a feketepénzeket a befogadó ország hatóságai?” – aggódik a Nyezaviszimaja Gazeta.
Mind Oroszország, mind Magyarország az FATF tagja. Meg kellene talán osztanunk az oroszokkal (és nem csak velük, ti. igazi világszabadalomról van szó) azt a tudást, hogy mi – ellentétben velük – halálbiztosan meg tudjuk különböztetni az igazi forró fekete- és a „csak szürke” pénzeket! Egyelőre azonban – mindenféle amnesztia nélkül – mind Oroszországba, mind Magyarországra akadálytalanul áramlanak vissza (sőt: oda-vissza) a magyar és az orosz tulajdonú off-shore cégek pénzei, mintha csak igazi külföldi befektetések lennének, és persze mind-mind tiszta pénzek. Oroszország tehát egyelőre nem tud dönteni. Mindenesetre az amnesztiát elvben nem ellenző Putyin már nyilatkozott: „Egyszerűen kijelenteni, hogy aki tőkét vitt ki, azt nem fogjuk üldözni, majd azt várni, hogy a pénzek megindulnak – ez abszurditás. Kedvező befektetési feltételeket kell teremteni.” „Az amnesztia büntetés a tisztességeseknek, prémium a becsteleneknek, egészében pedig csökkenti az adófizetési fegyelmet. Az ügyeskedők, akik pedig már vittek ki tőkét, be is fektették, semmi nem vonzza őket az amnesztiában. (…) A küszöbön álló amnesztiáról szóló bejelentések mégis időről időre feltűnnek, különösen akkor, amikor az állam pénzügyi nehézségekkel küzd. Csak remélhetjük, hogy a tőke amnesztiája nem az utolsó ötlete a kabinetnek a nehézségekből való kilábalásra” – foglalja össze véleményét az orosz nemzeti hírportál, a strana.ru.
Oroszországban az állami közvélemény-kutató (VCIOM) intézet felmérése szerint a megkérdezetteknek mindössze 18 százaléka mondott igent a kérdésre: „Ön szerint helyes lenne-e pénzügyi amnesztiát hirdetni és megerősíteni tulajdonosokként a vagyonok jelenlegi birtokosait, függetlenül attól, hogyan jutottak vagyonaikhoz?” Ugyanakkor 70 százalék választotta azt, hogy „meg kell kísérelni feltárni az összes törvénysértést a privatizáció korából, és ha voltak ilyenek, visszaállamosítani a vagyont”. Magyarországon még nem volt hasonló közvélemény-kutatás. Talán most lesz? Az eredmények persze komolyan eltérhetnek, függően például attól, kik kerülnek a mintába. Az orosz közvélemény-kutatók figyeltek arra, hogy a mintában ne legyenek túlsúlyban a volt pártállam – privatizáció során meggazdagodott – egykori funkcionáriusai.
A viszonylag részletesen tárgyalt oroszországi tapasztalatok után említést érdemel persze az is, hogy tőkeamnesztia révén voltak már (bukott) kísérletek pénzeszközök repatriálásának ösztönzésére. 1987-ben például Argentínában, 1982-ben és 1986-ban Franciaországban, 1997-ben Indiában, továbbá Írországban, Törökországban, Olaszországban, legújabban Belgiumban.
A rendszerváltás kezdetén a meggazdagodást lehetővé tevő magyar viszonyok kifejezetten posztszovjet jellegét figyelembe véve azonban nem ezek a példák, hanem Kazahsztán esete lehet az, amelynek rövid bemutatásával illusztrálható, milyen is egy tőkeamnesztia. Itt tudniillik megvalósult 2001-ben, ellentétben Oroszországgal, ahol csak beszélnek róla, de nem vágtak bele. „Eljött az idő, amikor az üzletembereknek el kell hagyniuk az árnyékgazdaságot. Többségük már érti, hogy kifizetődőbb és nyugodtabb dolog nyíltan, bankokon keresztül dolgozni, időben megfizetni az adókat, mint otthon vagy külföldön tartani a pénzt és közben állandó bűntudattal élni. Az állam érdekelt abban, hogy minél nagyobb pénzeszközök a kazah gazdaságot működtessék, ne pedig az illegális vagy a külföldi gazdaságokat. Hiszen ez új üzemeket jelent, munkahelyeket, a termelés modernizálását, gazdasági növekedést mindnyájunknak. De a legfontosabb, amit az amnesztia elő fog segíteni, az a társadalmi stabilitás mint a haladás fő tényezője. Nem tarthatunk törvényen kívül tehetséges embereket” – jelentette ki Tokaev miniszterelnök. Az eredetileg húsz napra tervezett, de végül harmincnaposra meghosszabbított amnesztia eredményeképpen a tervezett 0,5–3 milliárd USD helyett 480 millió USD folyt be, s az amnesztiában a lakosság 0,02 százaléka vett részt.
„Véleményem szerint a tőkeamnesztia csupán píárgyakorlat volt, bizalomnövelő intézkedés” – nyilatkozta a kazah bankelnök. A gazdasági eredmény tehát a minimális várakozásnak gyakorlatilag megfelelt. A politikai hatás azonban váratlanul súlyosan negatívra sikeredett. „A cél a hatalommal szembeni pénzügyi és politikai bizalom megszilárdítása volt, ehelyett a lakosság újabb bizonyítékát láthatta annak, hogy valakik valamikor törvénytelenül lerabolták az országot, most pedig megbocsátást nyertek a hatalomtól” – foglalja össze a közép-ázsiai politikai kutatások intézetének jelentése a történteket.
A nemzetközi sajtó végeredményben azzal magyarázta a kazah amnesztiát, hogy Nazarbajev elnök és környezete megérezte: külföldi számlái nincsenek többé biztonságban. Egy magyar amnesztia esetén vajon kinek az önvédelmi lépését vélné látni ugyanez a világsajtó?