Miközben a Föld 6,5 milliárdos népességéből 600 millió ember éhezik, a fizetőképes fogyasztás csökkenése következtében Európában mezőgazdasági túltermelési válság alakult ki. Nem először és talán nem is utoljára. 1870-től 1895-ig és 1928–1939 között is volt két nagy agrárválság. Az USA-ban az 1920-as és az 1950-es években is. Az Európai Unió a mezőgazdasági túltermelési válságot termelési kvótákkal igyekszik megelőzni. Így például hiába kértük az Európai Uniótól, hogy évente 2,8 milliárd liter tejet termelhessünk, még kétmilliárd liter termelését sem engedélyezték.
Hazánkban a tejtermelés korábban is elmaradt az európai élvonaltól. 1960-ban Franciaország 22, az NSZK 19, Lengyelország és Nagy-Britannia 12-12 milliárd litert termelt, amíg Magyarország 1,9 milliárdot. 1990-re 2,7 milliárd literre nőtt a tejtermelés hazánkban. Az értékesítési nehézségek következtében azonban a termelés 2000-re kétmilliárd literre csökkent. Exportra csak 300 millió liter tej kerül. Elmúltak azok az idők, amikor a muzsik elfogyasztotta a magyar tejet, tejszínt, vajat, túrót, sajtot, tejfölt, joghurtot, kefirt, tejport. A belföldi tejfogyasztás 170 liter/fő, szemben az uniós 300 liter/fős fogyasztással.
Tudtuk, hogy a tejkvótánál a termelési volument veszik alapul, ezért kellett volna 2001-ben a 2,8 milliárd literes termelést megcélozni. Talán az iskolatej-akció országos kiterjesztésével és a 4,70 forint/liter állami támogatás duplájára emelésével sikerült volna, ha nem is elérni, de legalább megközelíteni. Egyébként a hazai tejtermelésünk 85 százalékát 1500-1600 gazdaság adja, a 15 százalékot pedig több mint 24 ezer kisgazdaság állítja elő. Utóbbiak helyzete egyre nehezebb, mivel a kisebb falvakban néhány tehén miatt a felvásárlónak nem éri meg a tej összegyűjtéséhez tejcsarnokot fenntartani, és azt a feldolgozóhoz szállítani. A jelenleg megtermelt tej 30 százalékára nincs kereslet. A teljesen felesleges import megszüntetése esetén ez 20 százalékra csökkenne, ami a gyenge minőségű tej részaránya. A túltermelést a felvásárlók nyerészkedésre igyekeznek felhasználni. A 80 forint/liter önköltségű tejért 60 forint/liter felvásárlási árat kínálnak a termelőknek. Nem ártana az FVM által kinevezett független szakértőknek kivizsgálniuk, hogy a 162 forint/liter bolti tejárból – legalábbis irányárként – hány forint jusson a termelőnek, hány a feldolgozónak és mennyi a kereskedőnek. A jelenlegi jövedelmezőség mellett Nostradamus nem nagy jövőt jósolna a magyar tejtermelésnek. Már a Németh-kormány ösztönözte a tehenek levágását, tízezer forintot fizetett minden levágott tehén után. Mivel a piac könyörtelen, hosszabb távon csak a termelésben nagyon profik fognak talpon maradni.
Az Európai Unió szűkmarkú volt velünk a húsmarhakvóta vonatkozásában is: 200 ezer darabos húsmarhakvótát kértünk, de csak 94 600 darabot kaptunk. A tej- és húsmarhaágazat államilag támogatható a 2004-es csatlakozás után is. Ezzel szemben 2004-től nem támogatható a sertés- és a baromfiágazat. Ez a két ágazat a versenyszektorba tartozik, és itt nincs kvótaszabályozás.
Sajnálatos, hogy a közvetlen kifizetések kezdő mértéke csak 25 százalék, és csak hat év után kapja meg – fokozatos évenkénti emelésekkel – azt a támogatást a magyar mezőgazdaság, amelyet a jelenlegi tagok már megkapnak. Ezért a hatéves átmeneti időszakra nemzeti stratégiát kell – kellene – kidolgozni, hogy a magyar mezőgazdaság ne rokkanjon bele az uniós csatlakozásba. Az Európai Unió költségvetésének majdnem 45 százalékát a mezőgazdaság támogatására fordítják. Ez 2004-ben 42 760 millió euró. Az EU költségvetésének vannak nettó befizetői, jelenleg tizenegy ország, élen Magyarországgal, és van négy felvevő ország. A befizetési kötelezettség a bruttó hazai jövedelem 1,24 százalékát nem haladhatja meg. Jelenleg 0,98 százaléknál tartanak. Ebből kap a négy nettó felvevő ország. A felvevők nem nagyon lelkesednek, hogy 2004. május 1-jétől további országok tartják majd a kalapjukat.
A magyar agrárválságnak több tényezője is van. Az egyik az 1992-es földreformmal kapcsolatos, amely alapján az ország 5,8 millió hektáros termőföldjén 2,7 millió tulajdonos osztozik. Így a termelők zömének nincs földtulajdona, a jövedelmezőség terhére földbérleti díjat kell fizetnie. Az agrárválsághoz hozzájárult az agrárolló is. Mint ismeretes, ez azt jelenti, a mezőgazdasági termeléshez szükséges iparcikkek (gépek, alkatrészek, üzemanyag, műtrágya, növényvédő szer stb.) árai sokkal jobban emelkednek, mint a mezőgazdasági termékeké.
A versenyhelyzetünket rontja az is, hogy az Európai Unió 50 százalékos ártámogatást ad a gazdáknak, mi pedig csak nyolc százalékot. Az állami agrártámogatás 1990 óta elmarad az 1986–1990 évi átlagos támogatástól. Például 2001-ben 156 milliárd forint volt, amely reálértékben az 1986–90 közötti évi támogatásnak csak a 30 százalékát tette ki. Napjainkban az önellátó és árutermelést csak másodlagosan folytató parasztsággal szemben zömmel árutermelő mezőgazdasági vállalkozók vannak. Ráadásul főként csak egy-egy ágazattal foglalkoznak. Sokan a takarmányt is pénzért veszik. Az egyik csak tehenet, a másik csak sertést tart, libát vagy pulykát nevel. Ezért azután a felvásárló likviditási problémája miatt termelők százai jutnak kilátástalan helyzetbe. A felvásárló ugyanis csak utólag fizet, hacsak csődöt nem jelent.
Az APEH szerint a növénytermesztésben 15 százalékos, az állattenyésztésben hatszázalékos nyereség érhető el. Ehhez azonban optimális körülmények szükségesek. A 2003-as aszály a növénytermesztésben 40 százalékos terméskiesést okozott. Ezzel növekedtek a takarmányárak és az állattenyésztők önköltsége, így jelenleg minden hízott disznóra hétezer forintot fizet rá a termelő.
Az 1985-ben kezdődött agrárválság 2004-ben kritikus szakaszához érkezett. Egyre kétségtelenebb, hogy a magyar parasztság a 2006-os választáson melyik pártot fogja támogatni.
A szerző agrártörténész, ny. mezőgazdasági szövetkezeti jogtanácsos
origo.hu
Meghalt Jelenits István
