A baloldal független szolgálata

Olvasom, hogy a mai napig megy vita: mi az, hogy közszolgálati televíziózás, mi a közszolgálat lényege? Nem hiszem, hogy komolyan gondolják, akik ezen törik a fejüket. A közszolgálati televízió feladatát könnyű meghatározni: minden olyan információval ellátni a nézőt, amely megkönnyíti őt a hétköznapok és a társadalom nagyobb vagy kisebb kérdéseiben való eligazodásában. Különben soha nem lesz belőle tájékozott állampolgár.
Hogy ez jól hangzó közhely? Bizonyosan. De gondoljunk arra, hogy annak idején a kárpótlásról szinte semmit sem tudtak a jogosultak. Vagy vegyük a kórház-privatizáció kérdését: egyetlen értelmes indok nem hangzott el mellette vagy ellene, csupán szakzsargonban vitatkoztak a szakemberek, fütyülve arra, hogy a nagyérdemű megérti vagy nem érti, miről van tulajdonképpen szó. Vagy itt vannak a makrogazdasági folyamatok változásai, a GDP növekedése, az eladósodás. Soha nem hallottam még a közszolgálati televízión erről közérthető ismertetéseket.
A közérthetőségen van a hangsúly. Mit jelent a mindennapokban az infláció? Mi az, hogy forró pénzek, mi az, hogy rulírozó hitel, miért alultervezett a gyógyszerkassza? Mit fizet az OEP, mit a beteg, és miért? Hogy lehet az, hogy a börtönökben 300 forint az egynapi élelmezési költség, ellenben a kórházakban csak 200? Mit jelent a paksi baleset? Milyen következményei lehetnek a külföldi kézbe adott energiaszolgáltatásnak? Miért van az, hogy egyre több cég jön be az országba (például a távközlés területén), de a szolgáltatások árai nem csökkennek? Ki magyarázta el a nyugdíjasoknak, hogy mi lett az évtizedek alatt befizetett pénzükkel? Tudja-e a nagyközönség, mi lett a spontán privatizáció eredménye?
Azt hiszem, nem kell tovább ragoznom, mi mindennel foglalkozhatna a közszolgálati televízió. Nyomokban természetesen hallunk okosakat erről-arról, szigorúan késő este, amikor a magyar emberek javarésze már régen nyugovóra tért. Az Este című beszélgetésbe is inkább politikusokat hívnak be, mintsem szakembereket. A Friderikusz vezette vasárnapi öszvérműsorból, ami hangsúlyozottan balra elfogult, a legkevésbé sem lehet az ország napi állapotára következtetni.
Természetesen azt is tudom, hogy a fenti témákkal nem lehet nézőszámokat döntögetni, de hát azt is jó lenne egyszer valamikor tisztázni, hogy a közszolgálati televízió nem kereskedelmi csatorna, ahol a nézettség megelőz minden józan számítást.
A közszolgálati televízió erőtlen és költséges versenyfutást folytat, NévSHOWr-ral, Lagzi Lajcsival és Juszt Lászlóval, reménytelenül lemaradva a Való Világok és a Legyen ön is milliomos! jellegű műsorok profizmusához és költségvetéséhez képest. A majmolás felesleges, a közszolgálatot kellene profin megvalósítani, és nem a kereskedelmi csatornákat amatőr szinten utánozni.
Példának okáért mit tudunk a szomszédainkról? Mit tudunk Lengyelországról, mit Szlovéniáról vagy a csehekről, a szlovákokról? Mely közszolgálati műsorok világítják meg, hogy Romániával miért nem tudunk az erdélyi autonómia vagy a csángók kérdésében nyugvópontra jutni? Miért van az, hogy szinte szám szerint tudjuk, hány Hamász-tagot öltek meg az izraeliek, napról napra hány házat romboltak földig, de fogalmunk sincs, hogy a Vajdaságban miként mennek a dolgok? Közel-Keletből naprakészek vagyunk, a környező országokkal nemigen foglalkoznak a híradások.
Külön írás tárgyát képezhetnék a hírműsorok, a híradók és a reggeli albérlő, Gyárfás Tamás Nap-keltéje. A Híradó unalmas. Nem tudom, hogy ezt Nika György főszerkesztése és igazodása hozta magával, vagy az MSZP-s kormány nyilvánvaló kézi vezérlése okozza. Mindenesetre, amióta komoly vetélytársa akadt a Hír TV „személyében”, tetten érhető, hogy a Híradó mit hallgat el vagy mit milyen sorrendben közöl. Például a Fidesz szövetségi gyűlése a sokadik hírblokkban foglalt helyet. Ellenben visszatérőben vannak a kutyák által szoptatott oroszlánok meg a fehér tigrisek idilljei.
Elmondhatjuk, hogy ha valaki ma Magyarországon kizárólag a Magyar Televízió híradóiból akarna tájékozódni, vajmi keveset tudna meg az ország aktuális dolgaiból. A két sztárolt hírolvasó bemondó javadalmazása messze felülmúlja teljesítményüket.
Külön elemzést érdemel a Magyar Televízió reggeli műsora, a Nap-kelte. A Nap-kelte meglepő metamorfózison ment keresztül a 2002-es kormányváltáskor. A műsorvezetők (talán az egy Betlen Jánost kivéve) a jelenlegi ellenzék ellen védik a kormányt. Érdemes végignézni azt a heroikus küzdelmet, amit naponta folytatnak az ellenzék meghívott politikusaival, hogy a kormány gyakori bornírtságait körömszakadtukig védelmezzék. Ha azt a tételt veszem, amelyet az Antall-kormány alatt naponta hallottunk, hogy ugyanis a sajtó mindig ellenzéki, akkor mit szóljunk a fenti jelenséghez? Kénytelenek vagyunk azt mondani, hogy a közszolgálati televízió reggeli közszolgái súlyosan elfogultak. Különben miként lehetne megmagyarázni, hogy Kovács László és Lendvai Ildikó megkérdezése hasonlít egy jóllakott macska dorombolására, míg Pokorni Zoltán és Áder János faggatása inkvizíciós kihallgatásra hajaz, lelki hüvelykszorítóval kísérve. Milyen közszolgálati műsor az, ahol a műsorvezetőnek egyetlen megjegyzése sincs, amikor a kormánypárt embere, a kormány tagja nyilvánvalóan nem mond igazat? Valahogy elfelejtenek „beszólni”, amit az Orbán-kormány alatt oly profin tudtak gyakorolni. Azt is érdemes lenne egyszer megnézni, hogy Kovács pártelnök vagy Lendvai frakcióvezető mekkora gyakorisággal vendégeskedik a Nap-keltében.
Figyeljük meg a hírszerkesztések metódusát. Az Orbán-kormány alatt ez a következőképpen nézett ki: elmondták a hírt, amelyben a kormánypárti képviselő ezt vagy azt mondta, a kormány ezt vagy azt tette. Azonnal jött utána az MSZP cáfolata, amelyben helyre tették a kormánypártot, hogy már megint hülyeséget mondott, ígért, esetleg hazudott. Hogy néz ki ma a hírszerkesztés? Az ellenzék képviselője elmondja a magáét, majd a véleménye után azonnal jön a koalíciós cáfolat. Nem igaz, nem úgy van, az ellenzék csúsztat, hazudik, zöldségeket beszél. Az is érdekes, hogy a hírekben az ellenzék mindig „tagad”, a kormánypárt mindig „cáfol”.
Minden kormány igyekszik a közszolgálati televíziót befolyása alá vonni. Ám míg az előző négy évben ezt hangos kiabálás, tiltakozás és fenyegetőzés kísérte az ellenzék részéről, addig ma elég meghallgatni, milyen primitíven demagóg mondatok hangoznak el erről Újhelyi István vagy Zuschlag János szájából, az „elfogulatlan” műsorvezetők egyetlen megjegyzése nélkül.
Az utolsó hír szerint a közszolgálati televízión belül az egyik tematikus csatorna hírcsatorna lesz. Elgondolkodtató, hogy honnan származik majd az a tetemes összeg, amivel a legdrágább kommunikációs mulatságot, a hírcsatornát finanszírozni lehet. Az is elgondolkodtató, hogy mi motiválja Rudi Zoltánt, a köztelevízió elnökét és csapatát egy második hírcsatorna megnyitására. Csak nem ez lenne az a baloldali médiafegyver, amelyre Hiller István annyira vágyakozott?
Rudi Zoltán néhány napja a Hír TV vendége volt. Az elnök minden olyan kérdést mereven viszszautasított, ami a köztelevízió súlyos elfogultságára vonatkozott. Senkinek ne legyenek illúziói, kiket igyekezett mentegetni.