Miért kell mindent privatizálni? Egyszerűen azért, hogy a közösségi vagyon maradékának és a már ellopott/elprivatizált nemzeti értékeknek zömmel szociálliberális tulajdonosai a teljes magyar társadalmat abszolút függésbe tudják hozni. Azért, hogy ne lehessen semmiféle ellensúlya obskúrus, közösségi (nemzeti) kötelezettséget és felelősséget nem érző önmegvalósító karrierista materialistáknak. Azért, hogy ne lehessen tőlük függetlenül élni, gondolkodni és cselekedni, hogy piaci diktátumaik alapján virágozhasson az a sokféleség, amelyet ők engedélyeznek. Privatizálni kell tehát azért, hogy nekik rendíthetetlen hatalmi bázisuk legyen. Olyan hatalom, amely a demokratikusan legitimált politikai hatalmat, az államot is bármikor semmibe veheti.
Az ember elcsodálkozik ezen a nyílt bornírtságon és bátorságon, amely már nem is szégyelli feneketlen önzését, a társadalom abszolút többsége érdekeinek gátlástalan semmibe vételét. S a magyar társadalom főleg „szocialista” részének irgalmatlan leromlottságán kell még csodálkoznunk, amely vakon és/vagy gyűlölködve nem veszi észre, hogy az ő bőrére is megy a játék, mert segélyen kívül ők sem kaphatnak majd mást, legfeljebb altiszti állást más vagyonának őrzésénél. Mert azon nem csodálkozhatunk, hogy a zömmel erkölcsi alap nélküli szocialista vezérek liberalizálódtak, vagyis kiüresedtek, s új alapjuk a zsebük lett, s az, hogy ez a zseb minél gyorsabban európai dimenziójú legyen, hiszen a nagy térben globalizálódva a foltos múltat sikeres üzletemberséggé, jómódú befektetővé lehet transzformálni úgy, hogy a kozmopolita gyüttmentségnek kínos kérdéseket sem lehet feltenni. Az SZDSZ-féle liberalizmus úgy 150 évvel veti vissza az európai magyar kultúrát, társadalmat, etikát. Az emberi jogok és a politikai korrektség nagy humbugjának harcosai a valóságban újra alamizsnára utalják a tömeget (rászorultsági alapon), ugyanúgy, mint manchesteriánus elődeik a XIX. században. S az az óriási vívmány, hogy a demokratikus nemzeti államnak legitim gazdaságszabályozási jogai és szociális kötelezettségei veszendőbe mennek, egyetemes proletarizálódáshoz vezet. Miért gondolják azt állítólag okos liberálisok, hogy egyes (tulajdonos) egyedek fölötte állnak a közösségi érdekeknek? Miért gondolják azt is, hogy a kiszolgáltatott szegénység örökre elnyomható? Még sohasem tudott semmiféle emberi hatalom abszolúttá és örökkévalóvá lenni.
Privatizálni kell tehát, függetlenül attól, hogy mi a többség érdeke. A liberalizmus persze mindig csak az elit érdekeit fejezte ki, de mi köze van ehhez a valódi szociáldemokráciának? Meddig lehet itt álarcosbált játszani? Netán csak kész helyzetet akar teremteni itt egy sötét klientúra? A világméretű, globális vállalatok szinte napi botrányai közben (kreatív könyvelés, nyugdíjalap-lenyúlások, minőségi hamisítások, profitnövelő ide-oda szállítgatások, amelyek megcsúfolják a hatékonysági elvet, másokra hárított környezetpusztítások stb.) előáll egy magyar törpepárt, s a legrosszabb magántulajdont is jobbnak mondja a legjobb állami/közösségi tulajdonnál. Nem kellene egy kis önkorlátozást alkalmazni?
Igaz, ma nálunk olyan banknak tekintik az országot, amelynek vannak előkelő részvényesei, míg a tömeg feladata a profitráta növelése csupán – minden irányú takarékossággal. Legjobb az, ha a nép az életével takarékoskodik: nem költ az egészségére, tanulására, családjára – mert az sokba kerül. S az állam nem azért van, hogy neki ebben segítsen – mármint a takarékosságban. Az állam azért van, hogy a nagytőke hasznát fokozza mindenféle kedvezményekkel. Végül is tisztelni kell a dollár- és eurómilliárdokat és tulajdonosaikat. Mert az a helyes demokrácia, ha a társadalomnak helyes hatalmi tudata van, vagyis újra felismeri a szükségszerűséget, most szó nélkül szolgálja a piacot, illetve azok urait. Óriási tévedés eme privatizáló „liberálisok” szerint az, hogy a közösség korlátozhatja a nagy pénzt s annak tulajdonosait. Végül is ők a pénzben a mindent kifejező istent birtokolják. Kinek minél több van, annál nagyobb isten az illető. Olyan isten, akinek tv-je van, akinek gyára, hipermarketja van, aki diktál a tőzsdén, akire figyel a társaság, aki tehát megistenült – római császárság nélkül is. Aki tanítóhivatalként oktatja demokráciára az elmaradott népeket, s mindenhol otthon van, mert háza lehet, ha akarja.
Privatizálni kell, mert az ilyen nagyoknak mindig nagy szolgahaduk van, akik jól élnek e nagy fa árnyékában is, mivel ők egy-egy helyi szemétdomb óriás helyi tölgyeiként élvezik a megmondás hatalmát. A mi törpéink (mint a legnagyobb szovjet törpék) megelégszenek az abszolút helyi hatalommal. Privatizálni kell, mert az nekik jó. Jó-e másoknak? Jó volt-e a teljes államosítás? Igen, egyeseknek. Jó-e a teljes privatizáció? Igen, egyeseknek. (Nagy egybeesés van a két kör között.) Tehát csináljuk. A bank és a bankárok jól járnak addig, amíg – minőségtől függetlenül – újra népnyúzók lesznek hivatalból. Az SZDSZ bölcsessége végtelen, mivel a pénz – látszólag – mindent túlélt. Igen, csak a pénzbirtokosokra jártak sokszor rossz idők. Nem kéne bízni olyan istenben, akinek szeme van, de nem lát, füle van, de nem hall, s híveinek békéje addig tart, amíg fejszéjük éle a gátlások alól felszabadított tömegek zsigereit nem kezdi ki. Mert akkor vége a dicsőségnek, s jaj annak, aki papi funkciókat viselt az önzés és a mohóság oltáránál. Jó lenne figyelni az idők tanulságaira, még ha elavultnak tűnnek is azok. Az istenülés hübriszének büntetése irtózatosan súlyos – sokszor ártatlanokat is sújtva – egyszerűen azért, mert elvileg e bűntől a bölcsesség megvédhetne bárkit.
A mi privatizátorainkban azonban nincs bölcsesség, mohóság annál inkább. Azt hiszik, eljött az ő idejük, s ezért semmi sem drága. Bizonyítás és érvek nélküli igényük minden privatizációjára értelmes és etikus társadalmakban közfelháborodást váltana ki. Nem is mernének ilyesmit. Ott legfeljebb a konkrétan rossz állami gazdálkodás hiénáiban ismerhetik fel a közösség tagjai a nálunk szabadon és előkelően egyéni fosztogatásra biztató urakat. Szomorú, hogy itt állunk. De a D–209-es országlása idején a liberálissá vedlett bolsevik észnek ideje van. Talán fel kellene ébredni, s követelni a közösségi és nemzeti csoporttulajdon erősítését.
origo.hu
Meghalt Jelenits István
