Az SZDSZ bohóckodása az áfatörvénnyel

Bőhm András, az SZDSZ fővárosi frakcióvezetője, aki egyben országgyűlési képviselő is, az év elején arról beszélt, hogy ez az év Budapesté lesz, a nagy beruházások elindulásáé, a kiegyenesedő liberalizmusé. Nem tudni, mire alapozta optimista kijelentését, de egyvalami biztos: nem az SZDSZ és koalíciós partnerének teljesítményére.
Ha arra gondolunk, hogy tavaly ősszel együtt szavazták meg az adótörvények módosítását és abban az úgynevezett áfatörvényt, akkor el kell gondolkodnunk a frakcióvezető úr kijelentésének komolyságán. Ennek a törvénynek az a lényege, hogy korábban az önkormányzatok visszaigényelhették az áfát az államtól bizonyos beruházásaik után. Ősszel ezt a helyzetet a kormányzó pártok megváltoztatták, így az önkormányzati beruházások jóval többe kerülnek majd.
Az SZDSZ a szocialisták hű szövetségeseként, ellenkezés nélkül megszavazta ezt a változtatást, a képviselők közt az SZDSZ említett fővárosi frakcióvezetője is. Már tavaly Demszky Gábor és Bőhm András elkezdte támadni a törvény megváltoztatását, mondván – és ebben igazat kell nekik adni –, hogy ez hátrányos lesz az önkormányzatoknak. A főpolgármester egyenesen kész átverés show-ról beszélt, a frakcióvezető pedig megígérte, hogy ők – mármint az SZDSZ – nem fogják annyiban hagyni a dolgot, a törvény módosítását fogják kezdeményezni. Érdemes lenne egyszer megkérdezni őket, hogy akkor miért szavazták meg a változtatást? Nem lett volna egyszerűbb mindent hagyni a régiben? Mindenki fölteheti magának azt a logikus kérdést: milyen magyarázata lehet ennek az ellentmondásos viselkedésnek? A következőkben egy lehetséges magyarázatot kívánok megadni, bár mindenki inkább az érintett SZDSZ megnyilatkozását várná, de valószínű, hogy sohasem fogják a valódi indokokat megosztani velünk.
Az egyik magyarázat szerint az SZDSZ-ben már nem tudják eldönteni, hogy mikor mit mondjanak. A másik magyarázat, és jobb arra gondolnunk: amit tesznek, azt szándékosan teszik, annak célja van. Szerintem Budapest érdekeit föláldozzák az SZDSZ politikai túléléséért. Erre a politikai túlélésre most az európai parlamenti választások miatt sürgető szükségük van.
A helyzet világos: ha az SZDSZ nem éri el az 5 százalékot júniusban, akkor a 2006-os választásokig ezzel a teljesítménnyel semmi jóra nem számíthatnak. Milyen esélyük van erre? Mivel az SZDSZ vidéken gyakorlatilag nem létezik, marad a budapesti bázis, itt viszont jóval 5 százalék fölött kell teljesíteniük, hogy a vidéken a zérushoz közeli támogatottságot ellensúlyozzák. Egyetlen lapra kell föltenniük mindent: Demszky Gábor „sikeres” főpolgármesterségére. Mivel a sikeresség nem látszik a valóságban, teremteni kell egy képzelt világot, ahol sikeresnek mutathatják be a teljes sikertelenséget.
Nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni, mondta az ókori bölcs, de az SZDSZ most megpróbálja. Biztosan sokan emlékeznek még arra, hogy a szabad demokraták milyen keményen kiálltak az adócsökkentés mellett. „Szembeszálltak” a koalíciós partnerrel, és sikerült 2 százalékkal „csökkenteni” az adóterheket. Csökkentették, hogy aztán a többszörösét vegyék vissza egyéb intézkedéseikkel. Gondoljunk csak a kedvezménymegvonásokra, a rengeteg áremelésre. Ennek ellenére az SZDSZ vezetői elégedetten hátradőlhettek: megállapíthatták, hogy ismét sokat tudtak, mertek és tettek az országért. A „nagy adócsökkentés” lufijuk föleresztése előtt távcsővel nézték az áhított 5 százalékos küszöböt valahonnan a mélyből a közvélemény-kutatási adatokban. Miután sikerült elhitetni a választók egy szűk részével, hogy valamit tettek, máris felülről simogathatták az álomhatárt.
Csak ne lenne ez a júniusi választás – gondolhatták –, minden mehetne szépen a maga útján. Most megint ki kell találni valamit, gyötörte őket a gondolat. Valami olyat, ami nem kötődik munkához, teljesítményhez, tehetséghez, de lehet tetszelegni a nemzetmentő szerepében. Megint el lehet játszani a „kemény” koalíciós partnert, aki még az MSZP-vel is szembeszáll, ha az önkormányzatok érdekéről van szó. Demszky Gábort ki lehet kiáltani minden magyar önkormányzatok megmentőjének, az egyedüli reménynek.
Így aztán kapóra jöhetett az említett áfatörvény-módosítás, mert hasonló helyzetet lehet teremteni ezzel, mint az adócsökkentéssel. Az SZDSZ parlamenti képviselői szép csöndben megszavazták az áfamódosítást, nem hangoskodtak, inkább lapítottak. Az egész helyzetet könnyedén kezelhették volna, ha együtt szavaznak a Fidesszel, mert akkor a szocialisták nem tudták volna átvinni a módosítást. Nincs módosítás, nincs hátrányos helyzet az önkormányzatoknak, ilyen egyszerű lett volna.
De megszavazták, és utána elkezdődött a „vonjuk vissza az áfatörvényt” című második lufi felengedése. Színre lépett Demszky Gábor, öszszevonta szemöldökét, majd keményen és kritikusan fogalmazott: ezt ők nem fogják annyiban hagyni. Bőhm András megígérte, hogy benyújtja a módosítás módosítására vonatkozó javaslatát. Nem telt el nap, hét, hogy a híradások ne foglalkoztak volna azzal, hogy milyen keményen képviselik ezek az SZDSZ-es politikusok az önkormányzatok érdekeit.
A Fővárosi Közgyűlésben a Fidesz–MKDSZ-frakció olyan javaslatot nyújtott be, amit ha elfogadnak, akkor a parlament felé jelezhették volna Budapest képviselői, hogy nem értenek egyet a kormánnyal, a koalíciós többségnek önkormányzatokat sújtó áfatörvény-módosításával. Mi történik erre: a szocialista és szabad demokrata fővárosi képviselők többsége leszavazza ezt az indítványt. Nyilván városunk érdekeit tartották szem előtt, amikor megnyomták a nem gombot.
De maradt még egy esély: Bőhm András, ahogyan ígérte, benyújtotta a módosítás módosítására irányuló javaslatát a parlamentben. Az ember azt gondolhatta volna, hogy ha a fővárosi önkormányzatnál nem támogatták a fideszes javaslatot, akkor legalább a saját javaslatukat komolyan veszik a parlamentben. Gondolhatnánk, ha a magyar politikai élet nem úgy lenne berendezve, hogy egyesek, mint például Demszky Gábor, csak bohóckodásnak tekintik az egészet.
Talán sejti már az olvasó, hogy mi lett a sorsa Bőhm András indítványának. Természetesen leszavazták. Az nem meglepő, hogy a szocialisták nem támogatták, hiszen soha nem ígértek ilyet. Az sem meglepő, hogy a Fidesz támogatta az SZDSZ-es javaslatot, hiszen az kedvező lett volna az önkormányzatoknak, és egyébként is az Orbán-kormány alatti állapotokat állította volna helyre. Az viszont meglepő, hogy az országgyűlési jegyzőkönyvek tanúsága szerint a jelenlévő tizennyolc SZDSZ-es képviselőből tizenhat egy SZDSZ-es javaslat ellen szavazott és csak ketten szavazták meg, közte Bőhm András.
Nézzük a tényeket, és ebben az esetben játszszunk el egy kicsit a számokkal és a lehetőségekkel. A Bőhm-féle javaslatot 157-en szavazták meg, a Fidesz, az MDF képviselői és két SZDSZ-es képviselő, 188-an elvetették, az összes szocialista és 16 SZDSZ-es képviselő. Ha az SZDSZ képviselői komolyan veszik magukat és javaslataikat, és nemcsak bohóckodnak, hanem megszavazzák a javaslatot, akkor 173 igen szavazattal 172 nem ellenében elfogadták volna a törvénymódosítást, és az önkormányzatok vissza tudnák igényelni az áfát.
Igaz, ebben az esetben az SZDSZ arculattervezőinek valami újat kellene kitalálni, amivel vonzóbbá tehetik a pártot és Demszky Gábort. Most újrakezdik. Főpolgármesterünk megígérte, hogy újra benyújtják a törvénymódosítást, bármi lesz is. Az SZDSZ budapesti elnöke azt is mondta, hogy a szocialista párt fővárosi képviselőit is meg kell győzni a változtatás szükségességéről. A történtek után meg lehet kérdezni: nem lenne egyszerűbb, ha az SZDSZ a saját parlamenti képviselőit győzné meg erről? Igaz, akkor nem tudnának az önkormányzatokat oroszlánként védő harcosok szerepében ripacskodni az EP-választásokig. Jobb, ha inkább hetente nyilatkoznak, ígérnek, benyújtanak, majd leszavazzák saját javaslatukat, mert akkor velük foglalkozik mindenki.
Az SZDSZ ismét elégedett lehet magával. Ők tudták, ők merték, ők tették, megpróbálták, de nem ment. A „vonjuk vissza az áfatörvényt” lufija kidurrant, csak az a kérdés, ezt mikor veszik észre az emberek. Az SZDSZ eltanulta koalíciós partnerétől, hogy ha már építeni, pozitív dolgokat létrehozni nem tud, akkor inkább válságot gerjeszt, s majd azt fogja kezelni. A szocialisták legjobb liberális tanítványai ebben most élen járnak. Utána már csak a történelmet kell átírni, a szerepüket kell megmagyarázni.
Demszky Gábor arra az amerikai tűzoltóra emlékeztet, aki maga gyújtogatott, hogy aztán elsőként érjen a helyszínre, és hősként ünnepeltethesse magát a médiában. A tűzoltónak ez sokszor bejött, mígnem egy nap mindenki előtt világossá vált ez a játék a tűzzel. Vajon meddig lehet a politikában egyszerre bohóckodni és a tűzzel játszani?

A szerző a fővárosi Fidesz–MKDSZ-frakció vezetője