Kormány és ellenzék a mérlegen

A 2004. június 13-án sorra kerülő európai parlamenti (EP-) választások valamennyi parlamenti párt számára vízválasztót jelentenek. A polgárok világos és egyértelmű véleményt nyilvánítanak a koalíció tevékenységéről és az ellenzék erőinek elmúlt két évéről. Fehéren-feketén be fog bizonyosodni, hogy mennyit ér a Ron Werber-i gátlástalansággal megspékelt kormányzati sikerpropaganda, és az is egyértelművé válik, hogy a különböző ellenzéki alternatíváknak milyen a tényleges támogatottsága a szavazók előtt.
A legfrissebb közvélemény-kutatási adatok rendkívül ellentétes képet rajzolnak ki: a Medián felmérései szerint folyamatosan csökken a Fidesz előnye, és igen szoros befutó várható, míg a Gallup változatlanul azt sugallja, hogy a nagyobbik ellenzéki párt utcahosszal vezet. Nehéz eligazodni az egymással ellentétes előrejelzések között, és – mivel még két hónap van a megméretésig – nem is feltétlenül ezekre kell helyezni a hangsúlyt, lévén az erőviszonyok akár napok alatt drasztikusan megfordulhatnak.
Meg lehet viszont vizsgálni, hogy a kampány és a választási procedúra várható főszereplőinek további lehetőségeit milyen módon szűkíti vagy bővíti az EP-választások kimenetele. A pártelnökök és a listavezetők közül kinek milyen végeredmény jelentheti a bukását, vagy épp ellenkezőleg, azt a lendületet, amellyel a 2006-os országgyűlési megméretést is megcélozhatja.
A sort Schmitt Pállal érdemes kezdeni, akinek a legkevesebb kockázattal kell szembenéznie. A Szövetség listavezetője az egyetlen a főszereplők közül, akinek a további pályafutása szinte százszázalékos biztonsággal megjósolható. Kizárólag ő deklarálta nyíltan a pártlisták éllovasai közül, hogy vállalja a strasbourgi képviselőséget, és a Fidesz jelenlegi népszerűsége miatt jó esélye van arra is, hogy június 13-án a győztes pártszövetség nevében nyilatkozzon a kamerák kereszttüzében. Minden valószínűség szerint júniustól csökken a szerepe a hazai belpolitikában, viszont a párton belüli súlya hosszabb távon is megmaradhat. Nehéz elképzelni, hogy olyan hibát kövessen el, ami miatt elúszhat a győzelem, de ha ez mégis megtörténne, a politikai élettől való eltávolodása sem rengetné meg a Fideszen belüli erőviszonyokat.

SZDSZ: a küszöbön szédelegve

Hasonlóan kicsi a kockázat Demszky Gábor főpolgármester számára. Budapest első embere már hosszú ideje kivonta magát az SZDSZ belső viszálykodásaiból, és eddig a koalíciós csetepatékból is kimaradt. Amennyiben az SZDSZ sikeresen szerepelne, akkor ez a további főpolgármesteri pályafutására mindenképpen jótékony hatást gyakorolna, mert tovább erősödne az eddig jól funkcionáló Demszky-imázs. Ha mégsem érnék el a liberalizmus vámszedői az ötszázalékos küszöböt, akkor sem rendülnének meg a pozíciói, mivel mindenki számára egyértelmű lenne, hogy az SZDSZ jelenlegi ingatag helyzetéért elsősorban a Kuncze Gábor-féle pártvezetést és a botrányos kormányzati teljesítményt nyújtó minisztereket terheli a legfőbb felelősség.
Az SZDSZ bukása végső esetben a párton belüli ellenzék várható reakciói miatt magával vonhatja a koalícióból való kilépést is. Ennek a sokknak Demszky lenne a legkisebb vesztese, mert így az általa birtokolt fővárosi hatalom értéke – mivel ez maradna a balliberális párt utolsó fellegvára – tovább növekedne. A három évvel ezelőtt kínos véget érő pártelnökségéből biztosan tanult a főpolgármester, és a Kuncze-féle establishment összeomlása esetén inkább megmaradna a királycsináló szerepben, vélhetően a Fodor–Eörsi-féle kemény magot támogatva a háttérből.

Bizalmi szavazás a volt kormányfőről

Kuncze Gábornak már lényegesen több oka van a szorongásra. Szemmel láthatóan egyre nehezebben tud rendet tartani az SZDSZ berkeiben. Ezt az a zűrzavaros vita is jelzi, ami az Élet és Irodalomban megjelent, Kenedi János által írt és több prominens szabad demokrata politikus által jóváhagyott tiltakozó nyilatkozat után alakult ki. Intő jel az is, hogy a párt egykori országgyűlési képviselője, a tatabányai polgármesterként komoly teljesítményt felmutató Bencsik János – föladva eddigi függetlenségét – belépett a Fideszbe. Tölgyessy Péter 1998-as átállása óta nem volt példa arra, hogy egy országosan ismert liberális politikus csatlakozzon a polgári oldal vezető erejéhez. Tölgyessy akkori lépése szeizmográfként jelezte az SZDSZ röviddel később bekövetkezett katasztrofális választási eredményét, és ez a hatás Bencsik Jánosnál sem zárható ki. Hasonló baljós előjelnek tűnnek a kisebbik kormánypárt számára a közvélemény-kutatási eredmények is, mert a négy és öt százalék körüli értékek – amennyiben bekövetkeznek – azt eredményezhetik, hogy az SZDSZ a története során először nem lépi át a választási küszöböt.
Bármi történik, az ostor először Kuncze Gáboron fog csattanni, aki már előre bejelentette, hogy egy esetleges kudarc esetén le fog mondani az elnöki funkcióról. Ez a lépés politikai karrierjének a végét jelentené. Előfordulhat persze, hogy a 2002-es választásokhoz hasonlóan ezúttal is átsurran az SZDSZ a küszöb fölött. Erre az adhat leginkább esélyt, hogy a párt kampánygépezete viszonylag korán rajtolt, és a balliberális média feltétel nélküli és szolgalelkű támogatása is mellettük szól. Érdekes viszont megfigyelni, hogy a két évvel ezelőtti parlamenti választások kampányának ordenáré hangvételével szakítva a jelenlegi SZDSZ kifejezetten pozitív üzeneteket kíván közvetíteni. Eddig a jobboldali pártok szidalmazása is kimaradt a repertoárból, helyette Medgyessy Péterre zúdultak a Húzzon el! színvonalú dühkitörések. Amennyiben a szabad demokraták legalább egy mandátumot meg tudnak szerezni, akkor természetesen Kuncze Gábor pozíciói átmenetileg megszilárdulhatnak, igaz, ez legfeljebb a 2006-os nagy megméretésig tarthat ki.
Nehezebb dolog felmérni Orbán Viktor esélyeit. A Fidesz elnökén komoly teher van, hiszen a két évvel ezelőtti állapotokhoz képest ezúttal is nyerő helyzetben van a pártja néhány héttel a voksolások előtt. Ilyen kedvező pozícióból újra veszíteni több mint bűn: hiba. Orbán Viktor lépéseinek hatékonysága, az időnként bekövetkező apró hibái döntő mértékben befolyásolhatják a végeredményt. Mivel a szocialisták változatlanul az exkormányfő elleni gyűlöletkeltést tartják a legfőbb fegyverüknek, fel kell készülni az újabb és újabb provokációkra, ezek elhárítására, és ami a legfontosabb: a visszavágásra; minden, az Európai Unióban szalonképesnek számító eszközt felhasználva.
A jelenlegi Fidesz már lényegesen nagyobb taglétszámú és szervezettebb párt, mint amilyen két évvel ezelőtt volt, ráadásul az MSZP fogásait is alaposan kiismerhették a korábbi kampányokból. Ami sajnos nem változott: nincs erős és megbízható szövetséges a jobbközép oldalon, és Schmitt Pál aktivizálódását leszámítva új arcok sem igazán bukkantak fel. A szerkezetileg is átalakult párthierarchia megszilárdulásához fontos lenne egy választási siker. Minimum egy szavazattal, de meg kell verni az MSZP-t az urnák előtt, és a megszerzett európai parlamenti helyek számát tekintve legkevesebb döntetlen eredményt kell elérni a koalícióval szemben (ez tizenkettő-tizenkettő arányú mandátumelosztást jelentene).
Bár egyes felmérések szerint a nagyarányú Fidesz-győzelem sem zárható ki, mégis súlyos hiba lenne lebecsülni a Tóbiás–Werber duett napvilágra került mesterkedéseit. Lélektanilag nagy jelentősége lenne a sikernek, mert előnyös pozícióból lehetne elkezdeni a felkészülést a 2006-os parlamenti választásokra, arról nem beszélve, hogy a koalíció válságának erősödése az előre hozott voksolást sem zárná ki teljesen. Az MSZP 1990 óta nem veszített listás szavazáson, ezúttal nem számítva természetesen a helyhatósági választások dzsungelét. Még 1998-ban is ők nyerték az első fordulót, csupán a második körben, az egyéni választókerületekben buktak el végleg. A másfél évtizede létező többpártrendszer diadala lenne, ha a rendszerváltás szinte valamennyi ideológiáját integrálni képes Fidesz a pártlistás versengésben is legyőzné a minden szempontból hatalmas befolyással bíró szocialista párt- és klientúrabirodalmat.
Orbán Viktor politikai jövője szempontjából hasonlóan nagy a tét. A pártelnöki széke ugyan nem kerülne veszélybe még egy vereség esetén sem, de megjelenne az a két démon a polgári lelkekben, ami hosszabb távon is alááshatná a 2006-os esélyeket: a bizonytalanság és a kételkedés. A júniusi választások egyfajta bizalmi szavazást is jelentenek a volt miniszterelnök személyéről, mert a jobboldal győzelme véglegessé tenné, hogy Medgyessy Péter kihívója, vagyis a jobboldal végső sikerre is esélyes kormányfőjelöltje Orbán Viktor lenne. Bár ez az eshetőség jelenleg is egyértelműnek tűnik, a végső konklúziók levonásához mégis szükséges a választók széles tömegeinek az egyértelmű véleménynyilvánítása a Fidesz első emberéről és az általa képviselt értékrendszerről. Ha bekövetkezne a Fidesz-siker, akkor ez a tény a Lengyel Lászlótól a Heti hetes ripacskommandóján át egészen a Friderikusz Sándorig terjedő Orbán-fóbiás gyülekezet „mérsékelt jobboldalról” való elmélkedéseit is elhallgattatná végre.

Halálos méreg a baloldal negédes dicsérete

A fönti névsorba akár Dávid Ibolya MDF-elnököt is besorolhatnánk, aki az elmúlt hetekben nem kis rizikót vállalva tizenkilencre lapot húzott. A Fidesz és az MSZP gazdasági összefonódását sugalmazó, egyébként minden bizonyíték nélküli állításaival nagy lépést tett a felé, hogy véglegesen felégesse a testvérpárt felé visszavezető hidat. Ezek a vádaskodások teljes egészében ellentétesek az Európai Néppárt értékeivel és céljaival. A két pogány közt egy hazában típusú nyilatkozatokkal sikerült ugyan huzamos ideig a címlapokra kerülnie az elnök asszonynak, de ez a hírnév kétélű. Ideje lenne már, hogy Dávid Ibolya fölfrissítse a memóriáját, és visszaemlékezzen Antall József egykori bölcs kijelentésére: „Én mindig megijedek, ha ellenségeim dicsérnek.”
A rendszerváltó miniszterelnök tisztában volt azzal, amit az utóda nem igazán akar megérteni: a baloldali véleményformálók negédes dicséretei halálos mérget rejtenek magukban. Ezenkívül az összefüggő program nélküli, ad hoc jellegű, bombasztikus nyilatkozatok sem hozhatnak sokat a konyhára; ez utóbbiról a szomorú emlékű Giczy György vagy G. Nagyné Maczó Ágnes tudna a leginkább mesélni.
Az MDF elnöke egy olyan helyzetbe manőverezte a pártját, amiből a Fidesz semmiképpen nem jöhet ki vesztesként, ő viszont annál inkább. Ha az MDF eléri az öt százalékot, és emellett a Fidesz végez az élen, akkor megszilárdulhat a pártelnöki szék, de a fórum mozgástere mégsem növekszik, mert bármennyire szeretné Dávid Ibolya fenntartani az MSZP felé való nyitás lehetőségét, a párttagság ezen az úton biztosan nem követné. A Fidesszel való szoros szövetkezésnek nincs alternatívája, legfeljebb az alkupozíciók javulnának.
Ha a Fidesz győz, és az MDF az öt százalék alatt reked, akkor alighanem kettészakad a párt, és fel lehet készülni a Szövetség további bővítésére. Ez a szcenárió csak akkor nem következne be, ha Dávid Ibolya önként lemondana, és visszavonulna. A harmadik eshetőség a legrosszabb: az MDF nem éri el a bekerülési küszöböt, és a Fidesz is veszít, esetleg éppen azért, mert hiányozni fog az az egy-két százaléknyi szavazat. Ebben az esetben az egész polgári oldal komoly depresszióba zuhanna, a 168 Óra szerkesztőségének harsány hahotázása kíséretében. A jobboldal hosszú távú érdekei viszont egy erős Fideszt és egy erős MDF-et igényelnek. Erre azonban kevés az esély, ha a két párt egymás ellen politizál, ráadásul úgy, hogy a kisebbik félnek az önállóságot hangoztató érvei meglehetősen bizonytalan talajon állnak.

Kovács és Medgyessy

Hasonlóan ingatag a helyzete az MSZP kért kulcsfigurájának, Kovács László pártelnöknek és Medgyessy Péter miniszterelnöknek is. A politikai részvényeit Ron Werberbe fektető furcsa pár számára rövidesen elérkezik a színvallás ideje. A tisztséghalmozóvá előlépő Kovács listavezetői és pártvezető mivolta miatt mindenképpen az első számú felelőse lesz a végeredménynek. Ha a szabad demokratákkal együtt sikerült legalább döntetlenre kihozni a választások kimenetelét, azaz a koalíció pártjai megszereznek tizenkét mandátumot, akkor Kovács pártelnöki pozíciói minimum a következő parlamenti választásokig megerősödhetnek. A köztársasági elnöki ábrándoknak az SZDSZ várható ellenállása miatt már lőttek, de a külügyminiszteri-pártvezéri székek megmaradhatnak még egy ideig. Vereség esetén viszont – ami azt jelenti, hogy a Fidesz több szavazatot és mandátumot szerez, mint a koalíció két pártja együttesen – Kovács készülhet a viharra, vagyis arra, hogy akár már idén őszre előrehozhatják az MSZP tisztújító gyűlését. Ebben az esetben véget érhet a nagy cselszövő pártkarrierje, aki talán valamiféle életműdíjként kaphatna meg valamilyen – nem meghatározó – funkciót az Európai Unióban.
Hasonlóan forró nyár várhat Medgyessy Péterre is. Ha a balliberális koalíció pártjai győznének, akkor megnyílna az út az újabb miniszterelnök-jelöltség felé, és az MSZP jövőjének rendezésében is királycsináló szerepbe kerülne. Erre azonban jelenleg csekély az esélye, bár a választásokig hátralévő két hónap még hozhat váratlan fordulatokat. Nagyobb a valószínűsége annak, hogy az MSZP, ha nem is nagy különbséggel, de veszíteni fog. Ez az eshetőség önmagában még nem jelentené feltétlenül a koalíció összeomlását, viszont Medgyessynek szinte minden reménye elúszna a 2006-ban esedékes miniszterelnökké való jelölésre. Még az sem kizárt, hogy az új, kovácstalanított MSZP-vezetés még a parlamenti választások előtt megvonná tőle a bizalmat egy konstruktív bizalmatlansági indítványnyal.
Ugyanilyen veszélyt jelenthet az is, ha az MSZP csekély különbségű veresége mellett az SZDSZ elesik a küszöbön június 13-án, mert ez a kisebbik kormánypárt súlyos válságához, és végső esetben akár a koalícióból való kilépéséhez is vezethet. Ez az előre hozott országgyűlési voksolást jelentené, amit viszont a Medgyessy vezette baloldali erők aligha nyerhetnének meg.

Aki otthon marad, Werbert segíti

Akármilyen szemszögből nézzük tehát, a június 13-i megméretés tétje óriási. Bármi lesz a végeredmény, több pártban is földcsuszamlásszerű változássorozat indulhat meg, és nem kizárt, hogy a magyar belpolitika több sztárjától is érzékeny búcsút kell venniük a választóknak. Az utóbbi két esztendő fejleményeinek ismeretében szükséges is lenne, hogy átalakuljanak az erőviszonyok, mert a jelenlegi kormány agresszivitással kevert impotenciája sehová sem vezet. Minél több embernek el kell tehát mennie szavazni, mert minden otthon maradó választópolgár az MSZP-tábor hetven százalékának aktivizálásán fáradozó Ron Werber gyűlöletjátszmájának a támogatójává válik.