Demokráciaexport – brutális fogolykínzással

Bagdadtól úgy harminc kilométernyire nyugatra egy száz hektárt felölelő börtönegyüttes található, amit Abu Graibnak hívnak. Még Szaddám Huszein országlása idején több ezer politikai fogoly raboskodott itt, akiket szemtanúk elmondása szerint a legbrutálisabb módon kínoztak fogvatartóik. A börtönt tavaly augusztusban nyitotta meg újra az amerikai katonai parancsnokság Baghdad Correctional Facility, azaz bagdadi javítóintézet névvel, azonban a rossz nyelvek szerint az amerikaiak ott folytatták, ahol Szaddámék abbahagyták. Az elmúlt napokban az egész világ láthatta azokat a fényképeket, ahol amerikai katonák és katonanők pózolnak gúzsba kötött és mezítelen rabok testei fölött, de akadt egy nagy megbotránkozást kiváltó felvétel is, ahol egy kicsi, törékeny, amerikai egyenruhát viselő lány kutyaszíjon rángat egy földön fekvő, ruha nélküli férfit. A fotók csak megerősítették az arab világ mértéktartó politikusainak azt a meggyőződését, miszerint az invázió igazi célja az arab világ megalázása és az iszlám vallás megcsúfolása volt.
De mi is történt voltaképpen? Ez év április 28-án az amerikai védelmi miniszter, Donald Rumsfeld találkozik a szenátus vezető embereivel, hogy megvitassák az iraki helyzetet, de Rumsfeld egy szóval sem tesz említést arról, hogy az inkriminált fotók már január óta ismertek az amerikai katonai hírszerzés előtt. A sors iróniája, hogy ugyanezen a napon a CBS televíziótársaság 60 perc című műsorában ezeknek a fényképeknek egy részét bemutatják, nagy felzúdulást okozva az amerikai közvéleményben is. A botrány utáni rögtönzött szenátusi kihallgatáson Rumsfeld elmondta, hogy a Pentagon birtokában vannak olyan videofelvételek is, amelyek sokkal kegyetlenebbek a televízióban látottaknál. A védelmi miniszter, habár teljes felelősséget vállalt a történtekért, nem mondott le, hiába követelték ezt tőle a demokrata politikusok, John Kerryvel az élen. A katonai hatóságok azonnali intézkedésként hét katonát súlyos figyelmeztetésben részesítettek, további hat pedig valószínűleg hadbíróság előtt fog felelni tetteiért.
A vádlottak között különös módon három nő is szerepel, az egyik a már említett „nyakörves” Lynndie England, a másik egy feltűnő szépségű szőke lány, Sabrina Harman, aki állítólag félmeztelenül pózolt a meggyötört foglyok előtt, maszturbálásra kényszerítve őket. A harmadik hölgy pedig Megan M. Ambuhl, aki az egyik képen a meztelen foglyok férfiasságát, úgymond, szemrevételezi.
A szenátusi követelésre elkezdődött széles körű nyomozás azt is megállapította, hogy az Abu Graib börtönben, amelynek még hat hónappal az újraindítása után sem volt felelős parancsnoka, a kegyetlenkedések idején több mint hatezer ember tartózkodott. Egy amerikai tábornok adta a parancsot az ott levő rendészeknek, hogy úgymond folyjanak be a kihallgatásokba, készítsék elő és lazítsák fel a rabokat. Ezt az információt azonban később a Pentagon határozottan cáfolta. De ha a katonák csupán parancsot teljesítettek, akkor miért fényképezték le egymást a kínzások közepette? A katonák azzal érveltek, hogy a fotókat elrettentésként készítették, mert amikor a fényképeket megmutatták az új foglyoknak, azoknak azonnal megeredt a nyelvük. De az önelégült, vigyorgó rendészek látványa azt is nyilvánvalóvá tette, hogy ha éppen parancsot is hajtottak végre, ez a parancs nagyon is ínyükre való volt. Egy magas rangú hírszerző tiszt azt is elmondta, hogy az arab férfiakkal szemben a legjobb pszichológiai fegyver a homoszexualitásra való felbujtás és a női parancsnokság, amely aztán végképp megtöri őket. Az már csak mellékzöngéje az eseményeknek, hogy az egyik felvételen az őrök kutyákat uszítanak a tehetetlen, emberi méltóságuktól teljesen megfosztott, mezítelen emberekre. A kutya az iszlám vallásban megvetendő, mert tisztátalan állat. Természetesen az érintettek most egyértelműen azt állítják, hogy csupán parancsokat hajtottak végre, de ez a védekezés Nürnberg óta nem kimondottan hatásos, habár valószínűleg nincs minden igazság nélkül. A szeptember 11-i események óta amerikai hivatalos vélemények szerint is Irakban, Afganisztánban és más ismeretlen helyeken a foglyokat levetkőztetik, csuklyát húznak a fejükre, nem hagyják aludni őket – ezt a taktikát a kommunista vallatók is jól ismerték, és használták például Mindszenty bíboros esetében –, valamint a rabokat különböző szexuális zaklatásnak vetik alá.
Történik mindez a XXI. században, az USA által ellenőrzött területeken. Az amerikai elnök először nem is reagált az eseményekre, és az egyik Amerika-barát arab televíziónak adott interjúban még elnézést sem kért az araboktól. Csak jóval később, tanácsadói unszolására volt csak hajlandó egy kelletlen bocsánatkérésre. Bush ezenkívül tűzzel-vassal kiáll védelmi minisztere mellett, és őt a demokrácia nagy védelmezőjének nevezte.
Ne felejtsük el azonban, hogy ez az év az elnökválasztás éve, és Rumsfeld távozása egyenlő lenne annak beismerésével, hogy Irakban nagyon rosszul alakulnak a dolgok, ami hosszú távon Bush újraválasztási esélyeit jelentősen veszélyeztetné. John Kerry, a demokraták elnökjelöltje, úgy tűnik, nem tud mit kezdeni a botrány okozta politikai lavinával, és csak Rumsfeld leváltására koncentrált, ami egy elhibázott döntés volt, hiszen Rumsfeldet támadva szem elől tévesztette az igazi célpontot, a jelenlegi elnököt. A Kerry-kampány megtorpanni látszik, mielőtt még kibontakozhatott volna, a demokrata elnökjelölt csupán kullog az események után, és képtelen meglovagolni az adott lehetőségek bármelyikét.
Ami talán a legaggasztóbb, az az alternatívák hiánya, mert Kerry egyelőre adós maradt a válasszal, hogy ő mit tenne most az elnök helyében. Mivel Izrael feltétel nélküli támogatása az első számú prioritás Kerry külpolitikájában is, így nehezen képzelhető el, hogy az amerikai külpolitika súlypontja valamit is eltolódjon egy, az arabokkal megértőbb világkép irányába. Az a nyilvánvaló tény pedig, hogy a neokonzervatívok által elindított közel-keleti keresztes háború ideológiája megfeneklett, nem erősíti a demokrata pártot. Részben azért nem, mert a demokraták is megszavazták az iraki háborút, és részben azért, mert Kerrynek sincs kézzelfogható ötlete arra, hogyan is tovább. A háború rejtett célja azonban a közel-keleti emberek számára már kezdettől fogva világos volt, ahogy ezt egy jordán üzletember elmondta a Times tudósítójának: az amerikaiak nem akarták azt, hogy Szaddám Huszein rakétái Tel-Avivban potyogjanak le.
Az a neokonzervatív vonal, amely kezdettől fogva azt sugallta, hogy aki az iraki akciót nem támogatta, az valójában demokráciaellenes, és aki az elnök ellen szónokol, az valóban a terroristák malmára hajtja a vizet, most végképp kifulladni látszik. A republikánus politikusok azonban ezt nem veszik figyelembe, látványos struccpolitikát folytatnak.
Az amerikai alelnök, Dick Cheney, akinek egykori cége, a Halliburton jelenleg az iraki olajmezők korlátlan ura, azt kérte a sajtótól, hogy hagyják Rumsfeldet békén, mert csak akkor áll helyre a rend Irakban. De valóban helyreállhat-e egy olyan rend, amelyet a megszálló csapatok szuronyai biztosítottak? A szemet szemért, fogat fogért szállóigét az arab világban is jól ismerik, és a minap egy amerikai túsz lefejezése adta tudtául a világnak, hogy az Abu Graib-i kegyetlenségekért elégtétel jár. Időközben a sebtében hazatelepített Lynndie England, a nyakörves hölgy egy denveri televíziónak azt nyilatkozta, hogy felettesei utasítására pózolt a kamerák előtt. Az Abu Graib-i horrorshow női főszereplője egyelőre biztonságban érezheti magát, mivel terhes, és nagy valószínűséggel meg fogja úszni a hadbíróságot, ellentétben a leendő apával, Charles A. Granerrel, aki ugyancsak egyik főszereplője volt a kegyetlenségeknek. A legutóbbi szenátusi meghallgatáson azonban az egyik tábornok azt nyilatkozta, nincs bizonyíték arra, hogy a katonák parancsra cselekedtek volna.
A kör tehát így bezárul, és megkezdődik a kölcsönös egymásra mutogatás. Tény, hogy a kínzásokat és szexuális zaklatásokat elkövető katonák többsége kétkezi munkásként vagy pizzaszállítóként tengette életét hadba vonulása előtt, mivel az Irakban szolgálatot teljesítőket Amerikában sem a tudományos akadémiáról válogatják. A mindenkori felelősség, a közkatonák kordában tartása azonban mindig az elöljárók kötelessége, különösen egy olyan konfliktusban, ahol az ellenség alábecsülése és megvetése olyan mértékeket öltött, mint az amerikai–iraki háborúban volt tapasztalható. Az Abu Graib börtönben történt események az egész arab világot alázták meg olyan szinten, amelyet egykönnyen nem fognak elfelejteni.
Az amerikai katonák, mint felszabadítók, teljes kudarcot vallottak.

A szerző politológus, egyetemi oktató