Humorest Dublinban

Kevés jó van abban, ha az ember a hazájától távol él. Az azonban megfigyelhető, hogy az egészségre – különösen a közérzetre és az idegrendszerre – jótékony hatással van az otthoni közélet néhány meghatározó személyiségének a távolléte. Kívülről szemlélődve, a politikán és az emberi butaság megnyilvánulásain még csak túlteszi magát az ember, azonban van ennek az új-régi korszaknak – amely megtévesztés céljából rendszerváltozás elnevezéssel indult útjára – egy jelensége, amelyet nehéz megszokni. Ez pedig a szórakoztatóiparunk, amely mind összetételét, mind koncentrációját tekintve sértetlenül visszamaradt, mint hínár és békanyál az apállyal viszszahúzódó ár után. Ez az önjelölt humoristagárda, amely a legvidámabb barakk igénytelenné züllesztett lakosságának alacsony szintű humorérzékén fejlesztgette szerény képességeit, nemcsak megmaradt, de virulensebb, mint valaha.
A kádári időkben odamondogató kabarék előadói joggal nyerték el a tömegek széles körű tetszését, hiszen az akkori lágy diktatúrában ez jelentette sokaknak az ellenzékiség egyetlen módját. Akárcsak az élvezhetetlenné züllesztett magyar labdarúgásban egykoron a Ferencváros támogatása. A rendszerváltozással azonban a jobb érzésű polgár arra kellett rádöbbenjen, hogy szórakoztatóiparunk eme képviselői, akik sok kapcsolattal, kevés tehetséggel, de sikerrel átmentették a posztkommunista humort a jelen korszakba, furcsa módon politikai ciklusonként változó hangerővel hangoztatják a humor ellenzékiségére vonatkozó credójukat. Olyannyira, hogy például balliberális kormányok regnálása alatt nem is hallani ilyesmit.
Kíváncsisággal vegyített kötelességtudat (és némi mazochizmus) vitt a dublini magyar nagykövetségen rendezett rádiókabaré április 26-i, hétfő esti előadására, amelyen – a meghívó alapján – humoristáink színe-java fellépett. Ott volt Farkasházy Tivadar, Verebes István, Bajor Imre, Gálvölgyi János, Csala Zsuzsa, Hernádi Judit, Nagy Bandó András, Éles István, Dolák-Saly Róbert – csak hogy néhányat említsünk a szép számban és népes kísérettel kiutazó előadók közül. A közönség soraiban íreket viszont nagyítóval sem lehetett felfedezni. Akik emlékeztethettek volna Oscar Wilde híres mondására, amely szerint az emberek hajlamosak hibáikat élménynek, tapasztalatnak feltüntetni. Ilyen értelemben jelentett felejthetetlen élményt Verebes szuszogását, Farkasházy raccsolását élőben – feltehetőleg az adófizetők pénzén – hallgatni.
Lehet, hogy hálátlanság, amikor mi, külföldön tartózkodó magyarok nem értékeljük kellőképpen kormányzatunk nagylelkűségét és gondoskodását. Talán nem illendő az ajándék finanszírozási oldalát se firtatni. De azért furcsa, hogy egy üvegzsebtörvényt meghirdető, takarékosságmániás koalíció ilyen népes társaságot utaztat ki csak magyarok szórakoztatására akkor, amikor uniós csatlakozásunk idején a kultúránkat kellene népszerűsíteni a külföldiek körében. Arról nem is beszélve, hogy már alig van olyan gazdasági elemzés, amely Magyarországot ne vészesen csőd közeli állapotba sorolná, ami már magában is érthetetlenné teszi az ilyen jellegű költekezést.
A csaknem háromórás fellépésben dominált az előadók szellemiségét meghatározó Heti Hetes-féle stílus és „humor”, amely meglepő módon még mindig és itt, Írországban is fáziskésésben szenved: a csipkelődés tárgya továbbra is inkább a jobboldal. Egy magára valamit adó humorista nyelvrontó miniszterelnökünk egyetlen felszólalásából évekig táplálkozna, a kormányzat két éve tartó csetlés-botlásából pedig egy egész életműhöz nyerhetne ihletet. Ennek ellenére olyan érzéssel üli végig az ember az előadást, mintha még mindig jobboldali kormány vezetné az országot Orbán Viktorral az élén.
Az előadásnak voltak természetesen élvezhető, kimondottan szellemes részei. Amikor például az ír és a magyar irodalmi kultúra összehasonlításának apropóján George Bernard Shaw-t és James Joyce-t hasonlították Kertész Imréhez. Az előadás utolsó, zenés darabja pedig igazi élményt jelentett: Dolák-Saly Róbert adta elő a tőle megszokott természetességgel és kedéllyel saját szerzeményű darabját gitárkísérettel, amely egyszerre volt szellemes, lendületes és zeneileg virtuóz.
Még szerencse, hogy az önmagukat újabb korszakba, immáron az EU-ba átmentő humoristáink között ilyen is akad.