Ha az ember azt vizsgálja, hogy az állítólagos szociáldemokratákat mi vonzza a modern „liberálisokhoz”, akkor a szégyentelen zsebfilozófián kívül a makromutatók iránti előszeretetet vehetjük gyanúba. Ezek az ő mai uralmuk idején mindig javuló makro(gazdasági) mutatók úgy emlékeztetnek a folyton magasabb szinten teljesülő tervszámokra, mint egyik tojás a másikra.
Először is: mind a kettőnek felhőtlenül örülni kell(ett), függetlenül attól, hogy az egyén az emelkedésből magára nézve semmit nem lát(ott), sőt. Másodszor: a tervteljesítés előrevetíti a földi paradicsomot, de várni kell, mert elosztani nem lehet, ami nincs. A makrogazdasági mutatók (főleg a tőzsdei szárnyalás) jelzik, hogy a jóléti rendszerváltozás egyeseknél már beütött, hogy a többieknél mi lesz, az viszont függ attól, hogy a nemzetközi konjunktúraisten tartósan örül-e magának, vagy még várni kell arra, hogy a nagyok osztása után marad-e a kicsiknek. Elvégre a konjunktúra komoly dolog, nem lehet őt holmi megélhetési béremelésekkel zavarni.
Az igazság az, hogy konjunktúraisten a béremelésekre haragszik. Olyan csúnya, önző dolognak tartja őket, amelyek ráadásul szorongatják kedvelt papjainak, a befektetőknek s a szabadon lebegő neoliberális közgazdászoknak a jól megérdemelt bevételeit. Mit türelmetlenkednek itt holmi kádárizmusra hajazó s a munka társadalmát emlegető alakok? Ha nem vették volna észre, ma minden a tőke, munkára nem nagyon van szükség. Legfeljebb menedzselésre és reklámra, hogy eladjunk mindent a jómódú embereknek. Úgy látszik, itt még nem értik a szabadság lényegét: mindenki azt csinál, amit lehet/tud. (Az nincs benne a neoliberális közgazdaságtanban, hogy mi van akkor, ha munka híján nincs fogyasztani képes fizetőképes kereslet – hiszen az magánügy –, s ezért lanyhul a konjunktúra. Legfeljebb tudományos megszorításokat alkalmaznak Bokros Lajos mintájára).
Legutóbb a magát talán Metternichnek is képzelő Kovács László sem értette, hogy miért nem örül a magyar nép, mikor minden javul makroméretekben. Igaz, az eladósodás nő, s annak mikroméretekben biztosan lesznek kellemetlen következményei, de azoknál biztosan nem, akik Kuncze Gábor biztatására beszállnak minden magánosításba. Hiszen az most a világmegváltás holtbiztos útja – mint egykor az államosítás. S valószínűleg most is retorziókat kellene alkalmazni azok ellen, akik a nép ellenségeiként ellenzik e boldogító eszmét.
Ma Magyarországon ismét vannak a világboldogító „tudományos” eszméknek legjobb tanítványai, akik honfitársaikat felkínálják a legradikálisabb kísérletezgetések alanyainak (lásd egészségügyi ellátásszervezés, ahol a hogyan lehet a nem elégségesből is nyereséget csinálni című játék során a betegek jelentős részénél majd eulenspiegeli módon csodaszerű megoldások fognak jelentkezni – boldogabb helyre költözés révén). A makromutatók már olyan jók, hogy az állandó gyárbezárások és iskolaeladások ellenére is várható a jólét bekövetkezése a szocialista hitű nyugdíjasoknál. A többinél csak azért nem, mert ők beszűkült tudatállapotuk s az ellenség aknamunkája miatt elvakultak rezsiszámláik összege miatt. Hát az ilyeneknél késik az a jó közérzet, amelyet már láttunk Medgyessy Péter szavakkal kínlódón is sugárzó arcán.
A makromutatók olyan jók, hogy ilyen minőségükben csak újabb megszorító csomaggal tarthatók karban. De ehhez megvan például Draskovics Tibor áldozatkészsége s a fiatal szocialisták lelkesedése, amit nem tudnak elrontani Orbán Viktor rosszindulatúan óvatos megjegyzései. A Werberjugend a mester szerint is örvendetesen elfogult, s állandóan örülnek, mint a Hit Gyüliben. Minden mindennel összeérne, csak az ellenzék üldözi az igazságot kimondókat. Legutóbb például Demszky kényszerült túl nagy sebességre egy üldöző Orbán-fantom miatt! Milyen kiváló ország lenne ez elsőrangú makromutatókkal, ha ez a nem EU-kompatibilis ellenzék nem lenne! Itt kellene őket hagyni, s az européereknek testületileg elvonulni Európába. Igen, ez nagyon segítené a dolgok maszatolásának végét.
Többek között a gazdasági makromutatók néhány globalista nagyvállalatra vonatkozó és a többségre nézve hazug mitizálásának a végét. A magyarság mindennapi élete s ezen nagyvállalatok ideiglenes összekapcsolódásának kormányzati propagandává tétele tragikus primitivitásra utal. Kemény párhuzama ez a moszkovita lelkesedéseknek. Valószínűsíthető a mai próféták ellenzékiként való felbukkanása akkor, amikor már közhely lesz a multikultúra és a korlátlan szabadpiac vége. Ők akkor majd közösségi prófétaként lépnek fel. Ennyit a mai csodálatos makromutatókról.
origo.hu
Sorozatos botrányok Magyar Péter körül, apad a TISZA - videó
