A tavalyi év második felében megszületett Bokros Lajos újabb ultraliberális átalakítási terve. Az egészségügyről is. Az elképzelés Európában idegen, mert fokozatosan felszámolja az évszázados szolidaritáselvű biztosítási rendszert. Másrészt a Nobel-díjas Herbert Simon óta tudjuk, hogy az európai országok nagyságrendje, gazdasági ereje, társadalmi hagyományai nem teszik lehetővé a liberális önszabályozó mechanizmusok kizárólagos működését. Akkor sem, ha a társadalom egyébként rendelkezik kellő szabadságfokkal.
A baj ott kezdődik, hogy Bokros terve találkozott a jelenlegi kormánypártok és holdudvaruk, valamint az EU-csatlakozással erőteljesebb érdekérvényesítésre képes tőkeerős üzleti csoportok elképzeléseivel. Fontos megjegyezni, hogy nem az uniós csatlakozással van a baj; a gond az, hogy az előbb említett érdekcsoportok között nincs éles határ, annak ellenére, hogy az utóbbiak kizárólag üzleti alapon, míg a kormánypártok politikai felfogásuk alapján is érdekeltek. A kormánykoalíció politikai kultúrájánál fogva irtózik a középosztálytól. Kizárólag nagy munkaadó cégeket és alkalmazotti tömegeket tud kezelni, legyen az ipar, mezőgazdaság vagy éppen az egészségügy. A magyar költségvetési és adósságszolgálati állapot a nagy cégek létre- és helyzetbe hozásának szándéka, a belterjesen elosztott és túlfizetett állami megrendelések és a nem is olyan szűk vezetői réteget érintő, abszolút értékben is uniós szintű javadalmazások miatt olyan, amilyen. A lakossági eladósodottság uniós összehasonlításban porhintés.
A pénzügyi kormányzat készséges partner, részint a költségvetés helyzete és kötelezettségei, részint az érdekazonosságok miatt. Az egészségügyből az előző tíz évben kivontak 1500 milliárd forintot. Ennek dacára a költségvetés nem konszolidálja az ágazatot, ami politikai döntés következménye. A migrációs adatok szerint Magyarországon tíz-húsz év elteltével már csak 7,5-8 millió ember ellátásáról kell majd gondoskodni. Az elöregedő népesség minden kedvezőtlen hatása érvényesül, a társadalombiztosítási bomba tovább ketyeg, s a betegellátás éppen az utóbbi hatvan év hatásai miatt nem lesz olcsóbb. A szakma mesterségesen is csökkentett presztízse máris szakemberhiánnyal fenyeget. A járulékbevételek növeléséhez a feketegazdaság kifehérítésére lenne szükség, de ez egészen más gondolkodást igényelne, mint amire a mai kormánykoalíció valaha is képes lehet. Az eurózónához csatlakozás késleltetése alkalmas arra, hogy a zavaros, de a kormánypártoknak kedvező pénzügyi viszonyokat a szükséges ideig konzerválja.
Az egészségügyi ellátórendszer irányítása alapvetően politikai kérdés, de az ágazat egészét tekintve hatalmas üzlet. Divatos kifejezéssel élve: le kell nyúlni. Ezt is. Természetesen jogszerűen. Az Alkotmánybíróság döntéseit tekintve a törvényhozásban és a kormányzati működésben túl sok aggályt eddig sem lehetett felfedezni. Az egészségügy működtetését a legolcsóbban kell megszerezni, majd katasztrofális helyzetéből tőkebevonással fejleszteni úgy, hogy a befektetés az érintett köröknek biztos hasznot hozzon. Az ország érdeke másodlagos. A cél tehát megvan.
A helyzetet bonyolítja, hogy az egészségügyi ellátást csak működés közben lehet ellopni, és a tulajdonszerzést – ma még – a törvény tiltja. A klasszikus vadprivatizációs gyakorlattal eltérően tehát más technikákat igényel. A gazdasági ellehetetlenítés javában tart, mégsem teljes. A forráshiányos önkormányzatok ellátási kötelezettsége kormányzati lépéskényszert okoz. Ez – a visszavont kórháztörvénytől függetlenül – privatizációs nyomást gyakorol az ágazatra. Ezért is akarnak most már mindent eladni. Az intézmények közvetett és közvetlen működtetésére a jelentkezők ismeretesek voltak, hiszen a régi gyakorlat szerint nekik készült az „átalakítási terv”. De van még két akadály. Az egyik az intézmények vezetése. Ez háromféle módon kezelhető. Kirúgják, megfélemlítik és/vagy megveszik őket. A kormányzati ciklus közepén, az egészségtelenül átpolitizált közigazgatásban a visszavonulás kényszere, az üzleti érdekazonosság és a menedzsmentcsere időben, térben, személyekben összetalálkozik. Ezt hívják optimális helyzetnek.
Az ellátásszervezőként megjelenő tőkeerős csoportoknak a törvénytervezetben lehetővé tett összeolvadása a legkomolyabb veszélyt jelenti. Az idővel kialakuló, két-három nagy ellátásszervező monopolhelyzetben még a törvény módosítását is elérheti, mert az egészségüggyel minden kormányzat zsarolható. Nem kizárt átalakulásuk sem. Egy biztosító pedig adhat, vehet, építhet, lebonthat tulajdont, azt is, ami közvagyon volt. A kedvezőbb finanszírozás kikényszerítése illúzió; a kisebb ellenállás irányát fogják keresni. Nos, ez az egészségügyi modell az Amerikai Egyesült Államokban csúfosan megbukott. A pénzügyi rendszer gazdaságossági mutatóin nem javított, viszont sorra veszítik el a kizárólag gazdasági alapokon kijelölt és kötelező ellátási utak okozta egészségkárosodások miatt indított pereket. Amerikában minden ötödik embernek már nincs biztosítása, akut ellátásuk azonban ugyanúgy megterheli a központi költségvetést, mint korábban.
Akadály továbbá még a 250 ezer egészségügyi dolgozó. A visszavont törvénytervezet kizárta részvételüket a privatizációban, s zömében tőkeszegények is. Egyetlen feladat van: rabszolgásítani őket azért, hogy egzisztenciálisan kiszolgáltatott, minden szakmai igénytől eltéríthető végrehajtóvá váljanak. Utalok itt az EU-jogharmonizáció címen folytatott jogállási, ügyeleti és munkaidő-hercehurcára, szakmai minimumfeltételekre és azok betartatására, gyógyszerrendelési agyrémekre s a többire.
A terv végrehajtásának következő feltétele az ellátók és az ellátottak, a magyar népesség információhiánya. Kész helyzet elé kell állítani az országot, ezért csöndben kell megtenni minden aktuális lépést. Szükséges még a közpénzzel finanszírozott dezinformáló reklámkampány is. A valódi szándék rejtve marad. Ez a biztosíték arra, hogy a 45 éves értelmiségellenes néphülyítés és a 14 éves tömegember-termelés talaján kisarjad az a szembenállás, ami az oszd meg és uralkodj elvének optimális környezetet teremthet.
Az egészségügy kormányzati átalakításában tehát összeegyeztethetetlen érdekellentétekről van szó. Félek, hogy az Egészségügyi Nemzeti Kerekasztal sem lesz nagyobb hatással minderre. Egyetlen lehetőségünk a kamarák, a szakszervezetek, a szakmai és a civil szervezetek közös fellépése, valamint az érdekeit végre felismerő magyar népesség egységes, határozott ellenállása – kihasználva az érdekérvényesítés legvégső eszközeit is.
Ma olyan gondolkodásmóddal állunk szemben, amely érző és gondolkodó ember számára érthetetlen és elfogadhatatlan. Legfőbb ideje lenne a Miniszterelnöki Hivatal szponzorálta televíziós kampányfilm szövegét pontosítani: „Idióta terv. Egy országot teszünk tönkre!”
A szerző orvos
origo.hu
Sorozatos botrányok Magyar Péter körül, apad a TISZA - videó
