Gyurcsány Ferenc miniszteri adóssága

Nem tudom, Gyurcsány Ferenc ifjúsági és sportminiszter mit csinált 1998 őszén és telén. Csak következtetni tudok, hogy nem a magyar sport, s főleg nem a magyar atlétika jelene, vagy még inkább jövője foglalkoztatta. Ha akkor egy kicsit is odafigyel, bizonyára érzékelhette volna, hogy a honi atlétikai életben valami különlegesen pezsgő hangulat kezdett ebben az időben eluralkodni.
Túl voltunk egy csodálatos, örökké felejthetetlen Európa-bajnokságon. Lelki szemeink előtt még sokáig és sokszor láttuk Gécsek Tibi és Kiss Balázs fantasztikus kalapácsvető-küzdelmét. Büszkék voltunk arra, hogy minden idők legsikeresebb kontinensviadalát rendezhettük meg. Ekkor már csak lidérces álmunkban tért vissza az előző négy esztendő sportvezetési abszurditása. Szerencsére 1998 utolsó és 1999 első hónapjaiban a ködös, jeges, didergős napokon a magyar atlétatársadalom, a testnevelő tanárok színe-java már nem ezzel foglalkozott. Tervezte a jövő felnőttnemzedékének atlétikai programját. Egy fantasztikus összefogásnak és szellemi építkezésnek lett a gyermeke a Nemzeti Atlétikai Program (NAP). A program, amely 1999. június elsejétől útjára indult. Kicsit döcögősen, időnként szakmai bakikkal, de hamarosan eljutott az iskolákhoz, a testnevelők jelentős részéhez, a hat–tizennégy éves diákok tízezreihez.
Az Orbán-kormány, ígéretének megfelelően, gondoskodott a működés pénzügyi fedezetéről. 1999-ben 282 millió, 2000-ben 330 millió, 2001-ben 325 millió, majd 2002-ben 275 millió forintot biztosított. Ebből lehetett a szakemberképzést, az iskolai versenyrendszert, a létesítményfejlesztéseket támogatni. De ez jelentette a köldökzsinórt, a túlélést a magyar atlétika közvetlen utánpótlásának is. Nagyon sokan voltunk, akik a 2002-es kormányváltáskor féltünk attól, hogy az új kormány egyetlen tollvonással megszünteti a Nemzeti Atlétikai Programot. Aggodalmunkat Köpf Károly úr, a GYISM sportért felelős helyettes államtitkára 2002 júliusában, az atlétikai felnőtt magyar bajnokságot követő debreceni sajtótájékoztatóján eloszlatta.
A helyettes államtitkár úr azt mondta, hogy „ami jól működött az előző kormány alatt, azt nem fogják bántani. És az új miniszteri vezetésnek az a meggyőződése, hogy a NAP jól működött.” Megnyugodtunk. Hittünk neki. Hittünk, mert a NAP elsősorban a 6–14 évesek mozgásprogramja. Nem az egyesületekben folyó utánpótlás-nevelést, hanem az iskolákban történő rendszeres mozgást, testedzést támogatta. Gondoltuk, hogy a gyermekek mozgásprogramját az új kormány gyermekekért is felelős minisztériuma nem fogja bántani. Már csak azért sem, mert az MSZP választási programjában is elkötelezetten támogatta e korosztályt.
Mindezek után hideg zuhanyként ért Gyurcsány Ferenc egyik beszéde, aki az egyik kezében egy diszkoszt tartva közölte a hallgatósággal, hogy „Ez a múlt!”, majd azt letéve, s egy gördeszkát felemelve, ellentmondást nem tűrően közölte: „Ez a jelen és a jövő!” Gondoltam, minimum tiltakozni fog a Magyar Atlétikai Szövetség vezetése. Hallgattak. Ekkor még azt hittem, az ő hallgatásuknak az az ára, hogy Gyurcsány ne bántsa a Nemzeti Atlétikai Programot.
Sajnos nem így történt. Néhány hónap múlva már egyértelművé vált, hogy Gyurcsány nagyon is komolyan gondolta a fenti mondatait. Ez már a 2004. évi költségvetés tervezésénél érzékelhető volt. A NAP-ot először integrálta az egyébként jól hangzó SPORT 21 sportági utánpótlás-nevelési programokba.
A NAP 2003. évi 250 millió forintos költségvetési támogatása azonnal 167 millió forintra zsugorodott. Sajnos ezzel még nem fejeződött be a program ellehetetlenítése. A Draskovics-csomag eredményeként ez az öszszeg is tovább csökkent. Az új keret már csak 106,5 millió forint lett. Valószínűleg a miniszter úr hihetetlen elfoglaltsága lehet az oka, hogy még ez az összeg sem juthatott el 2004. május közepéig azokhoz, akik az elmúlt négy esztendőben hatalmas munkát végezve, a 6–14 éves gyermekek tízezreinek – éppen a program segítségével! – teremtették meg a mindennapos testmozgás és sportolás lehetőségét.
Mint gyakorló apa, Gyurcsány bizonyára jól tudja, a gyerekek ilyenkor már a napokat számlálják az iskolákban. Készülnek a nagy nyári vakációra. De közben azért értetlenül néznek testnevelő tanárukra, és tekintetük azt kérdezi: tanító néni, tanár úr, miért tetszettek nekünk hazudni?
A tanév elején még azt tetszettek mondani, hogy ugyanúgy járhatunk a délutáni edzésekre, hét végi versenyekre, mint eddig. Mi történt? Miért maradt el mindez? A tanító nénik, a tanár bácsik meg szemlesütve hallgatnak, legfeljebb halkan odaszólnak: ne haragudjatok gyerekek, bennünket is becsaptak…
Tudja-e Gyurcsány Ferenc, hogy a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium első számú vezetőjeként ebben az évben gyerekek tízezreit csapta be? Tudja-e, hogy testnevelők százait hozta a tanítványaik előtt elviselhetetlenül kínos helyzetbe? Hogyan nézhetnek ezek után tanítványaik szemébe? Hisz a gyerekek szerint a tanáraik hazudtak nekik. Vagy mondják meg az igazságot? Mondják meg, hogy a tárcavezető csapta be őket is?
A miniszter úr valószínűleg hallott már a zuhanyhíradóról. Évtizedek óta ez a magyar sport legbiztosabb hírügynöksége. Nos, a zuhanyhíradó szerint Gyurcsány miniszter az EP-választások után tárcát fog cserélni, és egy új, gazdaságilag rendkívül fontos minisztérium vezetését bízza rá a miniszterelnök. Ez az jelenti, hogy a GYISM-et hamarosan otthagyja. Ezért sem tűr halasztást az, hogy a közel négyszáz NAP-iskola testnevelő tanárai, de mindenekelőtt a több mint 50 ezer 6–14 éves gyermek érdekében a szakminisztérium változtassa meg a korábbi döntését. Kapja meg a Nemzeti Atlétikai Program a korábbi évek támogatását! Kapja meg, méghozzá azonnal.
Ha így történik, akkor Gyurcsány Ferenc akár nyugodt lelkiismerettel is távozhat a GYISM éléről, cserélhet tárcát, építheti tovább politikai karrierjét.
Ellenkező esetben ő lesz az a miniszter, aki aláírta ennek a nagyszerű programnak a halálos ítéletét.

A szerző a NAP alapítója, a Magyar Atlétikai Szövetség
egykori szakmai alelnöke