Megbékélés RMDSZ módra

Képzeljük el, hogy Magyarországon, egy tetszőleges választási évben az MSZP különféle, a jogtól és a moráltól idegen eszközökkel, az uniós kormányzat hathatós segítségével megtilt(at)ja a Fidesznek a helyhatósági választásokon való részvételt.
Az ilyetén választásokat rendkívül alacsony részvétel mellett kétségkívül megnyerik a szocialisták, aztán diadalittas mosollyal arcán előáll Kovács László, és rendkívüli sikerként értékeli azt a tényt, hogy több ezer településnek lett újra magyar és szocialista polgármestere, illetve képviselője.
E rémálom még a fantázia szintjén is abszurd.
E rémálom a maga teljes groteszkségében megvalósult Erdélyben.
Mint köztudomású: Romániában az utóbbi hetekben lezajlott helyhatósági választásokon az RMDSZ különféle, a jogtól és moráltól egyaránt idegen eszközökkel, a román kormány hathatós segítségével megtiltotta a Magyar Polgári Szövetség részvételét. A választásokat, rendkívül alacsony részvétel mellett, megnyerte a vetélytárs nélküli RMDSZ, aztán diadalittas mosollyal arcán előállott Markó Béla, és rendkívüli sikerként értékelte azt a tényt, hogy száznyolcvan erdélyi településnek lett újra RMDSZ-es magyar polgármestere.
A párhuzam kissé erős, de tényszerű, és másként aligha lehet megértetni a magyarországi közvéleménnyel: a „romániai magyar választási siker” ellenére vagy helyett mi is történt tulajdonképpen az erdélyi magyarsággal.
Az történt, hogy az erdélyi önkormányzatokból szinte teljes egészében kiszorult a nemzetben és értékekben gondolkodó erdélyi jobboldal. Az autonómia zászlóvivőit, a közösségi és nemzetstratégiai célokat követő erőket kiszorították a helyi döntéshozásból, az intézményes politikum perifériájára kényszerítve őket. Maradt a mindenkori román hatalomhoz szervilis, szemléletében és moralitásában is posztkommunista politikai elit, amely személyi érdekeken alapuló politizálásával a nemzeti katasztrófa szélére sodorta az erdélyi magyarságot. Emlékezzünk csak: ez az RMDSZ az, amelynek regnálása alatt kétszázezernyi magyar hagyta el Erdélyt. Ez az RMDSZ az, amely cinkos hallgatással tűrte és tolerálta a román kaszárnyák és ortodox templomok székelyföldi telepítését. Ez az RMDSZ az, amely kezdettől fogva ellenezte a státustörvényt, amely Sapientia helyett Petőfi– Schiller-egyetemekkel kacérkodott, amelyben hovatovább tabu lett az autonómia szó kiejtése.
Ez az RMDSZ az, amelynek elnöke, még anno, nem volt hajlandó fogadni Orbán Viktort. És ez az RMDSZ az, amelynek képviselői örömmel koccintottak a Kempinskiben esett gyalázaton. És most ez az RMDSZ és ez a Markó Béla e paródiának is beillő választás, helyesebben mondva szavaztatás után békejobbot nyújt a polgári szövetségnek – noha esetében célszerűbb lenne békebalt mondani. Azt mondja az RMDSZ elnöke: szervezete hajlandó befogadni a másként gondolkodókat, és megvizsgálni annak lehetőségeit, hogy politikai véleményüket a szövetségen belül is kifejezésre juttathassák. A nagylelkű ajánlat értékéből alig von le valamit azon tény, hogy a polgári szövetséget megalapító személyiségek és politikusok éppen ezen lehetőségek megtagadása miatt kényszerültek távozni az RMDSZ-ből.
A nagylelkűnek tűnő ajánlat mögött pedig ott lapul az őszi törvényhozói választásokon való megméretéstől való félelem. Az RMDSZ korifeusai, csúcsvezetése és gazdasági holdudvara számára ugyanis ez az igazi tét. Nekik a román parlamenten kívül nem létezik élet, és ha létezik, az nem ugyanolyan. Ha az RMDSZ nem jut be a parlamentbe, vezetői elveszítik azokat az alkupozíciókat, amelyeket a mindenkori kormányzat támogatásáért oly előnyösen lehetett személyi és politikai érdekekre váltani. Hiszen az RMDSZ, pillanatig sem szabad feledni, román versenypárt, amely történetesen magyar szavazóktól nyeri mandátumait. Ha nyeri. Az őszi választások ugyanis, nem utolsósorban a helyhatósági választásokon való gáncsoskodás miatt, több mint izgalmasnak ígérkeznek az RMDSZ számára. Az ötszázalékos bejutási küszöb eléréséhez bizony szüksége lenne a kirekesztett Magyar Polgári Szövetség tagjainak és szimpatizánsainak szavazatára. Arra az ötvennégyezer emberére, akinek az aláírását semmisnek tekintették. És szüksége lenne a Székely Nemzeti Tanácsok köré tömörülő, az autonómiáért síkraszálló és többszörösen elárult tömbszékelység szavazataira is, akiknek 70 százaléka például Csíkszeredában távol maradt a helyi választástól.
Az RMDSZ békejobbja mögött ott lapul a kapzsi remény: talán sikerül még egyszer átverni őket. Talán sikerül megvásárolni egy-két képviselői hellyel a polgári szövetség vezetőit. Talán sikerül szétzülleszteni, újra tehetetlen belső ellenzékké degradálni az erdélyi jobboldalt. Maradjon ez a hiú reménység az RMDSZ őszi hozománya. A várhatóan csökkentett bejutási küszöbbel és a román politikum asztaláról hullatott morzsákkal egyetemben. Erdély jobbik fele ősszel bebizonyíthatja igazát: hogy a polgári szövetség, a polgári és nemzeti értékek valós képviselete nélkül sem rövid, sem hosszú távon nem lehet eredményes politikai pályafutásra számítani. A kiábrándultság, a büntetőszavazatok és a polgári szövetség által vélhetőleg indított függetlenek minden bizonnyal kihúzzák majd a szőnyeget az RMDSZ alól.
És ez távolról sem lesz tragédia. Lássuk be végre: nemzetstratégiai szempontból a román parlamentben való képviselet pusztán formális jelenlét, amely az elmúlt tizennégy évben semmiféle haszonnal nem bírt. Az eredményként feltüntetett és sokat hangoztatott részleges közösségi és egyházi visszaszolgáltatások az európai követelményrendszer részei. Az RMDSZ valós eredményei a román parlamentben: a politikai elit mérhetetlen korrumpálódása és beágyazódása a román szürke- és feketegazdaságba; a kompromisszumként eladott, autonómiáról és nemzeti érdekérvényesítésről való folyamatos lemondás, az önálló külkapcsolatok és a nemzetközi lobbi Bukaresttel szembeni háttérbe szorulása.
Olyan „eredmények” ezek, amelyekről lemondani az erdélyi magyar közösségnek csupán javára válhat. Helyette talán önállóbb, Brüsszel és Budapest felé fordulóbb, bal- és jobboldali értékeket egyaránt vállaló politizálás veheti végre kezdetét. Akkor majd el lehet gondolkodni a megbocsátó kézfogásról. Addig nem.

A szerző író