Emlékeztető a kormányfőnek

Mint tudott, Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter elvesztette az Ön bizalmát, felmentéséről (vagy maradásáról) e hónap végére ígérte döntését. Az okot az elemzők is csak találgatják, abban azonban egyetértenek, hogy politikai, s nem szakmai okok húzódnak a háttérben. Az elvesztett választás után a nagyobbik kormánypárt mély válságban találta magát, külügyminiszter-elnöke Brüsszelbe távozik (arany ejtőernyő, mondják angolszász nyelvterületen), utódjának – és az elnökségnek – az ősszel esedékes pártkongresszuson való meg-, illetve újraválasztása nem pusztán személyi kérdések eldőlte lesz, hanem a politikai Merre van az előre? kérdésének megválaszolása is. Gyurcsány közeljövőbeli politikai sorsa tehát az MSZP belső harcainak függvénye, s nem kétlem, döntését Ön annak alapján hozza meg, hogy azzal több és befolyásosabb támogatót nyerjen, mint amennyit veszít. Mindez engem, aki nem híve Önnek és kormányának, s a kormánykoalíció pártjaira még tévedésből sem szavazott és szavazna, nem túlságosan érdekel. Azonban, ha Ön jobbnak látná minisztere felmentését szakmai okokkal indokolni, ezennel tisztelettel állok rendelkezésére. De mielőtt a lényegre térnék, itt kell köszönetet mondanom a Népszabadság című lapnak, amely augusztus 4. számában helyt adott az SZ. B. monogram mögé rejtőző szerző „Túlbiztosított gyerekek” című cikkének, s az abban foglalt adatok nélkül e nyílt levél nem születhetett volna meg.
A történet 2003. július 4-én, a szekszárdi Duna-híd avatásán kezdődött. Akkor ott Ön avatóbeszédében azt mondta, hogy „Számomra, számunkra a gyermekek biztonsága a legfontosabb. Minden baleset, minden gyermeki sérülés szörnyű. Ám a bajt legalább csökkenteni lehet azzal, ha a gyerek gyógyulása nem okoz elviselhetetlen anyagi terheket a családnak. Ezért a kormány vállalja, hogy minden tizennyolc év alatti gyermek számára ingyenes baleset- és betegbiztosítást köt.” Ön nem rögtönzött, PR-stábja az uborkaszezon kellős közepére, a szeptemberi iskolakezdés gondjaival lassacskán szembesülő gyermekes szülőkre kacsintva időzítette a gyermekbarát miniszterelnök képének felfestését. Az ötletgazda, maga verte nagydobra, Gyurcsány volt. Végül nem az kerekedett ki, amit Ön elmondott (felolvasott), hanem egy baleset-biztosítási konstrukció, amely megrokkanás, illetve halál esetén juttat némi pénzt a szülőknek (a minimum a csonttörésért járó 3000 Ft, a maximum a 100%-os rokkantságért járó 300 000 Ft, a gyermek halála esetén pedig 200 000 Ft jár). Nem érdektelen megjegyezni, hogy a gyermekek kétharmada szüleik önkéntes döntése alapján eddig is biztosított volt. Ezentúl pedig 100%.
Számosan vonták kétségbe az új szociális ellátási forma szükségességét, akik nem elsősorban az ellenzék, hanem a kisebbik kormánypárt soraiban voltak találhatók. Függetlenül attól, hogy ez a lépése egyértelműen PR-célokat szolgált, s ez erre fordított pénzt véleményem szerint sok más területen hasznosabban, fontosabb dolgokra lett volna célszerű elkölteni, el tudom fogadni, hogy Ön ezt nem így látja. Tehát nem itt van a baj. A baj az, hogy ezt a biztosítást üzleti biztosítókkal kötötték. A konstrukciót akkoriban magam két cikkben bíráltam, az egyiket éppen a Magyar Nemzet közölte („A meztelen baloldal és a gyermekbiztosítás”. 2003. szeptember 10.), a másikat a Heti Világgazdaság.
Bírálatom a következő volt: ha a középfokú oktatás összes tanulója biztosított lesz, s a biztosítási esemény bekövetkeztekor a – közbeszerzésen nyertes – üzleti biztosító (biztosítók) kormányrendeletben meghatározott pénzbeli szolgáltatást nyújt (nyújtanak), akkor az üzleti biztosító részvétele értelmetlen, a „biztosító” szerepét az államnak kellene magára vállalnia. Két eset lehetséges, fejtegettem a Magyar Nemzetben: az egyik, hogy az üzleti biztosító elszámítja magát, és a költségvetésből kapott biztosítási díjnál nagyobb összegű szolgáltatást kell nyújtania. Ez jó az államnak és gyermekes polgárainak, viszont rossz a biztosítónak, amely az első nagyobb bukta után gyorsan kivonul a piacról. A másik esetben a biztosító szolgáltatásai elmaradnak a díjaktól (tekintsünk el a működési költségtől), így a biztosító közvetlenül az állam pénzéből realizál profitot, a közpénz magánpénzzé alakul. Ez sincs rendben. Ha az állam maga szervezi meg a gyermekbiztosítást, akkor az üzleti biztosítókat sem kellemetlen, sem kellemes helyzetbe nem hozza. „Ekkor – írtam – pontosan annyi ellátásért fizet a költségvetés, amennyi valóban történik, egy fillérrel sem többet, de nem is kevesebbet.” Azt, hogy a díjfizető állam mint kerül ki ebből az üzletből, akkor lehetne tudni – írtam –, ha megtörténne a biztosító a „biztosítási szerződés alapján történő kárfizetéseinek hiteles összegzése és nyilvánossá tétele”. Sajnálkoztam azon, hogy erre nem történik utalás a kormányrendeletben (119/2003.).
Nos, ez mégis megtörtént, az adatokat a Népszabadság hivatkozott cikke hozta nyilvánosságra. E szerint a biztosítók 65 millió Ft kárfizetést teljesítettek 13,6 ezer csonttörés, 97 maradandó sérülés, 21 halál „ellenértékeként”. Ezért kaptak 400 millió Ft-ot. Vagyis az állam, illetve mi, az adófizetők – kormánypártiak és ellenzékiek, s mindazok, akik egyik oldalra sem sorolják magukat – buktunk 335 millió Ft-ot. Ha számolunk a konstrukció működtetésének költségeivel, ez akkor is több mint háromszázmilliós bukta. S ez csak az első év, a kormány a szerződést 2006-ig kötötte. Még két év változatlan kondíciókkal, s nincs okunk feltételezni, hogy ez az igen alacsony kárfizetési hányad (22,5%) jelentősen megnőhet. De ne is nőjön, az több értelmetlen gyermekhalált, könnyebb-komolyabb sérülést jelent! Előre láthatólag tehát közel egymilliárd forint a kidobott pénz. Most hosszan sorolhatnám, hogy ebből mennyi lélegeztetőgépet stb. lehetett volna vásárolni, de nem kívánok „felnőni” a mai kormánypártok 2002-es választási kampányának demagógiájához. (Meg valahogy nem is vagyok arra szocializálva.)
Az ország miniszterelnöke mindenért felelős, amit az általa vezetett kormány tesz, vagy nem tesz meg, pedig meg kellett volna tennie. De a miniszterelnök is ember, akinek egy napja éppúgy 24 órából áll, mint bárki másé. Önt bízott Gyurcsány úrban, aki a gyermekbiztosítás ügyében szerencsétlen, veszteséget okozó megoldással megvezette, vékony jégre vitte ideológiailag motivált, de a szociális szférában meglehetős tudáshiányról és a biztosítási szakmában való járatlanságáról tanúskodó ötletével.
Ha szakmai érv alapján kíván útilaput kötni minisztere talpára, kérem, hivatkozzon a gyermekbiztosítás ügyére! Én nem fogok plágium miatt reklamálni.

A szerző szociológus