A Gyurcsány-kurzus és a történelmi egyházak

A szocialista párt újra csak kimutatta dicső gyökereit, ami az egyházellenességet illeti. Ez a párt nem tud megbékélni sem a demokráciával, sem a vallásszabadsággal („liberális” szövetségesei dettó). Ők változatlanul úgy gondolják, mint a deli békepapi időkben: az egyházak csak mellettük nyilatkozva, őket támogatva politizálhatnak. Egyébként pedig a papok a sötét, megtévesztő, mohó csuhások. Az egyházat tehát úgy tekintik, mintha az nem volna a társadalom része.
Az elvtársurak és egyéb felvilágosítók csak két dolgot felejtenek el. Egyrészt azt, hogy egyház akkor is lesz, amikor az ő üres simlis uralmuk már nem lesz sehol, s ők maguk is ítélet alá esnek. Másrészt azt, hogy az általuk oly vehemensen hirdetett, egyébként hazug emberjogi propaganda a lelkészekre is vonatkozik, akiknek tehát egyébként alanyi joguk is van a politizálásra – mint bárki másnak. Értékelvi ügyekben pedig az egyház nem hallgathat.
Persze elfelejtenek az urak mást is. Például azt, hogy az egyház a Krisztus-követők önkéntes társulása, olyan hit- és értékközösség, amely nem hatalmi taktikai célok szerint váltogatja mondanivalóját. Nemzeti ügyben például száz éve is és száz év múlva is e közösséget Isten teremtő akaratának hirdették, hirdetik, s csak azért, hogy holmi liberálisoknak tessék (netán az önfeladást munkáló „liberális keresztyéneknek”), az egyház nem fog változtatni. S ez erkölcsi kérdés is. Nem lehet úgy hazafiaskodni, hogy közben a saját hatalmi és zsebügyi érdekeken túl nem érdekel semmi, s elemi szolidaritást sem mutatok.
Az egyházaknak prófétai küldetésük van, s normális esetben nem érdekelheti őket az, hogy hitetlen kormányoknak vagy a maguk módján keresztyénkedőknek éppen mi tetszik. S az egyházak ezt nem azért teszik, mert valamely pártot akarják támogatni, hanem azért, mert ez a megbízatásuk. Egy párt lehet közel az egyházakhoz, ha annak értékbázisa azokhoz simul. Távlatosan, a létezés szempontjából – s a pillanatnyi esetleges hátrányok ellenére is – az a politikai erő kerekedik felül, amelyik közeledik a hit örök sziklájához. A tudományoskodó és humanistáskodó lózungok pedig hosszabb-rövidebb idő alatt mind elmúlnak. Mint minden, ami nem Istentől való.
Lehet persze modernnek és trendinek gondolni az antiklerikális kurzust, nem szívesen, de ajánlanám figyelmébe az uraknak a Bush-győzelem jellegzetességeit – ha már egyébként Amerikával szoktak bezzegelni. Békén kellene hagyni az egyházakat. Az ő tevékenységük – nem kevés emberi gyarlóság és az elnyomatás miatt is máig ható gyengeségek következtében – nemcsak a magyarságot, de az emberiséget is jobban szolgálja, mint azok, akik hol diktatúrában, hol szabadságban és üzletben utaznak. Ez utóbbit is figyelembe véve nem egészen logikus az sem, hogy haladó erőink mennyire szeretik az obskúrus szektákat, melyek saját szabadságukért cserébe szívesen támogatják az ateista, materialista baloldal politikai hatalmát. Így a jó, hiszen így lehet úr mindenki a magának gondolt szemétdombon – az egyik a kicsin, a másik a nagyon.
Baloldalilag politizálni az egyházaknak és a papoknak tehát szabad (lenne), hiszen a hit így csupán sajátos hét végi, szabadidős foglalkozása lesz a polgároknak, s még a felekezeti iskolák is tűrhetők, mint régi korok presztízséből élő másságok. Olyan mássággá válhatna tehát a baloldali egyház, mint a békepapi időkben. Senki nem bántaná és kritizálná őket, hiszen kézben a kéz és vállhoz a váll…
De a jobboldali klerikális reakció nem tűrhető. Mit hivatkoznak ezek Istenre, aki nincs, erkölcsre, ami – mint tudjuk – hamis tudati felépítmény? Itt ma újra meg akarják határozni tudományosan a hazafiságot is, de ha már engedélyezni kell, akkor az ellenzékiséget is. Itt nem vezethetik félre az egyházak a híveiket, mert itt a virtigli szociáldemokrata ateisták megvédik őket. Hol van a hívő tagozat? Nyomást kell gyakorolni a haladó népet maszlagoló papokra és felesleges iskoláikra. A haladó kormány kénytelen védekezni a kezét felemelő fekete reakció ellen. Ki veszélyeztet itt mit? A kormány volna a demokrácia letéteményese?
Az ember elképed, hiszen itt megállt az idő. A jogállamiság sorozatos semmibevétele folyik az egyházakkal szemben is. Egy nárcisztikusan fontoskodó kétes milliárdos és köre azt hiszi, hogy ha tagoltan beszél ürességeket és csak a saját hatalma szempontjából értelmezhető szövegeket, az a korszerűség. Nos, a modern politika egyre jobban épít a tömeg befolyásolhatóságára, de nálunk ennek korlátját az egyre kilátástalanabb szegénység jelenti. S az egyházak nálunk már régen nem gazdagok, ha azok voltak egyáltalán mindnyájan. Tehát nagyon rossz indulatlevezetők és bűnbakok ma – főleg akkor, ha milliárdosok tüzelnek rájuk primitív populizmust gyakorolva. Gyűlölködés és félelemkeltés helyett nem ártana már gondolkodni, elvtársak. Aki pedig gettóban akar továbbra is keresztyénkedni, az alapítson új, haladó egyházakat, racionalista humanista új bibliákkal. Mindenkinek jobb lenne, ha nem ájtatoskodnának azok, akiknek a teljes evilágiság tetszik.

A szerző történész, egyetemi docens