A gazdaságpolitika balkanizálódása

Két olyan romboló folyamat is elindult a mai magyar gazdaságban, amely a struktúrák és piaci működési módok szétzilálódásához vezet. Az egyik a szürkegazdaság folyamatos erősödése. Ez úgy jelenik meg, hogy a vállalkozók egyre nagyobb része elkerüli a számlaadást és az adófizetést. Ez persze nem új jelenség, a világon mindenütt fellelhető valamilyen formában. A kérdés ennek a szintje és az, hogy a mérték erősödik vagy gyöngül. A kulturális adottságokon túl (Európában a déli országok mindig nagyobb részarányt produkáltak a nem legális tevékenységekből, mint az északiak), fontos azonban a kormányok szerepe is. Azért, mert egy túladóztatott országban erősödik a törekvés az adózás kikerülésére vagy csökkentésére. Márpedig az adóterhek nálunk kifejezetten magasak. Ráadásul a szocialisták és a szabad demokraták ígérete ellenére ezek a terhek nemhogy csökkentek, hanem még növekedtek is. Jellemző, hogy a hangosan hirdetett SZDSZ-es adócsökkentési ígéretekkel szemben a szabad demokrata képviselők 33-szor szavaztak meg csak ebben a ciklusban adóemeléseket.
Talán még az adóemeléseknél is nagyobb károkat okoz az, amikor egy kormány maga mutat példát a törvények megszegésére. S bizonyos szempontból ez a magatartás még nagyobb károkat okoz, mint a cégeknek az egyébként nem lebecsülendő likviditási gondja. Az áfa-visszafizetések féléves késleltetése a körbetartozások további fokozódásához, számos esetben pedig csődökhöz is vezetett. Ez a politika a munkanélküliség növekedését, valamint az adóbevételek visszaesését eredményezi. A kormányzat törvénysértő magatartása pedig arra ösztökéli a gazdaság szereplőit, hogy ha az állam nem korrekt, akkor ők se legyenek azok az állammal. Ez pedig oda vezet, hogy a szocializmusban nevelkedett generációk egyébként is sokat tapasztalt és tanult szereplői a kiskapuk keresésében és megtalálásában ügyesen mozogva jelentősen csökkentik az adók, járulékok és egyéb közterhek befizetését. A társadalmi csapda szociológiai törvényszerűségei szerint ez a helyzet a közösség, a társadalom egészének elszegényedését eredményezi.
A szocialista–liberális kormány azonban nemcsak a magas és növekvő közterhekkel és a törvénysértő magatartásával okoz károkat, hanem gazdaságpolitikája teljes kiszámíthatatlanságával is. Jól érzékelhető ez az egyes ágazatoknál. Nem véletlen ugyanis, hogy mára már krónikus körbetartozás alakult ki, s veri béklyóba az építőipart. S az sem, hogy egyes becslések szerint négy-ötezer megépített, de el nem adott lakás halmozódott fel az elmúlt időszakban. (Mások ezt a számot nyolc-tízezerre teszik.) Azzal, hogy a kormány folyamatosan megszorításokkal fenyegette az otthonteremtőket, a még kedvezőbb lehetőségek kihasználásának reménye olyanokat is a piacra csábított, akiknek nem voltak meg a megfelelő feltételei a nagyobb beruházásokra. Igaz ez mind az építőipari cégekre, mind pedig a családokra is. Sokan voltak olyanok is, akik bíztak a kormány kedvezményeket ígérő szép szavaiban, s reménykedtek a növekvő reálkeresetekben, vagy bíztak az adókedvezmény megmaradásában és a törlesztőrészletek inflációval arányos csökkenésében. Keservesen csalatkozniuk kellett.
A bizonytalan jövő és a törvénysértő kormány a kiskapuk keresésére ösztönzi a gazdaság szereplőit. Ma már azt is lehet hallani, hogy a nagy bevásárlóláncok nem legálisan, számlával dolgoznak, hanem beszerzéseik akár 20-30 százalékát is számla nélkül bonyolítják le. Márpedig ez a helyzet újabb visszaéléseket szül, hiszen ha valaki így adja el a portékáját, akkor utána ő magának is számla nélkül kell vásárolnia ahhoz, hogy visszapótolja a számla nélkül eladott készletét. Mint ahogy látjuk – akár a késői fizetéseknél – a folyamatok tovagyűrűznek, s a még „egészségeseket” is magukkal ránthatják. Az adóbevételek előirányzatainak folyamatos elmaradása nemcsak az uniós csatlakozás okozta problémákkal magyarázható, hanem a szürkegazdaság fenyegető burjánzásával is.
A másik jelentős probléma a jótékony hatású verseny kiiktatása, illetve háttérbe szorítása. Ennek jelei tapasztalhatók a bankok hitelezési gyakorlatában is. Az infláció és a jegybanki alapkamat emelkedésével párhuzamosan emelkednek a hitelkamatok, míg ezzel ellentétes tendencia esetén a kamatok esése és annak mértéke már nem arányos az infláció és a jegybanki alapkamat csökkenésével. A folyamatok sok esetben nem átláthatók, s például a tényleges hiteldíjmutató megjelenése sem tette teljesen áttekinthetővé a lakáshitelek piacát.
Ma a gazdaság három szektorra oszlik. Az egyik a multinacionális, alapvetően exportra termelő vállalati kör, amelyet leginkább a szűkülő uniós exportlehetőségek aggasztanak. A másik tábor az államháztartás pénzügyi juttatásaira, illetve megrendeléseire támaszkodik. Itt a késedelmes fizetés és a csökkenő állami pénzek okoznak problémákat. Különösen igaz ez a megállapítás az önkormányzati megrendelésekből élő vállalkozókra, hiszen a helyhatóságok az emelkedő béreket a fejlesztések visszafogásával próbálják kigazdálkodni. A legnagyobb gond azonban az előbbi két szektorhoz nem tartozó magyar vállalkozásokkal van. A régi kényszervállalkozások tömeges megszűnése mellett gond van a közepes méretű vállalkozásoknál is. A Széchenyi-terv leállításával a szükséges technológiai fejlesztéseket nem tudták megtenni, így a versenyben lemaradnak, és piacot veszítenek.
Az államháztartás válságos helyzete mellett tehát elmondhatjuk, hogy a gazdaságban is komoly feszültségek halmozódtak fel. A növekvő bizonytalanság és a kormányzat kiszámíthatatlansága miatt nőnek a körbetartozások, csökken a likviditás. Az unió stagnáló gazdaságai miatt az exportlehetőségek szűkülnek, az ipari termelés eddigi növekedése pedig akár ellentétes előjelűre válthat.
A rossz hangulat és a növekvő bizalomhiány mára már olyan problémákat idéz elő, amelyek a gazdaságunk balkanizálódásával fenyegetnek. Ezt a folyamatot meg kell állítani, s mielőbb koncepciót és perspektívát kell adni a gazdaság szereplőinek. Ha a Gyurcsány-kormány erre nem képes, márpedig mára ebben már bizonyosak lehetünk, akkor az ellenzéken a sor.

A szerző közgazdász, országgyűlési képviselő (Fidesz)