Sanyarú könyvkiadás

A Péntek Orsolya által írt, szívet szorongató cikk a mai magyar irodalom helyzetéről (Magyar Nemzet, április 20.) minden szava mögött keserű tapasztalások, komor tények és ijesztő sejtések tolonganak. Bajban van a magyar irodalom, talán a végóráit éli. De hiába minden felrázó írás, minden szabatos tényfeltárás, megjósolom, nem történik majd semmi.
A cikkben megütött egy szó. A szerző beszélgetőtársa nem a Kádár-rendszert kívánja vissza, hanem a rendet. Hm. Tudnivaló, hogy a rendet rakják, a rendet teszik a magyar nyelvben, s végül a rendet vágják. Nos, jelenleg éppen rendet vágnak köztünk. Ha önmegvalósító, látnoki vagy öncélúan szójátékos író volnék, megadással bólogatnék. No, lám, kigolyózásra vagyok ítélve, mert az ilyen irodalomra bizony nincs vevő. Az ám, de eddigi életművem huszonhat könyve közül legalább húsz ifjúsági regény. Márpedig tudnivaló, hogy az ifjúsági regény az irodalmi köztudatban nem tekinthető irodalomnak, jóllehet megvannak a maga sajátos műfaji szabályai és követelményei.
A rendszerváltozás után hosszú évekig egyetlen könyvkiadó (köztük hajdani munkahelyem) sem keresett meg, mondván, Rónaszegi úr, maga hol fordulatos, hiteles történelmi regényeket, máskor meg vidám gyerekregényeket írt, sőt irodalmi életrajzokra is futotta a szuflájából – írjon már nekünk is egyet! Az év elején megjelenő kötettől a terjesztők vállvonogatva húzódoznak, mondván, a könyvhét közeleg, az köti le őket. Nyár közepén pedig vihogó kislányok hozzák a tudomásomra, ilyen régi könyvvel ugyan már mit is kezdjenek. Az egyik terjesztő kifogásolja, hogy túl olcsón adom a könyvet, a másik kijelenti, ilyen drága könyvvel ők nem foglalkoznak. Nem járok jobban a 2000. év legelső történelmi regényével, a Gellért püspök szeretőjével sem. A cím rossz, a hívő ember borzadozik tőle (mert csak kegyes sablonokat ismer a történelemből), a baloldali pedig elolvassa az utószót, és attól horkan fel.
A kötet mégis sikeresnek indul. A kétezer példányból közel ezer szépen el is fogy, aztán mintha elvágták volna. Fél év múlva, karácsony táján felmutatom egy utcai kereskedőnek, és megkérdem. Ismeri? Felderül a képe: Hát persze! Nagy sikernek indult. Aztán valahogy leállították… Tessék? A kérdés bennem szakad, mert a kereskedő zavartan elfordul. És a magánügyből itt lesz közügy. Mert a Péntek Orsolya cikkében tréfásnak szánt sóhaj – Aczél elvtárs, gyere vissza! – csöppet sem tréfás. Aczél elvtárs nem halt meg, hanem osztódással szaporodott. És nem mondott le róla, hogy manipulálja a magyar kultúrát. Ezt nem lehet letagadni, ennek kétségbevonhatatlan jelei vannak. A nagy könyvterjesztők (azok is, amelyek elfekvő készletekkel dolgoznak) lektori gárdát tartanak fenn. Nem azt nézik, hogy a fedél piacos-e, hanem hogy a szerző és műve megfelel-e elvárásaiknak. A nagy terjesztők ma már befolyásuk alatt tartják a kis kiadókat, sőt azok egy része a tulajdonukban van.
Ott díszelegnek a polcokon a világirodalom ilyen-olyan bestsellerei. A kereskedő pedig karba font kézzel áll. Arcán aczélos mosoly. Lelke mélyén nagy önelégültség. Aczél elvtárs egyes magyar írókat ítélt szilenciumra. Ő lám, az egész magyar irodalmat. A Péntek Orsolya által emlegetett mai Hamvas éppen az ő raktárában üldögél. Az írókat eheti a penész, téphetik egymás haját, rikácsolhatnak egymásra, akár a Dunának is mehetnek, amiért „nem sikeresek”. Amiért „nincs rájuk igény.”
A rendszerváltozás pillanatában a magyar irodalom egyetlen szervezete sem vállalta az érdekvédelem és érdekérvényesítés szerepét. Vajon tájékoztatták-e az írókat, mi az a minimális honorárium, amit még el lehet fogadni, vajon felléptek-e a honoráriumot nem fizető kiadókkal szemben, vajon eljártak-e a kormányoknál, hogy hatalmi szóval lépjenek fel a terjesztői jutalékok és a nyomdák árképzése terén, és hogy ne csak az ösztöndíjak, támogatások, pályázatok alamizsnáit osztogassák, hanem teremtsék meg az úgynevezett szabad piac automatizmusát legalább ezen a területen? Az állam látszólag segíti, támogatja az írókat és a könyvkiadást, de abba már nem szól bele, ha egyesek csúfot űznek a magyar irodalomból.

A szerző író