A minap a Magyar Államvasutak (MÁV) egyik éjszakai személyvonatával utaztam haza a szüleimhez. A szerelvény nem volt éppen új, de ismerve a MÁV járműparkját, a kocsik még így is a fiatalabbak közé tartoztak. A vonaton nem voltunk sokan, így egy kétüléses rész ablak felőli oldalán foglaltam helyet, s a mellettem levő üres helyre magam mellé tehettem a táskámat is. Kényelmesen ültem, eltekintve attól, hogy a szék kiképzése olyan volt, hogy nem tudtam eldönteni, hogy állva ülök vagy ülve állok. A vonat viszont pontosan elindult. Egy édesanyámmal folytatott telefonbeszélgetésből tudtam, hogy Hatvan felé szakad az eső, így izgatottan vártam, hogy a szerelvény mikor érkezik meg a városba. Közben hol a körülöttem ülő utastársaimat figyeltem lopva, hol az ablakon bámultam ki, fürkészve a holdfénynél megvilágított tájat. Egyszer csak Hatvan közelében, ahogy azt anyám előre jelezte, valóban megeredt az eső, a cseppek hangosan kopogtak a személykocsi tetején. Milyen jó, gondoltam, hogy a zárt szerelvény megvéd a zuhitól, az utcákon ijedten rohangáló járókelők bezzeg nincsenek ilyen kivételezett helyzetben. Aztán néhány pillanat múlva rájöttem, én sem vagyok. Arra lettem figyelmes, hogy a kocsi tetején beszivárgó víz a szellőzőn keresztül cseppek formájában összegyűlik, s a kocsi padlóján landol. A cseppek egyre sűrűbben követték egymást, sőt, mikor a szerelvény megállt, akkor az eső akadálytalanul be is hullott az álló kocsi szellőzőjén keresztül. S mint ahogy a magyar gazdaságot sem tudja néhány „apró” akadály megmenteni a kirobbanó sikertől, így az esőcseppek is vígan átjutottak a vasúti személykocsi tetején. Közben a cseppek már kisebb tócsává erősödtek a padlón. Ekkor egy pillanatra elgondolkodtam. Mindenkire egyformán hull az égi áldás? Vajon a kirobbanó siker bűvöletében élő Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter „szerény” hajlékában is beázik a tető? Vagy az élete munkájából megvásárolt helikopterében is bőrig áznak az utasok? Vagy a szintén a milliárdosok silány mindennapjait élő Gyurcsány Ferenc kormányfő szemlőhegyi villáját is átjárja a felhőszakadás? Persze ha így van, az sem nagy baj, mert akkor a természet önerőből megoldja a villában található uszoda vízutánpótlását. Ha ezt a kérdést a szegénységellenes miniszterelnöknek szegezném, akkor biztosan visszavágna, hogy náluk még ép a tető, de az édesanyja a fűtés mellett a tetőfelújításnál is kénytelen volt spórolni, így kiadósabb zápor esetén vízben úszik a már sokat emlegetett kétszobás, lakótelepi lakás. Ezt a gondolatsort egy kicsit továbbgondolva arra is rájöhetünk, hogy a kormányfő miért tapogatózik folyamatosan sötétben, tudniillik annak idején világítani sem tudtak, így korábban tökélyre tudta fejleszteni ez irányú készségét. Erről ma még nem tájékoztatott minket sem napirend előtt, sem után a kormányfő, de tudva azt, hogy Gyurcsány Ferenc mennyire ismeri a nyugdíjasokat és a szegénységet, minden csak idő kérdése. Aztán eszembe jutott a közelmúlt gyomorfelkavaró híre is, mely szerint a távozó (gyakorlatilag menesztett) MÁV-vezérigazgató akár 150 millió forintos végkielégítést is kaphat. Miközben beázik a vonat teteje. Miközben az édesapámnak fillérekért ráment az egészsége a vasútra, az édesanyám pedig ma is aprópénzért gürcöl a MÁV-nál nap mint nap. Ezt éljük. S míg a társadalmi igazságtalanságokon morfondíroztam, befutott a vonat Hatvanba, s az összegyűlt tócsa velem együtt megindult az ajtó felé, mintha ő is ki akart volna szállni, mintha neki is elege lett volna az egészből.
Pilismarótnál az árvíz megbontotta a gátat, búvárok védik a települést