A fogyatékossággal élő magyar állampolgárok ügyeinek intézése a jelenlegi kormányzat azon tevékenységei közé tartozik, ahol a választás előtt és után tett ígéretek, valamint a valóság fényévnyire vannak egymástól. A legnagyobb jóindulattal sem említhető olyan eredmény, amelyik az elmúlt négy évben érdemben javított volna e leszakadófélben lévő társadalmi réteg helyzetén. A fogyatékos emberek érdekeit képviselő szervezetek leginkább azt fájlalják, hogy a mögöttünk lévő választási ciklusban valódi előrelépést nem sikerült elérniük, csupán a lecsúszás, az életszínvonal további romlásának fékezésére nyílt módjuk.
Az igazság úgy teljes, ha előrebocsátjuk: a fogyatékos embereket a rendszerváltás óta egyik kormány sem hordozta a tenyerén. Ők mindmáig a nagypolitika mostohagyermekei közé tartoztak. Példaként említhető, hogy a mozgáskorlátozottak lakásainak akadálymentesítésére lassan már húsz esztendeje ugyanakkora összeg, százötvenezer forint vehető igénybe. Emellett bő évtizede változatlan a gépkocsik vásárlásához folyósítható háromszázezer forintos támogatás is. Óriási adósságot törleszt a Fidesz, amennyiben hatalomra kerülve beváltja mostani ígéreteit, és a közel ötvenmilliárd forintra tervezett – egyébként bőségesen megtérülő – kormányzati befektetéssel növeli fogyatékossággal élő honfitársaink felzárkózási esélyeit. A hazai jobboldali politikában fontos áttörésnek számított, amikor a közel 600 ezer főt – családtagokkal együtt 1,5–2 millió polgárt – érintő társadalmi ügy az Orbán Viktor vezette országépítő találkozók napirendjére került.
Azért is fontos ez a fejlemény, mert a fogyatékos emberek „tábora” az utóbbi évekig a szociálliberális koalíció egyik fellegvárának számított. Nem véletlenül. A baloldali retorikában már korábban otthonosan mozogtak azok a hívószavak, melyek azt éreztették, hogy ez az oldal a rászorultakkal együtt érzőbben viselkedik. Az SZDSZ számára jelentős tőkét jelentett, hogy 1998 tavaszán, a Horn-kabinet utolsó hónapjaiban „átnyomta” a koalíción az esélyegyenlőségi törvényt. Ez a jogszabály tartalmazta például, hogy a magyarországi közintézményeket 2005 elejéig úgy kell átalakítani, hogy oda a mozgáskorlátozott emberek is akadálytalanul bemehessenek. Ugyanakkor azt is az MSZP–SZDSZ-koalíciónak köszönhetik az érintettek, hogy e határidő kis híján 2013-ra módosult. A döntés erről a mostani ciklus utolsó törvényhozási napján született meg, ám a köztársasági elnök helytállásának hála, nem léphetett érvénybe. Sólyom László annyira méltatlannak találta ezt a messzi időpontot, hogy az esélyegyenlőségi törvény módosítását visszaküldte megfontolásra, immár a következő parlamentnek.
De korántsem az akadálymentesítési határidő meghosszabbítása volt az egyetlen csalódás az elmúlt négy évben az érintettek számára. A szocialisták 2002-es győzelme felfokozott reménnyel töltötte el a fogyatékos embereket. Különösen a mozgáskorlátozottakat, többek között azért, mert az egészségügyi tárcát a kormányváltás után az a Csehák Judit kapta meg, aki részt vett a mozgáskorlátozottak hazai szervezetének 1980-as alapításában, a mozgalom egyik „keresztanyjának” számított. A várakozásokat növelték a jóléti fordulattal, a szociális felemelkedéssel kapcsolatos ígéretek. A Medgyessy-kabinet programjában a legfontosabb támogatások emelése is szerepelt. Az első száznapos programból ugyanakkor máris kimaradtak a fogyatékos emberek, annak ellenére, hogy az érdekvédelem konkrét intézkedések megtételét javasolta és kérte. Az ügy gyorsan lekerült a napirendről. Mindez oda vezetett, hogy a fogyatékos emberek 2003-ra meghirdetett európai évét – 2002 decemberében – az érintettek Parlament előtt tartott békés demonstrációja előzte meg.
Még egy olyan alkalom, mint a három évvel ezelőtti jelentős nemzetközi esemény, keresve sem adódhatott volna a kormány számára, hogy valóra váltsa ígéreteit. A nevezetes esztendő azonban úgy telt el, hogy egyetlen érdemi intézkedés sem történt. A szép szavakkal, hangzatos beszédekkel viszont Dunát lehetett volna rekeszteni. Az egyetlen észrevehető kormánylépés, az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal felállítása is utóbb vegytiszta píárfogásnak bizonyult. A ma az Európai Parlament szocialista frakcióját erősítő, a Fidesz „macsó” volta miatt aggódó Lévai Katalin alapvető feladata a mosolyoffenzíva volt, mivel máshoz a kormányzattól pénzt nemigen kapott. A keserű szájízt hozó ünnepi esztendő búcsúajándéka pedig az volt, hogy a 2004-es költségvetés tervezetében 162 millió forinttal próbálta megkurtítani a kabinet a fogyatékos emberek négy nagy szervezete számára megítélt keretet. Csak az általános közfelháborodásnak volt köszönhető, hogy a kormánytöbbség az utolsó pillanatban felülvizsgálta ezt az elképzelést.
A csalódást az érintettekben tovább növelte, mikor 2004-ben világossá vált: a megszorítások más területeken is jelentős mértékben sújtják a sérült embereket. Ekkor kezdődött meg a mintegy 40 ezer megváltozott munkaképességű dolgozót foglalkoztató rendszer felülvizsgálata, amit hangzatosan reformnak hívtak, de valójában pénzelvonást jelentett, és mostanra több mint tízezer ember elbocsátásához, üzemek bezárásához vezetett. A Gyurcsány-kormány felállása előtt ismét felpislákolt a remény, többek között azért, mert a miniszterelnök – még jelöltként – nyolc percet szánt arra, hogy személyesen is találkozzon a hazai érdekvédelmi szervezetek közös képviselőjével. (Az esemény jelentőségének megítéléséhez tudni kell, hogy a rendszerváltás után és Gyurcsány előtt ezt egyetlen kormányfő sem tette meg.) Ám hiába, a megbeszélést tett és eredmény nem követte. A fogyatékossággal élők mozgalmainak kívánságait is tartalmazó szakminisztériumi tervezetek visszakerültek az asztalfiókok mélyére. A 2005-ös esztendő is helybenjárással, folyamatos küzdelmekkel és leépítésekkel telt el.
Néhány jellemző példa a legutóbbi időszakból. A közintézmények akadálymentesítésének kérdése a Gyurcsány-kormány programjában is kiemelt helyen szerepelt. A végrehajtással kapcsolatos helyzetet jellemzi, hogy tavaly elfogyott az érintettek türelme, és a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége tucatnyi próbapert indított ez ügyben. Emelt szintű ellátást ígért a Gyurcsány-kabinet azoknak a családoknak, amelyek súlyosan fogyatékos gyermeket vagy felnőttet gondoznak. Ezután a parlamenti többség napirendre sem vette azt az ötvenezer aláírással támogatott népi kezdeményezést, mely az ápolási díj emelését kérte a minimálbér szintjére. Végezetül a 2006-os büdzsében következett az újabb meglepetés, mely ismét Parlament előtti demonstrációhoz vezetett: kevesebb pénz jut a szociális intézményekre, amelyek közül jó párat a fogyatékosokat képviselő civil szervezetek működtetnek az állam helyett. Annak pedig, aki a jövőbe szeretne nézni, figyelemre méltó tény lehet, hogy miközben az érintettekkel eddig három parlamenti párt miniszterelnök-jelöltjének sikerült személyesen is szót váltania az elmúlt hetekben, egyedül Gyurcsány Ferenc nem talált még alkalmat a megbeszélésre.
origo.hu
Súlyosan megégett két ember egy budapesti gyógyszergyárban - mutatjuk a megrázó részleteket
