Egy közérdekellenes intézkedés

A Gyurcsány-kormány 2005-ben úgy döntött, hogy az áfa felső, 25 százalékos mértékét 20 százalékra, a sajtótermékek esetében a 15 százalékos kulcsot öt százalékra mérsékli. A nagy kérdés kezdettől fogva az volt, hogy a fogyasztást éves szinten 270 milliárd forinttal, az összfogyasztói árszintet 2,3 százalékponttal érintő intézkedés vajon milyen mértékben csökkenti majd a fogyasztói árszínvonalat. Ha már egyszer a kormány az adó csökkentése mellett döntött, akkor jogos volt az elvárás, hogy az adócsökkentés teljes egészében a lakosság kiadásait mérsékelje, ne pedig a kereskedelem vagy a média jövedelmét növelje. Ez a fogyasztók érdeke is, egyszersmind közérdek. A kormány számos piackonform, de azzal ellentétes irányú kísérletet is tett, hogy a lakosság is részesüljön e hatalmas költségvetési áldozat áldásaiból. Ilyen volt például az „árkommandó”, „árfigyelő” (feljelentő) kampány, a „védjegyakció” és az „együttműködési megállapodás” a kereskedelmi szervezetekkel.
Az áhított sikert a piaci feltételek kedvező alakulása is segítette. Ilyen volt többek között a rendkívül jó nemzetközi árkörnyezet, a hazai versenyhelyzet javulása, új piaci szereplők megjelenése, a magyar fogyasztók árcentrikus vásárlási hajlandósága stb. Ugyanakkor számos hazai és nemzetközi kedvezőtlen tapasztalat csak óvatos derűlátásra adott okot. Például Írországban is csökkentették, majd visszaemelték az áfát. Magyarországon még soha nem fordult elő, hogy egy szabadáras termék esetében az adó csökkenése a fogyasztói ár mérséklődését is eredményezte volna. Nem történt ez meg korábban például a déligyümölcsök, a könyvek, a kávétermékek adócsökkentése esetében sem. Köztudomású, ha egy árképző (pénzügyi) tényező (áfa, vám, jövedéki adó, fogyasztási adó) változása valamennyi piaci szereplőt egységesen érint, akkor a tapasztalat az, hogy az akció lefutásáig a versenyt kölcsönösen felfüggesztik, és egységesen emelnek vagy nem csökkentenek árat.
Ugyancsak a tisztánlátást zavaró tényező, hogy ma már a fogyasztói árak megállapítása jellemzően nem a termelés, hanem az árrésszintek látszólagos zsugorodása ellenére a végső értékesítés fázisában dől el. Ma már a beszállítók finanszírozzák a kereskedelem költségeinek nagy részét, mivel az üzletláncok tizennyolcféle címen szednek díjakat főként az élelmiszer-ipari beszállítóktól, miközben ellenszolgáltatást alig nyújtanak. Van olyan kereskedelmi lánc, amely már csak néhány százalékos árréssel dolgozik, mégis nyereséges. Így joggal vélelmezhető, hogy a fogyasztóknak „átengedett” áfa költségeit is a többnyire magyar beszállítók viselték.
2005 végén és ez év elején jelentősen emelkedtek a nem lakossági energiaárak és a szállítási költségek is. Ezeket a többletköltségeket a múlt évben láthatóan Magyarországon sem sikerült továbbhárítani. Tekintettel arra, hogy a nemzetközi árkörnyezet továbbra is kedvező, vagyis a bekövetkezett költségnövekedések miatt Európa nyugati felén sem volt várható az árszint növekedési ütemének gyorsulása, az áfacsökkenés Magyarországon jó alkalmat teremtett a költségnövekedések áthárítására. Magyarul, ha nincs áfacsökkenés, a költségnövekedéseket továbbra is le kellett volna nyelni. Most azonban az árak akár változatlanok is maradhattak, hiszen a költségvetés az áfacsökkentés által mintegy átvállalta az energia- és a szállítási többletköltségek egy részét. Nyugat-Európában az át nem hárítható többletköltség az energiaracionalizálást erősítette, míg Magyarországon az áfacsökkentés közvetve konzerválja az egyébként is túlságosan magas fajlagos energiafelhasználást.
Tekintettel arra, hogy a villamos energia kivételével az intézkedésre kizárólag a szabadáras termékek és szolgáltatások körében került sor, a KSH sem képes annak megállapítására, hogy az áfa csökkentése milyen mértékben érvényesült a fogyasztói árakban, és nem is feladata. Hiszen a statisztika csak a fogyasztói árak egészének változását figyelheti, nem pedig annak belső, árképző tényezők szerinti alakulását. Az az áfacsökkentésre vonatkozó adatai elméleti jellegűek, s csak annyit mondanak, hogy ha minden áfacsökkentés érvényesült volna az árakban, akkor mennyi lett volna az árindex (lásd a változatlan adótartalmú árindexet). De hogy ténylegesen mi történt, azt a KSH sem tudja. Ezért csak egy logikus és tisztességes számítási mód lehetséges, mégpedig a múlt év eleji és az idei év január–február havi árindexek egybevetése alapján. A múlt év elején pénzügyi intézkedésekre nem került sor, az idén viszont igen. Az árakra ható körülmények az áfacsökkentés kivételével lényegében azonosak voltak. A különbség tehát az, ami az áfacsökkentés tényleges hatása. Ezt foglalja össze az alábbi táblázat.
Az áfacsökkentés éves szintű kihatása összesen 270 milliárd forintot tett ki. Ebből a múlt évben az üzemanyagok előre hozott áfacsökkentése 25 milliárd forint kihatású volt, feltéve, ha eljutott a kútárakig. Mintegy 55 milliárd forintot tett ki a szeszes italokat, a dohányt és a személygépkocsit terhelő áfa mérséklésének a jövedéki, illetve a regisztrációs adó emelésével való ellentételezése. Ily módon az idén 190 milliárd forintnyi áfa bevételéről mondott le az állam. Ebből az év első két hónapjában mindössze 80 milliárd forint jutott el a fogyasztókhoz, 100 milliárd forint pedig eltűnt a rendszerben! Joggal feltételezhetjük, hogy a pénz nagy része – közvetlenül vagy közvetett módon – a piacot alapvetően befolyásoló, nagy multinacionális kereskedelmi társaságok zsebében landolt, akik azt profitként realizálják, szükség esetén repatriálják. De nincs ebben semmi meglepő, hiszen erről szól a kapitalizmus. Aki mást várt, annak feltehetőleg filantróp elképzelései voltak egy kapitalista társaság motivációiról.
Tekintettel arra, hogy egy jelentős árképző tényező megváltozása az egész piacot egységesen és egy meghatározott fordulónappal érinti, az árkalkulációkban való gyors megjelenése szükségszerű. A folyamat maximum egy hónap alatt lezajlik. A piacot egyébként is gyakran érik mindenféle hatások, nincs értelme további számítgatásoknak, különösen akkor, ha a meghatározó szereplők érdeke azonos, s ezért az esemény lecsengéséig összekovácsolja őket.
A KSH minden hónap 20-án befejezi a reprezentáns fogyasztói árak felírását. Az ezt követő adatok már a következő hónap árindexének kiszámításánál játszanak szerepet. Ezért tartottam indokoltnak a számításokban még a februári árindexet is figyelembe venni. Januárban az áfahatás –0,5 százalék volt, a villamos energia februárban való elszámolása további –0,14 százalékpontot tett ki, ily módon a január 20-a és február 20-a közötti felírások már csak 0,1 százalékpontos kihatást mutatnak. Ez azt jelzi, hogy az áfacsökkentés hatása egy hónap alatt valójában lecsengett. Az éves szinten csaknem 0,7 százalékpontos árszintmérséklő hatás azonban csak akkor maradhat meg, ha március és december között a piaciár-emelkedések összfogyasztói árszintet érintő hatása – egyéb feltételek változatlansága esetén – nem lesz nagyobb, mint az előző esztendő hasonló időszakában. Ebben az esetben ugyanis a kereskedelem csak átmenetileg engedett, s később még ezt a kevés, a fogyasztónak átadott költségvetési juttatást is visszaveszi.
Az egész közgazdász-társadalom egyetértett abban, hogy az államháztartás kritikus helyzetében az áfa csökkentésének nem volt közgazdasági indoka. Időzítése pedig kimondottan szerencsétlen volt. Elvette a lehetőséget, hogy az euró bevezetéséhez szükséges inflációs kritériumot egy esetleges áfacsökkentéssel is elősegítsük, ahogyan ezt Görögország is tette. Az intézkedés közérdekellenes is volt, hiszen a fogyasztói árak nem vagy csak alig csökkentek.
Különösen értelmezhetetlen a sajtótermékek áfájának csökkentése. Itt ugyanis nem arról volt szó, hogy ezen termékek beleestek a szórásba, minthogy a 25 százalékos kulcs vonatkozott a sajtótermékekre is, és ez csökkent 20 százalékra, hanem a már eddig is alacsonyabb, 15 százalékos áfa csökkent öt százalékra. Ideértve a kulturális értéket meg nem jelenítő pornográf kiadványokat, ezzel azonos elvi alapra helyezve a gyógyszerek vagy a tankönyvek besorolásával. A sajtótermékek áfacsökkentése miatt az adófizetők nyolcmilliárd forintról „mondtak le”. Ennek túlnyomó részét, következően a magyar sajtó szerkezetéből, a jelenlegi kormányhoz közel álló lapok fölözték le. Valóban erre kellett most milliárdokat áldozni?

A szerző közgazdász