Antall József üzenete

Az utóbbi napokban a magyar nyilvánosság újra felfedezte Antall Józsefet. Politikusok és sajtókommentárok várakozással és rokonszenvet nyilvánítva hangoztatták a kormánykoalíció oldaláról, hogy a jelenlegi helyzetben milyen fontos egy Antall József szellemiségét képviselő politikai formáció megerősödése. Az Antall nevét régóta zászlóként hordozó MDF 1987-es „alapító atyái”, az 1988-as jogi megalakulás számos résztvevője, továbbá az Antall-kormány több tagja és vezető diplomatája viszont határozottan helyteleníti a párt mai vezetésének azt a határozatát, hogy nem köt választási szövetséget a Fidesszel, nem lépteti vissza versenyben maradt képviselőjelöltjeit, és még kedvező eredményt hozó második választási forduló esetén sem hajlandó koalícióra lépni Orbán Viktorral és pártjával.
Az MDF-nek ez a döntése politikatörténeti kuriózum. Egy politikai párt legfőbb célja, hogy elveit, programját kormányra kerülve megvalósítsa. A parlamenti küszöböt – a legtöbb szakértő meglepetésére – éppen hogy, de átlépő MDF esélyt, talán jó esélyt kapott arra, hogy a Fidesszel megállapodva ne csak növelje képviselői számát, de rábírja partnerét olyan közös kormányprogram kidolgozására, ami kiiktatja a Fidesz meghirdetett céljainak az MDF által bírált elemeit. Sokan úgy vélik, hogy Dávid Ibolya pártelnök váratlanul határozottan elutasító magatartásának legfőbb indoka a sértettség, amiért az utóbbi három évben a Fidesz és az ahhoz közel álló sajtó állandó bírálattal és egyes képviselők átcsábításával az MDF „ledarálását”, beolvasztását vagy a parlamentből történő kiesését igyekezett elérni. Mások szerint az MDF jelenlegi vezetése és a háttérből meghatározó befolyást gyakorló Boross Péter volt miniszterelnök valamiféle megállapodást kötött az MSZP-vel, hogy nem fog asszisztálni Orbán újbóli miniszterelnökségéhez.
Az MDF-et legtöbb alapítója, 1994 előtti vezetője és tagja különböző időpontokban, az aktuális vezetés politikájával szembeni bizalmatlanság miatt elhagyta, de azt hiszem, még ők is örültek annak, hogy a mostani választás első fordulójában egykori pártjuk viszonylag sikeresen szerepelt. Ez reményt kínált arra, hogy az ellenzék a korábbi vitákat félretéve, egymással összefogva leváltsa azt a kormányt, amelynek a működését az elmúlt években folyamatosan bírálta, gazdaságpolitikáját és a költségvetés állapotát pedig – összhangban a nemzetközi megfigyelőkkel és a hitelminősítőkkel – katasztrofálisnak minősítette. Ezért fogadták annyian megdöbbenéssel, hogy az MDF visszautasította a Fidesz minden ajánlatát, akár Dávid Ibolya, akár az MDF első számú gazdasági szakértője, Bod Péter Ákos miniszterelnöki jelölését is. Ezzel ténylegesen elősegítve, hogy Gyurcsány Ferenc folytassa miniszterelnöki működését, és ezzel jól prognosztizálható veszélyeket hozzon az országra.
Antall József ironikus szavajárását idézve mi „őszintén csodálkozunk” azon: olyan emberek, akik évek óta hirdetik, hogy mennyire tisztelik az egykori miniszterelnököt, és az ő tanításait, politikáját szeretnék folytatni, ma nem látják azt, hogy Magyarországon a rendszerváltozás sikeres befejezéséhez arra van szükség, hogy kormányváltás legyen. Ez a helyzet indította arra Antall József néhány igen régi barátját, tanítványát és diplomatáját, értékvilágának és politikájának elvitathatatlan híveit (rajtam kívül Tar Pál volt washingtoni és vatikáni nagykövetet, Szűcs Ervint, a Piarista Diákszövetség elnökét, Granasztói Györgyöt, aki az Antall-kormányt Belgium mellett a NATO-nál és az Európai Uniónál is képviselte Brüsszelben, valamint Fasang Árpádot, az MDF legelső etikai bizottságának az elnökét), hogy az MDF székháza előtt tartott sajtóértekezleten adjanak hangot értetlenségüknek, rámutatva, hogy a pártvezetés magatartása mennyire ellentétes az egykori miniszterelnök elveivel és gyakorlati politizálásával. Azt nem tudjuk megmondani, szó szerint mit szólna Antall József egykori pártja mai magatartásához. De azt a szavaiból, cselekedeteiből tudjuk, miként gondolkodott ma is aktuális témákról, és hogy mit nem tenne meg, ha még közöttünk lenne.
Antall József egész életében következetesen szemben állt az 1990 előtti hivatalos pártállami berendezkedés politikájával, intézményeivel és azok megjelenítőivel is. Ezért a kerekasztal-tárgyalásokon kialakult új rendet lényegbevágó fordulatnak, rendszerváltozásnak, új korszak kezdetének tekintette. Fő célja a polgári demokrácia, a nemzeti függetlenség, az új parlamentáris rendszer és a piacgazdaság védelme, annak stabilizálása volt. Politikai végrendeletet nem hagyott maga után, „öröksége” természetesen sokféleképpen értelmezhető. Tettei, megnyilatkozásai azonban önmagukért beszélnek, és természetesen útmutatást is jelentenek ahhoz, hogy politikai felfogásáról ma is érvényes következtetéseket lehessen levonni. Ezek közül ki kell emelni két mozzanatot. Az volt a meggyőződése, hogy Magyarországnak több évtizedes kommunista uralom után erős és modern, a kommunizmus teljes felszámolása iránt elkötelezett, hasonló világnézetű, hasonló történelmi és társadalmi gyökerű pártok szoros szövetségére épülő koalíciós kormányra van szüksége. Határozottan elvetette a nagykoalíciót mint a válságkezelés egyik lehetséges módját, szembeszállt az ennek létrehozására irányuló itthoni és külföldi nyomással. Számos alkalommal kifejtette, hogy az MSZP-vel és az SZDSZ-szel nem köthetett koalíciót, mert e két párt társadalmi és politikai háttere teljesen eltért az MDF és szövetségesei hátterétől, más elveket képviseltek, más volt a jövőképük, tehát velük szövetkezni nem lehet. Másrészt kész volt velük együttműködni a törvényhozásban és az alkotmányos életben, messzemenő gesztusokat tett nekik a parlamenti bizottságok létrehozása során, a kormányzás és a gazdaság stabilitása érdekében pedig több pontból álló egyezséget kötött az SZDSZ-szel, ezzel súlyos kormányzati válságot sikerült elhárítania. E döntései éles ellenkezést váltottak ki, azóta is sokat vitatkoznak róluk.
Antall József alapvető célja a rendszerváltozás volt. Gyakran hívta fel a figyelmet egyfajta visszarendeződés veszélyére, amit akár a nemzetközi viszonyok megváltozása, akár belső okok előidézhetnek. A Demokratikus Chartának nevezett megmozdulást azért bírálta, mert az egykori állampárt utódpártja ezzel őszinte önkritika és a nemzet megkövetése nélkül kikerült a politikai karanténból. Ezért nem sikerült a mai napig maradéktalanul lezárni a rendszerváltozást, ezért a folyamat sikeres befejezéséhez kormányváltásra van szükség. Az MSZP–SZDSZ-koalíció két kormányzati ciklusban vitatható privatizációs döntésekkel, korrupciógyanús ügyletekkel, hatalmas vagyoni különbségek kialakulásával a lakosság jelentős része előtt kompromittálta a piacgazdaságot, azaz a kapitalizmust, az őket támogató média pedig akarva-akaratlanul lejáratta a demokratikus intézményeket. Külpolitikájában a nemzeti érdek háttérbe szorult, a látszólagos EU-konform és Washingtonnak udvarló magatartás paravánja mögött pedig Putyin Oroszországával alakulnak ki a világsajtóban is kritikát kiváltó kapcsolatok. Nemzetpolitikájával hatalmas csalódást okozott a mai határainkon kívülre kényszerült honfitársainknak. Mivel a következő néhány év mind a világpolitikában, mind a világgazdaságban várhatóan kritikus időszak lesz, a magyar nemzet hosszú távú érdeke, a rendszerváltozás sikeres befejezésének kulcsa a jelenlegi kormány leváltása.
Az utóbbi években, a napi politikától visszavonulva nemcsak a Medgyessy-, majd a Gyurcsány-kormány működését szemléltük sokan kritikával, de fenntartásaink voltak mind a Fidesz, mind az MDF politikájának egyes elemeivel kapcsolatban is. Ezeket továbbítottuk a két ellenzéki párt vezetőihez. Azt azonban sosem vallottuk, hogy két rossz között kell választani; bíztunk abban, hogy egy választási győzelem és közös kormányzati felelősség minden korábbinál jobb és eredményesebb kormányzással Magyarországot visszaviszi korábbi helyzetébe, s az ismét a kommunizmustól önmagukat megszabadító országok egyik „éllovasa” lesz.
Nem szabad figyelmen kívül hagyni, kivált az MDF egykori tagjainak és szavazóinak, hogy a régi párttagok mellett hány tekintélyes szervezet és személy, köztük határon túliak kérik a két ellenzéki párt együttműködését. Amennyiben az MDF nem fordít hátat egész múltjának, a rendszerváltozásban vitt szerepének, úgy semmilyen módon, még passzivitással sem támogathatja a jelenlegi kormány mandátumának megújítását. Az 1989–90-es rendszerváltozás kezdeményezőinek és támogatóinak most, a huszonnegyedik órában együtt kell fellépniük a régi és új kiváltságosokkal szemben. Ezt tanácsolja üzenetében az Európai Néppárt is. Még megakadályozható, hogy egy sereg öntelt, gátlástalan és korrupt ember tartósan vezető szerepet töltsön be Magyarország életében.
A Fidesz és személy szerint Orbán Viktor gátlástalan hatalmi vágyát sulykolók és ezt elhívők számára nagy meglepetés volt az a javaslat, hogy egy MDF-hez közel álló személy legyen a miniszterelnök-jelölt. Bod Péter Ákos Antall József minisztere volt, nemzetközileg elismert gazdasági szakember; elvei, értékrendszere és tapasztalatai alapján optimális személy lenne nemcsak a Fidesz és az MDF választói, de az egész ország számára a jelenlegi súlyos gazdasági helyzetből kivezető utat találni. Mi, „antallisták” ezért továbbra is kérjük az MDF állva maradt képviselőjelöltjeit, hogy történelmi felelősségüket átérezve kerületükben segítsék elő az ellenzék győzelmét. És kérjük a választókat, szavazzanak egységesen a kormányváltásra!
Antall József politikusi teljesítménye valóban nagy elismerést érdemel, hiszen a jelenleginél több szempontból is jóval nehezebb körülmények között, előzmények és példák nélkül kellett cselekednie. Politikai gondolkodására a XIX. századi magyar polgári szabadelvű hagyományok mellett a XX. századi parlamenti demokrácia és a szociális piacgazdaság gyakorlata jelentős hatást tett. Az ország miniszterelnökeként durva támadások érték a szélsőjobb felől, a baloldal pedig folyamatos össztűz alatt tartotta. Nehéz tehát elképzelni, hogy igazi elégtételt kaphatna egykori támadóitól vagy azok szellemi utódaitól. Politikájának hatását sem igen lehet elképzelni ebben a körben. Antall József, a politikus a mai magyarországi józan jobboldal és a középen állók számára jelent igazodási pontot. Igaz viszont, hogy az általa képviselt politikai erkölcs valóban érvényes kellene hogy legyen, pártállás nélkül, minden közszereplőre. Csakhogy, sajnos, napjainkban ennek kevés jelét látni.

A szerző az Antall-kormány külügyminisztere