A Magyar Néphadsereg katonájaként, mint a 6114 Ercsi helyőrség pontonos hidásza, múlhatatlanul fontos ideológiai és kémelhárítási kiképzést kaptam Szőke hadnagy elvtárstól, a politikai tiszttől. Így magyarázta nekünk Szőke hadnagy: „Elvtársak! A diverzió nem pihen, nem alszik, ezért az elvtársaknak is mindig ébernek kell lenniük. Mondok egy példát. Ha az elvtársak eltávozást kapnak, és utaznak haza a vonaton, ott vannak kitéve a legnagyobb veszélynek. Az imperialista diverzánsok a vonaton vadásznak a katonára. Mondjuk a kupéban együtt ül magukkal egy nagyon szimpatikus, középkorú vagy idősebb ember, és szóba elegyednek. A szimpatikus ember azt kérdezi: milyen a koszt a laktanyában? Na, elvtársak, van-e ennél ártatlanabb kérdés? Nincsen, elvtársak! Pedig ez a diverzió, elvtársak! Mert ha erre maguk elmesélik, hogy mi volt az ebéd a laktanyában, akkor az imperialista diverzáns a kalóriatáblázat segítségével kiszámolja, hogy az elvtársak mennyi kalóriát fogyasztanak, és abból már pontosan tudják az imperialisták, hogy az elvtársak milyen alakulatnál szolgálnak. Értik, elvtársak?”
És mi értettük. Egyedül szegény Csilló honvéd nem értette, mert Csilló honvéd soha semmit nem értett. Csilló honvéd már 1984-ben úgy tett, mintha egy normális országban élne. Így aztán Csilló honvéd így szólt Szőke hadnagyhoz: „Hadnagy elvtárs, mi a f…ért kínlódna ennyit a kalóriatáblázattal az imperialista diverzáns, amikor alakulatunk jelzése ott világít kis jelvény gyanánt, a kimenőruhánk gallérján?” Úgy tűnt egy pillanatra, hogy Szőke hadnagy meginog. Egy végtelennek tűnő másodpercig csönd honolt a büdös teremben, és jól láthatóan suhant át Szőke hadnagy arcán a felismerés, hogy nincsen semmi, mi annyira felesleges a teremtésben, mint ő. Az ő puszta léte. Átsuhant a felismerés Szőke hadnagy arcán. Máig emlékszem arra a felismerésre. Fiatal, pimasz fickó volt az a Felismerés, kajánul vigyorgott, még intett is felénk Szőke hadnagy kétségbeesett, felesleges arcáról, és súgott valamit. Azt súgta, hogy ez az egész összeomolhat bármelyik pillanatban. Össze, ugyanis nincsen semmi, de az égvilágon semmi, ami összetartaná. Az utolsó szavakat már sietve, hadarva suttogta a Felismerés, ugyanis Szőke hadnagy arcára visszatért az együgyű, jéghideg butaság, és a zsémbes, komor bosszú. „Majd én megmutatom, kivel szórakozzon a honvéd elvtárs!” – sziszegte a jéghideg butaság. „Két hétig minden reggel ötkor jelentkezik a konyhán!” – tette még hozzá a komor bosszú.
És helyreállt a rend. Mert az előbb nem mondtam igazat. Volt, ami összetartsa azt a világot. A jéghideg butaság és a komor bosszú. A számító kíméletlenség és az előre megfontolt hazugság. A pitiánerség. Igen. Innen visszatekintve a késő Kádár-kor igazából a pitiánerség apoteózisa volt. És Szőke hadnagy imperialista diverzánsokról szóló fejtegetésében ott lapult a lényeg. Ami látható és nyilvánvaló, arról nem beszélünk. Ami láthatatlan és nincs is, arról sokat beszélünk.
Valóság nevű nagybátyánk
Elutazott mitőlünk Valóság nevű nagybátyánk… Először talán hiányzott. Aztán megszoktuk, hogy nincsen már velünk. Megszoktuk, hogy levelet ír csak nekünk… Mert, drága fiatal barátaim, csak innen, Valóság nevű nagybátyánk disszidálása felől érthetitek meg, miben is éltünk mi igazából. Ha megérthetitek egyáltalán, valaha… Az úttörők vörös nyakkendőjét… S hogy miért kellett rá gubacs. A Forradalmi Ifjúsági Napokat. FIN. Hogy miért kellett Petőfi egyik térdére odaültetni Kun Bélát, a másikra pedig a „felszabadító” szovjet katonát. És ezt: „A párttal, a néppel egy az utunk, / A jelszavunk munka és béke, / Mi kommunista ifjak indulunk, / Mert bennünk apáink reménye.” Nem mondom meg, mit is mondott apám az ő reményeiről. Nem lenne „píszí”…
És ezt is: „A rablánc a lábon nehéz volt, / De széttörte büszkén a nép, / Mert példája volt, aki érte / Feláldozta hű életét. / Lenin – / a hős, ki csak népének élt.” Zúgtak ezek a dalok. Közben remegő gyomorral adtuk be „kék” útlevélkérelmünket, hogy esetleg elmehessünk Nyugatra. És a hivatalos valutakeret mellé zokniban, alsógatyában csempésztünk ki valamicske dollárt, márkát, nehogy éhen haljunk a harmadik napon. És érettségi vagy diploma után már úgy kértük a kék útlevelet sokan, hogy nem is fogunk visszajönni, soha. Mert vár reánk odaát Valóság nevű nagybátyánk…
Zengett a dal, és Kristály Gyula ózdi nyugdíjast letartóztatták, mert versekben szidta a rendszert… Zúgott a dal, és akasztottak. Zúgott a dal, és megteltek ötvenhatosokkal a börtönök. Zúgott a dal, és szétverték a március 15-i „nem hivatalos” megemlékezéseket. Zúgott a dal, és október 23-án teljes készültségbe helyezték a rendőrséget, a munkásőrséget. És igen, azt sem fogjátok talán soha felfogni, mi is volt az a munkásőrség. S hogy aki munkásőrnek ment, miért nem tekinthető emberi lénynek, vagy legalábbis igen nehezen. S hogy a munkásőrök meg a „szochazások” gyerekei miért mehettek felvételi nélkül egyetemre. S hogy négy elemis, szájszagú, penetráns alakok hogyan irányíthattak egy egész országot. Hogy mit is jelentett az „Aki nincs ellenünk, az velünk van” kádári jelszó – s hogy miért ölte ki majdnem teljesen a lelket ebből a népből éppen ez. Hogyan fogjátok megérteni egyszer, hogy a kommunizmus története miért használt autógumik története? Széledjetek szét bárhol a világban, ahol kommunizmus volt vagy van, és meglátjátok: mindenhol fogtok találni használt autógumit. Megközelíthetetlen, komor hegycsúcsokon, rideg sziklák ormán, eldugott, távoli patakpartokon, rengeteg erdők sötét mélyén, s a madárdalos, langy csalitban: mindenütt van autógumi. A kommunizmus alatt élő ember erőt, fáradtságot, energiát nem kímélve használt autógumikat hordoz szerteszéjjel az őt körülvevő világban.
És még egyszer és utoljára, hogy rácsodálkozzatok: „Szovjethatalom plusz villamosítás egyenlő kommunizmus.” Ezt ő mondta. Lenin. Aki a népért feláldozta hű életét. S e mondat jegyében meggyilkoltak százmillió embert… Stimmel?
Haynau ölelése
No, hát addig ráztuk, ameddig talpra állt. Itt van Petőfi. Visszajött. És mit tapasztal? A nagyméltóságú helytartótanács már nem vala sápadt, és nem méltóztatik reszketni. A nagyméltóságú helytartótanács most éppen a szabadságot, a demokráciát, a köztársaságot védi Petőfiék ellenében. Az a Holics nevű polgártárs, akit Petőfiék majdnem kidobtak a Városháza ablakán, mert nem akarta aláírni és szentesíteni a 12 pontot, most lendületügyi miniszter. Landerer nyomdája megvan még, csak „Lángra” magyarított. (Mert hát, ugye, sohasem lehet tudni, kéhlek alássan, ugye…) Haynau veje pedig éppen most öleli át Batthyány Lajos emlékművét, és így sóhajt fel ájtatos pofával: „Hát te, te hogyan csinálnád, Lajos?” Aztán siet hamar, mert még meg kell találni és meg kell mentenie két elkóborolt kislányt, este pedig le kell győznie egy rákot. (Száz kilométeres körzetben beáll az agyhalál…) Fölkelt Petőfi. Ezt látja. És elolvashatja az Új Magyarország programját is – az új tizenkét pontot.
Kívánjuk a sajtó sajátságát, a censura elrejtését. Tehetős minisztériumot Buda-Pesten. Hetenkénti országgyűlést Pesten. Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben – Haynau barátai, rokonai és üzletfelei kicsit egyenlőbbek, az egyházaknak kuss! Nemzeti drogsereg. Közös teherviselés – Haynau barátai, rokonai és üzletfelei off shore. Múltbéli iszonyok elfelejtése. Erdősék. Elviheted a holmit, kiskomám! Nemzeti Bank – na, az éppen nem kell. A katonaság esküdjék meg: annyi ereje sem lesz többé, hogy a beteg Kókát kirántsák a klozettról. Magyar katonáinkat vigyék bátran akárhová, a külföldieket hozzák be hozzánk. Politikai státusfoglyok szabadon bocsátassanak, de előbb vessük alá őket testüregi motozásnak. Szovjetunió.
Akkor valakinek mégis elment az esze, ugye?
Azt mondtuk: Fidesz
Igen. Tizennyolc éve azt mondtuk: Fidesz. Tizennyolc éve, mikor ti születettetek, drága fiatal barátaim. És amikor azt mondtuk, Fidesz, nemcsak azt mondtuk, hogy nem KISZ. Sőt, még csak azt sem, hogy Fidesz is. Hanem azt: KISZ soha többé! Soha többé KISZ, soha többé Párt, soha többé „párttal, a néppel egy az utunk”! Soha többé ezek! Ezt mondtuk.
Köpködtek. Őrjöngtek. Hazudoztak mirólunk. Hogy imperialista ügynökök vagyunk. Szőke hadnagy biztosan beszélt rólunk akkor a laktanyában. Megfigyeltek. Spiclik jártak a nyomunkban. Fenyegettek. Beidéztek. Aztán már csak túl radikálisak voltunk. Amikor a szovjet csapatok azonnali kivonását követeltük, nekünk estek. Amikor 1956-ról emlékeztünk és Nagy Imrét éltettük, szétverettek minket a rendőreikkel. Az arcunkba csaptak gumibottal. Amikor többpártrendszert akartunk, azt mondták: egy párt van. A Párt. Amikor szabad piacot, piacgazdaságot és polgári demokráciát követeltünk, azt mondták: szocializmus van és kommunista eszme. Amikor azt kiáltottuk: „Köztársaságot!”, azt felelték, őrjöngve: „Népköztársaság!” Tudjátok, kik voltak? Ezek voltak. Ugyanezek, drága fiatal barátaim …
Amikor azt mondtuk, Fidesz, ti megszülettetek. És most velünk együtt nagykorúvá váltatok. Most először dönthettek úgy, hogy döntéseteknek igazi, valódi tétje van. És ez már nem a mi jövőnkről szól, barátaim. Hanem a ti saját jövőtök a tét. Hát gyertek, és csináljatok forradalmat! Ha elmentek szavazni, forradalom lesz. És ne felejtsétek: a forradalom ma a nemzeti létről, a nemzeti büszkeségről, a hagyományról, a magyarságról, a magyar érdekek védelméről szólhat csak. A globalizáció, a kegyetlen piacgazdaság és vadkapitalizmus, a liberalizmusnak becézett önfeladás és önpusztítás, drog és a családtalanság ma már konformizmus. Ne felejtsétek, hogy ennek a hatalomnak első miniszterelnöke így vélekedett rólatok: „A fiatalokat ma az érdekli, hogy a szombati bulin meg tudják venni a pohár vörösborukat vagy a whiskys kólát.” A második miniszterelnöke pedig így: „Az a baj, hogy a magyar fiatalok nem elég mozgékonyak. Mindenáron itthon akarnak maradni, ahelyett, hogy külföldre mennének tanulni, dolgozni.”
Csináljatok hát forradalmat! Szavazzatok!
origo.hu
Orbán Viktor: Baja is megcsinálja - fotók
