Budapest hiányzó szavazatai

A 2002. évi választást Budapest 28 választókerülete döntötte el. A 32 választókerület közül 28 a szocialistákra szavazott. A Fideszre, illetve egy esetben az MDF jelöltjére szavazott a négy budai „úri” kerület, az I., a II., a XII. és a XI. belső része. A szocialistákra szavazott az összes pesti választókerület, valamint Észak-Buda, Óbuda és Dél-Buda – a XI. kerület külső része – két-két választókerülete. Hasonló a helyzet most is. A Fidesz vezet ugyanebben a négy kerületben, valamint még kettőben, az V. kerületben és a XI. kerület nyugati, Sasadtól a Gazdagréten át kifelé terjedő területein. Az „úri” és a „munkáskerületek” közti választóvonal – nevezzük ezt a két összefüggő zónát röviden így – ezzel csak még határozottabb lett.
Miért? Tényleg, vajon miért? Igaz-e, hogy a nemzeti szellemű kormányzás csak az „úri” kerületek választóinak érdeke, és hogy a „munkáskerületek” választóinak érdeke a balliberális kormányzat fenntartása? Azt állítom, hogy nem. Ennek a 26 választókerületnek a többsége nem jogos érdekei, hanem hagyományai szerint szavazott. Nem azt mérte fel, hogy milyen kormánytól remélheti sorsa jobbra fordulását, hanem érzelmeit, hagyományait, lelke mélyén megrögződött emlékeit követte, talán még a nagyapját és dédapját ért sérelmeket is.
A modern társadalomtudománynak a félreérthetetlen tényeken alapuló tanítása szerint a fejlett országok polgárai érdekeik szerint, mások pedig, akár nyilvánvaló érdekeik ellenére, hagyományaik, törzshöz, valláshoz, osztályhoz tartozásuk szerint szavaznak. Egy fekete-afrikai a saját törzséhez tartozóra szavaz még akkor is, ha tudja, hogy az korrupt vagy akár gengszter, uralkodni fog rajta, és ki fogja fosztani. Mégis az én vérem, mégis a mi fiunk. Olyan társadalmakban, ahol még erős az osztályok szerinti megosztottság emléke, noha ezek az osztályok már régen a régmúlthoz tartoznak, mert ugyan hol van ma már gróf, földbirtokos vagy pofozó csendőr, az osztályhoz tartozás szerint szavaznak, kevésbé az érdekeik szerint.
Folytatva a modern társadalomtudomány tanítását, ha a választók érdekeik szerint szavaznak, akkor a választó a főnök, és a jelölt vagy megválasztott a megbízott. Az érdek szó csúnyán hangzik, de ha az érdek az ország felemelkedése vagy a széles tömegek jövője és jóléte, vagy a munkások és alkalmazottak teljes foglalkoztatottsága, akkor ez a szó már nem is olyan csúnya. A választó, a főnök azt nézi, hogy megbízottja mit ígér, sőt még ennél is inkább, hogy tőle valójában mit remélhet, mert nagy lehet a különbség az ígéret és a valóság között. Arra szavaz, akitől, esze szerint, a legtöbbet várja. Azt kell remélnünk, hogy egyre több magyar választó érzi magát főnöknek, és azt választja ki, akitől a legtöbbet várja saját maga és társai javára.
Ha a választó nem érdekei szerint, saját maga, társai és nemzete érdekei szerint, hanem hagyományai, törzshöz, valláshoz vagy osztályhoz tartozása szerint dönt, akkor nem ő a főnök, hanem a választott tisztségviselő, a képviselő vagy képviselőjelölt, és ő, a választó ennek az igazi főnöknek a beosztottja, kliense, sőt függvénye. Ha Fekete-Afrikában fellép egy törzsfőnök, azt tehet, amit akar, mert törzse úgyis rá szavaz. Ha Irakban fellép egy síita vagy szunnita vallási vezető, ugyanez történik. Valljuk be, ugyanez történik, ha egy európai osztálytársadalomban fellép valaki, aki egy osztály képviselőjének látszik. Ő lesz a főnök, és a választó szava nem ér sokat, mert úgyis úgy fog szavazni, akár érdekei ellen, ahogy ezt osztályhoz tartozása diktálja.
Ma Magyarországon egyetlen igazi történelmi párt van, a szocialista párt. Legyen bárki a vezetője, és ígérjen vagy tegyen bármit, bizton számíthat az ezt a történelmi osztálypártot történelmi és osztálymeggondolásokból támogatók százezreinek szavazatára. Azt, hogy mi fog történni, nem a választók döntik el, hanem az ezt a történelmi pártot vezető szűk kör. Ugyan, kit kérdeztek meg, esetleg a legbelső kör néhány tagján kívül, amikor Kovács László és az addig sehol nem szereplő Medgyessy megállapodott, hogy utóbbi lesz a kormányfőjelölt? Vagy amikor elhatározták, hogy Gyurcsány lép Medgyessy helyébe? A párttagok és a választók közül nyilván senkit.
Itt az ideje, hogy kiemelkedjünk az idejétmúlt osztálytársadalomból, és a választók legyenek a főnökök, ők döntsenek jól felfogott érdekeik és jogos törekvéseik szerint. Mi ma Budapest 26 és még véglegesen nem döntő 15 „munkás-választókerületének” igazi érdeke?
A munka. Most érkezett meg hozzánk az OECD legújabb jelentése az OECD-államok, Nyugat-Európa, a négy visegrádi állam, az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland, Japán és Korea, valamint a fejlett országok közé felvett Mexikó és Törökország néhány legfontosabb adatáról. A számok szerint a 15–64 éves korúak közül Törökország után nálunk, Magyarországon a legkisebb a munkaerő-állományba tartozók aránya, nem éri el a 60 százalékot. Ugyanez az arányszám a skandináv államokban 80, sőt 85 százalék. Az a 436 ezer munkanélküli, akiről minden utcasarkon olvashattunk, csak a jéghegy csúcsa. A statisztika szerint benne van a munkaerő-állományban, csak most éppen munkanélküli. A 60 és a 85 százalék közti milliós tömeg a statisztika szerint már nincs is benne a munkaerő-állományban, már nem számít munkanélkülinek, mert már letelt a fél év, ameddig segélyt kaphat, vagy már nem is keres munkát, mert úgyis hiába. Ez a kettő együtt csaknem másfél milliós tömeg, ennyivel dolgoznak nálunk kevesebben annál, mint ahányan dolgozhatnának. Budapest e 26 választókerületének az az elsődleges érdeke, hogy ennek a csaknem másfél millió embernek munkája legyen. A 26 közül a még végérvényesen nem döntő 15 körzetnek arra kellene szavaznia, aki munkát akar és tud adni.
A tanulás. Eddig büszkék voltunk arra, hogy ha másban nem is, de a tanulásban elsők vagyunk, a mi fiaink és lányaink nyerik a nemzetközi matematikaversenyeket. Ez a múlté. Ugyanezen OECD-felmérés szerint a 15 éves magyar diákok matematikai felkészültsége rosszabb, mint a lengyeleké, sokkal rosszabb, mint a szlovákoké, és még sokkal rosszabb, mint a cseheké. A sort a finnek vezetik, és utánunk a koreaiak következnek. A természettudományos felkészültségben hasonló a helyzet. Mindanynyian tudjuk, hogy a jövő ettől függ. Segédmunkás vagy betanított munkás már most is alig kell, szakmunkás sem sok, a kereslet a technikusnál kezdődik, és csak annak van jövője, aki tudást szerez. Budapest 26 munkás-választókerületének az az elsődleges érdeke, hogy fiai és lányai tudást szerezzenek, mert ha nem szereznek, nyomorogni fognak. Arra kellene szavazniuk, aki talpra tudja állítani széteső iskolarendszerünket.
A tudomány. Eddig büszkék voltunk a magyar mérnökre, Műegyetemünkre, műszaki eredményeinkre. Ez is a múlté. Ahogy ezt ugyanez a nemzetközi szervezet kimutatja, kutatási és fejlesztési kiadásokban a svédek és a finnek vezetnek, őket a japánok és a koreaiak követik, és mi ott vagyunk a sor végén, a törökök és a mexikóiak, a szlovákok és a lengyelek társaságában. Egymillió munkaképes korú finnre vagy svédre évi százötven olyan találmány jut, amely olyan értékes, hogy – költséget nem kímélve – az európai, az amerikai és a japán találmányi hivatalban egyaránt bejelentik. Nálunk ez a szám alig különbözik nullától, a finnek harmincszorosan vagy ötvenszeresen múlnak fölül minket, és így ezt a nagy sikert ilyen kis ország is elérheti. Mindannyian tudjuk, hogy csak az az ország juthat előre, amely technikailag az élen jár, a lemaradók a világ segédmunkásai vagy utcasöprői lesznek. Budapest 26 munkás-választókerületének az az elsődleges érdeke, hogy az ország újra a tudományos fejlődés élvonalába kerüljön. Arra kellene szavazniuk, aki újra tudja indítani a magyar tudományos kutatást.
Az igazságos jövedelemelosztás és a szociális ellátás. A modern közgazdaság-tudomány azt tanítja, hogy az az ország jut a legmesszebbre, ahol nincsenek nagy jövedelmi különbségek, és mindenki megkapja az egészségügyi és szociális ellátást. A jövedelmi különbségek Svédországban és Finnországban, Japánban és Koreában a legkisebbek. A szociális ellátás Svédországban és Finnországban a legjobb, Japánban és Koreában pedig a vezérigazgató az átlagbér tízszeresét keresi, nem úgy, mint nálunk. Mindez meglátszik eredményeiken. Nálunk az elmúlt 15 év elhibázott gazdaságpolitikája az egekig növelte a jövedelemkülönbségeket, és megfosztotta a legszegényebbeket nemhogy létalapjuktól, hanem reményeiktől is. Ennek hatása meglátszik a mi eredményeinken. Budapest 26 munkás-választókerületének az az elsődleges érdeke, hogy megszűnjenek az óriási jövedelmi különbségek, és fennmaradjon mindenki számára a szociális ellátás. Arra kellene szavazniuk, aki helyreállítja hazánkban az igazságosság uralmát.
Ez a választás nem négy évre, hanem akár egy generációra dönti el az ország sorsát. Az ország jövője, a választás második fordulója döntő részben ennek a még véglegesen nem döntő 15 budapesti munkás-választókerületnek a kezében van. Ennek teljes tudatában a magyar gazdaságpolitika teljes megújítására kellene szavazniuk.

A szerző közgazdász, professor emeritus