Kampánytükör

„Arra kérlek benneteket, hogy alávalót és durvát, igaztalant és hamist, személyesen bántót és tisztességben sértőt sem szóban, sem írásban, sem újságban, sem könyvben ne kövessetek el.” (Gyurcsány Ferenc)

Mi, választott politikusok. Ezt a szókapcsolatot a kormányfő bírta kiejteni a száján szombati szónoklatában. És nem pirult, noha előtte vörös volt a tér. Szögezzük le: őt a nép eddig még soha semmire nem választotta meg.

Diurnus. A Magyar Nemzet olvasóinak bizonyára ismerős ez a publicista-művésznév: valaha nekem is sokat jelentett. (Az a régi Diurnus még ma is.) Később szomorúan kellett tapasztalnom, hogy a legendás nyilvános naplóíró, a késő kádári diktatúra módszeres fellazítója számára a Magyar Nemzet csereszabatos lett a Népszabadsággal, Pethő Sándor lapja a Szabad Néppel. Mára Diurnus onnan is kikopott, s immár nyílt MSZP-propagátorrá züllött a világhálón. Sőt napi rovatában, egy hálózati portálon azt sem átallotta leírni a választási kampány finiséről: „Csodálkoznék, ha az utolsó előtti pillanatban nem történne semmi rendkívüli. (…) Vagy legalább ne rabolnák el az első forduló előtt Orbán Viktor legalább három gyerekét, s ne adnák vissza este három szelet dobostortáért.” Íme egy valaha jelentős újságíró szánalmas szakmai agóniája: már nem is érzékeli, hogy ártatlan gyerekek rovására szellemeskedik – s csupán azért engedi meg ezt magának, mert engesztelhetetlenül gyűlöli az apjukat. Különösen alantas, hogy az ötből „legalább hármat” akar elméletben elraboltatni. Darabszámra. Egy Orbán gyerek – egy szelet torta. Ez már a zugsajtó mocsári hangvétele, a humánum nullpontja. A szerző elévülhetetlen érdemei, továbbá tiszteletet érdemlő, hajlott kora miatt tartózkodom ide róni, miként vélekedem róla. Inkább csak idézek az életművét híresen polgári stílben megalkotó Tamás Gáspár Miklóstól: talán „elment a szép esze”.

Gyurcsány Szeghalmon. Forrás: a Népszavának a kormányfő sarkát tapodó kampányriportere. „Ezután Szeghalmon is meglepetést szerzett a helybelieknek. Egy csokor tulipánnal állított be, amivel a Megasztár egyik népszerű szereplőjének, Schmidt Barbarának akart örömet szerezni. Barbi ugyanis többször nyilatkozott arról, hogy igencsak kedveli a kormányfőt.” Barbi kedvence még habozik, hogy a Ken nevet is fölvegye-e.

Kis János, az SZDSZ alapító atyja nyilatkozta Gréczy Zsoltnak a Népszabadságban: „Nekem az az érzésem, hogy az új MDF-szavazók nagyobbrészt abból a körből kerülnek ki, ahonnan 2002-ben a Centrum merített. Ha így van, akkor az MDF jelenleg nem a Fidesz, hanem inkább az SZDSZ és az MSZP riválisa.” Kis János okos ember (nyilván ezért lépett ki az általa alapított, de korrupciógyanús ügyei és az szt-tiszt miniszterelnök további szolgálását biztosító árulása miatt komoly értelmiségi ember számára vállalhatatlanná vált SZDSZ-ből), ám ez nem jogosítja fel arra, hogy ostobának tekintse a többieket. Nyilvánvaló ugyanis, hogy Kupa Mihály álszent centrumozása 2002-ben nem elsősorban a baloldaltól, hanem a megtévesztett jobboldali ingadozóktól rabolt többszázaléknyi szavazatot. Kupát az MSZP javára való visszalépést követően e politikai szívesség kisvártatva a Mol Rt. felügyelőbizottságának jól fizető elnöki székébe röpítette. Ha Dávid Ibolya most Kupa örökébe lépne (amit kétlek, hiszen Kupa huzamos tetszhalál után úgyszintén reaktiválta magát, azaz ő maga lépett saját maga örökébe), akkor legfeljebb a hazug MDF-plakátokon lenne a kormánypártok riválisa. (Gyurcsány és Orbán kezet fog a nyári vitán fekete-fehérben, míg Dávid technikolor színekben pompázik. Hogy az áprilisra ígért zöld karácsonyfa debil motívumáról már ne is szóljunk.) Gréczy azért igyekszik, s azt firtatja: mit tehet az SZDSZ azért, hogy az urnákhoz terelje a kiábrándult liberális szavazókat, akik mégsem a meddő népszerűséggel büszkélkedő Dávidra voksolnak, hanem inkább otthon maradnának április 9-én? „A hátralévő egy hétben már aligha tud olyat tenni, ami feledtetné tíz év csalódásait” – véli Kis, aki minden távolságtartása ellenére mégis a Gyurcsány– Kuncze-kurzus megmentése mellett érvel: „Az SZDSZ öt százalék körül van, rezeg a léc. Az a liberális szavazó, aki Gyurcsánynak adja a szavazatát, megbuktatja Gyurcsány Ferencet. (…) Ha az SZDSZ kiesik a parlamentből, Gyurcsány Ferenc nem lesz miniszterelnök.” Világos képlet. Csak semmi kupázás, semmi dávidozás. Az szavaz Gyurcsányra, aki az SZDSZ-re szavaz. Lám, erre a képletre töpörödött össze a hajdani rendszerváltó, antikommunista Kis János-i liberalizmus…

A Magyar Narancs ezentúl nem narancs-, hanem citromsárgában jelenik meg, nehogy Fidesz-közeliséggel gyanúsítsák meg a liberálgyurcsányista hetilapot, amelynek munkatársai hovatovább szabad átjárást élveznek a Népszabadságba. Bacsó Péternél tényleg a citrom volt a magyar narancs – ám e sajtóterméknek mégis tisztességesebb lett volna inkább a vörös színtartomány irányába elmozdulni. A szerkesztőség stratégiai döntése más következményeket is magával görget. Hogy mást ne mondjak: a MaNcs helyett ezután az adekvát becézés a Maci…
OSSZIÁN