Kampánytükör

&#8222;Arra kérlek benneteket, hogy alávalót és durvát, <br/>igaztalant és hamist, személyesen bántót és tisztességben sértőt sem szóban, sem írásban, sem újságban, <br/>sem könyvben ne kövessetek el.&#8221; <br/>(Gyurcsány Ferenc)

Mi, választott politikusok. Ezt a szókapcsolatot a kormányfő bírta kiejteni a száján szombati szónoklatában. És nem pirult, noha előtte vörös volt a tér. Szögezzük le: őt a nép eddig még soha semmire nem választotta meg.

Diurnus. A Magyar Nemzet olvasóinak bizonyára ismerős ez a publicista-művésznév: valaha nekem is sokat jelentett. (Az a régi Diurnus még ma is.) Később szomorúan kellett tapasztalnom, hogy a legendás nyilvános naplóíró, a késő kádári diktatúra módszeres fellazítója számára a Magyar Nemzet csereszabatos lett a Népszabadsággal, Pethő Sándor lapja a Szabad Néppel. Mára Diurnus onnan is kikopott, s immár nyílt MSZP-propagátorrá züllött a világhálón. Sőt napi rovatában, egy hálózati portálon azt sem átallotta leírni a választási kampány finiséről: „Csodálkoznék, ha az utolsó előtti pillanatban nem történne semmi rendkívüli. (…) Vagy legalább ne rabolnák el az első forduló előtt Orbán Viktor legalább három gyerekét, s ne adnák vissza este három szelet dobostortáért.” Íme egy valaha jelentős újságíró szánalmas szakmai agóniája: már nem is érzékeli, hogy ártatlan gyerekek rovására szellemeskedik – s csupán azért engedi meg ezt magának, mert engesztelhetetlenül gyűlöli az apjukat. Különösen alantas, hogy az ötből „legalább hármat” akar elméletben elraboltatni. Darabszámra. Egy Orbán gyerek – egy szelet torta. Ez már a zugsajtó mocsári hangvétele, a humánum nullpontja. A szerző elévülhetetlen érdemei, továbbá tiszteletet érdemlő, hajlott kora miatt tartózkodom ide róni, miként vélekedem róla. Inkább csak idézek az életművét híresen polgári stílben megalkotó Tamás Gáspár Miklóstól: talán „elment a szép esze”.

Gyurcsány Szeghalmon. Forrás: a Népszavának a kormányfő sarkát tapodó kampányriportere. „Ezután Szeghalmon is meglepetést szerzett a helybelieknek. Egy csokor tulipánnal állított be, amivel a Megasztár egyik népszerű szereplőjének, Schmidt Barbarának akart örömet szerezni. Barbi ugyanis többször nyilatkozott arról, hogy igencsak kedveli a kormányfőt.” Barbi kedvence még habozik, hogy a Ken nevet is fölvegye-e.

Kis János, az SZDSZ alapító atyja nyilatkozta Gréczy Zsoltnak a Népszabadságban: „Nekem az az érzésem, hogy az új MDF-szavazók nagyobbrészt abból a körből kerülnek ki, ahonnan 2002-ben a Centrum merített. Ha így van, akkor az MDF jelenleg nem a Fidesz, hanem inkább az SZDSZ és az MSZP riválisa.” Kis János okos ember (nyilván ezért lépett ki az általa alapított, de korrupciógyanús ügyei és az szt-tiszt miniszterelnök további szolgálását biztosító árulása miatt komoly értelmiségi ember számára vállalhatatlanná vált SZDSZ-ből), ám ez nem jogosítja fel arra, hogy ostobának tekintse a többieket. Nyilvánvaló ugyanis, hogy Kupa Mihály álszent centrumozása 2002-ben nem elsősorban a baloldaltól, hanem a megtévesztett jobboldali ingadozóktól rabolt többszázaléknyi szavazatot. Kupát az MSZP javára való visszalépést követően e politikai szívesség kisvártatva a Mol Rt. felügyelőbizottságának jól fizető elnöki székébe röpítette. Ha Dávid Ibolya most Kupa örökébe lépne (amit kétlek, hiszen Kupa huzamos tetszhalál után úgyszintén reaktiválta magát, azaz ő maga lépett saját maga örökébe), akkor legfeljebb a hazug MDF-plakátokon lenne a kormánypártok riválisa. (Gyurcsány és Orbán kezet fog a nyári vitán fekete-fehérben, míg Dávid technikolor színekben pompázik. Hogy az áprilisra ígért zöld karácsonyfa debil motívumáról már ne is szóljunk.) Gréczy azért igyekszik, s azt firtatja: mit tehet az SZDSZ azért, hogy az urnákhoz terelje a kiábrándult liberális szavazókat, akik mégsem a meddő népszerűséggel büszkélkedő Dávidra voksolnak, hanem inkább otthon maradnának április 9-én? „A hátralévő egy hétben már aligha tud olyat tenni, ami feledtetné tíz év csalódásait” – véli Kis, aki minden távolságtartása ellenére mégis a Gyurcsány– Kuncze-kurzus megmentése mellett érvel: „Az SZDSZ öt százalék körül van, rezeg a léc. Az a liberális szavazó, aki Gyurcsánynak adja a szavazatát, megbuktatja Gyurcsány Ferencet. (…) Ha az SZDSZ kiesik a parlamentből, Gyurcsány Ferenc nem lesz miniszterelnök.” Világos képlet. Csak semmi kupázás, semmi dávidozás. Az szavaz Gyurcsányra, aki az SZDSZ-re szavaz. Lám, erre a képletre töpörödött össze a hajdani rendszerváltó, antikommunista Kis János-i liberalizmus…

A Magyar Narancs ezentúl nem narancs-, hanem citromsárgában jelenik meg, nehogy Fidesz-közeliséggel gyanúsítsák meg a liberálgyurcsányista hetilapot, amelynek munkatársai hovatovább szabad átjárást élveznek a Népszabadságba. Bacsó Péternél tényleg a citrom volt a magyar narancs – ám e sajtóterméknek mégis tisztességesebb lett volna inkább a vörös színtartomány irányába elmozdulni. A szerkesztőség stratégiai döntése más következményeket is magával görget. Hogy mást ne mondjak: a MaNcs helyett ezután az adekvát becézés a Maci…
OSSZIÁN