Gyurcsány kormányzásával nőtt az erkölcsi deficit

Az emberek millióit, természetes módon Magyarországon is, elsősorban az anyagi lét kérdései érdeklik és érintik leginkább, egészen konkrétan manapság a Gyurcsány-kormány megszorító intézkedései, amelyekkel szemben egyébként a társadalom szinte minden rétege és csoportja berzenkedik, sőt egyre többen és egyre radikálisabban tiltakoznak. A helyzetet ugyanakkor nagymértékben bonyolítja, hogy a rendszerváltozás óta talán most süllyedt a legmélyebbre erkölcsileg a politika, a politikai elit, a neoliberális kormány és fejének ténykedése révén. És a dolgok összefüggenek és kölcsönhatásban vannak egymással, hiszen egyfajta ördögi körforgásnak keserves hatású része – terméke egyik is és másik is. A sajtóban és a közéletben – a titkolódzás után – egyre több szó esik az úgynevezett reformokról és a megszorítócsomag részleteiről, amit nagyon is fontos megismerniük az embereknek, de sokkal kevesebb szó van a cinikus erkölcsi-politikai háttérről. Márpedig a növekvő erkölcsi deficitnek van a legnagyobb romboló hatása a demokráciára és az egész nemzetre nézve, hiszen „minden ország támasza és talpköve a tiszta erkölcs” lehet. Ghandhi szerint: „Az olyan köztársaság, amelynek nem az erkölcs az alapja, s amelynek tagjai (polgárai) nem önzetlenek, roszszabb bármely önkényuralomnál.” Ne gondolja senki, hogy ezek a globalizálódott uralmi világban elavult gondolkodás megnyilvánulásai lennének, hiszen mindig az embernek kell a központban lennie.
A riasztó jelek márpedig sokasodnak, és egyike ezeknek a demokráciára nézve – de az országra nézve is –, hogy a választópolgárok bizalmukat veszítve elfordulnak a politikától, és a politikus valósággal szitokszóvá válik, miközben az emberek joggal a politikusoktól várják, illetve várnák el a megoldásokat – sokszor a megváltást – életbevágó társadalom-politikai és szociális problémáikra, hiszen ők működnek ott a közéletben, ahol az emberek millióinak sorsáról, az egész ország ügyeiben döntenek. Így hát ez az egyik olyan ördögi kör, amely közéletünkben forog és hat. Tudniillik a politikusokról kialakult túlnyomórészt negatív vélemény – egyébként attól függetlenül, hogy jogos-e vagy jogtalan –, még inkább megerősít sok embert abban a tudatban vagy hitben, hogy jó lelkiismerettel maradhat távol a politikától, a választásoktól és az érdekvédelmi küzdelmektől. Nekik nagyon nehéz ébresztőt fújni. Ez a körülmény előidézi az egyre inkább megkérdőjelezhető, törtető és önjelölt politikusok beindulását, beözönlését a képviselő-testületekbe és az állami intézményekbe, a minisztériumokba. Azokról van itt szó, akik kevésbé alkalmasak, vagy teljesen alkalmatlanok a közjó értékeinek és céljainak, a nemzet létérdekeinek képviseletére, szolgálatára. Ez a folyamat ezután nehéz helyzetben és különösen válságos időkben – amilyenbe mostanság csúszunk lefelé – alapjaiban veszélyeztetheti a társadalmat, mert hiányzik az olyan nélkülözhetetlen emberek szélesebb köre a társadalompolitikai színtérről, akik az ország és a nép iránti elkötelezettségükkel és szolidaritással, valamint szakmai felkészültségükkel, kitartásukkal politikailag és emberileg egyaránt képesek helytállni. A levitézlett, lejáratott és tehetetlen politikusok igazi önértékelés és őszinte önkritika hiányában újabb és újabb pozíciókat igyekeznek megragadni, s egykönnyen nem adják át a helyüket a rátermettebbeknek. A politikai és etikai igazodási pontok és erővonalak eközben össze-öszszekuszálódnak, merthogy ki a jobb, ki a rátermettebb a közéleti szerepre, nehezen derülhet ki. Hiszen a sajtó jelentős része is olyanok kezén van, akik önelégülten halásznak a neoliberális, a pénz és a piac mindenhatóságára épülő hatalmi viszonyok által teremtett zavarosban. Az effajta domináló sajtóorgánumok ugyanis nem tájékoztatják, nem világosítják fel az embereket a valóságos helyzetről és a kilátásokról, sem az egyes politikusok teljesítményéről, illetve valódi szándékairól és törekvéseiről, hanem ködösítenek és manipulálják, félrevezetik az embereket, márpedig a hiszékeny szegény és szerény munkásemberek tömegei könnyen manipulálhatók, elhiszik az ígéreteket, messiást várnak, mert szeretnének jobban élni. Látnivaló volt ez a legutóbbi országgyűlési választások eredményeiben is, de most is meg lehet majd figyelni az októberi önkormányzati választásokon, különösen, ha Demszky Gábort ötödszörre is megválasztanák főpolgármesternek, miközben a jobb sorsra érdemes szép fővárosunk tele van szeméttel, kutyaürülékkel, falfirkával, omladozó házakkal, elhanyagolt külvárosi részekkel, és itt vannak a kátyúval teli leromlott utak, s minden utcasarkon hajléktalanok és alkoholista kéregetők; vagy itt van a Combino villamos ügye, amely közlekedési eszközökhöz nehezen tudják hozzáigazítani a Nagykörutat, mert eleve gyártási hibákkal hozták be azokat az országba stb.
Nos, mindezt látva, erre mondják az emberek, hogy fejétől bűzlik a hal. Ugyanakkor igazságtalanok lennénk, ha mindent, amiről ördögi körforgásként és súlyos erkölcsi-politikai deficitként szó van, egy az egyben a Gyurcsány-kormány nyakába varrnánk, hiszen volt itt korábban is korrupció, harácsolás, kétes privatizáció, Bokros-csomag, olajmaffiaügy, Tocsik-ügy, bandák háborúja, bankárok és pénzmosók kártevése, karrierista taposás stb., és a pénzügyminiszterek gyakran cserélődtek, de az igazságügy és a belügyminiszterek már nem. Eközben sajnálatos módon sérült a demokrácia, a jog és a törvényesség.
És mégis, a Gyurcsány-kormány negatív etikai megítélése, vagyis az erkölcsi deficit tekintetében túltesz minden korábbi elődjén a rendszerváltozás óta. Már mindjárt az elején bűnbe esett és széles körű bizalmatlanságot váltott ki Gyurcsány Ferenc azzal, ahogyan egy sajátos puccs révén miniszterelnökként elődje székébe ülve megalakította első kormányát, amihez azonban saját pártjának elitje és a neoliberálisok kicsinyes hatalommániájuk jegyében lelkesen asszisztáltak. Uralmi lendületében Gyurcsány Ferenc olyan kijelentéseket tett 2004-ben, hogy „hajlandó a közvélemény ellen is cselekedni”, majd az „öregecske”, megunt feleségek lecseréléséről beszélt, illetve terroristáknak nevezett arab sportolókat. Végül a nemzetellenes neoliberálisokkal karöltve eljutott odáig, hogy 2004. december 5-én a kettős állampolgárságról tartott népszavazás ürügyén frontálisan szembehelyezkedett a nemzet egészével, és erre ösztönözte pártját, a megtévesztett emberek sokaságát is. Valóban, ilyesmire korábban csak Kun Béláék és utódaik voltak foghatók. Majd hamis propagandával, de főleg megtévesztő ígéretekkel becsapva a választópolgárok tömegeit, a neoliberálisokkal újból összeborulva, többséget szereztek a választásokon, ami ilyen formában a demokrácia megcsúfolása volt, amire más szavakkal ugyan, de a köztársasági elnök is rámutatott. A második Gyurcsány-kormány, hazugságban maradva ígéreteivel, szöges ellentétben álló politikát és gyakorlati tevékenységet fejt ki, ráadásul néhány hónapos tevékenységének színvonala összességében is eléggé silánynak mondható. Így hitelét veszítette és nincs tekintélye.
A kormányfő nevével fémjelzett megszorítócsomag olyan, amely igazán senkinek sem hoz semmi jót ebben az országban, de súlyos csapást jelent a bérből és fizetésből élőkre, és különösen a nyugdíjasokra, az ifjúságra. De mondván, lesz ami lesz, a demokráciától idegen etikai elv alapján tervét, illetve döntését úgyis végrehajtja a kormány, ha abba belerokkannak is az emberek. Hol van itt hát a szabadság, igazságosság és szolidaritás szociáldemokrata hármas jelszónak és alapelvnek az érvényesítése? És miféle kormány az, amelynek értékelhetetlen a külügyminisztere, elemi honvédelmi ismeretek nélküli a honvédelmi minisztere? Vagy amelynek egyik tagja részvénytársaságnak tartja az országot, illetve a pénzügyminisztere cinikusan pártpolitikai szempontok szerint támogatná az önkormányzatokat stb.? Holott a jól működő demokráciákban tudvalevőleg nem a propaganda számít elsősorban, hanem a teljesítmény. Ezért minden politikusnak legalább egy szakmai területen megfelelő tudással és felkészültséggel kellene rendelkeznie – mindenekelőtt ott, ahol működik – a XXI. század elején a közéletben való jártasság mellett. Nos, talán nem túlzás azt mondani, hogy itt tartunk jelenleg az uralkodó politikai elit etikai nívóját illetően.
Ugyanakkor újra és újra felmerül a kérdés, vajon mikorra tudjuk ki-, illetve beteljesíteni a rendszerváltozás folyamatát abban a szellemben, ahogyan 1989-ben a nemzeti kerekasztal-tárgyalásokon az akkori mérvadó politikai erők együtt döntöttek, illetve 1990 tavaszán szabadon szavazott és választott a nép? De az is nagy kérdés, hogy meggyötört népünk mikorra ismeri fel és fogadja meg Széchenyi István egykori megállapítását, amely így hangzik: „Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba, vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi.”
Van tehát min elgondolkozni, hiszen mi most legújabb kori nagy forradalmunk és szabadságharcunk 50. évfordulójára is készülünk, amikor történelmi és időszerű tanulságokat egyaránt megszívlelhetünk. Egyet azonban már most könnyen levonhatunk, hiszen előttünk már többen is megtették: ha valami erkölcsileg nincs rendben, politikailag sem lehet rendben lévő és elfogadható.

A szerző diplomata, politikus,
1989–90-ben ideiglenes köztársasági elnök