Marx szobra és a hazai szociáldemokraták

Szimbolikus, hogy Karl Marx szobra még mindig a közgazdasági egyetem egyik feltűnő helyén áll. Még szimbolikusabb az, hogy a mai magyar történelemkönyvek nagy része még mindig korszerűen marxizál, vagyis osztályharcos alapon ábrázol. S már nem szimbolikus, hanem szégyen az, hogy ma Magyarországon KISZ-funkciós múlttal lehet nyíltan kampányolni. Mintha valaki egykor a Hitlerjugendben végzett kiváló munkával dicsekedne. Persze ha a mai miniszterelnök beszédeit és blogjait nyomon követi valaki, nem lepődhet meg. Ez az ember nem érzi, hogy milyen végtelenül anakronisztikus.
Hiszen a derék Karl Marx, akit gyáros (=burzsoá) barátja, Engels munkásai kizsákmányolásának profitjából tartott el (hogy stílszerűek legyünk), állandóan a korlátlan szabadpiaci liberalizmus (=versenyképesség) ellen mennydörgött, amelyen állandóan lovagol manapság igazságos(abb) Gyurcsány Ferenc s a „szocialista” közvagyont meglovasító brancsa. Hogyan lehetne – becsületes alapállásból ­– az antiliberális Marxot és a neoliberális gyurcsányista MSZP-s haszonhadat egy platformon tartani, s méghozzá ezt a katyvaszt szociáldemokratának nevezni? Hát úgy, hogy Kádár népébe nem a logikát, és nem a becsületet sulykolták mindannyiszor – mert az reakciós (burzsoá), megtévesztően áltudományos objektivista álláspont lett volna. A becsületes proletárálláspont (osztályigazság) az volt, hogy ami nekünk jó, az az igaz. De lehet-e egyszerre igazságos a („kenyeret és cirkuszt”!) proletárálláspont és a piaci versenyképesség mindenekfelettiségét hirdető elitista neoliberális platform?
Természetesen nem lehet(ne), csak a félrevezetett és becsapott nyugdíjastömegeknél az, amely nem érzékeli, hogy rá szavazatain kívül nincs igazán szükség, mert létének csak költségnövelő és így profitcsökkentő hatása van. Ennek a helyzetnek egyetlen ókommunista (=transzmissziós szíj) haszonélvezője van, az a baloldali média, amely az igazi megélhetési szakértelmet tudja, és a megtévesztettek régi kolomposa. Ők megszolgálnak a pénzükért, de közben még elitnek is hiszik szolgaönmagukat. Náluk egyébként Marx a helyén van.
De hogyan férhet össze Karl Marx és Gyurcsány Ferenc és csapata, aki és amely a már igazságosan társadalmasított (köz)vagyont privatizálta (=ellopta), s most mégis mindig a társadalmi igazságos(abb)ságról prelegál álszent ürességgel? Valójában sehogy, de egy óriási propagandagépezet és magát elitnek tekintő értelmiségi kiszolgálósereg, teljesen antimaterialista módon, a becsapott, tömegesen létező (proletár)tudatokra támaszkodva elhiteti, hogy a szabadpiac folytonosságban áll a piac nélküli kommunista igazságossággal.
S ahogyan a kommunizmus fennmaradásában nagy szerepet játszott a gátlástalan és elvtelenül üzletes nyugati nagytőke, most a saját hatalma támogatásának fejében mindent kiárusító posztkommunista népség is óriási támogatást kap a neoliberális globalista nagytőkétől. Ez a brancs gátlástalanul szállítja saját népének zömét mint maximális profitot termelő szolgát. Közben a mosonmagyaróvári nagytőkés Gyurcsány igazságosabb világról való fecsegése egészségre veszélyes munkahelyen dolgozó bérrabszolgáiknak nem adja meg a törvényben előírt munkafeltételeket sem. Így néz ki az igazság a gyűléseken csápoló MSZP-szimpatizánsok „Ferikéjénél”.
Marx elvtársnak persze tudományosan most is igaza van. Jogosan áll hát a közgázon (is). Csak a fogalmak zavarodnak össze: vajon kit pártfogol a proletár szakállfilozófus: a „proletár” Gyurcsányt és Kókát, vagy Kis Pistát, a felszámolandó vasúti szárnyvonalon lakó, immár postátlan, iskolátlan, orvostalan stb. faluban élő tulajdontalan „proletárt”? Marx haladó erő volt, tehát minden rombolást támogatott – mondhatják az okosok, akikhez persze Gyurcsány Ferenc nem tartozik, hiszen ő csak egy fontoskodó beszélőgép, akinek van egy önveszélyes közönsége. Marx – ugye – a tagadás tagadását is hirdette, amely a kapitalizmus tagadásából született szocializmus tagadásából levezethetővé teszi a gyurcsányok igazságosabb hatalmát is. Mindehhez csak a lelkiismeret hiánya kell.
Karl Marx így az értelmét vesztett tudomány szobrát jelenti egy olyan országban, ahol a szavak már régen elvesztették az értelmüket. Egy olyan tudomány szimbóluma ő, amelyben eredetileg még tényleg munkált erkölcsi felháborodás, de az mára elavulttá lett, mint – állítólag – a kereszténység. De itt sok embernek szüksége van valamiféle (magán) hitre, amellyel a meztelen önérdeket be akarják takarni. Hát Marx a bukott egykori pótisten, aki sokat támadta a burzsoázia aranyborjúját, azt, amelyet egykori hívei ma imádnak (bár titokban mindig is imádtak). Végül is, jó materialistaként mindnyájan azt látták legfontosabbnak. Itt van a folyamatosság. Itt is kicsi a különbség: osztogatnak, vagy fosztogatnak, mindegy, a lényeg, hogy mindig az alkalmasak legyenek kulcshelyzetben. Mint egykor, amikor szociálisan érzékeny lelkek előbb a zsidóvagyont, majd a burzsujtulajdont osztogatták, fosztogatták. De mindig a „szegények oldalán” állva – saját üzletet (hatalmat) alapozva. Csodás jelenség a homo sapiens antikapitalista és szocialista híveinek mai szimbiózisa, amelyet csak holmi önkinevezett liberálisok cinizmusa tud felülmúlni.

A szerző történész, egyetemi docens