Schmitt története

Gyárfás Tamás szerint ideje, hogy Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke lépjen egyet hátra. Szerinte három oka is van erre Schmittnek: nyíltan fideszes; nemzetiszín mezben jelent meg politikai plakátokon; március tizenötödikén bocskaiban beszélt Gyurcsányról.
Ma augusztus nyolcadika van, a sportmenedzser tehát rég szeretné hátraléptetni Schmittet, aki nem illik a képbe (mármint az övébe.) Van képe arról, hogy kell kinézni a MOB-nak, a köztévének meg a közsportnak. De valamit tisztázzunk: Schmitt, aki a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak is tagja, tizenhét éve vezeti a MOB-ot; azóta madridi és berni nagyköveti tisztet is ellátott, jelenleg az Európai Parlament képviselőjeként Strasbourgban dolgozik, „mellesleg” olimpiai bajnok. Évekkel ezelőtt választották a Fidesz alelnökévé. Mindeme politikai szerepvállalásának ismeretében tavaly a Magyar Olimpiai Bizottság tagsága a pekingi olimpia évének végéig, 2008 októberéig választotta újra elnökének.
S mi van mérleg másik serpenyőjében? Bocskaiban beszélt Gyurcsányról. Fogalmam sincs, milyen viseletben illik Gyurcsányról beszélni, de Gyárfásnak van képe erről is. Meg arról, ki ölthet nemzetiszín mezt, ki nem. Puccsot szervezni is van képe. Egy szót sem szólt, mikor a zsidóságával kérkedő köztörvényes balkedvenc, Tasnádi Péter – merő csúfolódásból – a magyar válogatott mezében vonult börtönbe. Ám ha egy talpig tisztességes közéleti személyiség – aki többet tett a magyar sportért, mint tíz Gyárfás együtt – a nemzeti sportmezben jelenik meg, az kiveri a biztosítékot. Számos politikus mutatkozik különféle alkalmakkor sábeszdeklivel a fejbúbján, mégsem jut eszébe senkinek, hogy „lépjen hátra egyet”. Sőt, a baloldali nyilvánosság (kettős) mérlegén a kaftán, a szakáll és az egyéb attribútumok puszta fölemlítése is felér egy Izrael elleni véres merénylettel. Mennyivel különb szimbólum a sábeszdekli, mint a bocskai vagy a nemzeti mez? Az „egyet hátra” óhaja persze jelzi: egyszerű politikai sakkjátszmáról van szó. Gyárfás feladata Schmitt hátraléptetése. S ha már a megjelenésnél meg a képnél tartunk, a Magyar Úszószövetség elnöke a Nap-kelte producere is. Kérem: ahogy ez az agyondíjazott, agyontapsolt, agyonpénzelt Nap-kelte kinéz – a hetvenes éveket idéző, amatőr díszletekkel –, az valami megrendítő. Rossz beszédű, olykor slampos műsorvezetőket láthatunk reggelenként; tudásuk felszínes, elfogultságuk mély, s épp e dimenziók avatják őket a közszolgálat sztárjaivá.
Gadamer szerint egy szöveg szerzői intenció, vagyis elfogultság nélkül értelmezhetetlen. Vagyis: az elfogultságot nem lehet megszüntetni, de legalább be kéne vallani. Semmi bajom tehát azzal, hogy Gyárfás egy baloldali politikai csicskás, pestiesen szólva politikai samesz. Számoljuk fel a semlegesség mítoszát! Mi sem természetesebb, mint hogy a balsajtó közszolgálati pozícióban is baloldali pártokat szolgál. Állam és kormány azonban csak diktatúrákban azonos, s míg az alkotmány nem legitimálja újra a diktatúrát, az állam – függetlenül az aktuális kormány színezetétől – közös tulajdonunk. Ezért pénzeinek elosztásában ügyelni kell az egyensúlyra. Hazánkban körülbelül ötven-ötven százalék a jobb- és baloldali adófizetők aránya – tükrözzék ezt az arányt az állami intézmények, köztük a közszolgálati médiumok! Legyen egy jobboldali Nap-kelte; legyenek jobboldali hírműsorok is a közmédiában, legalább annyi, mint baloldali. Gyárfástól pedig senki nem vár polgári viselkedést, meg aztán szabad a szólás, úgyhogy bocskaizhat nyugodtan. Az iszonyatos lelki nyomort fejezi ki ezzel, amibe sleppjével együtt süllyedt.