A kezdetek
István Géza fejedelem és Sarolt gyermekeként látta meg a napvilágot 980 táján. A Vajk nevű ifjú a keresztségben nyerte az István nevet. Apja 997-ben bekövetkezett halálát követően ő lett a nagyfejedelem, mely következtében azonnal fegyveres harcra került sor a pogány öröklési rend alapján a fejedelmi címet és hatalmat magának vindikáló Koppánnyal szemben. A rokona felett aratott győzelem volt az első lépés azon a rögös úton, mely a szilárd, egységes középkori Magyar Királyság és a Magyar Katolikus Egyház létrejöttéhez vezetett. Igen fontos szerepe volt István életében, hogy 996-ban házasságot kötött a bajor származású Gizellával, a későbbi német uralkodó, II. Henrik (1002–1024) húgával. István és általa országa, 1000–1001 fordulóján nyert igazi elismerést, ugyanis ekkor a Rómában tartózkodó II. Szilveszter pápa (999–1003) és III. Ottó császár (983–1002) koronát küldtek számára. Istvánt a koronázás alkalmával krizmával kenték fel, vagyis a középkori gondolkodás szerint király és kvázi pap lett saját országában (rex est sacerdos in regno suo). Ezzel az aktussal tulajdonképpen az ország tagja lett az ezredforduló Európájának. Az egyik legnagyobb formátumú történészünk ezt a következőképp fogalmazta meg. „A pápa és a császár (…) együttesen döntöttek úgy, hogy István érdemes a koronára és a pápai áldásra. Ezzel a gesztussal egyszersmind a nyugati kereszténység két vezető személyisége befogadta Istvánt és személyén keresztül országát a keresztény népek közösségébe.”
Egyházmegyék
István az ország területének saját uralma alatti egyesítése érdekében folytatott harcaival szimbiózisban valósította meg az egyház intézményrendszerének felállítását. Az egyház intézményes kereteinek kialakítása több szakaszra bontható. Az első periódusban (1003-ig) állították fel a veszprémi, a győri és az erdélyi püspökséget, valamint az esztergomi érsekséget. A második fázisban (1009-ig) létesült az egri, a kalocsai, a pécsi egyházmegye, majd végül – a még biztosan I. Istvánhoz köthető – csanádi püspökség (1030). A legújabb kutatási eredmények alapján a hagyományosan az istváni egyházszervezéshez sorolt váci egyházmegyét Orseolo Péter (1038–1041, 1044–1046), míg a biharit (később váradi) I. András (1046–1060) fundálta.
Az erdélyi egyházmegye az úgynevezett államszervező harcok két epizódját követően jött létre. István anyai nagybátyja, a gyula tisztséget viselő, Észak-Erdélyt uralma alatt tartó Prokuj ellen 1003 táján vezetett győztes hadjáratot. Nem sokkal később, vélhetőleg ugyancsak 1003-ban, a szóban forgó terület déli részét uraló Keánt is legyőzte, így az egész terület feletti uralmat megszerezve, létrehozta az erdélyi egyházmegyét. Meg kell említenünk, hogy a kezdeti időszakban a többi egyházmegyével ellentétben e püspökségnek nem volt székhelye. Ezt azzal magyarázhatjuk, hogy ennek előzménye egy görögkeleti rítusú missziós püspökség volt, amely élén a X. század 50-es éveiben egy Hierotheosz nevű görög szerzetes állt mint Turkia metropolitája. Ő pedig egy terület krisztianizációjára kapott felhatalmazást. Az bizonyos, hogy a XI. század végén már Gyulafehérvár volt a központja.
A közelmúltban elhunyt Kristó Gyula professzor kutatásai nyomán már közel két évtizede ismert, hogy a pécsi püspökség megszervezése Szent Istvánnak a fekete magyarok ellen vezetett hadjáratához (1008) kapcsolható. A jelzett népesség szállásterülete Magyarország alsó részein, a Duna Baranya, Valkó (esetleg Bács, Bodrog) vármegyékre és a Szerémség területére eső szakasza mentén valószínűsíthető. Miután Querfurti Brúnó missziós tevékenysége (1003–1008) nem hozott maradandó sikereket, „Magyarország királya háborúval támadva Fekete Magyarországra (Ungriam Nigram), mind erőszakkal, mind félelemmel és szeretettel méltó volt azt az egész földet az igaz hitre téríteni”, tudósít Chabannes-i Adémár krónikája. Az egyházmegye létrejötte tehát szorosan összekapcsolódott az államszervező harcok egyik epizódjával, így az erdélyi és a csanádi püspökségek alapításához hasonlóan fegyveres harc előzte meg. Minden valószínűség szerint az említett népesség szállásterületének keleti részén szerveződött meg a kalocsai egyházmegye szintén 1009 táján. Ennek egyik bizonyítéka az lehet, hogy míg a pécsi egyházmegye védőszentje Szent Péter, addig a kalocsaié Szent Pál lett. A pécsi püspökség székhelyének kiválasztása minden bizonnyal a város keresztény hagyományaival magyarázható. Ekkor még álltak az ókeresztény kultikus épületek, amelyeket az első székesegyház elkészültéig biztosan használtak.
A csanádi egyházmegye létrejöttét is fegyveres harcok előzték meg. A terület korábbi urát, a bizánci rítus szerint megkeresztelt Ajtonyt, István serege 1028 táján győzte le.
Káptalanok, monostorok, plébániák
Az egyházmegyék központjában, a székesegyházakban minden valószínűség szerint már a kezdeti időszakban megalakultak a székeskáptalanok, jóllehet működésükről csak a későbbi időszakból rendelkezünk adatokkal. A korai periódusban ezekben a dómkolostorokban együtt éltek a világi papok és a bencés szerzetesek, majd a szerzetesek monostorokba költözését követően jöttek létre a meghatározott szabályok szerint élő világi (azaz nem szerzetes) papok közösségei, a székeskáptalanok. A kanonokok a szerzetesekhez hasonlóan együtt éltek egészen a XIII. század elejéig.
A Székesfehérvárott 1015 után, a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére szentelt királyi bazilika kétségkívül az egyik legfontosabb alapításaként értékelhető. István tudatosan szakrális központnak szánta a bazilikát, amelyhez a mintát Nagy Károly aacheni palotakápolnája szolgáltatta. A koronázótemplom mellé egy prépostságot alapított. Itt őrizték a koronázási jelvényeket, és középkori királyaink jelentős része itt nyert örök nyugalmat. A Károly Róbert trónra kerülése körüli zavaros időszakban fogalmazódott meg az a szokásjogi norma, amely szerint csak az a személy tekinthető az ország törvényes uralkodójának, akit az esztergomi érsek Szent István koronájával a székesfehérvári királyi bazilikában koronáz meg. Az épület méretei is jelezték fontos rendeltetését. A háromhajós, bazilikás elrendezésű, félköríves szentélyzáródású épület 64 méter hosszú és 37,5 méter széles volt.
Uralkodása második felében már elsősorban bencés monostorokat alapított az uralkodó. A mai napig legfontosabb bencés monostort még Géza fejedelem létesítette 996-ban, Szent Márton hegyén (Kazinczy Ferenc adta neki a Pannonhalma nevet), azonban Istvánra hárult az építkezés befejezésének feladata. A kolostor templomában végzett régészeti feltárások során bebizonyosodott, hogy a korai templomot két apszissal látták el, azaz az épület keleti és nyugati oldalán egyaránt egy-egy szentélyt alakítottak ki. Ez szintén nyugati (német) mintákon alapult. A két szentély praktikuma elsősorban abban ragadható meg, hogy amikor az uralkodó megérkezett az apátságba, a kíséretében lévő egyháziak anélkül tudtak szentmisét bemutatni, hogy az esetleg azonos időben zsolozsmájukat végző szerzeteseket megzavarták volna. További Benedek-rendi monostorok létesültek regnálása alatt Zalavárott, Bakonybélben, Pécsváradon, Zoborban.
Szintén nem szabad említés nélkül hagynunk az országban élő keleti rítusú bazilissza, illetve bazilita szerzeteseket sem. Tudjuk, hogy Veszprémvölgyben a bizánci szertartásrendet követő apácakolostor létesült még István anyja, Sarolt életében. A két legfontosabb görög férfi szerzetesház pedig Oroszlámoson és Szávaszentdemeteren működött. A zarándokok számára István Rómában, Ravennában, Konstantinápolyban és Jeruzsálemben zarándokházakat alapított.
Az egyház az emberek mindennapjaiban kétségkívül a plébániahálózaton keresztül volt leginkább jelen. Tudjuk, hogy első királyunk ennek kiépítésére is igen nagy gondot fordított. Törvényben szabályozta, hogy minden tíz falu építsen egy templomot. A templom felszereléséről, a kegyszerekről a király, míg a megfelelő papról és a liturgikus könyvekről a püspök gondoskodott.
A szerző egyetemi oktató (Pécsi Tudományegyetem, BTK, középkori és kora újkori történeti tanszék)
origo.hu
Kiugrott a kocsiból a pirosnál, és tiszta erővel kezdte ütni felesége autóját az elhagyott pécsi férj - videó
