Tandíjszedők ingyen szerzett diplomával

Steingaszner Pál
Való igaz, hogy néhány, nálunk lényegesen gazdagabb ország egyetemein (főleg a magánegyetemeken) kérnek tandíjat, de ezekben az országokban a magánegyetemek mellett állami felsőoktatási intézmények is léteznek, amelyeken a szegényebb rétegek tehetséges gyermekei is szerezhetnek diplomát. Nálunk ilyen párhuzamos rendszer nincs, és országunk lakosainak túlnyomó többségét a legjobb akarattal sem lehet gazdagnak nevezni. Amott számos egyházi és világi alapítvány, vállalatok és karitatív szervezetek is segítik a tehetséges szegények egyetemre jutását, ilyen lehetőség sincs nálunk, tisztelet a néhány kivételnek.
A mostani döntéshozók előszeretettel feledkeznek meg arról, hogy legtöbbjük valaha járt egyetemre, főiskolára vagy tanfolyamra, ezeken esetleg diplomát is szereztek, és ezért akkoriban egy fillér tandíjat sem kellett fizetniük (így volt ez már az átkos Horthy-rendszerben, a „felszabadulás” után, sőt a Rákosi- és Kádár-rendszerekben is, majd a rendszerváltás után egy ideig). Ezek az urak persze most már rizikómentesen – azaz a korábban ingyen kapott diplomáik veszélyeztetése nélkül –, bátran rendelkezhetnek úgy, hogy az új generációk (illetve a szüleik) ezentúl fizessenek tandíjat, ha történetesen egyetemre akarnának kerülni. Mi ez, ha nem a szociálisan oly érzékeny kormány újabb intézkedése a meglévő társadalmi (szegények és gazdagok közötti) szakadék további mélyítésére? Vajon a felsőoktatás terén is a szegények és gazdagok országa leszünk-e?
Bejelentették, hogy „a szorgalmasabbak nem fognak egyetemi tandíjat fizetni, a lustábbak igen”, és hogy a tandíjra azért van szükség, mert „a magyar nem becsüli azt, ami ingyen van”. Az ilyen szamárságokat mondogató illetékesek véletlenül vagy szándékosan megfeledkeztek arról, hogy az előző évszázadban ingyendiplomát szerzők közül sokan ennek ellenére sokra vitték: van közöttük több Nobel- és más díjas, számos egyetemi tanár, feltaláló, író, üzletember, jogász, közgazdász, humán tudományok tudósa stb., és számtalan olyan névtelen ingyendiplomás is, akik itthon és külföldön is végzett odaadó munkájukkal és egyetemen (is) szerzett szaktudásukkal nem kis mértékben segítették elő, hogy a nemzet és jó hírneve megmaradjon, sőt fényesedjék (sajnos ellenpéldák is akadnak bőven). Lám, Gyurcsány is (aki saját állítása szerint járt egyetemre) mire vitte tandíjfizetés nélkül: miniszterelnök lett. Ez több, mint elgondolkoztató.
Az illetékes és haverjai sokszor hivatkoznak arra, hogy a rektorok tanácsa is támogatja az egyetemi/főiskolai tandíjak bevezetését. Tekintsünk el olyan apróságoktól, hogy a testület tagjainak legtöbbje annak idején maga is tandíjfizetés nélkül szerezte diplomáját, és hogy legtöbbje függ a rendszertől. De meg lehet őket is érteni, hiszen minden alkalmat meg kell ragadniuk, hogy egyetemeiknek pénzt szerezzenek, még ha a tandíj bevezetésének útján is. De a fő ok az, hogy állam apuka és munkatársai fokozatosan ki akarnak vonulni az állami egyetemek finanszírozásából, és nem hajlandók (a mi adóforintjainkból) hozzájárulni ahhoz, hogy a magyar (honi és külhoni) egyetemek és főiskolák tanító és kutatási feladataikat kiteljesíthessék. Vajon mi lesz belőletek, honi és külföldi magyar egyetemek és főiskolák? Tanulni vágyó fiúk és lányok, hogyan fogtok egyetemeken vagy főiskolákon tanulni, ha szüleitek szegények vagy kevésbé tehetősek, és állam bácsi kivonul?

A szerző nyugalmazott egyetemi tanár