Az alkotmány őre és lehetőségei

Orbán Viktor egy félmondat erejéig nagyon egyértelműen és precízen fogalmazott az MTV Az Este című műsora 2006. november 27-i adásában: Magyarországon rendkívüli helyzet van. A rendkívüli helyzet kifejezése, avagy más megközelítésben: az abnormális állapot, tehát amikor a normák már nem hatnak, nem holmi retorikai túlzás vagy kávéházi fordulat, hanem egy nagyon pontosan meghatározható jogi fogalom. Valamennyi jogrendszer életében vannak ugyanis olyan kritikus időszakok, amikor a korábban lefektetett, absztrakt jogszabályok hatástalannak vagy egyenesen károsnak bizonyulnak. A jogelméleti irodalom – a neves német jogász, Carl Schmitt nyomán – ezt az állapotot nevezi rendkívüli vagy kivételes állapotnak.
Ma Magyarországon látszólag ugyan jogállam van, hisz működnek a bíróságok, ülésezik a parlament, alkalmazzák a jogszabályokat és életünk minden rezdülése valamely törvény hatálya alá tartozik, mégis azt kell mondanunk, hogy a mai magyar jogrendszer képtelen a jog valódi funkcióját betölteni: azaz a társadalmi rend igazságos és rendezett szervezését megvalósítani. Mert amikor egy miniszterelnök tudatosan dezinformálhatja szavazóit, hogy aztán a formailag – de csak formailag! – szabályos választások győzteseként verettethesse össze az ellene tüntetőket, bátran kijelenthetjük, hogy jogszabályaink a jelenlegi formájukban nem nyújtanak valódi védelmet a hatalmi túlkapásokkal szemben. Vagy mert eleve így alkották meg őket, vagy pusztán a hatalmat bitorló uralkodó osztály él vissza velük. Akár az egyik, akár a másik lehetőség igaz, mindenképpen kijelenthető, hogy a mai helyzet megoldására alkalmatlanok a normáink.
A jogszabályok ugyanis csak az egyébként is normális viszonyok között tudnak érvényesülni, a normán kívüli világ – az abnormalitás – feloldására képtelenek. Ma Magyarország kilépett a normák világából, ezért „van rendkívüli helyzet”. A jogelmélet örök kérdése, hogy mi legyen, mi lehet a jog válasza az ilyen szélsőséges, abnormális szituációkban. A lehetséges válaszok, amelyek a jogelmélet két nagy irányzatához, a normativizmushoz és a decizionizmushoz kapcsolódnak, egyben a köztársasági elnök mozgásterét, cselekvési lehetőségeit és kötelezettségeit is kijelölik.
A normativizmus számára a jog normák, azaz jogszabályok összességeként jelenik meg. Ebben a konstrukcióban élesen elválasztják egymástól a normatív szférát és a tényleges valóságot. A normativizmus is elfogadja, hogy a normák csak a normális állapotban hatnak, de mivel számára a jog egy jogszabályhalmazzal azonos, így az abnormális helyzetet nem pusztán normán, hanem jogon kívüli helyzetnek tekinti. Magyarán, a rendkívüli helyzetben a jogász csak hátradőlni tud, és kivárhatja, amíg a ténylegesség szféráján belüli önmozgások ismét normalizálják a kialakult állapotokat. A normativista elmélet alapján tehát a jognak nincs és nem is lehet mondanivalója egy rendkívüli helyzet rendkívüli problémáira.
Amikor Sólyom László, akiről tudvalevő, hogy közel áll ezen normativista jogfilozófiához, azt nyilatkozza, hogy „morális válság van”, valójában azt juttatja kifejezésre, hogy kiléptünk a jog világából, ergo egy köztársasági elnök nem is tehet már semmit a helyzet megoldása érdekében. Hiszen a moralitás világa jogon kívüli világ, a jogon kívül pedig értelmetlen bármiféle jogi kérdésről, így akár az államfő alkotmányos lehetőségeiről is beszélni.
„Morális válság van” – értsd: nekem mint köztársasági elnöknek (azaz a jogi szféra egyik szereplőjének) nincs eszközöm a helyzet rendezésére. Az abnormális állapot megoldása jogon kívülről jön – gondolják a normativisták –: az idő, a nyers erőszak, a politika vagy bármi más nem jogi tényező tudja csak a kialakult rendkívüli helyzetet feloldani, megoldani. Fontos tudni hát, hogy egy-egy félmondat a jogelmélet nyelvére lefordítottan milyen jelentést hordoz. Sólyom elnök úr jogilag művelt és képzett ember, így tudnia kellett, hogy kijelentésével mit is üzen.
Az üzenet mögött megbújó normativista hozzáállás persze bizonyos szempontból igencsak kiábrándító, mert arra mutat rá, hogy maga a jog mint társadalmi részrendszer pont akkor hagyja cserben a társadalmat, amikor annak a leginkább szüksége lenne rá az abnormális, rendkívüli állapotokban.
Van azonban egy ettől gyökeresen eltérő jogkoncepció is (decizionizmus), amely számára a jog igazán a rendkívüli helyzetekben jut szerephez. Mert hát van-e bármi értelme egy olyan jognak, amely csak a normális helyzetben érvényesül, amely képtelen megvédeni a (jó értelemben vett) rendet, akkor, amikor azt a hatalom oldaláról fenyegetik? Ha a jog ősi funkciója a társadalmi igazságosság és rend érvényre juttatása, hallgathat-e a csatazajban a jog, vagy sokkal inkább kifejezetten a rendezetlen viszonyok közepette válik valóban világossá a jog rend- és igazságteremtő feladata?
A decizionista irányzat legjelentősebb képviselője Carl Schmitt. Az ő gondolatai ma is kiutat mutathatnak a válságból, az Orbán Viktor által is érzékelt „rendkívüli helyzetből”. A decizionizmus úgy véli, hogy a rendkívüli helyzetben nem lépünk ki a jog világából, sőt ellenkezőleg: a legtisztábban, a legkontúrosabban ekkor válik láthatóvá a jog valódi célja, szerepe, feladata. Ha pedig a cél, a „jó élet” csak úgy érhető el, hogy a szuverén félretolja az alkotmányos törvényt az alkotmányos rend egészének védelmében, akkor nem lehet holmi jogszabályokra hivatkozva mindezt megakadályozni. Carl Schmitt az ilyen helyzetet nevezi komisszárius diktatúrának, s ezzel kapcsolatban mutat rá arra, hogy voltaképp az „a szuverén, aki a kivételes állapotról dönt”. (Carl Schmitt: Politikai teológia)
A mai magyar politikai konstellációk mellett a köztársasági elnök azonosítható az így felfogott szuverenitás birtokosaként. És minderre a hatályos alkotmányunk ad neki lehetőséget. Csak bizonyos fokú bátorság és kreativitás kell ahhoz, hogy kiolvassuk belőle az államfői cselekvés lehetőségeit. Véleményem szerint ma Sólyom László köztársasági elnök úr kezében vannak azok az eszközök, amelyek a jelenlegi rendőrállam felszámolását és egy új politika kialakítását lehetővé tehetnék. Mire gondolok?
Egyrészről maga a köztársasági elnök is kezdeményezhet népszavazást. [Alkotmány, 30/A § (1) bek.] Persze ennek elrendelésére az Országgyűlés jogosult [alkotmány, 28/C § (4) bek.], s így felettébb kétséges, hogy a mai összetételében jóváhagyna-e egy kormányellenes indítványt. Az elnök azonban nemcsak mint közjogi méltóság, hanem mint egyszerű állampolgár is indíthat népszavazási aláírásgyűjtést, ennek sikere pedig elég biztosra vehető, hiszen egy magánember köztársasági elnök is tud támaszkodni politikai tekintélyére és mozgásterére. Egy ilyen lépéssel egyértelműen politikai szereplővé válna az államfő, mintegy az illegitim és korrupt kormány ellenpólusát képezve. Ez persze aktivizmust, bátorságot igényel, de remélhető, hogy Sólyom elnök úr nemcsak alkotmánybírósági elnökként tudott kvázi politikai szereplőként fellépni, hanem erre most is képes lesz. Nem beszélve arról, hogy míg az alkotmánybírósági aktivizmus számos alkotmányjogász szerint eleve alkotmányellenes, a köztársasági elnök politikai aktivitását egyáltalán nem tiltja az alkotmány.
Az államfő politikai cselekvési lehetőségeinek van egy még merészebb értelmezése is, amelyre az alapot az alkotmány 31/A § adja. Ez a következőket mondja ki: „(1) A köztársasági elnök személye sérthetetlen; büntetőjogi védelmét különtörvény biztosítja. (2) A tisztsége gyakorlása során az alkotmányt vagy valamely más törvényt megsértő köztársasági elnökkel szemben az országgyűlési képviselők egyötöde indítványozhatja a felelősségre vonást. (3) A felelősségrevonási eljárás megindításához az országgyűlési képviselők kétharmadának a szavazata szükséges.” Mit is mond tehát ez az alkotmányi rendelkezés? Ha bátran és kreatívan értelmezzük ezt a szakaszt, azt kell megállapítanunk, hogy mivel a potenciális Sólyom-ellenes tábor (MSZP, SZDSZ, MDF) nem rendelkezik kétharmaddal az Országgyűlésben, Sólyom László hivatali ideje alatt akár a hatályos (de mint tudjuk: hasztalan) jogszabályokkal szembemenve is kikényszeríthetné a Gyurcsány-kormány távozását és az általa is érzékelt morális válság megoldását.
Hans Kelsen egykori osztrák jogfilozófustól tudhatjuk, hogy egy cselekedet csak akkor jogellenes, ha azt egy arra jogosult szerv – a további fellebbezés lehetősége nélkül – jogellenesnek nyilvánítja. Ennek analógiájára mondhatjuk, hogy ha Sólyom László látszólag meg is sérti az alkotmányi törvényt, mindez mégsem számítana alkotmányellenesnek, mert – az említett gátló tényezők okán – nem lenne olyan erre jogosult szerv, amely az adott intézkedés alkotmányellenességét megállapíthatná. A jogi és politikai adottság együtthatása teszi lehetővé, hogy Sólyom László felléphessen a megvadult kormányzattal szemben. Nem beszélve arról, hogy Carl Schmitt szerint vannak olyan helyzetek – a mienkhez hasonló rendkívüli állapotok –, amikor pont a rend egésze érdekében kell és lehet félretenni a jogszabályokat. A jog kívánja ugyanis így. Hiszen az alkotmány csak egy egyszerű jogszabály, életünk célja viszont nem merülhet ki pusztán abban, hogy alkotmányosan élünk: vannak ennél magasabb, fontosabb értékek is.
A katolikus és konzervatív Sólyom László valószínűleg követendőnek is tartja ezen értékeket, most azonban a módja is megvan arra, hogy érvényt szerezzen nekik. A lehetőség adott, csak a bátorság kérdéses.

A szerző egyetemi hallgató