Közösségek és normák

A leghitelesebb politikai ars poetica számomra így hangzik: építeni a társadalmat és alakítani a közgondolkodást. Más fogalmazásban: a teljes embert szolgálni a maga valós testi, lelki, szellemi igényeivel.
Jogos kérdés, milyen társadalmat építsünk, milyen irányba alakítsuk a közgondolkodást és mi is az ember valós igénye? Bármelyikre adom meg a választ, lényegében benne van a másik kettő is.
Társadalomképünk emberképünkre épül. Ez része annak az eszmeiségnek, ami minden társadalompolitikai döntésünk mögött van. Más kérdés, hogy ösztönösen vagy tudatosan igazodunk ehhez a képhez, elég élesek-e a kontúrjai a társadalomról alkotott víziónknak.
Nyilvánvaló, hogy ma két markáns eszmeiség jelenik meg a politikai törekvések mögött, a neoliberális és a keresztény. A kettő között – éppen az alapok különbözősége miatt – nincs átjárás. Az más kérdés, hogy az ország és a nemzet érdekében a politikai cselekvés szintjén szükséges és lehetséges a kompromisszum.
A keresztény tanítás szerint az ember személy, az egyetlen személy a teremtett világban. Istenképiségéből eredő méltósága van, ebből fakadnak jogai. Legnagyobb ajándéka a szabadsága. Ennek értelmezése jelenti az igazi különbséget a két eszmeiség között. Mi azt valljuk, hogy a jó választásával teljesítjük ki szabadságunkat. „Az igazság szabaddá tesz titeket.” A rossz választása viszont megköt bennünket, elveszi szabadságunkat. Ezért számunkra ebben a sokszínű világban nem minden másság tiszteletre méltó.
Emberképünk második vonása a közösségi lény mivolta. A sokat hangoztatott önmegvalósítás sem magányos vállalkozás. Az egyén önmagát a másik emberrel való kapcsolatában találja meg. Az ember közösségigénye adja társadalomképünk legerőteljesebb vonását, a közösségek szerepének értékelését.
Az ember erkölcsi alany. Képes arra, hogy reflektáljon saját tetteire. A társadalom szempontjából ennek két fontos következménye van. Egyrészt beszélhetünk az ember felelősségéről, minden ember saját pozíciójának megfelelő felelősségéről. A politika világából erre tudunk egy negatív példát mondani. Gyurcsány Ferenc kommunikációs stábja az együttműködés jelszavával igyekszik a kormányzati felelősséget megosztani az ellenzékkel. Természetesen nem a döntések, hanem a kommunikáció szintjén. Erkölcsi lény mivoltunk összefügg társadalomképünk másik fontos vonásával, a normák szerepével.
Az ember transzcendensre nyitott lény. Többre hivatott, mint a puszta önfenntartás. Ehhez indítást és segítséget elsősorban az egyházi közösségben kap. Az egyházaknak a társadalom szempontjából más fontos szerepük is van. Erre még visszatérek.
Végül az ember esendő lény. Meg-megszegi a normákat, de van egy nagyszerű tulajdonsága, tud újrakezdeni. Botladozásai, bűnei felelősségét nem csupán egyénként, de a társadalom tagjaként is viseli. A sok egyéni rossz döntés ugyanis általános szokássá válva beépül a struktúrákba. Ahogy II. János Pál pápa írja a Sollicitudo rei socialis kezdetű enciklikájában, ez különösen a profitszerzés és a hatalomgyakorlás területére jellemző.
Már az elmondottakból is világos, ha van határozott képünk az emberről, ez önmagában megadja társadalomképünk főbb vonásait. Kettőt említenék, a két legfontosabbat és egyúttal a két legveszélyeztetettebbet, a közösségeket és a normákat.
Fontos számunkra az egyén a szabadságával és jogaival, de nem felejtjük el, hogy közösségi lények vagyunk, ezért közösségekre épülő társadalomban gondolkodunk. Ilyenek a család, az egyházi közösség, a nemzet, a helyi lakóközösség, a civil szervezetek.
A gyermek családban nő fel egészséges felnőtté, később is ott talál támaszt, biztonságot. Családban élni jó, amikor gyermekeinkkel bajlódunk, és amikor büszkék vagyunk rájuk, amikor körülüljük az asztalt, egymást ünnepeljük, vagy amikor kibékülünk. Egy szóval jó, ha tele van a ház. Az egészséges, működő család nemcsak a tagoknak jó, de az egész társadalomnak. Kiegyensúlyozott, együttműködésre alkalmas emberek lépnek ki onnan. Védő, nevelő, gondozó, ápoló funkciót betöltve tehermentesíti a hasonló feladatokat jól-rosszul végző intézményeket. Az egyetlen közösség, amely alkalmas a nemzet jövőjének biztosítására, ha úgy tetszik, a társadalom reprodukálására.
A kormányzat feladata a közösségek működésének biztosítása, a család esetében jó családpolitika megvalósítása. Ez nem csupán családtámogatási rendszert jelent, hanem családbarát környezet kialakítását, a család értékeinek megjelenítését a társadalmi tudatban. Ez persze nem könnyű akkor, ha egy kormányzatnak nincs mondanivalója a családról.
A második alapvető közösséget az egyházak jelentik. A társadalom szempontjából pótolhatatlan szerepük a normák közvetítése. Az állam feladata nem csupán a vallásszabadság biztosítása, de az egyházak össztársadalmi szolgálatát biztosító intézményeik működésének elősegítése. Első lépésként az is megtenné, ha a jelenleg regnáló kormányzat visszavonná ezen intézményeket sújtó megkülönböztető intézkedéseit.
A harmadik nagy közösség maga a nemzet. A világpolgár mindig magányos. Aki otthon van szülőföldjén, a népe között, az ennél gazdagabb, tartozik valahová. A mindenkori kormányzat célkitűzése kell legyen, hogy a nemzetegyesítés nagy feladatát megvalósítsa és a helyes nemzettudatot megjelenítse a közgondolkodásban.
A helyi lakóközösségek emberléptékű, élhető világot jelentenek. Településrészeken, de legtöbbször kistelepüléseken jönnek létre, ezért a vidék Magyarországát képviselik. Minden, ami ezeket a közösségeket erősíti, megőrzendő. A posta és a vasúti szárnyvonal, de mindenekelőtt a kistelepülési iskola. Működtetése nem lehet csupán gazdaságossági kérdés.
A civil szervezetek szabad és hatékony működése a demokrácia jele. Nagy hiba volt támogatásuk megnyirbálása és véleményük semmibe vétele.
A normák teszik egyéni életünket rendezetté, a társadalmat működőképessé. A rendszerváltás meghozta számunkra az óhajtott szabadságot, elsöpörte a szocializmus rendjét, de nem hozott polgári vagy keresztény rendet. Márpedig szabadságunkat csak a rend keretei között tudjuk megélni, olyan rend keretei között, amelyik tiszteli a szabadságot. A rendet a normák szabályozzák. A kívánatos rendet azok a normák, amelyek megfelelnek az ember természetének és az európai hagyományoknak. Ezért érvényességüket meg kell erősítenünk. Nem szabad azonban normává tennünk azokat a neoliberális törekvéseket, amelyek Európa-szerte a szabadság nevében, de valójában valamilyen értékkel szemben lépnek fel (eutanázia, egyneműek házassága, drogliberalizáció…). A megerősítendő normák között első helyen az élet tisztelete áll. Mellé kell tennünk az emberi méltóság védelmét.
A magántulajdon helyes értelmezése a jól működő társadalom egyik biztosítéka. Nemcsak védenünk kell, de megfelelően használni is. Ide kívánkozik a társadalmi szolidaritás kérdése. Ebből is látszik, hogy a normák nem csupán törvények formájában léteznek, a törvények csak megerősítik a tudatban és az emberi érintkezésben megjelenő szabályokat. Ez különösen érvényes az emberi kapcsolatok tiszteletére és védelmére.
A munka becsülete nélkülözhetetlen egy jól működő társadalomban. Az igazmondás nemcsak a magánéletben, de a közösségben is a megbízhatóság feltétele. (Ez természetesen a politikában is érvényes.)
A sor ugyan nem teljes, de mindenképpen ide kívánkozik az igazságosság szempontja, amely a keresztény társadalomelmélet hangsúlyos gondolata. A részvételi igazságosság a felnőtt ember társadalmi felelősségének gyakorlását jelenti, más megfogalmazásban a közjó megvalósításában való részvétel lehetőségét, lényegében a demokrácia működésének biztosítását. Az osztó igazságosság a szegények, a rászorulók védelmét biztosítja.
A Gyurcsány-kormány mindkét esetben viszszalépést hozott a magyar társadalomban. Sérült a demokrácia és a szociális biztonság. A morális válság okozta sebeket csak évek alatt lehet begyógyítani. Ezért nem elég a politikai kurzusváltás, a civil társadalom öngyógyító reflexeinek is működniük kell. Első lépésként újból és újból tudatosítanunk kell magunkban, emberképünk és társadalomképünk legfőbb vonásait.

A szerző az Országgyűlés alelnöke (KDNP)