Ez a kormány nem kérhet közbizalmat

Nemzetközi elemzések bizonyítják, hogy azok az országok, amelyekben erős és kölcsönös a bizalom a társadalom tagjai, illetve a lakosság és a politikusok között, gazdaságilag is sikeresebbek. Példaként szokták említeni Finnországot, Írországot és Szingapúrt. Mindhárom ország a nemzetközi versenyképességi listák elején van, és mindháromra igaz, hogy erős társadalmi tőkével büszkélkedhet. A társadalmi tőke az a szociológiai-közgazdasági mutató, amellyel a társadalom lelkiállapotát, belső immunrendszerének erősségét mérik. A társadalmi tőkét az emberek egymás iránti, az intézményrendszerrel, valamint a politikusokkal szembeni bizalmának nagyságával jellemzik.
A jó lelkiállapot erősíti a társadalom immunrendszerét, és megvédi a megrázkódtatásoktól. Ez jótékony hatással van a gazdasági teljesítményre is. A köztársasági elnök újévi beszédében a közbizalom erősítésének fontosságára hívta fel a lakosság figyelmét. Jogosan, mivel hazánkra, valamenynyi mértékadó vizsgálat szerint, a gyenge társadalmi tőke, az összefogás, az összetartás hiánya a jellemző. De lehetséges-e a mai körülmények között a társadalmi tőke, a közbizalom erősítése?
Magyarországon a politika rombolja a köz bizalmát, szétzúzza a társadalmi tőkét. Erre kiváló példa volt az a szándékosan félrevezető, hazugságokon alapuló kampány, amellyel az anyaországiakat a határon túli magyarok ellen fordította a kormány. A népszavazás utáni rádöbbenés arra, hogy mi is történt, a mai napig keserű érzéseket ébreszt a jó érzésű emberek többségében. A rossz érzéseket csak fokozza, hogy ugyanaz a politikusi csoport, amely akkor a beözönlő határon túli munkavállalókkal riogatta az embereket, most – Románia és Bulgária EU-csatlakozása után – valamelyest megnyitja a magyar munkaerőpiacot a romániai és a bulgáriai munkahelykeresők előtt.
A társadalmi kohézió rombolásának nyilvánvaló példája az APEH megerősítése és új szerepekkel való felruházása is. A normálisan működő országokban az adóhatóság szolgáltató intézmény, amely szigorúan meghatározott keretek között, kulturáltan, az állampolgárok jogainak tiszteletben tartásával végzi feladatait. Nálunk viszont, az általános megszorítások és a közalkalmazotti elbocsátások közepette, az APEH-nél óriási létszámfelduzzasztás várható, amellyel együtt az APEH egyre inkább hatóságként, bűnkeresőként, a „mindenki gyanús, aki él” filozófia alapján működik majd. Ennek az új szerepnek gusztustalan kelléke, hogy az embereket feljelentésekre, mások beárulására biztatja. Ez hangsúlyozottan társadalmitőke-szétverő viselkedés. Ugyanakkor az APEH nyugodtan végezhet rossz munkát, semmibe veheti, ugráltathatja az adófizetőket, megengedheti magának, hogy levelekre ne válaszoljon; viszont ha az állampolgár vagy a magyar vállalkozó véletlenül hibázik, akkor a súlyos büntetés nem marad el. Ez az állampolgár semmibevétele, a vele való hatalmi packázás. Az új feladatok között szerepel a „feltűnő vagyongyarapodások” felkutatása és kivizsgálása. Persze, nem ott kezdik, ahol logikusan kellene. Például azon politikusok meggazdagodási folyamatának elemzésével, akik a rendszerváltás óta csillagászati összegű vagyonokat halmoztak fel, pedig sem találmányuk nem volt, sem sikeres cégeket nem alapítottak és nem működtettek. Csupán jó időben, jó helyen voltak. Most viszont elérkezettnek látják az időt, hogy mások vagyonosodását megvizsgáltassák. Gyanítható, hogy ez ugyanolyan megfélemlítési eszköz lesz, mint az október 23-i durva tömegoszlatás volt. Azért kitüntették a főrendőrt, ezért pedig majd jutalmat kapnak az APEH-vezetők. Ugyanúgy, mint ahogyan a megszorításokban élenjáró miniszterek is kiemelkedő jutalmakat kaptak. Az mellékes ügy, hogy a pénzt felvették, vagy sem, és ha igen, akkor mire költötték. A lényeg az a kifacsarodott értékrend, amely naponta rongálja a társadalmi közbizalmat, amelynek állapota ennek következtében egyre siralmasabb.
Ezt példázza az a felmérés is, amelyet 13-14 éves diákok körében végeztek. A felmérés következtetése az, hogy a diákok többsége szerint a tudás nem számít. Előre jutni ugyanis csak kapcsolatokkal, protekcióval lehet. Ezért a legfontosabb tulajdonság a dörzsöltség. Megdöbbentő és elkeserítő eredmény! Azonban még sincs miért csodálkoznunk. A felmérés egyszerűen csak visszatükrözi a magyar valóságot és az azt jellemző, a rendszerváltás óta gyengülő és napjainkban szilánkokká törő társadalmi tőkét.
A mai állapotok mellett ezért jóindulatú óhaj, de nem realitás a közbizalom erősítésének felvetése. Ehhez becsületre, tisztességre és őszinteségre lenne szükség. Az őszödi beszéd és az azt követő lakossági megszorítások azonban ezek hiányát bizonyítják. Ezért nem lehet az emberektől sem elvárni, hogy emelkedetten vegyék tudomásul életszínvonaluk várható, átlagosan tízszázalékos csökkenését. Ugyanis egy percig sem hiszik-hihetik el azt, hogy – ahogyan az elnök úr fogalmazott – a kormány megszorításokra kényszerült, és – az ország érdekében – mindenkinek áldozatot kell vállalnia. Az igazság ugyanis az, hogy a megszorítások valódi okait a mai napig őszintén, tisztességesen nem tárta fel a kormány. Szakszerű diagnosztika nélkül viszont nem lehet megbízni az alkalmazott terápiában. Az egy lehetséges megoldásként a társadalomra kényszerített megszorítócsomag valódi okai között megtalálható a kormány mérhetetlen pocsékolása, a rossz döntések sokasága, a privatizációs pénzek és a felvett hitelek eltűnése. Ily módon a lakosság nem az ország érdekében hoz áldozatot a megszorítások elviselésével, hanem kifizeti annak árát, amit mások már elköltöttek, elpocsékoltak. De akkor hogyan várhatjuk el, hogy mindezt emelkedetten tegye? Ráadásul a pocsékolás, a rossz döntések folytatódnak: az új kormányzati negyed felépítése (miközben eladják a minisztériumi ingatlanokat, tartós bérleti díjat fizet majd az állam az építtetőknek!), a hárommilliárdos újsághirdetési keret, PR-műjégpálya építése az MTA előtt, a rendőrség tömegoszlató eszközökkel történő megerősítése csak néhány példa ezek közül. De említhetnénk a korábbi, indokolatlan kiadások között a társadalom többsége által elutasított ’56-os emlékmű költségeit, a Combino-ügyet vagy a 350 milliót felemésztő időkereket, amelynek értéke mára 267 ezerre apadt.
Nem várható el a kölcsönös megbecsülés akkor, ha az embereket becsapják, félrevezetik, ha a hatalmon lévők pocsékolhatják az állami pénzeket, majd azokat a lakosságon hajtják be. Ez ugyanis azt érzékelteti, hogy nem megbecsülik, hanem éppen semmibe veszik, lekezelik a lakosságot. De akkor hogyan számíthatnának a lakosság megbecsülésére?
A bajok azonban még ennél is mélyebben gyökereznek. A megszorítások ugyanis nem fogják kivezetni az országot a gazdasági válságból. Nemzetközi elemzések szerint a megszorítások miatt a volt szocialista országok, illetve szovjet utódállamok között 2007-ben és 2008-ban is hazánkban lesz a legalacsonyabb a nemzeti jövedelem növekedése. Ez azt jelenti, hogy egyre kevesebb jut éppen azokra a területekre, amelyek fejlődése nélkül esély sincs a gazdaság dinamizálására és az olyannyira szükséges szerkezeti változásokra. Ezek a területek az oktatás, a kutatás, a hazai innovatív kisvállalkozások és az egészségügy. Ráadásul az adósságállomány a csökkenő növekedésű nemzeti jövedelemhez képest egyre elviselhetetlenebbé válik majd, törlesztése elszívja a levegőt a gazdaságtól. Kijönni a válságból, mégpedig úgy, hogy fenntartható fejlődés induljon be, csak a gazdaság szerkezeti átalakításával lehet. Ez azt jelenti, hogy az öszszeszerelő munka, az anyag- és energiaigényes tevékenységek visszaszorulnak, és a gazdasági szerkezet eltolódik a nagy hozzáadott értéket előállító tevékenységek felé. Ennek azonban gátja az, hogy a hatalom üzleti háttere érdekelt a régi struktúrák fenntartásában: az energiaszektorban, az útépítésben és a logisztikai tevékenységek bővülésében. Nem érdekelt viszont például a biogazdálkodásban, amely tipikusan nagy hozzáadott értéket termelő, tudásalapú tevékenység, ezért az EU többi országában jelentős támogatást kap. Nálunk azonban semmilyen támogatást nem kap. Mi viszont óriási költségekkel sztrádákat, utakat, gáztárolót és gázvezetékeket, továbbá logisztikai központokat építünk: mint ahogyan akkor tettük, amikor a vas és acél országává kívántunk válni. Közben az ország csúszik lefelé: fejlettségben, versenyképességben és életszínvonalban egyaránt. A miniszterelnök pedig gürcölő embereket akar látni, olyanokat – legyenek azok tanárok, orvosok vagy összeszerelő szalag mellett dolgozók –, akik egyre többet és egyre gyorsabban dolgoznak, egyre kevesebbért. Pedig jobb lenne, ha egyre okosabban, értékesebben dolgozhatnának. Azt a kérdést is fel kellene végre őszintén tenni, mi és még meddig indokolja azt, hogy 16 évvel a rendszerváltás után ugyanazon munkáért mi lényegesen kevesebbet keresünk, mint az EU-ban máshol keresnek az emberek. Ráadásul elmaradásunk nő, és nemcsak a fejlettebb országokhoz képest, de most már leszakadóban vagyunk a volt szocialista országok többségétől is.
Ebben az állapotban az alapvető erkölcsi, értékrendbeli, társadalmi és gazdaságpolitikai kérdések, prioritások tisztázása nélkül nem várható, hogy a közbizalom javuljon, a kölcsönös megbecsülés kialakuljon. Áldozatot vállalni is csak értelmes célokért lehet, és csak akkor, ha az áldozatvállalásból mindenki, a nálunk működő külföldi cégek, bankok és a leggazdagabb réteg is kiveszi a részét. A helyzet tisztázásához hozzátartozik az is, hogy átláthatóbbá és hatékonyabbá kell tenni a kormány működését, és az elkövetett hibákért a kormánynak is vállalnia kell az erkölcsi és az anyagi következményeket. Ne feledjük, valódi demokráciában a kormánynak nem az a feladata, hogy uralkodjék az ország felett, hanem az, hogy az ország, a nemzet érdekeit képviselje és szolgálja. Ez az út vezethetne el a közbizalom valódi javulásához.

A szerző közgazdász, egyetemi tanár